Joszif Visszarionovics Sztálin

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Joszif Visszarionovics Sztálin
JStalin Secretary general CCCP 1942 flipped.jpg
Sztálin 1942-ben
OK(b)P, majd ÖK(b)P KB 1. főtitkára
Hivatali idő
1922. április 3.1934. február 10.
Előd
Utód -
Szovjetunió Népbiztosok Tanácsának 4. elnöke
Hivatali idő
1941. május 6.1946. március 15.
Előd Vjacseszlav Molotov
Utód (ő maga a Minisztertanács elnökeként)
Szovjetunió Minisztertanácsának 1. elnöke
Hivatali idő
1946. március 19.1953. március 5.
Előd (ő maga a Népbiztosok Tanácsa elnökeként)
Utód Georgij Malenkov

Született 1878. december 18.
Gori, Orosz Birodalom
Elhunyt 1953. március 5. (74 évesen)
Moszkva, Szovjetunió
Párt Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP)

Házastárs Ekaterina Szvanidze (1906-1907) Nagyezsda Allilujeva (1918-1938)
Stalin Signature.svg
Joszif Visszarionovics Sztálin aláírása

Joszif Visszarionovics Sztálin (oroszul Иосиф Виссарионович Сталин Loudspeaker.svg kiejtése, grúzul: Ioszeb Dzsugasvili, იოსებ ჯუღაშვილი; Gori, Orosz Birodalom, 1878. december 18.[1]Kuncevo, Moszkva mellett, 1953. március 5.) apai ágon oszét, anyai ágon grúz nemzetiségű szovjet forradalmár, az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt (illetve 1925-től érvényes nevén az Össz-szövetségi Kommunista (bolsevik) Párt) Központi Bizottságának főtitkára (1922-1934) majd titkára (1934-1953), a Szovjetunió diktátora, 1943-tól a Vörös Hadseregben létrehozott legfőbb hadvezéri titulus (a Szovjetunió generalisszimusza) egyetlen birtokosa.

A világtörténelem legnagyobb jelentőségű és legnegatívabb megítélésű vezetői közé tartozik. A Vlagyimir Iljics Lenin által létrehozott proletárdiktatúra annak halála utáni kollektív vezetőségének egyik meghatározó tagja, majd a diktatúra egyszemélyi vezetője lett. Uralma alatt folytatódott valamennyi ellenzéki mozgalom működésének tiltása, tagjaik üldözése, sokak kivégzése, a Szovjetunióban és a második világháborúban általuk elfoglalt országokban. Nevéhez fűződik a világ legnagyobb megsemmisítőtábor-rendszerének, a Lenin által létrehozott Gulagnak a kiterjesztése. Erőteljes személyi kultuszt alakított ki: arcképét minden középületben elhelyezték, városokat neveztek el róla, szobrokat állítottak neki, tapsolni kellett, amikor kimondták a nevét.

Kísérlete a bolsevista szovjet rendszer egész világra való kiterjesztésére Magyarország és a második világháború után a „béketáborhoz” tartozó, erőszakkal és csalással csatlósává tett országok számára tragikus következményekkel, megszállással (amihez a nyugati hatalmaknak beleegyezésüket adták, cserébe a Szovjetunió segítségéért a Harmadik Birodalom ellen) és az 1956-os forradalomba torkolló diktatúrával járt együtt, de a hidegháborúnak is előzményei közé tartozik. Sztálin kemény kézzel irányította a nemzetközi kommunista szervezeteket is, még a mozgalmon belül is hajtott végre politikai tisztogatásokat; ezekért és a nevéhez fűződő személyi kultusz miatt még kommunista utódai is elítélték.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gyermek- és ifjúkora (1878–1900)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sztálin szülőháza, jelenleg múzeum (Gori, Grúzia)

Joszif Visszarionovics Dzsugasvili 1878-ban született a cári Oroszország grúziai tartományában, a fővárostól 150 km-re északnyugatra fekvő Gori kisvárosban. Édesapja, Visszarion (Beszarion) Ivanovics Dzsugasvili (1850 k.–1890) 1870 körül költözött Didi-Lilóból Goriba, ahol cipészüzletet nyitott. 1874-ben feleségül vette a 16 éves, a korabeli viszonyoknak megfelelően írástudatlan Jekatyerina Georgijevna Geladzét (1858–1937), aki – férjéhez hasonlóan – nem beszélt oroszul. A mélyen vallásos asszony három gyermeket temetett el, Joszif volt az egyetlen, aki megérte a felnőtt kort. A fiát féltve nevelő anya Szoszónak becézte Joszifot.

1888-ban, a helyi ortodox elemi népiskolában kezdte tanulmányait, ám egy évvel később apja kivette onnan és Tifliszbe vitte, Adelhanov cipőgyárába, saját munkahelyére (a gori cipőüzlet ui. csődbe ment). Erős akaratú édesanyja harcolta ki, hogy fia visszakerüljön az iskolapadba és papneveldébe kerülhessen. A családfő korai halálát követően édesanyja mosást vállalt, hogy eltarthassa gyermekét.

Az ifjú Dzsugasvili a legjobb tanulók közé számított: intelligenciájával és kiváló emlékezőtehetségével kitűnt társai közül. Iskolaévei alatt sokat olvasott, kedvelte a romantikus grúz elbeszélő irodalmat és Alekszandr Kazbegi regényeit, megismerkedett Ilja Csavcsavadze költeményeivel, valamint Sota Rusztaveli klasszikus műveinek hőseivel. 1894-ben, kitüntetéssel végezte el a tizedik osztályt, ezért tanítója javaslatára édesanyja tovább taníttatta. Így került a tbiliszi ortodox papi szemináriumba.

1895-ben került kapcsolatba Kaukázuson túlra száműzött orosz forradalmi marxista csoportokkal. 1896 és 1898 között a tbiliszi Teológiai Szemináriumban már marxista diákkört vezetett, tanulmányozta Karl Marx, Friedrich Engels munkáit és Lenin korai írásait.

1898-ban Tbilisziben a Központi Vasúti Műhely dolgozóinak marxista körét kezdte vezetni, és csatlakozott a grúz Meszame daszi (Harmadik csoport) szociáldemokrata szervezethez. Sztálin, Lado Keckhoveli és Alekszandre Culukidze képezték a forradalmi marxista kisebbséget e szociáldemokrata csoporton belül. Sztálin tantervet készített a marxista munkáskörök számára. Felvetették illegális marxista nyomda alapításának is a gondolatát, csakhogy emiatt összeütközésbe kerültek a szociáldemokratákkal. Mindazonáltal, a három forradalmár megszervezte a kiáltványok nyomtatását, részt vettek a sztrájkok szervezésében és a tifliszi proletariátus harcának vezetésében.

