Versailles-i békeszerződés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Németország területe Versailles után

██ Németországtól elcsatolt területek

██ A Népszövetség közigazgatása alá került területek

██ A weimari köztársaság területe

A versailles-i békeszerződés az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések része, mely egyfelől az Antant, a Szövetséges és Társult Hatalmak (Észak-Amerikai Egyesült Államok, a Brit Birodalom, Franciaország, Olaszország, Japán) mint Főhatalmak több más állammal (Belgium, Bolívia, Brazília, Kína, Kuba, Ecuador, Görögország, Guatemala, Haiti, Hedzsasz, Honduras, Libéria, Nicaragua, Panama, Peru, Lengyelország)[1] együtt megkötöttek a Német Birodalom utódállamával, a weimari köztársasággal (hivatalos nevén továbbra is Német Birodalom maradt). A ratifikálások 1919. június 28-áig megtörténtek Németország, az Egyesült Királyság, Franciaország, az Olasz Királyság és Japán részéről. Az Egyesült Államok nem erősítette meg a szerződést, hanem Berlinben, 1921. augusztus 25-én külön békeszerződést kötött Németországgal.[1]

A békeszerződést a párizsi békekonferencián fogalmazták meg és dolgozták ki. A legyőzött Német Birodalomnak semmi beleszólása nem volt a békeszerződés kidolgozásába. A békefeltételek rendkívül szigorúak voltak és ellent mondtak a fegyverszüneti tárgyalásokon tett ígéreteknek. A békeszerződésben a Német Birodalmat háborús agresszorrá nyilvánították, ezért jóvátétel megfizetésére kötelezték. Ezt 1921-ben 33 millió dollárban állapították meg. Módot adtak büntető intézkedések foganatosítására is, ha Németország fizetési hátralékba került volna.

A szerződés értelmében Franciaországnak adták Elzász és Lotaringia területét, a Saar-vidéket pedig 1935-ig népszövetségi ellenőrzés alá helyezték. A Német Birodalomtól elcsatoltak három kisebb területet Belgium javára, a Schleswigben tartott népszavazás után a tartomány északi részét visszaadták Dániának. Nyugat-Poroszország és Poznań (Posen) tartomány területét Lengyelország kapta meg. Népszavazás eredményeként Felső-Szilézia egy része szintén Lengyelországhoz került. Danzigot (Gdańsk) szabad várossá nyilvánították. A Német Birodalom gyarmatai az antant hatalmak és Japán mandátumterületei lettek. A békeszerződésbe belefoglalták a Nemzetek Szövetségének Egyezségokmányát, amelyben a tagok garantálták egymás függetlenségét és területi integritását.

A német hadsereg, a Reichswehr létszámát 100 000 korlátozták, megtiltották a páncélautók, harckocsik, tengeralattjárók, repülőgépek és mérges gázok gyártását. A Rajnától keletre eső 50 km széles sávot demilitarizált övezetté nyilvánították.
A haditengerészet összesen hat darab elő-dreadnought csatahajót tarthatott meg, hat könnyűcirkáló (6100 tonna brt-ig), tizenkét romboló (810 brt-ig) és tizenkét torpedónaszád (210 brt-ig) hadrendben tartására kapott engedélyt, tengeralattjárók kizárásával. Személyi állományát 12 000 főben maximálták. A fennmaradó hadianyagot elkobozták és elsősorban a hadihajóállományt a britek az észak-skóciai Scapa Flow-nál elsüllyesztettek (52 hadihajót). A szerződés III. szakasza kizárta tengeri és más egyéb légierő létrehozását.[2]

Következménye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A németek elkeseredetten bírálták a békeszerződést. A ratifikálását követően több felülvizsgálaton és módosításon esett át, melynek során általában Németország javára korrigálták.

A jóvátétel fizetésére felvett kölcsönök kamatának utolsó törlesztése 2010 októberében volt. A jóvátételt ugyanis 1952-1990 között nem kellett fizetniük.[3]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Németh István: Demokrácia és diktatúra Németországban 1918–1945. I. kötet: Az 1918. novemberi forradalom és a weimari köztársaság. Összegzés és dokumentumok. L’Harmattan, Budapest 2007. 192. old.
  2. Lásd: Treaty of Versailles/Part V Section III. Air Clauses
  3. Jóvátétel fizetése

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Tokodi Gyula – Niederhauser Emil: Németország története. Akadémiai Kiadó, Budapest 1983. 388 old. ISBN 963-05-3377-4
  • Kerekes Lajos: A weimari köztársaság. Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1985. 393 old. ISBN 963-09-2526-5
  • Németh István: Németország története. Az egységtől az egységig. (1871–1990) Aula Kiadó 2004. 693 old. ISBN 963-9585-18-1
  • Richard J. Evans: The Coming of the Third Reich. Penguin Books 2004. pp. 622. ISBN 1-59420-004-1
  • Heinrich August Winkler: Németország története a modern korban I–II. Osiris, Budapest 2005.; 1. köt. 577 old.; 2. köt. 668 old. ISBN 963-389-689-4
  • Németh István: Az 1918. novemberi forradalom és a Weimari Köztársaság. In.: Demokrácia és diktatúra Németországban 1918–1945, I–II. L'Harmattan Kiadó, Budapest 2007.; [I. kötet:] 269 old. ISBN 978-963-236-035-5 (elsődleges forrásközlésekkel)
  • Ormos Mária: Németország története a 20. században. A német egységtől a német egységig. Rubicon-kv, Budapest 2008. 439 old. ISBN 978-963-9839-05-2