Fenomenológia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
" Fenomenológiának nevezik a századforduló idején a filozófiában érvényre jutó újfajta leíró módszert, valamint a belőle kifejlődő a priori tudományt; az utóbbinak az a rendeltetése, hogy szigorúan tudományos filozófia elvi organonja legyen, s következetes alkalmazása révén valamennyi tudomány módszertani reformját lehetővé tegye"
Edmund Husserl (1859-1938)

A fent olvasható szöveggel kezdődik a fenomenológia megalkotójának, Edmund Husserl-nek az Enciclopedia Britannica számára 1929-ben írott cikke.

A fenomenológia képezi az egzisztencializmus alapjait, Heidegger, Scheler filozófiáját is. De olyan filozófusoknak is alapul szolgál, mint Edith Stein, vagy van Breda, akik a fenomenológiát neotomizmussal ötvözik egybe.

A fenomenológia két fő képviselője, Maurice Merleau-Ponty (1906-1961) és Edmund Husserl mellett ismert fenomenológus Martin Heidegger, a francia fenomenológiában etikai vetülete Emmanuel Lévinas, ennek ismeretelméleti továbbfejlesztése Marc Richir, illetve újabban a skandináv és angolszász országokban az analitikus filozófia is fenomenológiai eredetű kérdésekkel foglalkozik.

Míg Husserl a fenomenológiát rendszerként (a priori tudományként) és módszerként írta le, más gondolkodók úgy vélték, inkább csak módszerként tekinthető. Az érvek a következők:

  1. A fenomenológia legjelentősebb gondolata az "intencionális élményben adott fenomén". Ez a gondolat azonban nemcsak a filozófiában van jelen, hanem egyaránt megtalálható az irodalomtörténetben, a művészettörténetben és a társadalomtudomány sok más területén is.
  2. Mikor Husserl önálló létet adott az univerzális mozzanatoknak, visszatért egy módosított kantiánus álláspontra, melynek létjogosultsága megkérdőjelezhető. Ezért helyesebb a fenomének univerzális mozzanatát a nyelvhasználatban keresni.
  3. A természettudományok területén a fenomenológia mindeddig nem bizonyult termékenynek, jól alkalmazhatónak.

A fenomenológia szó eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fenomenológia kifejezés a phainomenon („fenomén”, szó szerint „a megjelenő”, „a megmutatkozó”, „a jelenség”) és a logosz („tan”) görög szavak összetételéből származik. Husserl nem a görög filozófiából, hanem Kanttól kölcsönözte a kifejezést. Ugyanis Kant volt az, aki felrótta az addigi metafizikusoknak, hogy a „magánvaló dolog” (Ding an sich) megismerésében elhanyagolták a jelenség („a fenomén”) megismerésével kapcsolatos filozófiai problémákat, a jelenséget pedig a látszattal azonosították. Pedig – állította Kant – a látszat nem maga a valóság, míg a jelenség valóságos dolog. Az igazi ismeretet a jelenség megismerése adja.

A fenomenológia problémái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Husserl szerint ami a megismerő ember számára adott, az nem a magyarázatra szoruló anyagi világ, hanem a fenomének. A fenomenológus feladata a fenomének előítéletektől mentes leírása. A filozófiailag helyes módon leírt fenoméneket Husserl szerint, a priori "lényeg-osztályokhoz" (eidoszok) tartozókként ismerhetjük fel. A fenomenológia központi kategóriája: a tudat "intencionalitása", azaz nincs objektum szubjektum nélkül.

A fenomenológia további fontos problémája a szabad akarat kérdése, az egyéni célok meghatározása, valamint a megvalósítását lehetővé tevő akaratlagos erőfeszítések.

A fenomén[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fenoménnak nevezzük azt a jelenséget, amely az intencionális élményben adott, és a megismerő tudat számára jelenvalóság. Ha látok egy tárgyat, akkor nem lehetek sohasem biztos, hogy a látvány híven reprezentálja a megismeréstől független objektumot, de biztos lehetek abban, hogy van egy olyan élményem, hogy látom az illető dolgot. Tehát amit megismerek ebben az élményben, az nem maga az objektum, hanem a "fenomén" lesz.

A fenomenológia létrejötte a pszichologizmus bírálatából[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 19. század egyik fontos filozófiai kérdése az volt, hogy „Vajon a pszichológia szolgál-e a logika alapjául?”. Azt az álláspontot, hogy a logikának a pszichológiában kell megalapozottnak lennie, pszichologizmusnak nevezzük.

Husserl a következőképpen vitatta a pszichologizmust: ha a logika a pszichológia része, vagy olyan tudomány amely a pszichológiára alapoz, akkor a logikai állítások visszavezethetőek kell, hogy legyenek pszichológiai állításokra. Csakhogy a pszichológiai és logikai állítások fajtájukat tekintve tökéletesen különbözőek, következésképpen a logikai állítások nem vezethetőek vissza pszichológiai állításokra az alábbi négy körülmény miatt:

  1. A pszichológia tényekkel foglalkozik, állításai empirikus jellegűek. A logika ellenben szükségszerű összefüggésekkel foglalkozik, nem empirikusak az állításai.
  2. Az empirikus állítások csupán valószínűek. Egy szükségszerűen igaz állítás sohasem cáfolható empirikus állítással.
  3. Egy szükségszerűen igaz állítás nem cáfolható indukció segítségével. Az empirikus ismeretek alapján alkotott ismereteket indukció alapján szerezzük.
  4. Az empirikus szabályszerűségek tényeken alapulnak, míg a logikai törvények minden lehetséges világban érvényesek.

Fenomenológiai redukció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fenomenológiai redukció az az eljárás, amikor a világot képletesen zárójelbe tesszük (ami azonban nem jelenti létezésük tagadását), és vizsgálódásainkat az intencionális élményekre és a bennük adott fenoménekre korlátozzuk.

A fenomenológiáról az interneten[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fenomenológiáról más nyelveken[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]