1899-ben a marxizmus tanainak terjesztése miatt eltanácsolták a teológiáról, így a Tifliszi Fizikai Obszervatóriumban kezdett dolgozni.

Az ifjú Sztálin

Illegális kommunista tevékenység Grúziában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1900-ban, a május elsejei rendezvényen beszédet mondott a munkásoknak. Kapcsolatot létesített V. K. Kurnatovszkijjal, Lenin Iszkra (Szikra) című folyóirata egyik nagy támogatójával. Tifliszben ő vezette a központi vasúti műhelyek munkásainak tömegsztrájkját.

1901-ben a Fizikai Obszervatóriumban bujkált a rendőrség elől. Ugyanebben az évben Tiflisz központjában, a Szoldatszkij piacon vezette a munkások május elsejei demonstrációját. Szeptemberben, Bakuban jelent meg a Brdzola (Harc) című illegális grúz marxista kiadvány első száma, amiben Sztálin is jelentetett meg cikkeket. A Szerkesztők véleménye című cikke felvázolja az újság célkitűzéseit. Megválasztották a szociáldemokraták első tifliszi bizottságába, amely leninista tanokat követett. Ez a bizottság Batumiba küldte, hogy ott alapítson szociáldemokrata szervezetet. Ez idő alatt is további cikkei jelentek meg a Brdzolában.

1902-ben illegális nyomdát rendezett be Batumiban, ahol röplapokat és kiáltványokat nyomtatott. Sztrájkot szervezett a Mantasev üzemben, ami a munkások győzelmével végződött. A Rothschild üzem sztrájkja közben vezette az ottani sztrájkbizottságot, majd március 8-án a sztrájkolók demonstrációját, amire azért került sor, mert 32 sztrájkoló társukat letartóztatták a cári hatóságok. Március 9-én Batumi üzemeinek 6000 dolgozója részvételével tüntetést szervezett és vezetett az előző nap letartóztatott 300 tüntető szabadon bocsátásáért. A börtön előtti demonstráció ellen kivezényelt rendőrök 15 munkást megöltek és 54-et megsebesítettek; 500 tüntetőt pedig letartóztattak. Aznap éjjel Sztálin kiáltványt tett közzé a tüntető munkások meggyilkolásáról. Március 12-ére gyásztüntetést szervezett a 9-én meggyilkolt sorstársak emlékére. Április 5-én, amikor a Párt csoportjával találkozott, letartóztatták és a batumi börtönbe zárták.

Börtön és szibériai száműzetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sztálin a börtönből is vezette Batumi szociáldemokrata szerveződéseit, röplapokat írt és a börtönlakók között politikai munkát végzett. Közben elég jól megtanult oroszul.

Börtönévei alatt, 1903-ban megválasztották a szociáldemokraták Egyesült Kaukázusi Bizottságának tagjává. Áprilisban átszállították Kutaiszibe, ahol kapcsolatba került más politikai foglyokkal, és tovább hirdette a „lenini” eszméket. Augusztusban visszavitték Batumiba, majd Kelet-Szibériába, Irkutszkba deportálták. Szibériában levelet kapott Lenintől.

A bolsevik forradalom grúziai előkészítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1904-ben megszökött a száműzetésből, majd Tifliszbe ment az Egyesült Kaukázusi Bizottságot vezetni. „Credo” címmel programtervezetet készített, amiben hangot adott egyet nem értésének a Párttal, és annak egyes eszméivel kapcsolatos kérdésekkel. Júniusban Bakuba utazott, ahol feloszlatta a KP mensevik bizottságát, és új bolsevik bizottságot alapított helyette. Körbeutazta a Transzkaukázus településeit, vitatkozott az ottani mensevik és anarchista csoportokkal, Kutaisziben bolsevik bizottságot alapított. A Brdzola 7. számában cikket írt a „Nemzeti kérdés szociáldemokrata nézőpontból” címmel. Levelek útján tájékoztatta a külföldön tartózkodó grúz bolsevikokat nézeteiről. A Párt Harmadik Kongresszusának összehívásáért kampányolt. Decemberben a bakui munkások általános sztrájkja élére állt.

1905-ben a Brdzola 8. számában cikke jelent meg „A proletárok osztálya és a proletárok pártja” címmel. Kiáltványt intézett a Kaukázus munkásságához. Tifliszben feloszlatta a mensevik bizottságot, helyette bolsevikot hozott létre. A bakui tatár-örmény mészárlással kapcsolatban röplapot bocsátott ki „Éljen soká az internacionalista testvériség!” címmel. Több ezres demonstrációt szervezett Tifliszben a rendőrség által szított, nemzetiségek közötti öldöklések ellen, az ekkor kiadott röplapjának címe „A polgárokhoz. Éljen soká a Vörös Zászló!” volt. Áprilisban, Bakuban Noe Ramisvilivel, Razsden Arszenidzével és más mensevik vezetőkkel ütköztette gondolatait. Májusban publikálta a „Röviden a Párton belüli nézeteltérésekről” című pamfletet. A Brdzola 10. számában írt cikke a „Fegyveres felkelés és taktikáink” címet viselte. Csiaturában 2000 fős hallgatóság előtt vitázott az anarchistákkal, föderalistákkal és a forradalmi szocialistákkal. A Brdzola 11. és 12. számában több cikket is publikált, „Az Ideiglenes Forradalmi Kormány és a szociáldemokrácia”, „A reakció növekszik”, és „A burzsoázia csapdát állít” címmel. Októberben egy munkásgyűlésen mondott beszédet a cár kiáltványáról. Az oroszországi dolgozók sztrájkjával kapcsolatban kiadta a „Polgárok!” és „Az összes dolgozónak!” röplapjait. A Kavkazszkij Rabocsij Lisztok napilap első száma Sztálin vezércikkével jelent meg. Decemberben részt vett az első Összoroszországi Bolsevik Konferencián, ahol személyesen találkozott Leninnel.

1906–1911[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1906-ban közzétette „Két összecsapás” című pamfletjét, a Gantiadi 3. számában pedig „Az Állami Duma és a szociáldemokrata stratégia” című cikkét. Az Elva napilapban két cikket írt mezőgazdasági kérdésekről. Az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt (OSZDMP) tifliszi szervezetének vezetőjévé választották a párt 4. kongresszusán, ahol a Mensevik taktikával szembeállítva ismertette a forradalom bolsevik taktikáját. Júniusban megjelent a Akhali Ckhovreba című lap első száma, amelynek lapigazgatója Sztálin volt, aki cikksorozatot jelentetett meg „Anarchizmus vagy szocializmus?” címmel. Elkezdte szervezni az első szakszervezeteket Tifliszben. Újabb cikkeket írt „Marx és Engels a forradalomról” és „Nemzetközi ellenforradalom” címmel, pamfletet jelentetett meg „A munkások pártjának jelen helyzete és Egység kongresszusa”. Megjelent az Akhali Drojeba első száma, ahol cikket írt az osztályharcról.

