Pozitivizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A pozitivizmust mint irányzatot elsőként Auguste Comte foglalta össze, de jelentős még John Stuart Mill és Ernst Mach jelenléte is az irányzatban A pozitivizmus egy filozófiai irányzat, amely két időszakban, a 19. század végén és a 20. század elején volt jellemző az európai filozófiában. Ezen irányzatokban közösnek tekinthető a filozófia tudományos jellegű, racionális megközelítése és a tudomány pozitív szerepének hangsúlyozása az életünk javításában. Alapvetően a fejlődő polgárság nézete, ezért liberális szemléletnek tekintjük. Ebben a szemléletben egyesül a felvilágosodás racionalizmusa és a hegeli dialektika, de főleg a ténytiszteletre épül. Az eszme szerint nincsen szükség gyors átalakulásra, a változásokat csak az emberek közvetlen tapasztalata segítheti elő. Az embert természeti lényként fogja fel, nem társadalmi lényként, továbbá kimondja, hogy az embernek nincsen szabad akarata, tehát nem dönthet saját belátása szerint.[forrás?]

"Azt mondta, hogy csak az van, ami észlelhető; nincs asztal, vannak fényhullámok, amik innen jönnek, meg tapintási érzetek…" (Dávid Gyula, Budapesti Szkeptikus Konferencia 2007)


Comte: 3 szakasz törvénye: - Teológia: természeti erőkkel - Metafizika: filozófiai érvekkel - Pozitivista: tudományokkal magyarázza a világ jelenségeit

A 20. század elején[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második vonulat pedig a 20. század eleje, amelyet logikai pozitivizmus névvel különböztetnek meg az előző korszaktól, és Bertrand Russell, a Bécsi Kör, Alfred Jules Ayer fémjeleznek.[1]

A pozitivizmus azon -19.században keletkezett- filozófiai irányzat, amely szerint a tudomány feladata pusztán a jelenségek leírása és rendszerezése, nem pedig magyarázata…

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótára

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]