Friedrich Wilhelm Joseph Schelling

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Németország 19. Század
Név:	Friedrich Wilhelm Joseph Schelling
Született:	Január 27., 1775, Leonberg, Németország
Meghalt:	Augusztus 20., 1854, Bad Ragatz, Svájc
Iskola/irányzat:	Német idealizmus
Érdeklődés:	Esztétika, Vallás, Metafizika, Episztemológia
Befolyásolta:	Hegel, Coleridge, Kierkegaard, Heidegger, Tillich, Peirce, Aurobindo
Befolyásolták:	Platón, Boehme, Spinoza, Leibniz, Kant, Jacobi, Herder, Goethe, Hölderlin, Fichte

Friedrich Wilhelm Joseph Schelling (később Friedrich Wilhelm Joseph von Schelling, Németország, Leonberg, 1775. január 27. – Svájc, Bad Ragaz, 1854. augusztus 20.) német filozófus.

Az egyik legjelentősebb német idealista filozófus volt. Sváb lelkészcsaládban született,ahol a protestáns misztika,és pietizmus szellemében nevelkedett. Tanulmányait Bebenhausenben és Nürtingenben végezte. Tübingenben Hölderlinnel és Hegellel közösen végezte tanulmányait. Szükségesnek tartották a francia forradalmat, szellemi és társadalmi megújulást vártak. Később egyre inkább eltávolodtak egymástól az egykori évfolyamtársak, ellentétes nézeteik miatt. Schelling a természetfilozófiát helyezte előtérbe, Hegellel ellentétben, aki a szellemfilozófia képviselője maradt. Számos publikációja maradt ránk, az egyik legjelentősebb a Transzcendentális idealizmus rendszere. 1854-ben halt meg Bad Ragazban.

[szerkesztés] Filozófiája

1. A természetfilozófia korszaka 1799-ig; 2. a transzcendentális vagy esztétikai idealizmus korszaka 1800-1801; 3. az identitás bölcseletének korszaka 1801-1804; 4. a szabadságtan évei 1809-1814; 5. az ú.n. pozitív bölcselet kora a filozófus haláláig.

Schelling filozófiáját azonosságfilozófiának nevezzük, mivel a természet és a szellem egységét vallotta.

Schelling filozófiája a tudomány legkülönbözőbb területeire volt befolyással, így pl. az orvostudomány, jog- és államtudomány és a teológia. Schelling filozófiája annyi változáson ment keresztül, hogy találóan a filozófiai Proteuszának (görög mitológiai alak) nevezték. Munkássága két fő szakaszból áll, melynek margója az 1809-ben megjelent az emberi szabadság mivoltjáról szóló értekezés (Über das Wesen der menschlichen Freiheit). Ezt a két fő periódust ő maga negatívnak ill. pozitívnak nevezte, mások objektívebb véleménye szerint egy pánteista és egy teista ciklusról van szó.

Az első szakaszban Fichte volt gondolkodásának legjelentősebb alapja. Úgy tűnik, hogy Fichte-hez hasonlóan a filozófiát ő is racionális tudományként próbálta értelmezni és bemutatni. A második szakaszban visszatért Kant-hoz, saját szavait idézve egy " a racionális megismerést túlszárnyaló pozitív tudomány"-hoz. Mindkét időszakra jellemző törekvése, a tudomány egészét egyetlen alapelvre visszavezetni, de meg kell jegyezni, hogy míg 1809 előtt ezt az alapelvet (filozófia = racionális tudomány) magán a racionalitáson belül megalapozottként feltételezte amelynek következményei ezért csak a racionálisan foghatóak fel, addig a második szakaszban már úgy látta, hogy ez az alapelv a racionalitáson kívül, sőt azon felül keresendő, amelyből ezért szabad, önálló következtetések vonhatóak le és amelyeket ezért csakis megtapasztalni lehet.

A filozófia ezen alapelve Fichte eredeti tudományelméletéhez kapcsolódóan (a kanti "Ding an sich eltávolkítása után) az alkotói "Én" mint az egyetlen valós, melynek benső meghasonlott tevékenysége eredményeként jön létre a tudás egésze, és ezért idealizmus. De miközben Fichte emberi "Én"-ről beszélt, addig Schelling a kezdetektől fogva az "Én" fogalmát mint egy általános és mint egy egyetemes "Én"-ként értelmezte, melynek nem tudatos alkotói tevékenysége a valóságos világot, tudatos alkotói tevékenysége pedig a szellem világát, mindkettő együtt pedig az "Én" két különböző oldalaiként léteznek és gyökereiben egy és ugyanazok. Az egész természetvalóság (natura naturata) dedukciója az abszolútból, mint nem tudatosan alkotó alapev (natura naturans)a természetfilozófia (1797-99) tárgyát képezi, filozófiájának azon formáját, amelyen keresztül " a filozófia történetében új oldal íratik".

[szerkesztés] Művei

• "Über die Möglichkeit einer Form der Philosophie überhaupt" (1794),
• "Vom Ich als Princip der Philosophie oder über das Unbedingte im menschlichen Wissen" (1795),
• "Abhandlung zur Erläuterung des Idealismus der Wissenschaftslehre" (1796),
• "Ideen zu einer Philosophie der Natur" (1797),
• "Von der Weltseele" (1798),
• "System des transcendentalen Idealismus" (1800),
• "Philosophie der Kunst" (Vorlesung) (1802/1803),
• "System der gesamten Philosophie und der Naturphilosophie insbesondere" (Nachlass) (= "Wurzburger-" oder "1804system") (1804)
• "Philosophische Untersuchungen über das Wesen der menschlichen Freiheit" (1809),
• "Weltalter" (1811: es gibt noch andere Versionen dieser Schrift),
• "Philosophie der Mythologie" (Vorlesung) (1842),
• "Philosophie der Offenbarung" (Vorlesung) (1854).

[szerkesztés] Külső hivatkozások