Kulturális forradalom

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A kulturális forradalom a Kínai Kommunista Párt terrorja volt, amely 1966-tól 1976-ig tartott Kínában. A forradalom áldozatai a renitens és potenciálisan renitens párttagokon kívül a gazdaság, az oktatás és a kulturális intézmények tisztségviselői voltak. Az állítólagos cél a kínai társadalomnak a „burzsoá” befolyásoktól való „megtisztítása” volt.

Maoista propagandaplakát, 1966 és 1976 között a Vörös Könyvecske, amely idézeteket tartalmazott Mao Ce-tung elnöktől, mintegy 500 kiadásban és 50 nyelven, 5 milliárd példányban jelent meg

Hivatalosan 1966. augusztus 8-án indult a forradalom, amikor arra szólították fel a népet, hogy jelentsék fel azokat a szomszédaikat, akik nem voltak valódi kommunisták. Ezután Mao elnök szavai, véleménye határozta meg, hogy mi számítható elfogadható, normális magatartásnak. A bevett magatartási formákat mind megkérdőjelezték, Mao parancsait pedig szinte vallásos fanatizmussal követték.[1]

Összesen mintegy 3 millió embert jelentettek fel, és több tízezren haltak meg a börtönökben vagy munkatáborokban. 1967-re a körülmények anarchia-közeli állapotig fajultak, diákokból álló vörösgárdista csapatok terrorizálták a utca emberét. 1968-ban a hadsereget is bevetették a rendteremtés érdekében, hivatalosan azonban a kulturális forradalom csak Mao halálával ért véget (1976).

Nagyrészt városi jelenség volt, Kína városi lakosságának mintegy felét érintette. A Kommunista Párton belül is nagyfokú bomláshoz vezetett, mivel a kormányzati és a pártvezetők több mint 70%-át lecserélték. Közel félmillió ember vesztette életét a kulturális forradalom következményeként, és számos felbecsülhetetlen értékű antik műtárgy, műemlék és relikvia semmisült meg. Mao szempontjából a forradalom elérte célját, ugyanis a forradalom keretében sikerült eltávolítania hivatalaikból a legtöbb ellenfelét és kritikusát, és újra saját kezében összpontosítania a párthierarchia fölötti uralmat.

Noha a kulturális forradalmat általában a kíméletlen terrorral azonosítják, a társadalmi mobilitás erőszakos felgyorsítása alapvetően kedvező volt a munkások és parasztok tömegeire nézve, és hozzájárulhatott a Mao-korszak iránti nosztalgia kialakulásához is. [2]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Short, Phillip: Mao's Bloody Revolution: Revealed. Letöltve: 2011. november 1.
  2. Gao, Mobo (2008): The Battle for China's Past: Mao and the Cultural Revolution. London: Pluto Press. ISBN 978-0-7453-2780-8.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Makra László: Barangolások Kínában, Változó Világ 37., Budapest, 2002
  • Jan Palmowski: Oxford Dictionary of Contemporary World History, Oxford University Press, 2004