Teheráni konferencia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sztálin, Roosevelt és Churchill

A teheráni konferencia a második világháború idején a szövetségesek három fő vezetőjének – Winston Churchill (Nagy-Britannia), Franklin D. Roosevelt (USA) és Joszif Visszarionovics Sztálin (Szovjetunió) – legelső csúcstalálkozója 1943-ban Teheránban, Iránban.

Előzmények[szerkesztés]

1943. október 30-án Moszkvában volt a külügyminiszterek találkozója (SZU: Molotov, USA: Hull, Nagy-Britannia: Eden és Kína).

Moszkvai nyilatkozat:

  • általános nemzetközi szervezet
  • béke és nemzetközi biztonság
  • minden békeszerető állam szuverén egyenlősége
  • Ausztria tekintetében: a bekebelezés semmis, egy szabad és független Ausztria megalapítása

A teheráni értekezlet[szerkesztés]

A német felső vezetés a kurszki vereség és Olaszország kilépése után tisztában volt azzal, hogy elvesztette a háborút. Most már az időnyerés volt a legfőbb cél: Hitlert és munkatársait az a remény éltette, hogy közben a szövetségeseket kijátszhatja egymás ellen.

Ezt a reményt foszlatta szét az 1943. november 28. és december 1. között megtartott teheráni értekezlet, ahol Sztálin, Roosevelt és Churchill először találkoztak személyesen hármasban. Megállapodtak, hogy:

  • A háborút a nácizmus teljes szétzúzásáig folytatják, nem kötnek különbékét.
  • 1944-ben Nyugat-Európában hoznak létre egy második frontot. Ez egyúttal politikai döntés is volt, melynek következménye: a Balkán és Magyarország a szovjetek hadműveleti körébe fog tartozni.
  • Meghatározzák Lengyelország új határait.
  • Elhatározzák a háborús bűnösök felelősségre vonását (a későbbi nürnbergi per).
  • A jugoszláv partizánok támogatása mellett döntenek.

A helyszín megválasztásának szempontjai között szerepelt, hogy a Szovjetunió nem rendelkezett olyan repülőgéppel, amellyel a Német Birodalom által ellenőrzött légtérben biztonságosan tudtak volna közlekedni.

Források[szerkesztés]