1907-ben megjelentek a Mnatobi, a Dro, a Bakinszkij Proletarij, a Gudok és a Csveni Ckhovreba napilapok első számai, szintén Sztálin irányítása alatt, és „A szentpétervári választási kampány és a mensevikek” című cikkével. Az évben megjelent további cikkei: „A proletariátus küzd, a burzsoázia a kormánnyal szövetkezik”, „In memoriam G. Telia elvtárs”, „A haladó proletariátus és az ötödik kongresszus”, „Zűrzavar…”, „A mi kaukázusi bohócaink”, „A Duma feloszlatása és a proletariátus feladatai”, „Az Orosz Szociáldemokrata Munkáspárt londoni kongresszusa”. Sztálin vezetésével folyt a kampány a Harmadik Állami Duma megválasztásának idején. Beszédet mondott Khanlar Szafaralijev, egy kapitalisták által meggyilkolt munkás sírjánál. Szociáldemokrata képviselőkhöz címzett, „Meghatalmazás” című írását a munkások képviselői elfogadták egy bakui tanácskozáson. Sztálint megválasztották az OSZDMP bakui bizottságának tagjává, melynek gyűlését ekkor a szabuncsi kórház épületében tartották. Egynapos sztrájkot szerveztek, hogy tiltakozzanak a szociáldemokrata képviselőcsoport ellen a Második Állami Dumában elhangzott vádak ellen. Sztálin négy hónapos kampányt folytatott annak érdekében, hogy a bakui olajvállalatok tulajdonosaival a munkások jogait garantáló megállapodást írjanak alá.

1908. januárban „A választások előtt” címmel vezércikket írt a Gudokban. Január-február folyamán a bakui bolsevikok hatalmas sztrájksorozatot szerveztek. Februárban vezércikke jelent meg a Gudokban, „Részletesebben a garanciákról való tanácskozásról” címmel. Az OSZDMP bakui bizottságának élén Önvédelmi Alakulatot szervezett, a Feketeszázak egyre gyakoribb támadásai miatt. Márciusban három vezércikket írt a Gudokban: „Mire tanítanak legutóbbi sztrájkjaink?”, „Az olajvállalat-tulajdonosok taktikájának változása”, és „Készülődnünk kell!” címmel. Március 25-én Gajoz Nizsaradze álnevet használt, amikor letartóztatták és a bakui Bailovi börtönbe zárták. A börtönben is cikkeket írt a Gudokba és a Bakinszkij Proletarijba, vezette az OSZDMP bakui bizottságát, és kapcsolatot tartott a bakui bolsevikokkal. Propagandamunkát folytatott a politikai foglyok között a börtönben, vitatkozott a forradalmi szocialistákkal és a mensevikekkel, a politikai foglyok körében megszervezte a marxista tanok tanulmányozását. Ez idő alatt megjelent cikkei: „Gazdasági terror és a munkásmozgalom”, „Az olajtulajdonosok és a gazdasági terror”, „Lakájszocialisták”, „A Konferencia és a munkások”. Novemberben két évre deportálták a Vologdai kormányzóságba, ahol folyamatos rendőrségi felügyelet alatt maradt.

1909 januárjában érkezett meg a vologdai börtönbe, majd száműzetésének végleges helye Szolvicsegodszk lett. Odafelé útközben megbetegedett és a Vjatkai kormányzóság önkormányzati kórházába került, így csak február végére érkezett meg. Júniusban megszökött, rövid időt Szentpétervárott töltött, majd titokban visszatért Bakuba, ahol folytatta az újraalakuló bolsevik szervezetek munkájának vezetését. Egy év szünet után ismét cikket írt, „A Párt válsága és egyéb feladataink” címmel. Az OSZDMP bakui bizottságának augusztusi ülésén elfogadták a Bakinszkij Proletarij szerkesztőségi ügyeinek állapotáról szóló határozatot, a szerkesztőség többsége véleményével alátámasztva, Lenin előadásában. Augusztus végén megjelentették az „A Párt válsága és egyéb feladataink” és „A közelgő általános sztrájk” cikkeinek következtetéseit. Szeptemberben Tifliszbe utazott, ahol megszervezte a bolsevikok fellépését a mensevik likvidátorok ellen. Bakuba visszatérve újra elkezdte az illegális nyomda létrehozását. Októberben Tifliszben megszervezte a Párt Városi Kongresszusát és a Tiflisszkij Proletarij című bolsevik lap megjelenését. Decemberben röplapot bocsátott ki „A decemberi sztrájk és a decemberi megegyezés” címmel, az 1904-es sztrájk ötödik évfordulójára.

1910-től kezdve a párt Központi Bizottságának képviselője lett. Januárban az OSZDMP bakui bizottságán keresztül javaslatot tett egy általános pártgyűlés összehívására, valamint javasolta, hogy helyezzék át a párt vezetését Oroszországba, és adjanak ki egy országos orosz vezető napilapot. Márciusban letartóztatták Zahar Grigorjan Melikjanc álnéven, és megjelent „August Bebel, a német munkásság vezetője” röplapja. A bakui Bailóvi börtönbe zárták. Szeptemberben kézhez kapta a kaukázusi helytartó határozatát, ami öt évre kitiltotta a Kaukázusból. Felügyelet alatt Szolvicsegodszkba szállították. A fogságban kapcsolatot létesített Leninnel, valamint találkozókat szervezett a többi száműzöttnek, ahol újságokat olvastak, és megvitatták a politikai eseményeket. Decemberben levelet írt „Levél a Párt Központi Bizottságának a szolvicsegodszki száműzetésből” címmel.

1911 márciusától júniusáig a rendőrség többször házkutatást tartott Sztálin lakhelyén Szolvicsegodszkban. Júniusban távollétében jelölték a párt konferenciájának szervezőbizottságába. Három napig szigorú őrizetben tartották, mert találkozót szervezett a száműzött szociáldemokratáknak. Június végén felmentették az őrizet alól, és mivel a Kaukázusból ki volt tiltva, Vologdába ment, ahol titkosrendőrségi felügyelet alatt tartották. Levelet írt a Rabocsaja Gazetának (Munkások Lapja), amelynek főszerkesztője Lenin volt, arról, hogy Moszkvában vagy Pétervárott akar tevékenykedni. Szeptemberben titokban Pétervárra utazott, ahol P. A. Csizsikov álnéven tartózkodott, kapcsolatot létesített Szilvesztr Todria és Szergej Allilujev (későbbi apósa) bolsevikokkal, valamint a párt ottani szervezetével. Azonnal letartóztatták és a szentpétervári Előzetes letartóztatási házba zárták. Decemberben Vologdába deportálták, hogy három évig rendőrségi felügyelet alatt tartsák.

