Materializmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Materializmus (kb. „anyagelvűség”) filozófiai irányzat, amely szerint a világ minden dolga, jelensége visszavezethető materiális okra. Az anyagelvű elméletekben a lelki-szellemi jelenség nem különül el a fizikaitól: minden mentális állapot, tulajdonság, folyamat és működés elvben azonos valamely fizikai állapottal, tulajdonsággal, folyamattal.[1]

A materialista ismeretelmélet szerint ezért bármely bonyolult jelenség vizsgálható, értelmezhető és megérthető egyszerűbb jelenségek vizsgálata alapján – így pld. az emberi tudat is, a társadalom gyakorlati és megismerő tevékenysége, vagy éppen az élet. Ugyanígy a materialista lételmélet elfogadja, hogy a bonyolult jelenségek létrejöttének és fennállásának végső okai náluk egyszerűbb jelenségek – így pld. az emberi társadalom, vagy általánosabban: az élővilág létezését is a tudomány által ismert jelenségek teszik lehetővé, létezésük előfeltételeként.

A hagyományos definíció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. (filozófiai értelemben) az anyagi-tapasztalati létezőknek a szellemi-gondolati létezőkkel szembeni elsődlegességét valló irányzat, az "anyagelvűség" szinonimája
  2. (köznyelvi formában) az anyagi szempontok, a mindennapi örömök elsődlegességét hirdető szemlélet és az ezt követő gyakorlat az elvontabb szellemi-eszmei értékek követésével szemben.

Felosztása, fajtái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A huszadik századi magyar nyelvű – elsősorban marxista terminológiájú – filozófiai irodalomban a materializmus alábbi fajtáit, irányzatait különböztették meg:

  • antik materializmus (a jelenségeket az eszmei-szellemi világtól függetlenül és azt megelőzően, konkrét anyagformákból eredeztető filozófiai irányzat)
  • középkori és újkori mechanikus materializmus (az anyagi létezők összefüggéseit külsődleges viszonyukban tárgyaló materialista természetfilozófia)
  • dialektikus materializmus (a természet, a társadalom és a gondolkodás legáltalánosabb összefüggéseit belső ellentmondásosságukban és önfejlődésükben tárgyaló materialista elmélet)
  • történelmi materializmus (a dialektikus materializmusnak a társadalmi törvényszerűségeket tárgyaló része)

Dialektikus materializmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dialektikus materializmus alapgondolatait Friedrich Engels foglalta össze "Anti-Dühring" c. munkájában: Az anyag különböző mozgásformái (fizikai, kémiai, biológiai, társadalmi) egymásra épülnek, az anyagi világ jelenségei ellentmondásosak, állandó változásban és fejlődésben vannak. A különböző szintek az alsóbb szintekből keletkeznek történetileg, és törvényszerűségeik logikailag azokból magyarázhatók. A dialektikus materializmus fogalomrendszerében a minőségi szintváltás jelenti a dialektikus tagadást, amelynek során az alsóbb szint bizonyos sajátosságai módosulva ugyan, de megőrződnek a felsőbb szinten. Az ismételt szintváltás újra megjeleníti az eredeti minőséget, de más mennyiségi meghatározottsággal.

Történelmi materializmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A történelmi materializmus posztulált alaptételeként Karl Marx és Friedrich Engels A német ideológia című munkájukban annak elismerését fogalmazták meg, hogy (1) valóságos egyének és cselekvéseik léteznek, (2) az egyéneknek anyagi életfeltételeik vannak, (3) ezek az életfeltételek részben készen találtak, részben pedig azokat maguk a cselekvő egyének hozzák létre. Az elmélet alapjainak első részletes kifejtését a két szerző A Kommunista Párt kiáltványa c. munkájában hozta nyilvánosságra.

A társadalmi szerveződés gazdasági bázisán a termelőerők (munkaerő, termelési eszközök) és a termelési viszonyok (munkamegosztás, termékelosztás, termelőerő-tulajdon) között feszülő ellentmondásoknak köszönhetően a gazdaság dinamikája ellentmondásba kerül a saját működési kereteit biztosító jogi-politikai felépítménnyel. A termelési viszonyok érdekartikulációt (érdekkülönbségeket és érdekazonosságokat) hoznak létre az emberi közösségeken belül és azok között. Az így keletkező érdekcsoportok közül kitüntetett szerepük van a társadalmi létük minőségileg bővített újratermelésében érdekelt különböző tulajdonosi osztályoknak, amelyek értékrendjükben és normatív tudatformáikban (jog, erkölcs, vallás) is különböznek, és akik érdekkonfliktusaik következtében ellentétbe kerülhetnek egymással.

Az osztályellentétek kezelésének legfőbb eszköze az állam, amely egyszersmind a normatív tudatformák intézményesült bázisát is képezi. A termelőerők újraelosztása körül a fennálló gazdasági-politikai rend megtartásában és eltörlésében érdekelt osztályok között kialakuló osztályharc legkiélezettebb formája a forradalom. Ez lényegi, visszafordíthatatlan változást okoz az alapvető termelési eszközök tulajdonlásában, egyszersmind új, a termelőerők további fejlődését biztosító termelési viszonyokat is létrehozva.

Az árucserét a társadalmi munkamegosztás kialakulásával növekvő termelékenység, és az így keletkező terméktöbblet teszi lehetővé – ám a termelőközösségek közötti szakosodás szükségessé is teszi azt. Megszűnése akkor következik be, amikor a termelés alanyai (a termelő emberek és közösségeik) növekvő szabadidejüknek köszönhetően egyre több munkaforma elvégzésére válnak alkalmassá, személyiségük sokoldalúvá, univerzálissá válik, és a társadalmi munkamegosztás vertikális és horizontális rendszerében már bármely tevékenységet elvégezhetnek. Ennek, és a termelési eszközök növekvő automatizálásának köszönhetően munkájuk elveszíti kényszerű jellegét, a szakosodás fokozatos megszűnése pedig elsorvasztja a hagyományos áru-, pénz- és tulajdonviszonyokat. Az állam elhal, mert a termelés alanyai már a piacralépés előtt tudatosan alkalmazkodnak a változó szüségletekhez, a termelőerők újraelosztása automatizálódik, a termelési eszközök elkülönült tulajdonlása, s vele együtt az osztálytagozódás is megszűnik.

A történelmi materializmus az emberiség történelmében a vándorló nomád közösségi, despotikus ázsiai, az antik, a feudális-germán, a kapitalista, a szocialista és a kommunista minőségi szintjeit különbözteti meg a társadalmi szerveződésnek.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Jerry Fodor: A test-lélek probléma, pp. 22.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]