Újvidéki vérengzés (1942)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

1942 januárjában egy eredetileg a partizánok ellen indított razzia kiterjesztése során magyar katonai alakulatok az 1941 tavasza óta visszafoglalt Bácskában (Újvidéken és környékén) etnikai alapú tömeggyilkosságot követtek el, amelynek körülbelül 3300-3800, főként szerb és zsidó nemzetiségű polgári személy esett áldozatul.

A vérengzés előzménye és lefolyása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1942 elején az előző év tavaszán Magyarországhoz visszacsatolt Bácskában felerősödött a jugoszláv (szerb) partizánok tevékenysége. Az ún. Sajkásvidéken a magyar csendőrség katonai alakulatokkal együttműködve felszámolt egy partizáncsoportot. Az elszenvedett néhány fős veszteség megtorlásaként 1942. január 12. és 15 között a Feketehalmy-Czeydner Ferenc altábornagy, Grassy József vezérkari ezredes, Deák László ezredes és Zöldy Márton csendőrszázados vezette katonai és csendőri alakulatok razziát tartottak a rejtőzködő partizánok felkutatására. A razziát ezután az altábornagy és társai önhatalmú akciójaként kiterjesztették a környező községek szerb és zsidó lakosságára, majd Újvidék (Novi Sad) városára is. A vérengzés során január 20. és 23. között több ezer bűnözőt, partizánt és főként ártatlan polgári, többségében szerb illetve zsidó személyt lőttek agyon a nyílt utcán vagy géppuskáztak a jeges Dunába Újvidéken, Zsablyán, Csurogon, Mozsoron és Óbecsén (Bečej), de ugyanúgy megtorolták a magyar kommunisták szervezkedéseit is (például Óbecsén).

A kivégzések közvetlen oka a razzia alatt bevezetett kijárási és helyváltoztatási tilalom volt. Azokat végezték ki, akiket az egyes településeken a helybeliekből összeállított igazoló bizottság nem tudott igazolni, következésképp nem ismerték őket, nem helybeliek voltak. Szombathelyi Ferenc vezérezredes január 22-én táviratilag utasította Feketehalmy-Czeydner altábornagyot, hogy a törvénytelenségeket személyes felelősség mellett szüntesse meg. A következő napon (január 23.) a razziázó járőrök között rumot osztottak, és az ittas katonák követték el az első igazolhatatlan atrocitásokat. (A korábbi kivégzések ugyanis rögtönítélő bíróságok ítéletein alapultak, ami háborús körülmények között, felfegyverzett terroristák – akiket a történelem ma partizánoknak nevez – esetében bevett szokás volt minden hadviselő félnél.)

Feketehalmy-Czeydner csak 23-án este rendelte el a razzia befejezését, de 26-ig még folytak tisztogatások. Január 30-án Szombathelyi Ferenc a karhatalmi működést beszüntette.

Az áldozatok száma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az áldozatok emlékműve Újvidéken, a Dunaparton

Az újvidéki razzia során a későbbi hivatalos magyar adatok szerint a honvédek és csendőrök 3309 (más források szerint 3340[1]), zömében szerb polgári lakost gyilkoltak le, köztük 792 nőt, 299 idős embert és 147 gyermeket. A halottak között volt mintegy 740 zsidó származású személy is.[2][3] Mai szerb történészek adatai alapján a vérengzésnek összesen 3808 áldozata volt, ezek közül 2578 szerb, 1068 zsidó, 64 roma, 31 ruszin, 21 magyar és 15 orosz nemzetiségű személy volt.[4]

Az áldozatok megoszlása települések szerint:

A tettesek felelősségre vonása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az újvidéki események már a második világháború idején botrányt kavartak. A tetteseket még 1943-ban a Horthy-rendszer alatti Magyarországon felelősségre vonták, és 15 felelősnek tartott honvéd- és csendőrtiszt ellen bírósági eljárás indult. Az összes hadviselő fél közül egyedül Magyarország, személy szerint Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke rendelt el saját hadseregének egységei ellen lakossággal szemben elkövetett atrocitások miatt vizsgálatot.