1912–1917[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sztálin 1912-ben

1912 januárjában távollétében a Hatodik Pártkongresszus megválasztotta a Bolsevik Párt Központi Bizottságának tagjává, és megbízta az oroszországi forradalmi tevékenység irányításával. Február végén emiatt megszökött Vologdából. Márciusban az OSZDMP Központi Bizottsága nevében írt, „A Párthoz!” c. röplapja széles körben elterjedt Oroszországban. Márciusban Bakuba és Tifliszbe látogatott, ahol a helyi konferencián megerősítették a Párt 6. Kongresszusának határozatait. Áprilisban Szentpétervárra utazott. A Zvezda bolsevik lapot szerkesztette, az alábbi cikkei jelentek meg benne: „Egy új időszak”, „Az élet diadalmaskodik!”, „Jól dolgoznak…”, „Megtört a jég!”, „Így készülnek a választásokra”, „Következtetések”. Megállapodásokat kötött a Harmadik Állami Duma szociáldemokrata képviselőivel, Nyikolaj Gurjevics Poletajevvel és Ivan Petrovics Pokrovszkijjal, arról, hogy M. Sz. Olminszkij és N. N. Baturin bolsevik újságírókkal megjelentethessék a Pravdát. Április 22-én megjelent a Pravda első száma, Sztálin „Céljaink” c. cikkével. Azonnal letartóztatták és bebörtönözték, júliusban Narimba deportálták, hároméves rendőri felügyeletet szabtak ki rá, de már szeptemberben megszökött. Ekkor Pétervárra utazott, hogy a Negyedik Állami Duma megválasztásának kampányát irányítsa, harcoljon a mensevikek ellen, és szerkessze a Pravdát. Októberben egy napos sztrájkot hirdetett, tiltakozásul az ellen, hogy igazságtalanul törölték a legnagyobb szentpétervári üzemek dolgozói által választott jelölteket. Titkos pártértekezletet hívott össze a mensevik likvidátorok elleni harc megvitatására. Megírta a „Megbízatás a szentpétervári munkásoktól képviselőik számára” cikket, amit elküldött Leninnek, aki a Szociáldemokratában megjelentette. A jelöltek elfogadták a „Megbízatást”. Sztálin cikket írt a Pravdába „A választók jelöltjeinek akarata” címmel. Október végén cikke jelent meg a Pravdában „A mai nap a választás napja” címmel, majd Moszkvában meglátogatta a megválasztott bolsevik képviselőket. Novemberben titokban Krakkóba utazott meglátogatni Lenint. Lenin visszaküldte a „Megbízatást” a Pravdának, hogy jelenjen meg feltűnő helyen, nagy méretben. Sztálin részt vett az OSZDMP Központi Bizottságának találkozóján Krakkóban. Visszatérve Szentpétervárra, a szociáldemokrata képviselőcsoport munkáját irányította. Lenin kérte, hogy szervezze meg január 9-e évfordulóját, és írjon röplapokat ezzel kapcsolatban. Decemberben pedig titokban ismét Krakkóba utazott, hogy találkozzon a Központi Bizottsággal és a Negyedik Duma hat bolsevik képviselőjével. December végén megjelent az „Oroszország összes munkásának és munkásnőjének!” című röplap.

1913. januárban a Szociáldemokratában megjelent két cikke: „A szentpétervári választásokról” és az „Úton a nacionalizmus felé”. Krakkóból Bécsbe utazott, hogy nyomtatásra előkészítse Lenin „Hirdetményét”, ami a krakkói találkozó eredményeit tartalmazta. Megírta a „Szociáldemokrácia és a nemzeti kérdés” munkáját, ami márciustól és májusig jelent meg a Proszvescsenyije folyóiratban. Februárban röplapot bocsátott ki „A lénai mészárlás évfordulójára”. Szentpétervárra visszatérve, februárban belekezdett a Pravda szerkesztőségének újjászervezésébe. Február 23-án letartóztatták, és bebörtönözték. A Pravdában ezután jelent meg „A szociáldemokrata képviselőcsoport helyzete a Dumában” című cikke. Négy évre ítélték, és Turuhanszk vidékére szállították, augusztusban érkezett meg egy Kosztyino nevű falucskába.

1914 márciusában átszállították Kurejkába, egy a sarkkörtől északra található faluba, ahol szigorú rendőri őrizet alatt tartották.

1915. februárban levelet írt Leninnek, amelyben kritizálta a Georgij Plehanov által képviselt vonalat, illetve az opportunista nemzetközi szociáldemokráciát. Nyáron Monasztirszkojéban gyűlést tartottak az OSZDMP Központi Bizottságának száműzött tagjaival és a Duma bolsevik képviselőivel. Novemberben ismét levelet írt Leninnek.

1916. februárban elküldte a pártnak a nemzeti kérdésről írt munkáit. Egy másik levelében érdeklődött „Kulturális-nemzeti autonómia” cikkéről, amit korábban küldött. Márciusban más száműzöttekkel közös levelet ír a Voproszi Sztrahovanyija (A biztosítás kérdései) bolsevik lapnak. Decemberben, mivel a száműzött személyek besorozásáról döntöttek, Sztálint is elszállították Krasznojarszkba. Szibériában Kamenyevvel raboskodik együtt, aki odaadta neki a zokniját, mert Sztálinnak elfagyott a lába. 1917. februárban tértek vissza Moszkvába kettesben a legjobb barátságban. Molotov átadta nekik a Pravda szerkesztését. Júliusban Lenin Finnországból küldözgette nekik a cikkeket, de nem közölték. "Koba (…) ezekben a napokban Kamenyevet követte, és mensevik eszméket hirdetett", írja Trockij. Valójában Sztálin az elbukott júliusi felkelés után nem akart ujjat húzni az Ideiglenes Kormánnyal, ezért nem közölte Lenin radikális hangvételű cikkeit. A VI. kongresszuson (augusztus) durván megtámadta tegnapi barátját, Kamenyevet és a mensevikeket. Lenin elnézte neki, hogy nem adatta ki a cikkeket, és Sztálin a KB tagja lett "Iljics" (Lenin) ajánlására. Az októberi fordulat idején rajta keresztül tartották Leninnel a kapcsolatot, Trockij szerint azért, mert "a rendőrség vele törődött a legkevésbé".

