Konfucianizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Konfuciusz bronz szobra

A konfucianizmus (rujia 儒學, Sound Rúxué) az i. e. 6. században, Kínában létrejött jelentős filozófiai irányzat, mely Konfuciusz (Kong Fuzi, Kung Fu-ce) a kínai filozófia egyik legjelesebb alakja és szentként tisztelt bölcse tanításain alapul.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Konfuciusz Lu fejedelemségben, Zou városában (a mai Shandong tartomány területén) született i. e. 551-ben, és i. e. 479-ben halt meg Qufuban, Lu fejedelemség fővárosában, ahol idős korában telepedett le, és alapította meg iskoláját. Konfuciusz közvetlen utódait a mai napig számon tartják és számos templomot emeltek tiszteletére.

Konfuciusz szemben állt a taoizmussal, bár az ő világképének középpontjában is a tao áll. Szerinte a taónak nincs mágikus ereje, a tao végzetszerű hatalom, amelyet emberi erő nem befolyásolhat. A tao az emberi magatartást is megszabja. Kívánatos vonásoknak tartja: a jóságot, igazságot, fegyelmezettséget, értelmességet és őszinteséget. A tao, mint örök erkölcsi törvény, benne él az emberben, ezért az ember természeténél fogva jó. Ez az eredeti állapot azonban megbomlott, helyreállításához az erkölcsi követelmények betartása mellett az ősi vallásos szertartások gyakorlására is szükség van. Különösen nagy hangsúlyt fektet az ősök tiszteletére, ami meghatározta a konfucianizmus fő erkölcsi tanításait is. Ezek: a fiú köteles megadni az illő tiszteletet az apjának, a fiatalabb testvér tisztelettel és alázattal tartozik az idősebb testvérnek, a feleség köteles megadni a tiszteletet a férjnek, az ifjabb barát az idősebbnek, az alattvaló a felettesnek, és mindenki köteles magát alávetni a császárnak.
A Kr. e. 3. század végén Kína első császára, Qin Shi Huangdi (Csin Si Huang-ti) fellépett a konfuciánus tanításokkal szemben, mert az gátat vetett hatalma abszolút kibontakoztatásának. A hatalomra kerülő Han-dinasztia vette pártfogásába a tanítást, sőt államideológiává tette. Konfuciusz tanításai 1911-ig, a császárkor végéig megőrizték államideológia jellegüket. Ez a világ 2. legnagyobb vallása.

Konfuciusz munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Konfuciusz tudós volt, aki az ókori hagyományokat tiszta és hamisítatlan formában akarta átadni az utódoknak, továbbá morálfilozófus, aki mind az egyén élete, mind az állam kormányzása számára örök normákat tanított. Ebből következően a konfuciánus iskola mértékadó iratai tartalmaznak olyan szövegeket, amelyek korábbi időkből származnak, és Konfuciusz és tanítványai csupán összegyűjtötték, rendezték, közreadták őket, valamint olyanokat, amelyeket Konfuciusz – pontosabban követői – maguk írtak. Az általánosan mértékadónak elfogadott könyvek két csoportra oszthatók: a kanonikus szövegekre, amelyeket állítólag maga Konfuciusz dolgozott ki, és a klasszikus szövegekre, amelyeket Konfuciusz közvetlen vagy közvetett tanítványai jegyeztek le.

Az öt kanonikus könyv (wu king)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Yijing (Ji king), Változások Könyve: ez állítólag Fu Hi mitikus császárra (i. e. 2950 körül) visszanyúló, másoktól kiegészített és sok tudós által magyarázott misztikus mű, amely a természetfeletti hatalmakkal és azok egymáshoz való kapcsolatával foglalkozik, s főként jóslási célokat szolgál.
  2. Shijing (Si king), Dalok könyve: 305 régi dalból álló gyűjtemény, amelyet Konfuciusz állított össze nagyobb anyagból.
  3. Shujing (Su king), Írások könyve. Ez statútumokat, rendeleteket, nyilatkozatokat és más dokumentumokat tartalmaz, Jao császár korától (i. e. 2350) egészen a Csin-dinasztiából való Mu herceg koráig.
  4. Chunqiu (Cs'un c'iu), Tavasz és ősz, Konfuciusz szülőföldje, Lu történetéről írott műve, amelyben morális bírálatot mond az eseményekről.
  5. Liji (Li ki), a Szertartások feljegyzései. A legkülönfélébb vallási és társadalmi szertartásokkal foglalkozik. A Han-dinasztia idején szerkesztett kompiláció, amely azonban részben Konfuciusz iskolájából származó feljegyzéseken alapul.

A modern sinológia feltételezi, hogy a Változások könyvének legősibb rétegei az i. e. 7. századból származnak, a mű a mai formáját azonban csak az i. e. 2. században nyerte el. A Dalok könyvének keletkezési idejét az i. e. 8-6. századra teszik, az Írások könyve állítólag csak részben nyúlik vissza az i. e. 11-6. századig; sok részletét ui., habár régi töredékek felhasználásával, de csak az i. sz. 4. században fogalmazták meg, régies stílust utánozva.

A négy klasszikus könyv (sishu, sze-su)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Lunyu (Lun jü), Konfuciusz tanítványaival folytatott beszélgetései.
  2. Daxue (Ta hio), a Nagy tanítás, rövid, valószínűleg részben Konfuciusztól származó erkölcsi értekezés.
  3. Zhongyong (Csung jung), A közép mozdulatlansága. A könyv részben Konfuciusz kijelentésein alapszik, részben unokája műve; a belső kiegyensúlyozottság állapotával foglalkozik; azt a bölcsnek mindig meg kell őriznie.
  4. Mengzi (Meng-ce), a Mengzi (Meng-ce, latinosan Menciusz) filozófus (i. e. 372-289) tanításait tartalmazó mű. Mengzi továbbfejlesztette Konfuciusz tanításait.

Ezekhez a kanonikus és klasszikus művekhez egy sor más írás, valamint gazdag kommentárirodalom járul.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wiktionary-logo-hu.png
Keress rá a konfucianizmus címszóra a Wikiszótárban!