Infláció

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az infláció mértéke a világban (2009)

Az infláció (magyar kifejezéssel: „pénzromlás”) a közgazdaságtanban az árszínvonal tartós emelkedése, a pénz vásárlóerejének romlása mellett. Jele általában a π (pi).

Az infláció fogalmának története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eredetileg a latin eredetű infláció az orvos által használatos felfúvódást jelentette. Az amerikai polgárháborúban (1861-1865) a papírpénz nagymértékű számszerű emelkedésére utalt az ércpénzhez képest. Ez után terjedt el a közgazdaságtanban. Eredetileg a forgalomban lévő papírpénz mennyiségének a fedezet nélküli emelkedésére, vagyis a pénzromlásra utal.

Az infláció hatása a gazdaságra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az infláció ütemén kívül nagy jelentősége van az infláció kiszámíthatóságának és kiegyensúlyozottságának. A kiszámítható és kiegyensúlyozott inflációnak még nagyobb inflációs ráta mellett sincs negatív hatása a gazdaságra. Az árszínvonal csökkenése a defláció. A defláció, vagyis a negatív infláció a gazdasági növekedést fogja vissza, vagy egyenesen gazdasági visszaeséshez vezet. Árstabilitás alatt az árak változatlanságát értjük egy időszakban, ekkor az árszínvonal-emelkedés 0% körüli. A stagfláció olyan viszonylagosan magas infláció, amely magas munkanélküliséggel jár együtt. Az infláció a kormányok egyik rejtett adójellegű bevételének, az inflációs adónak a forrása.

Típusai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az infláció üteme alapján[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1 milliárd milpengő címletű Magyar inflációs bankjegy, 1946 júniusában
  1. Lassú (vagy kúszó) infláció évente csupán néhány százalék. A gazdaság számára az a kívánatos, ha az infláció mértéke a lassú infláció tartományába esik.
  2. Vágtató infláció nagyobb, mint néhány százalék, de a gazdaság az egyensúlyát megőrzi.
  3. Hiperinfláció pedig a gazdaság egyensúlyát felbillenti és csak kormányzati intézkedésekkel fordítható vissza. Több száz százalékos is lehet, már az árváltozás kezelhetetlenségét mutatja.

Árstruktúra szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Kiegyensúlyozott (arányos) infláció esetén a különböző termékek árai ugyanolyan mértékben emelkednek, ezért az árstruktúra nem változik.
  2. Aránytalan infláció amikor az abszolút árszint emelkedésekor, az egyes tételeknél az árarányok változnak. A nem kiegyensúlyozott infláció a változó árstruktúra révén az egyes társadalmi csoportok jövedelmét befolyásolja, ezáltal jövedelem-újraelosztó hatással bír.

Kiszámíthatóság alapján[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Kiszámítható infláció esetén az árszínvonal-változás mértéke éveken át ugyanakkora, így a gazdaság szerepelői tartósan alkalmazkodni tudnak a nagyobb léptékű, akár évi 8-10%-os inflációhoz is.
  2. A nem kiszámítható infláció rontja a gazdasági előretervezhetőséget, ezért hatékonyságvesztést eredményez.

A kiváltó indok alapján[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az árforradalom óta tudjuk, hogy az infláció egyik leglényegesebb kiváltó oka a gazdaságban jelen lévő pénzmennyiség nagymértékű növekedése. Ez azonban nem jelenti azt, hogy más, a reálgazdasághoz kapcsolódó tényezők nem idézhetnek elő árszínvonal-növekedést. Különböző elméletekkel igyekeznek a kiváltó okokat alátámasztani az egyes közgazdasági iskolák.

