Idealizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az idealizmus köznapi értelemben olyan eszmerendszer, amely a világban közvetlenül nem tapasztalható, nem érzékelhető elvek, eszmék („ideálok”) létezésében és igazságában hisz (például Isteni gondviselés, a társadalom jobbítása, lovagi erények stb.) Az idealizmus hívei az idealisták.
Az idealizmus kifejezés a filozófiából származik, ahol azonban a köznapitól eltérő értelemben használatos - lásd: Filozófiai idealizmus!

Filozófiai idealizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Idealizmus alatt a filozófiában szoros értelemben véve azokat az irányzatokat értjük, amelyek a filozófia alapkérdéseit nem az anyagi világ jelenségei alapján, hanem a tudat, eszme, szellem működésével magyarázzák. A szubjektív idealizmus az „ideákat” alkotó emberi elméből, a transzcendentális idealizmus a megismerés alanyaként felfogott saját énünkből indul ki, míg az abszolút idealizmus középpontjában a szellem, a „legfőbb idea” áll. Az anyag, a természet, a lét objektív valóságát ugyanakkor ezek az irányzatok másodlagos jelentőségűnek tekintik, olykor teljesen elvetik.

Az idealizmus kifejezés a 17. században vonult be a filozófiai szóhasználatba. Az egyik „legszélsőségesebb”, legszubjektivistább idealista irányzat a szolipszizmus volt (a latin solus = „egyedüli” és ipse,-a,-um = „önmagam” szavakból).

„A filozófiai és filozófia-feletti szolipszizmus értelmében sok létező van, sok személy, sok ember – de Alany csak egy van. Én – mint személy ­egy vagyok a személyek, emberek, a létezők között, de Alanyként (mint subiectum, mint auton, mint Selbst, – mint Ich-Selbst, mint átmá és mint aham-átmá) egyedül vagyok az egész tudati létben. Egyszerre vagyok (s itt csakis az egyes szám első személyben való fogalmazás lehet helyénvaló) – személy és alany. Önmagamat csak a személyemből – mint a személyi identifikáció kiinduló pontjából vezethetem vissza önmagamhoz: mint Alanyhoz. Az Alanyba redukált Alany többé már Alanynak sem nevezhető: ez a metafizikai abszolútum, az abszolút metafizikum.”[1]

A legnagyobb idealista gondolkodók a 18-19. századi német filozófusok voltak: Immanuel Kant, Johann G. Fichte, Georg W. F. Hegel és Friedrich W. J. Schelling. Őket együttesen a német idealizmus keretében szokás tárgyalni.

A filozófiai idealizmussal szemben álló nézetek a filozófiai értelemben vett realizmus és materializmus.

Tágabb értelemben vett idealizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tágabb értelemben idealizmusnak tekinthetőek az olyan vélemények is, melyek szerint az elvont vagy értelem által felfogható (de közvetlenül nem feltétlenül tapasztalható) objektumok (például a számok) valamiképpen a világtól „függetlenül”, „önállóan” léteznek. Tágabban értelmezve az első idealista filozófusnak Platónt tekinthetjük, de számos ókori követője (platonizmus), a középkor filozófusai (skolasztika) és a kora újkori filozófia (empirizmus, racionalizmus) számos gondolkodója is ide sorolható. A korai újkor tágabb értelemben vett idealista filozófusai többnyire nem hirdetik a nem-materiális dolgok elsődlegességét, hanem csak annyit állítanak, hogy ezek is léteznek a „normális”, érzékelhető világ mellett (klasszikus dualizmus). A tágabban értelmezett idealizmus a szoros értelemben vett idealizmust (lásd feljebb) és a realizmust egyaránt magában foglalja, ellentéte a materializmus.

Laikus vélekedések a filozófiai idealizmusról[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy közkeletű leegyszerűsítő laikus vélekedés szerint a régebbi korok idealista és realista filozófusai azon mentek ölre egymással, hogy valóban léteznek-e a világ jelenségei vagy csupán elménk szüleményei. Ez azonban téves elképzelés.

„A vita, amiről itt szó van, igen figyelemreméltó. Vannak emberek, akik (én nem, is tudom, hogyan) a filozófia történetét tanulmányozva arra a következtetésre jutottak, hogy a filozófusok két, egymással heves küzdelemben álló táborra szakadtak. Az egyik lenne az idealisták, a másik a realisták tábora. Ez utóbbiak ismét két pártra oszlottak, melyek ugyancsak harcolnak egymással: a naiv és kritikai realisták pártjairól van szó. […] Hogy miként értik a háborúskodást ezek az emberek, azt egy igen egyszerű példán mutatjuk be. Amikor az idealista lát egy tehenet, úgy véli, hogy az, amit lát, nem valóságos, hanem valamiképp elképzelt vagy elgondolt tehén. A realista viszont úgy véli, valóságos tehenet lát, amely ténylegesen létezik. Egynémely realista azonban naiv módon úgy hiszi, a tehén a valóságban is olyan, amilyennek mutatkozik. Az élesebb elméjű realista azonban kritikus, és úgy véli, a valóságos tehén nem pontosan olyan, amilyennek látja, hanem némiképp más. Valójában a filozófiában soha nem folyt, s nem is folyik effajta vita […], minthogy nyilvánvalóan álproblémával állunk szemben.”[2]

Laikusok között szintén gyakori vélekedés, hogy az idealizmus tudományosan vagy legalább filozófiai módszerekkel cáfolható. Ez azonban tévhit, olyannyira, hogy ilyet még a dialektikus materialisták sem állítottak (legalábbis a komolyan vehetőek nem…) Ez a tévhit a materializmus vulgáris, félreértett és eltorzult felfogásából ered.

A 20. század egyik legnagyobb filozófusa, az anti-idealista Bertrand Russell is elismerte, hogy a materialista filozófia semmivel sem kevésbé dogmatikusabb vagy paradoxabb az idealistánál olyan értelemben, hogy ugyanúgy feltevésekre és előítéletekre épül. A természettudomány, a filozófia és vallás között a határok egyáltalán nem élesek, de semmiképp sem annyira, mint azt elsőre a legtöbb „Józan Ész” elsődlegességét hirdető ember gondolná.[3]

Vallási idealizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szigorú értelemben véve nem minden vallás vagy hit anti-materialista, még ha hisz is a természetfelettiben. A vallások legtöbbike nagymértékben idealista, különösen a kereszténység. A Zen-buddhizmus pedig valahol az idealizmus és materializmus közé helyezhető el.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. László András: Mi a metafizikai tradicionalitás? (>weblap)
  2. Arno Anzenbacher: Bevezetés a filozófiába.. 3.1.6.: Vita a világ létezéséről.
  3. Russell: A filozófia alapproblémái. Lásd még a tudományfilozófia cikket.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]