Szkepticizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A szkepticizmus (a görög „σκέπτεσθαι”, szkepteszthai szóból, melynek jelentése körbenézni, megfontolni) szónak több, egymással rokon jelentése van:

  • a köznyelvi használat szerint a hitetlenkedés, kételkedés szinonímája
  • filozófiai szkepticizmus – filozófiai irányzat, amely kritikusan vizsgálja, hogy az érzékek által közvetített valóság és a szerzett tudás mennyiben feleltethető meg a valóságnak, illetve ismerheti-e bárki a tökéletes igazságot;
  • tudományos szkepticizmus – tudományos vagy gyakorlati állásfoglalás, amelyben valaki az olyan állítások valóságosságát kérdőjelezi meg, amelyeket nem igazol a tudományos módszer.

Köznyelvi értelemben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • kételkedő hozzáállás általában, vagy valamilyen meghatározott jelenséggel kapcsolatban
  • elv, amely szerint a valódi tudás bizonytalan
  • a szisztematikus kételkedés módszere[1]

Filozófiai szkepticizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A filozófiai szkepticizmus az ókori görög filozófiában gyökeredzik. A görög szkeptikusok bírálták a sztoikusokat, dogmatizmussal vádolták őket. A szkeptikusok számára a logikán alapuló vita elfogadhatatlan volt, mivel maga is olyan prepozíciókra épült, amelyek nem mondhatóak hamisnak vagy igaznak további prepozíciókra való építés nélkül. Ezenkívül azt is állították, hogy két prepozíció nem építhet egymásra, mivel ezzel egy ördögi kört hoznának létre. A szkeptikusok ezért a logikát megbízhatatlan eszköznek tekintették, ami épp annyi problémát okoz, mint amit állítása szerint megoldott. Az igazság ennek ellenére nem szükségszerűen elérhetetlen, sokkal inkább egy olyan képzet, ami nem létezik tiszta formájában. Bár a szkeptikusokat vádolták azzal, hogy megtagadják az igazság létezésének lehetőségét, úgy tűnik, valójában csak egy kritikai iskola volt, ami azt állította, hogy a filozófusok még nem találtak rá az igazságra.

Tudományos szkepticizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tudományos szkepticizmus, bár kapcsolatban áll a filozófiai szkepticizmussal (amennyiben nem fogad el tudományon kívüli dogmákat), valójában azonban ki is zárja azt (amennyiben elfogadja azokat a filozófiai dogmákat, melyek minden természettudomány alapját képezik). Sok tudós, aki szkeptikus a természetfelettivel kapcsolatban, nem híve a klasszikus filozófiai szkepticizmusnak. Amikor az erősen kétségbe vonható állítások kritikusait szkeptikusként jellemezzük, akkor ez csak a tudományos szkepticizmus tekintetében való állásfoglalásukra utal. A „tudományos szkepticizmus” valójában általában egyszerűen szcientizmust takar, csak éppen az előbbi kifejezés a tevékenység negatív, a tudományon kívülinek minősülő jelenségek (pl. ezoterikus tanok, áltudományos nézetek vagy kísérletek stb.) elleni, cáfoló jellegű fellépést hangsúlyozza ki.

A szkeptikus kifejezést ma olyan személyre is használják (főleg önmeghatározás jelleggel) , aki egy adott szituációban bírálóként lép fel, gyakran a kritikai gondolkodás és a tudományos módszer (azaz, a tudományos szkepticizmus) elveit alkalmazva, hogy egy állítás vagy módszer lehetséges tévedéseit kimutassa. A szkeptikusok a tapasztalati bizonyítékokat, a szigorú logikai érvelést és racionális vitát tartják igazán fontosnak, mert ezek kínálják a legbiztosabb módszert egy állítás érvényességének vagy megalapozatlanságának megállapítására. Ezt a (hétköznapi) szóhasználatot világosan meg kell különböztetnünk a szkepticizmus filozófiai, szakszóként való használatától, mivel nemcsak egyszerűen mást, hanem az előbbivel kifejezetten összeférhetetlent jelent.

Bár a szkepticizmus a tudományos módszer és a kritikai gondolkodás köré épül, ez nem jelenti azt, hogy egy szkeptikus szükségszerűen szüntelenül alkalmazza is ezeket, vagy ténylegesen használja-e őket saját véleményének igazolására.

A szkeptikusokat nem szabad összekevernünk a cinikusokkal. A cinizmust általában úgy tekintik, mint ami eltúlzottan borúlátó az emberek indítékaival, őszinteségével és megbízhatóságával kapcsolatban. Bár a két álláspont nem zárja ki egymást és szkeptikus ember lehet egyszersmind cinikus is, mindkettő a világ természetének alapvetően más leírása.

A szkeptikusokat sok kritikusuk vádolja szűklátókörűséggel és azzal, hogy gátolják a tudományos haladást. Ezek nagy része azonban sokszor olyan kutató, akik álláspontját nem fogadta el a tudomány. Carl Sagan, szkeptikus és asztrofizikus szerint „az embernek nyitottnak kell maradnia, de nem annyira nyitottnak, hogy kiessen az agya”. Másrészt azok, akik nem fogadják el valaminek a lehetőségét pusztán mert nem bizonyították még őket tudományos módszerrel, lépten-nyomon jelen vannak a tudományos kutatásban.

Egyes szkeptikusok módszeresen üldözik a csalókat és az áltudományos állítások terjesztőit. Ilyenek (voltak) James Randi, Harry Houdini, Basava Premanand vagy Penn és Teller. Sokuk eljárása indulatokat vált ki, mert véleményük mellett nemcsak erőteljesen kiállnak, de sokszor azt egyedül helyesnek is tartják, és nyíltan beszélnek olyan dolgokról amelyek másokat sértenek, mint a vallások vagy az okkult tudományok képviselőit. Magyarországon 200X-es években a szkeptikusság egyik képviselője Härtlein Károly, de a mozgalomban részt vesz Füstöss László, Jupiter, Orosz László is, és még sokan mások is. A mozgalmat támogatja Vágó István, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Csillagászati Egyesület, a TTT és a Szabadalmi Hivatal is. Magyarországon úgy tűnik, hogy egyelőre a tudományos ismeretterjesztés és az "áltudomány" üldözése kerül előtérbe a rendezvények alkalmával; Amerikában, Ausztráliában a hasonló mozgalmak sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a szkeptikusság fogalmára, ennek a világnézetnek a következő generációkba nevelésére.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Filozófiai szkepticizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tudományos szkepticizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]