Anschluss

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Német csapatok bevonulása Bécsbe
Az osztrák rendőrök felesketése Hitlerre (Bécs)

Az Anschluss Ausztriának a Harmadik Birodalomhoz való csatolása volt a németországi nemzetiszocializta uralom alatt, 1938-ban.

Ez az esemény volt az első lépés Hitler régi álmában, a Harmadik Birodalom kiterjesztésében, amely megelőzte a Szudétavidék Németországhoz csatolását és Csehszlovákia megszállását 1939-ben, végül pedig Lengyelország megtámadásával a második világháború kirobbanásához vezetett.

Bár 1938. március 12-én a Wehrmacht bevonult Ausztriába, harcokra nem került sor. Részben azért, mert Németország előzőleg politikai nyomást gyakorolt az országra, de fő oka ennek az volt, hogy az előző napon, március 11-én Bécsben az osztrák náci párt előre megfontolva megbuktatta a fennálló osztrák kormányt.

A nemzetközi válasz mérsékelt volt: Nagy-Britannia nem léptette életbe a versailles-i békeszerződést, ami megtiltotta Németország és Ausztria bármilyen kapcsolatát. Ausztria független államként megszűnt létezni egészen 1945. április 27-éig, amikor is felállítottak egy ideiglenes osztrák kormányt, amit a szövetségesek elismertek.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Népszavazási kísérlet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Előkészületek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mivel a kormány hatalma erőteljesen megrendült, Schuschnigg elhatározta, népszavazás alá bocsátja a kormánynak a nemzeti függetlenség fenntartásán alapuló politikáját. Terve szerint ezzel hosszabb időre tiszta helyeztet teremtett volna Ausztria és Németország között.[1] A népszavazást különféle felismerések tették szükségessé. Ezek között a legfontosabb az volt, hogy a berchtesgadeni megállapodások nem szolgálhattak alapul a két fél (Németország és Ausztria) kapcsolatainak megnyugtató rendezéséhez, mivel Németország a korábbi megegyezésekhez hasonlóan ezt is pusztán kiindulópontnak tekintette a további engedmények elérése számára. Az is siettette Schuschnigg tervének megvalósítását, hogy a nemzetiszocialisták feltűnő aktivizálódásba kezdtek. A kancellár úgy számított, hogy a kiírandó szavazáson az osztrák nép többsége a függetlenség megőrzése mellett voksolna, és ezzel semmissé tenné a németek által propagált nézetet, amely szerint az osztrákok túlnyomó része a csatlakozást óhajtja.[2] A népszavazással továbbá Ausztria külpolitikai helyzetében is kedvező változást szeretett volna előidézni. Úgy vélte, ezzel kifejeződik az osztrák állam önállósági akarata és lelepleződik a német politika agresszív jellege, valamint, hogy a nyugati nagyhatalmak figyelmét felhívja Ausztriával fennálló kötelezettségeik teljesítésére.[2]

Az előkészítéssel kapcsolatos első megbeszélés már március 4-én lezajlott. Schuschnigg, Zernatto, Pernter és Stockinger abban állapodtak meg, hogy a népszavazást a lehetőségekhez képest mielőbb le kell rendezni. A tanácskozáson számításba vették, hogy a legutóbbi parlamenti választások idején 4 100 000 választásra jogosultak száma. A választási korhatár 24 évre emelésével szándékoztak ezt a számot 3 800 000-re csökkenteni és ezzel kizárni a nemzetiszocializmussal szimpatizáló fiatalságot, amellyel biztosítani akarták az abszolút többség megszerzését.[2] A szűkkörű megbeszélés után a kormányfő tájékoztatta külügyminiszterét, Schmidtet, valamint Hornbostel és Hoffinger követeket (utóbbi ekkor a külügyminisztérium német referense is), négy nappal később pedig a szövetségi államelnököt, Miklast, sőt Karwinsky korábbi államtitkáron keresztül Habsburg Ottót is.[3]

Bel- és külpolitikai visszajelzések és azok hatásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kormány tagjai között egyetértés jelentkezett abban, hogy a megvalósítás súlyos veszélyeket rejthet. Ugyanezen a véleményen volt Benito Mussolini is, és kifejezte abbéli véleményét, hogy a népszavazás azt a veszélyt hordozza magában, hogy sikere esetén Hitler nem ismerné el, anélkül pedig nem semmi értéke nem lenne. Az olasz vezető szerint a német katonai előkészületek nem voltak komolyak, ennek ellenére ígéretet tett arra, hogy kormánya a Kamarában nyilatkozatot fog tenni Ausztria függetlenségének érdekében.[4]

Mussolinitől egészen eltérően vélekedett a francia kormány, mely támogatta a népszavazás megrendezését. Gabriel Puaux bécsi francia követ erősen bátorította Schuschniggot terve keresztülvitelében. Puaux és vele együtt a francia kormány nem számolt azzal, hogy Hitler készen áll erőszakkal is megakadályozni.[4]

Mivel Schuschnigg nem látott más kivezető utat a belpolitikai viszonyok rendezésére, Mussolini tanácsa ellenére is kitartott elhatározása mellett, és minden további előkészületet megtett a népszavazás végrehajtására. Emlékirataiban elmagyarázza, hogy úgy látta, a nemzetiszocialistákkal folytatott összes tárgyalás eredménytelenül zárult, mivel „minden engedményt 24 órán belül túlhaladottnak minősítettek és újabb követelések lavináját zúdították a kormányra”.[5]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Kerekes (1963), 333–334. old.;
  2. ^ a b c Kerekes (1963), 334. old.;
  3. Kerekes (1963), 334–335. old.;
  4. ^ a b Kerekes (1963), 335. old.;
  5. Kerekes (1963), 335–336 old.;

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kerekes Lajos. Anschluss 1938. Akadémiai Kiadó (1963) 

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Anschluss témájú médiaállományokat.

Könyvek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Weboldalak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]