1918–1924[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1918 után Sztálin a párt egyik legfontosabb embere marad, a KB tagja. Szverdlov halála után Lenin őt bízta meg, hogy egységesítse a párttagságot. Ő lett (1922) a pártfőtitkár. 1922 elején, első agyvérzése után Lenin félt, hogy nem tudja többet irányítani Sztálint, ezért a következő kongresszuson meg akarta semmisíteni. Az ürügy a "grúz ügy" volt. Sztálin a grúzok autonómiára való törekvéseit elutasította, a grúzok tiltakoztak. Vizsgálóbizottság alakult, amelynek egyik tagja, Ordzsonikidze fülön harapta a grúz államelnököt. Lenin bűncselekménnyé fújta fel ezt, a "nagyorosz sovinizmus" kifejeződését látta benne. Sztálint tette felelőssé a történtekért. 1922 nyarán Lenin második agyvérzése után cikksorozatba kezdett A Munkás-Paraszt Felügyelet eredményeiről címmel, és rossznak ítélte Sztálin munkáját a szervezet élén. A kongresszus előtt, március 5-én Lenin harmadik agyvérzése következtében elvesztette beszélőképességét. A kongresszuson Sztálin a helyén maradt.

1924 januárjában meghalt Lenin. Úgynevezett Politikai végrendeletét (Levél a kongresszushoz), amely többek között kritizálta Sztálint és Trockijt, továbbá javaslatot tett Sztálin elmozdítására a pártfőtitkári székből, Krupszkaja május 18-án átadta a Központi Bizottságnak. A testület azonban május 24-én úgy döntött, hogy azt nem lehet felolvasni és sokszorosítani, csak a kongresszusra érkező küldöttekkel csoportonként ismertetni. A KB-ülésen e döntés érdekében Sztálin fogadkozott hogy megváltozik.[2] A Végrendeletet félretették, csak a XX. pártkongresszus (1956) után publikálták. (Lenin Összes Művei 45. kötet)

Sztálin munkája az 1923-24-es években főleg a Trockij-platform visszaszorításával telt. Kamenyev és Zinovjev támogatásának köszönhetően maradt pártfőtitkár. Mindvégig a józan, mérsékelt békéltető szerepét játszotta. Ekkoriban írja a Lenin eszméit kissé leegyszerűsítve értelmező A leninizmus alapjai c. könyvet, melyben Lenint is a "szocializmus felépítése egy országban" jelszó igazolására használja. A "szocializmus egy országban" egyrészt Trockij "permanens forradalom" jelszavával volt szembeállítható, másrészt ezzel a tannal Sztálin a nemzetközi elszigetelődés okozta kényszerű helyzetet elfogadhatónak és a forradalom célkitűzéseivel összhangba hozhatónak állította be.

1924–1929[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1924-ben, Lenin halála után hatalmi harc kezdődött a pártvezetőségen belül. Elsőnek Trockij lendült támadásba: Október tanulságai címmel cikket jelentetett meg, amiben a saját érdemeit hangsúlyozta a forradalomban. Klikkjét a párton belül " baloldaliaknak " nevezték. Tagjai voltak Kresztyinszkij, Muralov is. Trockijjal szemben a Sztálin-Zinovjev-Kamenyev trojka állt. A " jobboldali platform " főnökei Buharin, Rikov és Tomszkij voltak. Sztálin mindig pragmatikus, hideg fejű politikus volt, a hatalom megőrzése volt a célja, ehhez igazította a magatartását. Ebben az értelemben komplett opportunista volt. A baloldali ellenzék, ami 1925-től Zinovjevet és Kamenyevet is jelentette, nem fogadta el a " szocializmus egyországban" tant. A NEP-viszonyokat Trockijék csak átmeneti periódusnak fogták fel, Buharin, a párt egyik közgazdásza a NEP folytatása mellett volt. Sztálin Preobrazsenszkijjel szemben Buharinnak adott igazat, de az erősödő gabonaválság miatt 1929-ben Buharin koncepciója ellen fordult.

Külpolitikáját tekintve Sztálin a Szovjetunió nemzetközi elismertségét tartotta legfontosabbnak, a valóságban azonban több nagyhatalommal (például Nagy-Britannia) megromlott a kapcsolata. (A jó benyomások miatt nevezték ki még 1918-ban külügyi népbiztosnak a Romanovok rokonát, Georgij Csicserint, aki a forradalom előtt is a külügyben dolgozott.)

A mezőgazdaságban Sztálin 1928-ban jelentette be a fordulatot a kollektivizálás és az első ötéves terv meghirdetésével. A piaci viszonyokat korlátozták, ún. állami tervgazdálkodásra tértek át, ami a "jobboldaliak" ellenkezését váltotta ki. 1928 nyarán Sztálin még tagadta, hogy létezne a konfliktus, ám az 1929-es XVI. pártkongresszuson a jobboldaliakat kizárták.

Az első ötéves terv. Iparosítás. Kollektivizálás.[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A "kulákság teljes felszámolását" Sztálin nem csak gazdaságilag és politikailag, hanem fizikailag is értette: a kollektivizálás során 11 millió kulákot telepítettek ki, akik közül több mint egy milliót megöltek. 1930 és 1932 között Ukrajnában a kollektivizálás és a parasztság ellenállása következtében hatalmas éhínség tombolt, amelyben valószínűleg emberek milliói haltak éhen. (7 millióra becsülik az áldozatok számát - [3] ) A holodomor (ukránul: Голодомор, magyarul éhhalál) az ukrán nép történetének egyik legnagyobb katasztrófája: közvetlen halálos áldozatainak számát [4][5] és 6.5-7 millió[6] és 10 millió közé teszik, amiből csak a gyermek áldozatok száma 3 millió volt.

A nagy terror (jezsovscsina), 1934–1939[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1934. december elsején Leningrádban egy merénylő lelőtte Kirovot, a város párttitkárát és első számú vezetőjét, aki népszerű volt a párton belül. Sztálin azonnal Leningrádba utazott, és személyesen irányította a vizsgálatot. Tömeges letartóztatások és deportálások kezdődtek. 1935-ben Sztálin javaslatára a halálbüntetést kiterjesztették a 12 és 16 év közötti gyermekekre is. (Többek között azért, mert az éhhalál elől menekülő, családjukat elvesztő gyerekek bandákba verődve loptak és fosztogattak, a javító- és átnevelő intézetekben nem tudták fogadni őket.)
  • A legfőbb pártvezetők, Lenin egykori munkatársainak perei több hullámban 1936 nyarától kezdve zajlottak.
  • 1939-ben szovjet befolyású alternatív kormányokat kiáltat ki a balti államokban, hogy néhány nap alatt annektálja azokat. Sztálin hasonló kísérletet tesz Finnországgal, amely a szovjet fenyegetések ellenére megvédi függetlenségét, és területi engedményekkel (Karélia átadása a Szovjetuniónak) békét köt.
  • A hitleri Németországnak Lengyelország megtámadásával egyidejűleg (1939) megtámadja és megszerzi Lengyelország keleti felét. A fogságba került lengyel értelmiségiek és tisztek nagy részét kivégezteti (Katyńi vérengzés).

