Hiperinfláció

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az 194546-os magyar hiperinfláció vége
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Hiperinfláció témájú médiaállományokat.

A hiperinfláció szélsőségesen nagy infláció. Általában a havi 50%-nál nagyobb árszínvonal-emelkedést nevezzük hiperinflációnak. A pénz értéktelenné válik, nem látja el vagyontartási, értékmérő és csereeszköz szerepét. Ezeket a szerepeket egy stabil valuta (például dollár) vagy áru (például cigaretta), esetleg az arany veszi át és felvirágzik a cserekereskedelem is. A gazdaság hatékonysága csökken, mert az emberek idejét termelés helyett az infláció miatti tevékenységek töltik ki. Az állam adóbevételei visszaesnek, mert az adómegállapítás és adóbefizetés közti időben az adó reálértéke drasztikusan csökken. A hiperinfláció a gazdaság összeomlásának jele, ilyenkor a költségvetési politika alapvető átalakítására van szükség.

Okai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legtöbb hiperinflációt az indítja el, hogy az államnak nincs elegendő bevétele. A költségvetési hiányt általában hitelekből fedezik, de ha egy állam nem tud hitelt felvenni, például mert a hitelezők túl kockázatosnak tartják, akkor kénytelen növelni a pénzkibocsátást, magyarul pénzt nyomtatni. Ha a központi bank megfelelő (arany-, áru- vagy egyéb) fedezet nélkül nyomtat pénzt, akkor az elértéktelenedik, ami inflációt okoz. Emiatt az adóbevételek reálértéke csökken, a hiány tovább emelkedik, ezért az állam kénytelen még több pénzt kibocsátani, ami tovább gerjeszti az inflációt. A folyamat öngerjesztő, a végeredmény hiperinfláció. Az egyetlen kiút a szigorú költségvetési reform. A kormányzati kiadások csökkentésével és adóemeléssel csökkenthető a pénzkibocsátásból származó bevétel (seigniorage) iránti igény, ezért csökkenteni lehet a pénzkibocsátást is.

Hiperinflációk a történelemben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első komoly pénzromlás a Római Birodalomban volt. A császárok egyre több adót vetettek ki, ezért nőtt az adózás alól kibúvók aránya. Ekkor drasztikusan csökkentették a pénz nemesfém tartalmát, ami az elértéktelenedéséhez, emiatt magas inflációhoz vezetett. A megoldást a császár ármaximalizáló intézkedései jelentették.

A 20. században[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első világháború után több országban is hiperinfláció alakult ki, a legnagyobb Németországban. A pénzromlás mértéke elérte a havi 3,25 millió százalékot (az árak 49 óránként duplázódtak). Németországot a győztes hatalmak kártérítésre kötelezték, de mivel nem fizetett, megszállták az ipari központjait. A kieső bevétel pótlására kezdett a kormány fedezet nélkül pénzt nyomtatni, ami végül hiperinflációba torkollott.
A történelem legnagyobb áremelkedése Magyarországon volt a második világháború után. A havi infláció megközelítette a 41900 billió (4,19 x 1016) százalékot, az árak 15 óránként duplázódtak. 1946. augusztus 1-jén a magyar pengőt leváltotta a forint, ekkor 400 000 000 000 000 000 000 000 000 000 pengő ért egy forintot.[1] A gyors drágulás a vesztett háború, a kifosztott államkassza és az elégtelen termelés törvényszerű következménye volt, ugyanúgy, mint a mind magasabb címletű pénzek kibocsátása s a nyomasztó pénzhiány enyhítésére a „bankóprés” beindítása. Az infláció ütemét jellemzi egy akkori középvezetési beosztásban lévő ember elbeszélése is: a talicskányi egynapi fizetését munka után sietve hazatolta, de felesége egy óra múlva már csak két tojást kapott érte. Az árak alakulására példaként egy korabeli háztartási naplóból idézünk: 1 kilogramm kenyér ára 1945 augusztusában 6 pengő, októberben 27, novemberben a hó elején 80, a végén 135, december első felében 310, második felében 550, 1946 januárjában hó elején 700, a végén 7000, május elején 8 000 000, a végén 360 000 000, júniusban 5 850 000 000 pengő volt. 1946. augusztus 1-jén jött a forint. A pengő és a forint átváltási aránya: 400 ezer kvadrillió pengőért (4*1029, ez a nagynak tekintett Avogadro-szám majdnem milliószorosa) lehetett egy darab új egyforintos érmét kapni.

Nem ekkora mértékű, de hiperinflációnak számító pénzromlás volt a 1980-as években több latin-amerikai országban: Bolíviában és Peruban 1985-ben ill. 1988-1990-ig; Mexikóban 1982-1988 között, Argentínában a Falkland-szigeteki háború után 1982-ben és Brazíliában 1990-es évek elején.

Jugoszláviában 1993. október 1. és 1994. január 24. közötti időszakban 5 billiárd százalék volt az infláció.

A 21. században[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irakban 2003 tavaszán, a háború kitörésekor volt hiperinfláció.

Zimbabwéban az ezredfordulót követően, Robert Mugabe katasztrofális hatású gazdasági intézkedései következtében egyre növekvő ütemű, hiperinflációba torkolló pénzromlás kezdődött, amelynek mértéke 2008 tavaszán elérte az évi 165 000 (havi 272) százalékot,[2] augusztusra az évi 231 millió százalékot.[3]

Zimbabwéban 2008 novemberében az infláció megközelítette, de nem érte el az 1946-os magyar rekordot.[4] Az árak ekkor naponta megkétszereződtek.

Fehéroroszországban 2011-ben 118,1%-os maginfláció volt.[5]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Piacgazdaság: A "mindenható" pénz
  2. Akikre rájár a rúd: a 165000 százalékos infláció országa…. (Hozzáférés: 2008. április 17.)
  3. Percenként 440 százalékos infláció Zimbabwéban. (Hozzáférés: 2008. október 9.) - Megj: a cikk hibás számításon alapuló állításával szemben nem percenként 440, hanem óránként mintegy 1,6% volt az infláció.
  4. Steve H. Hanke and Alex K. F. Kwok, "On the Measurement of Zimbabwe’s Hyperinflation." Cato Journal, Vol. 29, No. 2 (Spring/Summer 2009). (http://www.cato.org/pubs/journal/cj29n2/cj29n2-8.pdf)
  5. Abszolút csúcson a belarusz infláció