Maoizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából


A maoizmus (kínai nyelven: 毛泽东思想, kiejtés: „mao-cetung-szisiang”), a marxista–leninista eszmeáramlatok egyike.

A maoizmus elmélete, a megalkotója Mao Ce-tung szerint, alá van vetve a gyakorlatnak, hiszen egy elmélet gyakorlati megvalósítás nélkül szerinte "exkrementum". Minden elméletet meg kell vizsgálni a gyakorlatban is, hiszen ha az alul marad a politikai küzdelemben, akkor vagy meg kell változtatni, vagy el kell vetni. Ez a gyakorlat orientáltság a kialakulásának történetével magyarázható: Mao, végső győzelme előtt ádáz gerilla harcot vívott a polgári kuomintang, és a megszálló japán császári hadsereg erői ellen. Mao, sokkal inkább volt katona mint filozófus, ez abból is látszik, hogy elméleti munkásságának nagy része katonai stratégiákról szól. Mao szerint a háborúban csak a győzelem számít, és ugyanúgy az elméleteknél is csak az az elmélet bizonyul végül életszerűnek ami a gyakorlatban is beválik. Ez által, hogy ennyire erősen a gyakorlatot helyezi előtérbe, az elmélet lesüllyed egy "próba-szerencse" játék szintjére. Ennek a talán legtragikusabb igazolása a "nagy ugrás" volt, amelynél, az ország nehéziparát akarták felfejleszteni világszínvonalra, szinte teljes mértékben erre a célra alkalmatlan személyzet és nyersanyagok nélkül. A mezőgazdasági termelés nagy részének külföldre szállítása, annak érdekében, hogy az ország deviza tartalékokhoz jusson, hatalmas éhínséget okozott Kínában, több millió halottal.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sztálin halála után a kommunista rendszer enyhült a Szovjetunióban és a szovjet érdekövezet államaiban. Mao Ce-tung elítélte ezt az enyhülési folyamot, s azt revizionizmusnak nevezte. Mao egyetértett Sztálinnal az osztályharc folytatódásának kérdésében a kommunista hatalomátvétel után, sőt egyenesen a kommunista párt funkcionáriusait, a nomenklatúrát tartotta burzsoáziának, melynek érdekében áll a kapitalizmus visszaállítása. A kínai kulturális forradalom meghirdetett célja éppen ennek meggátolása volt. Emellett azonban a maoizmus kifejlesztett bizonyos saját elképzeléseket, melyek különböznek a többi kommunista irányzathoz képest, a legfontosabb, hogy a a munkásság helyett a fő hangsúlyt a parasztságra helyezi, a kapitalizmus elleni harc legfontosabb módszere nem a munkások és a szakszervezetek harca, hanem a parasztfelkelés.

Mao halálát követően Kínában a reformista irányzatok kerekedtek felül, bár hivatalosan mind a mai napig Maot tekintik alapnak.

A hagyományos maoizmus Albániában még pár évig vezető politikai eszme maradt, egészen a két ország 1978-as szakításáig, amelyet követően Albánia az izolacionizmus politikáját képviselte.

Több kommunista országban is léteztek az 1960-as és 1970-es években úgynevezett baloldali ellenzéki csoportok, melyek a maoizmus talaján állva kritizálták a fennálló rendszert. Legmesszebb Bulgáriában mentek ezek a csoportok: 1965-ben Bulgáriában egy maoista ellenzéki csoport puccsot kísérelt meg Todor Zsivkov ellen.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]