A II. világháború kezdete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1939 tavaszán a Szovjetunió javaslatot tesz az I. világháborús brit-francia-orosz Antant felújítására.

1939 augusztusában újabb brit-francia-szovjet katonai tárgyalások kezdődnek Moszkvában, melyek végül eredménytelenül megszakadnak. Moszkvában szovjet-német megnemtámadási szerződést írnak alá "Molotov- Ribbentrop paktum", melynek titkos záradékában felosztják egymás között Északkelet-Európát. Lengyelországot hozzávetőleg a Curzon-vonal mentén "megfelezik". Litvánia német, Észtország és Lettország szovjet érdekszférába kerül.

1939. szeptember 1-jén Németország megtámadja Lengyelországot. Szeptember közepén Szovjetunió is megtámadja Lengyelországot. A német hadsereg bekeríti a lengyel főerőket. A lengyel kormány Romániába (később Párizsba, onnan Londonba) emigrál. Magyarország megnyitja határát a lengyel menekültek előtt. A szovjet hadiflotta behatol az észt felségvizekre (átveszi a tengeri térség felügyeletét). Sosnkowski tábornok megkezdi a hazai lengyel partizáncsapatok szervezését. Lengyelország keleti tartományait a Szovjetunióhoz csatolják. Litván csapatok vonulnak be Vilniusba (10-én csatolták Lengyelországtól Litvániához).

1939 őszén német-szovjet szerződést írnak alá a német ajkú lakosság áttelepítéséről a Szovjetunió területéről a Német Birodalomba. A Szovjetunió felmondja a Finnországgal fennálló megnemtámadási szerződést. Terioki finn határvárosban a Finn Kommunista Párt kikiáltja a Szovjet- Finn Köztársaságot. A Szovjetunió ezt elismeri, s kölcsönös segítségnyújtási szerződést köt vele, egyben megszakítja a diplomáciai viszonyt Finnországgal. Otto Kuusinen szovjet-finn kormányfő behívja a szovjet csapatokat. A Szovjetunió megtámadja Finnországot. A Szovjetuniót a finn hadjárat miatt kizárják a Népszövetségből.

1940-ben sikertelen szovjet offenzíva indul a finn védelem ellen. Budapesten önkéntes zászlóalj alakul, amely másnap elindul Finnországba. Parancsnoka Kémeri Nagy Imre főhadnagy. Februárban újabb sikertelen szovjet offenzíva indul a finn védelem ellen. A brit-francia Legfelsőbb Haditanács határozatot hoz expedíciós hadtest felállításáról és kiküldéséről Finnországba a szovjet csapatok elleni harcra. A magyar önkéntes zászlóalj megérkezik Finnországba. Német-szovjet gazdasági egyezményt írnak alá. Karéliában a szovjet csapatok áttörik a finn Mannerheim-vonalat. Finnország katonai segítséget kér Svédországtól, amit az elutasít. Nagy-Britannia és Franciaország kéri Svédországtól csapatai átengedését Finnország megsegítésére. Koppenhágában a svéd, norvég és dán külügyminiszteri értekezleten semlegességi nyilatkozatot fogadnak el a szovjet-finn háborúban. A svéd kormány elutasítja a 02.16-ai brit-francia kérést. Nagy-Britannia és Franciaország kéri Norvégiától és ismételten Svédországtól csapatai átengedését. Márciusban a szovjet hadsereg megindítja végső offenzíváját Finnország ellen Viipuri térségében. A svéd és a norvég kormány elutasítja a brit-francia expedíciós hadtest átvonulását Finnország irányába. Végül Finnország fegyverszünetet kér. 1940. március 12-én szovjet-finn békeszerződést írnak alá, Moszkvában.

1940 tavaszán a Szovjetunió nyugati területein, Katyńnban és másutt legkevesebb 22 ezer lengyel foglyot gyilkoltak le.

1940 nyarán a Szovjetunió jegyzékben követeli vissza Romániától Besszarábiát és a cári birodalomhoz sosem tartozott Észak-Bukovinát. Mindkét területet a Szovjetunióhoz csatolják. A Szovjetunióhoz csatolják Litvániát, Lettországot, Észtországot.

1940 őszén újabb német-szovjet szerződést írnak alá a német ajkú lakosság áttelepítéséről a Szovjetunió területéről a Német Birodalomhoz 1938 óta közvetlenül hozzácsatolt területekre. Molotov szovjet külügyminiszter Berlinben a Szovjetunió Háromhatalmi Egyezményhez történő csatlakozásáról és a világ érdekszférákra való felosztásáról tárgyal.

1941 januárjában újabb német-szovjet szerződést írnak alá a német ajkú lakosság áttelepítéséről a Szovjetunió területéről a Német Birodalomhoz 1938 óta közvetlenül hozzácsatolt területekre. A Szovjetunió 7,5 millió aranydollárért megvásárolja Németországtól a litván Mariampol járást.

1941 februárjában Halder vezérezredes, a német szárazföldi csapatok főparancsnokságának (OKH) vezérkari főnöke javasolja Hitlernek Magyarország bevonását a Szovjetunió elleni támadásba, amit Hitler elutasít.

1941 márciusában a Szovjetunió visszaadja Magyarországnak az 1848-49-es zászlókat, amelyek 24-én érkeznek meg Budapestre.

1941. április 13. - Szovjet-japán barátsági és megnemtámadási (gyakorlatilag semlegességi) egyezményt írnak alá.

1941. június: Werth Henrik vezérkarfőnök újabb memorandumban sürgeti Magyarország bekapcsolódását a várható német-szovjet konfliktusba Németország oldalán. Az USA befagyasztja a német és az olasz követeléseket. Német-török barátsági szerződést írnak alá.

1941. június 22. - Németország előzetes hadüzenet nélkül megtámadja a Szovjetuniót. Olaszország és Románia még aznap, Szlovákia 23-án, Horvátország- és Finnország 25-én hadat üzen a Szovjetuniónak. A magyar vezérkar lezáratja a szovjet határt.

1941. június 23. - Molotov szovjet külügyi népbiztos kijelenti Kristóffy József moszkvai magyar követnek, hogy a Szovjetuniónak nincsenek területi igényei Magyarországgal szemben, s adott esetben megértő magatartást tanúsítana a további magyar revíziót illetően Romániával szemben.

