Ugrás a tartalomhoz

Európai Gazdasági és Monetáris Unió

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az Európai Gazdasági és Monetáris Unió vagy egyszerűbben Gazdasági és Monetáris Unió (magyar rövidítése EGMU vagy GMU, angol rövidítése EEMU vagy EMU) az Európai Unió tagállamainak a monetáris együttműködés elmélyítésére irányuló tevékenységeinek összessége, és mint ilyen, önálló szervezettel nem rendelkezik. Az EU minden tagállama egyben tagja a EGMU-nak is. Fő intézményének az Európai Központi Bank tekinthető.

Története

[szerkesztés]

A Bretton Woods-i rendszer felbomlása (1971) után az Európai Közösség tagállamai egyre inkább szükségesnek érezték, hogy valutáik árfolyamának[1] egymáshoz viszonyított mozgása kiszámítható legyen. Ennek érdekében vezették be előbb a valutakígyót,[2] majd az Európai monetáris rendszert és az Európai valutaegységet (ECU); ezek azonban csak részsikereket hoztak. Végül 1988-ban az Európai Unió Tanácsa felkért egy bizottságot, hogy tervezze meg a gazdasági és monetáris unió létrehozásának folyamatát. A bizottság elnökéről, Jacques Delors-ról (aki ekkor az Európai Bizottságnak is elnöke volt) elnevezett híres jelentésében – Delors-jelentés – három szakaszban javasolta a GMU megvalósítását.

Első szakasz: 1990. július 1. – 1993. december 31.

[szerkesztés]

A Gazdasági és Monetáris Unió első szakaszában eltörölték a tagállamok közti tőkeáramlás minden korlátját. Emellett egyre jelentősebbé vált az EU-országok közti konzultáció gazdaságpolitikai és monetáris politikai kérdésekben; ennek helyszíne főleg a központi bankok elnökeiből álló Elnöki Bizottság volt, amelynek a hatásköreit lényegesen kibővítették. Az 1992-es maastrichti szerződés célként jelöli meg a Gazdasági és Monetáris Unió létrehozását és konvergenciakritériumokat állapít meg az inflációra, az állami költségvetésre, a kamatlábakra és a valutaárfolyam stabilitására vonatkozóan.

Második szakasz: 1994. január 1. – 1998. december 31.

[szerkesztés]

A második szakasz kezdetekor jött létre – az Elnöki Bizottság megszüntetésével – az Európai Monetáris Intézet. Az EMI két fő feladata az euró bevezetésének és az egységes közösségi monetáris politikának az előkészítése, valamint az EU-országok monetáris politikájának koordinálása volt. Bizonyos hatáskörök azonban ekkor még a tagállami jegybankoknál maradtak.

Harmadik szakasz: 1999. január 1-től

[szerkesztés]
  • 1999. január 1-jén rögzítették a harmadik szakaszba lépő 11 tagállam nemzeti valutájának az euróhoz viszonyított árfolyamát. Megszületett az új fizetőeszköz – igaz, ekkor még csak bankszámlapénz formájában. Az eurózóna monetáris politikájának alakítása az EKB kezébe került.
  • 2001. január 1-jén – az EU Tanácsának 2000. június 19-i határozata alapján – Görögország is beléphetett a harmadik szakaszba, így az eurózóna 12 tagúra bővült.
  • 2002. január 1-jén, az euróbankjegyek és -érmék kibocsátásával az Európai Gazdasági és Monetáris Unió – legalábbis 12 országban – valódi monetáris unióvá vált.

2002. július 1-jén a 11 tagállamában kizárólagos fizetőeszközzé vált az euró.[3]

Magyarország, valamint Csehország, Lengyelország, Románia, Svédország még nem teljesítette az ERM-2 kritériumait (illetve Svédország nem is szándékozik belépni).

Értékelése

[szerkesztés]

Az Európai Gazdasági és Monetáris Unió – és általában minden monetáris unió – legnagyobb előnye, hogy megszünteti a különböző valuták árfolyamainak ingadozásából eredő kockázatot, ami lényegesen olcsóbbá teszi az unión belüli kereskedelmet. Hátránya viszont, hogy a különböző gazdasági fejlettségű tagállamokra egyetlen valutát és egységes monetáris politikát kényszerít rá.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. A valutaárfolyam - Árfolyamok"Az árfolyam az adott fizetőeszköz külföldi fizetőeszközben kifejezett ára."Az árfolyampolitikát devizaárpolitikának is nevezhetjük.
  2. Valutakígyó"1972 A valutakígyót a tagországok még a Werner-tervvel összhangban hozták létre az egymás közötti árfolyammozgások mérséklésére. Az egyezmény értelmében az európai valuták egy szűkebb ingadozási sávban tartották egymás közötti keresztárfolyamaikat, mint a dollárral szemben. A valutakígyó azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nem biztosított monetáris stabilitást."
  3. Sághi Márta: Nemzetközi gazdaságtan - Elmélet és gazdaságpolitika - Az euró és az eurózóna gazdaságpolitikája. Panem Könyvkiadó alapján tankonyvtar.hu. (Hozzáférés: 2017. július 1.)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Benczes István: Válság és válságrendezés a gazdasági és monetáris unióban. A pénzügyi és gazdasági integráció forgatókönyvei; Akadémiai, Budapest, 2020 (Nemzetközi gazdaság szakkönyvtár)
  • Halmai Péter: Mélyintegráció. A gazdasági és monetáris unió ökonómiája; Akadémiai, Budapest, 2020
  • A Gazdasági és Monetáris Unió jövője. Európai perspektívák; szerk. Halmai Péter; Ludovika Egyetemi, Budapest, 2021