Szombathelyi már 1942. február 4-én elrendelte a vizsgálatot, amelyet azonban Feketehalmy-Czeydner vezetett, így nemhogy felelősségre vonás nem történt, hanem Deák László ezredest még ki is tüntették a Magyar Érdemrend Középkeresztjével, hadiszalagon, kardokkal.

Szombathelyi megismételtette a vizsgálatot, ahol azonban csak 12 csendőrtiszt ügyében jártak el, mivel Feketehalmy-Czeydner altábornagy és Deák László ezredes ügyében maga a kormányzó szüntette meg az eljárást 1942. augusztus 13-án, azonban mindkettőjüket ezzel egyidejűleg, azonnali hatállyal nyugdíjazták. Grassy József vezérőrnagy ellen azért nem volt eljárás, mert a keleti fronton tartózkodott.

1943-ban az ügyet újra elővették. Az 1943. decemberi Vkf. bírósági tárgyalás vádlottjai:

  • Honvédtisztek: Vitéz Feketehalmy-Czeydner Ferenc nyugállományú altábornagy, vitéz Grassy József magyar királyi vezérőrnagy, vitéz Deák László nyugállományú ezredes.
  • Csendőrtisztek: Horkay József és vitéz Gaál Lajos magyar királyi csendőr ezredesek, vitéz Báthory Géza és Fóthy Ferenc nyugállományú csendőr alezredesek, Stepán László, dr. Kun Imre, dr. Csáky József, Bandur Károly, dr. Kacskovics Balázs, dr. Képíró Sándor, dr. Zöldy Márton magyar királyi csendőr századosok és Gerencsér Mihály magyar királyi csendőr főhadnagy.

A fő felelősöket a tárgyalás során halálra ítélték. A halálos ítéleteket azonban nem tudták végrehajtani, mivel az elítéltek egy része Németországba menekült. Mások, mint a hűtlenségért elítélt Képíró Sándor, rövid börtönbüntetés után újra szolgálati állományba kerültek.

A fő felelősöket a háború után kiadták a Tito-féle Jugoszláviának, ahol népbírósági ítélettel, egyes tudósítások szerint igen kegyetlen módon[2] háborús bűnösökként kivégezték őket. Ezek az ítéletek (főképp Szombathelyi Ferenc volt honvéd vezérkari főnök jugoszláviai kivégzése) ma már vitatottak.[5]

Az 1944–45-ös megtorlás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az újvidéki vérengzés Magyarországon és más országokban is a magyar megszállás alatti területeken a háború során elkövetett háborús bűnök jelképévé vált. A magyar lakosság ellen elkövetett 194445-ös jóval nagyobb - több mint tízszeres - véres megtorlás ugyanakkor nemzetközileg sokkal kevésbé ismert, bár legfontosabb tényeit a magyar kutatók már feltárták.

A megtorlások magyar áldozatainak számát 30 000 és 45 000 közé teszik.

2013-ban Szerbia elnöke, az EU-ba való belépésükre készülve, beismerte a mérhetetlen gaztettet, amely főként Csurogon zajlott le. Áder János köztársasági elnök pedig a razzia áldozatairól emlékezett meg, kegyelettel.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az eseményekről szól Kovács András Hideg napok című 1966-os játékfilmje.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Forrás: Földi Pál - A Magyar Királyi Honvédség a második világháborúban, 56-58. oldal
  2. ^ a b Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában, Magvető, Budapest, 1991, (a katalógusokban formailag hibás ISBN-nel szerepel) ISBN 963 14 1815 0
  3. A kamenyec-podolszkiji deportálás és az újvidéki mészárlás, holokausztmagyarorszagon.hu
  4. Zvonimir Golubović: Racija u Južnoj Bačkoj, 1942. godine (Novi Sad, 1991) pp. 146, 147. (szerbül)
  5. Györkei Jenő: Idegen bírák előtt. Szombathelyi Ferenc újvidéki pere és kivégzése