Piaci indok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Keresleti inflációt a piacon az árszint emelkedését az aggregát kereslet [1] növekedése okozza. Ezt befolyásolhatja például a fogyasztási cikkeknek az országból való jelentős kiáramlása.
  2. Költséginfláció vagy kínálati infláció az aggregát kínálat csökkenése legtöbbször önköltségek növekedése miatt vezet árszint emelkedéséhez. Ide tartozik a munkaerő költsége, amire hat a foglalkoztatottak lakosságon belüli arányának, termelékenység vagy a munkaidő csökkenése.
Pénzpiaci indok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  1. Pénz vagy más értékpapír kibocsátása, jogszerűen a pénzügyi közösség által vagy a bankok engedély nélküli pénzlétrehozása, meghaladják a gazdasági növekedéssel kiváltott keresletet, ami a pénzpiaci árak csökkenéséhez vezet.
  2. Bizalom csökkenése a pénzügyi (monetáris) közösség pénze iránti a deficites közösségi gazdálkodás és/vagy a közösség politikája miatt, esetleg a spekulációs pénzkereslet függvényeként.
  3. Külkereskedelmi hiány (cserearányok romlása) csökkenti a pénznem utáni keresletet.
  4. A lakossági megtakarítások csökkenése, illetve a hitelállomány növekedése.

Megjelenési formája szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Nyitott inflációnál az árakat a piac szabályozza a kereslettel és a kínálattal. Az infláció hatással van a munkanélküliségi rátára is. Rövid távon a munkanélküliség és az infláció között ellentétes irányú változás figyelhető meg. Ezt az összefüggést a Phillips-görbe szemlélteti. Hosszabb távon azonban megjelenhet a stagfláció, amelynél a magas munkanélküliségi rátához gyorsabb inflációs ütem társul. Ez utóbbiból levonható az a gazdaságpolitika számára lényeges következtetés, hogy a monetáris politikáért felelős központi bank illetve a fiskális politikáért felelős kormányzat által szabadabbra engedett infláció árán sem csökkenthető hosszú távon a munkanélküliség. Rövid távon (egy-másfél év) azonban igaz, hogy a megnövekedett infláció csökkenti a munkanélküliséget, míg az egyre alacsonyabb inflációs ráta növeli az állástalanok számát.
  2. Rejtett inflációt a statisztika nem mutatja. A vásárló az áruért különböző módszerekkel (borravaló, kenőpénz) többet fizet, mint amennyi bevétel a pénztárba kerül. Vagy romlik az áruk minőségét, azaz a vásárlók kevesebb használati értékhez jutnak ugyanannyi pénzért, mint korábban.
  3. Féken tartott inflációnál az állam a központi bankon keresztül csökkenti a forgalomban lévő pénz mennyiségét, vagy az árakat befagyasztja. A hatékonysága hosszú távon rossz, mert a gazdaság visszaeséséhez vezethet.

Az infláció mérése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Infláció mérésére egy adott időszak elején és végén, egy kiválasztott termékcsoport (fogyasztói kosár) mért árszínvonal hányadosát, vagyis az árindexet használják. Legismertebb árindex a termelői és a fogyasztói. A termékcsoportok különböző feltételek szerint összeállíthatók célcsoport számára.

Inflációelméletek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Neoklasszikus inflációelmélet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gazdaságban a pénzmennyiség növekedése okozza az inflációt.

Keynesi inflációelmélet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Keynesianizmus két lényeges dologban különbözik a neoklasszikus inflációelmélettől. Ha a pénzmennyiség növekedése okozza a keresletnövekedést, akkor a kínálat megemelkedik a szabad kapacitások kihasználásával, illetve pénz egy része a személyes vagyont növeli, így nincs hatással a keresletre. Tehát a kereslet növelése nem kell, hogy mindig inflációt okozzon.

Az osztrák iskola[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az osztrák közgazdász iskola terminológia meghatározása szempontjából az infláció növekedését a kibocsátott pénzmennyiség által okozott áremelkedéssel jelöli meg. A természetes áremelkedést az inflációból kizárja, mint például a kereslet növekedésének a hatását. Ezért egyszerű a kibocsátott pénzmennyiség által okozott inflációt megállítani, elég a kibocsátást abbahagyni. A gazdaság magától az egyensúlyi állapot felé tart, ha korlátozzák a pénzmennyiséget.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fogyasztóiár-index Magyarországon (1985–)

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]