Valéry Giscard d’Estaing

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Valéry Giscard d’Estaing
Valéry Giscard d’Estaing 1978.jpg
Franciaország 20. köztársasági elnöke, Andorra társhercege
Hivatali idő
1974. május 27.1981. május 21.
Előd Georges Pompidou
Utód François Mitterrand
Franciaország 7. gazdasági és pénzügyminisztere
Hivatali idő
1969. június 20.1974. május 27.
Elnök Georges Pompidou
Előd Wilfrid Baumgartner
Utód Michel Debré
Franciaország 3. gazdasági és pénzügyminisztere
Hivatali idő
1962. január 18.1966. január 8.

Született 1926. február 2.
Koblenz, Németország
Párt Unió a Francia Demokráciáért (UDF)

Házastársa Anne-Aymone Sauvage de Brantes
Foglalkozás politikus

Valéry Giscard d'Estaing signature.svg
Valéry Giscard d’Estaing aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Valéry Giscard d’Estaing témájú médiaállományokat.

Valéry René Marie Georges Giscard d’Estaing (Koblenz, 1926. február 2. –) francia politikus, 1974 és 1981 között az Ötödik Köztársaság 20. elnöke volt.

Korai évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gazdag nagypolgári családban született. Apja, Edmond Giscard magas rangú kormánytisztviselő és üzletember 1922-ben élt a törvény adta lehetőséggel, és felvette negyedfokú nőágú felmenőjük d’Estaing családnevét. Koblenzben, a porosz Rajna tartományban állomásozó megszálló francia csapatoknál teljesített szolgálatot.

Giscard d’Estaing Clermont-Ferrand-ban érettségizett, majd katonaként szolgált a második világháború utolsó évében. A Croix de Guerre 1939-1945 francia katonai kitüntetéssel szerelt le. Az École polytechnique elvégzése után az ENA (École nationale d’administration) hallgatója lett. Hivatali pályafutását 1952-ben az államigazgatási pénzügyi ellenőrzés területén kezdte.

Politikai pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1956-ban Puy-de-Dôme megye képviselőjeként bekerült a nemzetgyűlésbe. 1958-tól Charles de Gaulle követője lett. 1959-ben Michel Debré kormányában a pénzügyekért felelős államtitkár, 1962-től gazdasági és pénzügyminiszter Georges Pompidou kormányában. Az infláció csökkentése érdekében stabilizációs gazdaságpolitikai terveket dolgozott ki, amelyeket csak részben sikerült megvalósítani, ezért lemondott posztjáról 1966-ban. Még abban az évben megalapította a Független republikánusok nemzeti szövetségét (RI). 1969-ben de Gaulle tábornok lemondása után Georges Pompidou-t támogatta az elnökválasztáson. Jacques Chaban-Delmas, majd Pierre Messmer kormányában ismét a gazdasági és pénzügyminiszteri posztot töltötte be. 1970-ben a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Tanácsának elnöke volt.

1974. május 19-én az Ötödik Köztársaság 20. elnökévé választották a gaullista Chaban-Delmas és a szocialista François Mitterrand ellenében. A jobboldali Giscard bár de Gaulle követője volt, de nem csatlakozott a gaullistákhoz. Jacques Chiracot bízta meg a kormányalakítással, aki Giscard mellett mozgósította a gaullista választókat.

Giscard elnök új korszak nyitását jelentette be, egy „liberális és haladó társadalom” létrehozását. Reformokat indított el: a nagykorúság és a választójog korhatárát 18 évre csökkentették, lehetővé vált a házasság felbontása közös megegyezéssel, Simone Veil egészségügyi miniszter közreműködésével törvény született a születésszabályozásról és a terhességmegszakításról, új törvény egységesítette az alapfokú oktatást.

1945 és 1975 között a francia gazdaság dinamikusan fejlődött, de hamarosan stagnálás következett. Az 1973-as olajválság után nőtt a munkanélküliek száma, emelkedtek a nyersanyagárak, felgyorsult az infláció. Chirac, az Union des démocrates pour la cinquième République gaullista ideológiát követő párt főtitkára nem volt hajlandó pártját a Giscard-i politika szolgálatába állítani, hű maradt a gaullizmushoz. 1976-ban önként lemondott annak ellenére, hogy az Ötödik Köztársaság miniszterelnökei de Gaulle óta csak is az elnök felszólítására hagyták el a kormányfői posztot. Giscard Raymond Barre közgazdászt kérte fel az új kormány megalakítására, s aki szigorú költségvetési politikát vezetett be.

Elnöksége idején Zaire kormányának kérésére Franciaország katonai beavatkozást hajtott végre Kolweziben. 1978. május 13-án a Francia Idegenlégió 2. ejtőernyős ezrede légi hadműveletben leverte a Kongói Nemzeti Felszabadítási Front által kirobbantott népfelkelést.

Giscard d’Estaing külpolitikájában a közös Európa építésére koncentrált. Személyes jó barátjával, Helmut Schmidt német kancellárral felkarolta a monetáris unió gondolatát. 1981-ben François Mitterrand-nal szemben veszített az elnökválasztáson.

Az francia és az európai politikai életben továbbra is aktív maradt.

  • az Alkotmányozó Tanács tagja (1981–)
  • Puy-de-Dôme nemzetgyűlési képviselője (1984–89) (1993–2002)
  • Auvergne Regionális Tanácsának elnöke (1986–2004)
  • a francia nemzetgyűlés külügyi bizottságának elnöke (1987–1989) (1993–1997)
  • a Clubs Perspectives et Réalités alapító elnöke (1988–1995)
  • az Unió a Francia Demokráciáért (UDF) párt elnöke (1988–1996)
  • az Európai Parlament képviselője (1989–1993)
  • az Európai Önkormányzatok és Régiók Tanácsának elnöke (CCRE/CEMR) (1997–2004)
  • a Fitch Ratings Nemzetközi Tanácsadó Bizottságának elnöke (2002–)
  • az Európai Konvent elnöke (2002–2003)
  • a Francia Akadémia tagja (2003)

Kitüntetései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Politikai írásai és egyéb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Démocratie française (1976)
  • Deux Français sur trois (1984)
  • Le Pouvoir et la Vie – tome I "La Rencontre" (1988)
  • Le Pouvoir et la Vie – tome II "L’Affrontement" (1991)
  • Le Passage (1994)
  • Dans cinq ans, l’an 2000 (1995)
  • Les Français, réflexions sur le destin d’un peuple (2000)
  • Giscard d’Estaing - Entretien avec Agathe Fourgnaud (2001)
  • Giscard d’Estaing présente la Constitution pour l’Europe (2003)
  • Le Pouvoir et la Vie – tome III "Choisir" (2006)
  • Mathilda (2011)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Valéry Giscard d’Estaing témájú médiaállományokat.


Elődje:
Georges Pompidou
A Francia Köztársaság elnöke
1974 – 1981
A Francia Köztársaság elnökének címere
Utódja:
François Mitterrand