Szolipszizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A szolipszizmus a latin „solus” (egyedül) és „ipse” (magam) szavakból képzett kifejezés.

A lételméleti szolipszizmus annyit jelent, hogy tulajdonképpen csak én magam vagyok, rajtam kívül senki és semmi nincs. Minden létező csak a tudatom terméke.

A szolipszizmusnak mint filozófiai irányzatnak a legismertebb magyar képviselője László András. Saját megfogalmazásában a szolipszizmus lényege a következő: A filozófiai és filozófia-feletti szolipszizmus értelmében sok létező van, sok személy, sok ember – de Alany csak egy van. Én – mint személy – egy vagyok a személyek, emberek, a létezők között, de Alanyként (mint ‚subiectum’, mint ‚auton’, mint ‚Selbst’ – mint ‚Ich-Selbst’, mint ‚ātmā’ és mint ‚aham-ātmā’) egyedül vagyok az egész tudati létben. Egyszerre vagyok (s itt csakis az egyes szám első személyben való fogalmazás lehet helyénvaló) – személy és alany. Önmagamat csak a személyemből – mint a személyi identifikáció kiinduló pontjából – vezethetem vissza önmagamhoz mint Alanyhoz. Az Alanyba redukált Alany többé már Alanynak sem nevezhető: ez a metafizikai abszolútum, az abszolút metafizikum.[1].

A szolipszizmussal szemben Karl Marx a 2. Feuerbach-tézisben fogalmazta meg azt a tézist, hogy a külvilág valóságosságának kérdése nem elméleti, hanem gyakorlati kérdés.

A szolipszizmus egyik válfaját népszerű formában a Mátrix című nagy sikerű mozifilm jeleníti meg közérthetően a nagyközönség előtt.

Ide sorolható még talán a Nyisd ki a szemed c. spanyol film, aminek amerikai - és talán ismertebb - változata a Vanilia égbolt.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. László András Mi a metafizikai tradicionalitás?. In: Őshagyomány 1993/1. 2-9. o.

A szolipszizmus definíciója a Magyar katolikus lexikonban (Hozzáférés: 2011. április 7.)