1941. június 24. - Az előző napi minisztertanácsi határozat alapján Magyarország megszakítja a diplomáciai viszonyt a Szovjetunióval.

A német támadás 1941. június 22-én váratlanul érte a Szovjetuniót, hadserege - részben a tisztogatások következtében - felkészületlen volt. Sztálin összeomlott. napokig nem jelent meg a nyilvánosság előtt. Hamarosan azonban magára talált, és ösztönösen jó stratégának bizonyult. Hatalmas szervezőmunkát végzett, a győzelem érdekében kérlelhetetlennek bizonyult.

A szovjet győzelmek és a Szovjetunió részvétele a Németország elleni koalícióban megnövelte mind a Szovjetunió, mind Sztálin tekintélyét. Sztálin részt vett a szövetséges nagyhatalmak vezetőinek konferenciáin (Teherán, Jalta, Potsdam), amelyeken meghatározták a közös háborús feladatokat és a békekötés utáni rendezés alapelveit, valamint az új érdekszférákat. E konferenciákon nagy tekintélyt szerzett személyes képességeivel is.

A háború után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sztálin Molotovval és Vorosilovval

A háború után Sztálin visszatért a terror és a tervgazdálkodás politikájához. A titkosrendőrség, az MVD (1946-ig NKVD) segítségével. A párt végképp az apparátcsikok pártjává vált: a 7 millió tagból kb. 60%-nyi apparátcsik volt. A hazatérő hadifoglyokat és az elfogott németeket Szibériába vitték. Újabb kitelepítések, koncepciós perek következtek. Egy másfél milliós népet, a krími tatárokat deportálták Szibériába. Edvard Radzinszkij szerint Titónak kellett Trockij, a zsidóknak a fasiszták szerepét eljátszaniuk az újabb perekben (például a Voznyeszenszkij-perben). A háború idején működő Zsidó Antifasiszta Bizottság tagjait letartóztatták, és – Lina Stern kivételével – kivégezték. Korábbi harcostársaival is megromlott a viszonya: a legfelső irányító szervbe, a Központi Bizottságon (egykori Politbüro) belüli irodába nem fért be se Molotov, se Mikojan; (Kaganovics és Vorosilov igen, de Sztálin egyre kevesebbet hívta már őket a nyaralójába). 1952-ben, a XIX. pártkongresszuson csak 6-7 perces záróbeszédet mondott, hogy azt higgyék, testileg meggyengült (ezután a KB ülésén csaknem 2 órán keresztül beszélt). Állítólag 1953. március 5-re a zsidók összegyűjtését és deportálását adta parancsba, de március 2-án agyvérzést kapott, és már nem tért magához.

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legenda szerint Berija megfojtotta; valójában csak az orvost nem hívták ki hozzá idejében. Edvard Radzinszkij publikál egy beszélgetést Lozgacsovval, az akkori őrparancsnok-helyettessel, amely cáfolja Hruscsov emlékirataiban leírt verzióját. Sztálinhoz csak rosszulléte után 11 órával jött orvos.

A kórboncnoki jelentés szerint Sztálin halálát agyvérzés okozta. A visszaemlékezések szerint rosszulléte után egész éjszaka egyedül feküdt a földön, orvosi ellátás nélkül. Berija azzal küldött el mindenkit, hogy a diktátor alszik.

Molotov egyik, 1993-ban megjelent visszaemlékezésében az olvasható, hogy Berija azzal dicsekedett neki, hogy ő mérgezte meg Sztálint.

2003-ban egy közös orosz-amerikai történészcsoport olyan közleményt adott ki, amely szerint Sztálin szervezetébe warfarin (erős patkányméreg) jutott, amely megakadályozza a vér megalvadását, és embernél agyvérzést okoz. Mivel a szer szagtalan és íztelen, könnyen beadható az áldozatnak.[7] A warfarint egyébként az 1950-es évek közepén az orvosok a nyugati országokban is alkalmazták szívinfarktus veszélyének kitett betegeknél. [8] 1955-ben Dwight Eisenhower az USA elnöke is warfarin injekciót kapott, miután szívrohamon esett át. A warfarin kumarinszármazék a K-vitamin gátlásán keresztül hat a véralvadásra, hozzá hasonló vegyületek a legelterjedtebb véralvadásgátló gyógyszerek közé tartoznak. Használják a szívinfarktus, ritmuszavarok, trombózisok kezelésében. [9]

Emléke Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Regnum Marianum templom helyén épített dísztribün, a fölé magasodó Sztálin szoborral

1949. december 21-én, Sztálin 71. születésnapján adták át a háború utáni első trolibuszvonalat Budapesten, de tévedésből az ünnepi alkalomra tekintettel a 70-es viszonylatszámot kapta. Az 1953. évi I. törvény Sztálin emlékének törvénybe iktatásáról szól.

Sztálin - Gyászlap, 1953

1953-ban rögtön Sztálin halála után (1953. március 5.) hozta a Dobi-kormány. Csak az 1989. évi XII. törvény helyezte hatályon kívül, így 1989. május 26-ától hatálytalan.

A törvény

Joszif Visszárionovics Sztálin generalisszimusz emlékének megörökítéséről

Joszif Visszárionovics Sztálin elvtárs, generalisszimusz, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke 1953. március 5-én eltávozott az élők sorából. Azok közé a világot átalakító nagy férfiak közé tartozott, akik a legtöbbet tettek nemcsak saját népük és államuk felvirágoztatásáért, hanem az egész emberiség haladásáért, a világ minden dolgozójának felszabadításáért és boldogulásáért.

A Magyar Népköztársaság Alkotmánya kimondja:

„A nagy Szovjetunió fegyveres ereje felszabadította országunkat a német fasiszták igája alól, szétzúzta a földesurak és nagytőkések népellenes államhatalmát, megnyitotta dolgozó népünk előtt a demokratikus fejlődés útját.

A hazánkat felszabadító Szovjetuniót és fegyveres erejét Joszif Visszárionovics Sztálin elvtárs vezette. Elsősorban neki köszönhetjük azt az önzetlen segítséget, amelyben a nagy Szovjetunió szakadatlanul részesítette a Magyar Népköztársaságot. Elsősorban neki köszönhetjük, hogy népünk, a Szovjetunió támogatásával sikeresen védelmezve békéjét és függetlenségét, eredményesen rakja le a szocializmus alapjait Magyarországon.

Joszif Visszárionovics Sztálin elvtárs neve, műve és tanítása eltéphetetlenül összeforrt hazánk történelmével. A magyar nemzet függetlensége, a magyar nép szabadsága, a magyar dolgozók felemelkedése eltéphetetlenül összeforrt azzal, amit Joszif Visszárionovics Sztálin elvtárs a szovjet nép, az egész haladó emberiség számára alkotott.

Joszif Visszárionovics Sztálin elvtárs emléke iránti tisztelet és kegyelet, nagy tanításaihoz való rendíthetetlen hűség kifejezéséül az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:

1. § Az Országgyűlés Joszif Visszárionovics Sztálin elvtárs emlékét, a magyar nép felszabadítása, a magyar nemzet függetlenségének kivívása és biztosítása, a magyar dolgozók politikai, gazdasági, kulturális felemelkedése körül szerzett elévülhetetlen érdemeiért, a magyar nép el nem múló hálájának tanúbizonyságául törvénybe iktatja.”

Megjelenése

Legelőször a Közoktatásügyi Közlöny 1953. március 12-i számában jelent meg.

A budapesti Sztálin-szobor ledöntése a magyar forradalom szimbolikus aktusa volt, 1956. október 23-án.

A forradalmárok 1956. október 23-án este kezdték meg a diktatúra jelképének elbontását: a szobor nyakába kötelet akasztottak, csörlőkkel, teherautókkal és más erőgépekkel próbálták ledönteni, sikertelenül.

Dr. Peyer Endre badacsonyi orvos szóvicce Sztálin halála után: „Sztálin csak tetszhalott. Mindenkinek tetszik, hogy halott.” (A szerző ezért a szóviccért másfél év börtönt kapott)[10]

Miután a hegesztők megérkeztek az akkor Sztálin térnek nevezett Felvonulási térre, a gigantikus szobrot lángvágókkal elválasztották térdben a csizmától, és rövid idő alatt ledöntötték. A tömeg „Sztálin testét” egészen a Blaha Lujza térig vitte, ahol tovább darabolták, pontosabban szétverték. A legnagyobb megmaradt, jelenleg ismert maradvány Sztálin ökle, amely a Nemzeti Múzeumban látható. A „Felvonulási téren” a hatalmas tribünön csak a csizma meredt az égbe, a budapestiek pedig „Csizma térnek” gúnyolták a helyszínt.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kínáról (A Szikra Könyvkiadó 1950-ben összegyűjtötte a Kínáról írt cikkeit és beszédeit)
  • A munkáról (Szintén a Szikra Könyvkiadó adta ki, melyben Lenin és az ő cikkeit és beszédeit gyűjtötték össze)
  • A vallásról (Szintén a Szikra Könyvkiadó adta ki, melyben Lenin és az ő cikkeit és beszédeit gyűjtötték össze)
  • Párt és pártépítés (Szintén a Szikra Könyvkiadó adta ki, melyben Lenin és az ő cikkeit és beszédeit gyűjtötték össze)

Lábjegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Ioszeb Dzsugasvili szerepel a grúziai Gori település Uszpenszki-templomának feljegyzéseiben, miszerint 1878. december 18-án (a Julián naptár szerinti december 6-án) született. Ez a születési dátum található tanulmányai elvégzését igazoló dokumentumában, kiterjedt cári oroszországi rendőrségi aktájában és minden más fennmaradt forradalom előtti anyagban. Sztálin még 1920-as, kézzel írott önéletrajzában is 1878. december 18-át adta meg. Miután azonban 1922-ben hatalomra került, a dátum különös módon 1879. december 21-re változott (a Julián naptár szerinti december 9-re), és ezen a napon ünneplik születése évfordulóját is.
  2. Krausz Tamás–Szilágyi Ákos (szerk.): Oroszország és a Szovjetunió XX. századi képes történeti kronológiája (1900-1991). Budapest : Akadémiai Kiadó, 1992. ISBN 963-05-6231-6
  3. youtube.com video
  4. France Meslè et Jacques Vallin avec des contributions de Vladimir Shkolnikov, Serhii Pyrozhkov et Serguei Adamets, Mortalite et cause de dècès en Ukraine au XX siècle p.28, see also France Meslé, Gilles Pison, Jacques Vallin France-Ukraine: Demographic Twins Separated by History. [2012. május 25-i dátummal az eredetiből archiválva]., Population and societies, N°413, juin 2005
  5. Jacques Vallin, France Mesle, Serguei Adamets, Serhii Pyrozhkov, A New Estimate of Ukrainian Population Losses during the Crises of the 1930s and 1940s. [2012. szeptember 20-i dátummal az eredetiből archiválva]., Population Studies, Vol. 56, No. 3. (Nov., 2002), pp. 249-264
  6. Stanislav Kulchytsky, "How many of us perished in Holodomor in 1933", Zerkalo Nedeli, November 23-29, 2002. Available online in Russian and in Ukrainian Sablon:Deadlink
  7. Jonathan Brent, Vladimir Naumov. Stalin's Last Crime: The Plot Against the Jewish Doctors, 1948–1953. HarperCollins, 2003. ISBN 0-06-019524-X.
  8. Whitlon DS, Sadowski JA, Suttie JW (1978.). „Mechanism of coumarin action: significance of vitamin K epoxide reductase inhibition”. Biochemistry 17 (8), 1371–7. o. DOI:10.1021/bi00601a003. PMID 646989.  
  9. Link KP (1959.). „The discovery of dicumarol and its sequels”. Circulation 19 (1), 97–107. o. PMID 13619027.  
  10. Forrás folyóirat. [2012. szeptember 20-i dátummal az eredetiből archiválva].

Szakirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Isaac Deutscher: Sztálin (London, 1951. magyarul: Bp., 1992) – (az első számú, évtizedekig legfontosabb mű Sztálinról.)
  • Allen Bullock: Hitler and Stalin – Parallel Lives. (London, 1991)
  • Martin Amis: Koba, a rettenetes [1]
  • Svetlana Allilouieva: Vingt Lettres a un ami. Párizs, 1967.;
  • Nikita Khroushtchev: Mémoires. Párizs, 1971.
  • Alexander Rybine: Rjadom Sztálinüm, Szociologicseszkije Iszszledovanyija. 1988. 3.
  • Edvard Radzinszkij: Sztálin
  • Krausz Tamás: Sztálin, Változó Világ 3., Budapest 1995.
  • Robert C. Tucker: Sztálin (I. A forradalmár II. A diktátor) (Szeged, 2006., Szukits Kk.)

A szerzők magyar neve: Szvetlana Joszifovna Allilujeva (Sztálin lánya), Nyikita Hruscsov (Sztálin utóda), és Alekszander Rjibiny (Sztálin testőrségének parancsnoka).

Szépirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Joszif Visszarionovics Sztálin témájú médiaállományokat.
Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak