Pszichológia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A pszichológia (az ógörög ψυχή [pszükhé] „lélek” és λογία [logía] „tudomány” szavakból) az emberi gondolkodással és viselkedéssel foglalkozó tudomány. Vizsgálatának tárgyai közé tartozik többek között a tanulás, intelligencia, motiváció, az érzelmek, az észlelés, a személyiség, a mentális zavarok, illetve azok gyógyítása, valamint az egyénre gyakorolt környezeti és genetikai hatások.

A pszichológia irányzatainak közös jellemzője, hogy empirikus módszerrel dolgoznak, felhasználva több más természettudomány (például az élettan, a sejtbiológia, neurobiológia, biokémia, a matematikai statisztika) eredményeit.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Története

Bővebben: A pszichológia története

[szerkesztés] A pszichológia előfutárai

A pszichológia kérdéseinek első vizsgálói az ókori görög és római tudósok voltak. Démokritosz (i. e. 460-370) volt az érzékelés módjának első kutatója. Szerinte látáskor a nézett tárgyról atomi részecskék válnak le és nekiütköznek a szemnek (eidola), a tudattartalmak az érzékszervek által felfogott eidola eredményeként jönnek létre. Platón (i. e. 427-347) a világot két részre osztotta: a tudás és a vélemények világára. Az által megalkotott fő fogalmak az ideák és a pusztán anyagi világ, e kettőt a lélek egyesíti. A lélek szerinte három részre bontható: ész (racionális), szellem (irracionális, korlátozandó) és vágy (irracionális, korlátozandó). Arisztotelész (i. e. 384-322) elképzelései materialisztikusak (az anyagi formáktól független Isten léte). Szerinte minden élő dolog rendelkezik psychével, amely lehet vegetatív (növények), szenzitív (állatok) és racionális (ember). Vizsgálódása empirikus (tapasztalataira támaszkodik). Ő az evolúció felismerője. Leírja a hatodik érzéket. Szerinte „a psyche az a szubsztancia, amely rendelkezik a tudás befogadásának képességével”. Képzet nélkül nem jöhet létre emlékezés. A tudat kezdetben üres tábla (tabula rasa). Bevezeti a katarzis fogalmát (negatív érzésektől megtisztulás művészi élmény hatására). Hippokratész (i. e. 460-377) az első ismert orvoskutató. Az ő érdeme az élettani egyensúlyok felfedezése, az első ismert anatómiai kísérletek. felismeri, hogy az agy a tudat szerve. Galenus (i. sz. 130-200) a császári orvos a 12 agyi idegpárból hetet felfedez. Felfedezi az agy keresztlateralitását (a bal agyfélteke a jobb oldalt irányítja és fordítva). Különbséget tesz motoros- és érző idegek között.

Az ókortól a 19. századig elsősorban a következő kérdéseket vizsgálták: hol van a lélek lakhelye, illetve a gondolkodás szerve (szív, agy?), honnan származnak az ismereteink (veleszületett vagy szerzett?), hol van az emlékek tárolási helye, melyek az érzékelés módjai. A középkorban az ókori tudósok újrafelfedezése indította meg a további vizsgálódásokat. Szent Ágoston (354-430) az introspekció (önmegfigyelés) felfedezője, ami a 18. századig bevett gyakorlat maradt. A gondolkozás és az emlékezet kérdéseivel is foglalkozott műveiben. Aquinói Szent Tamás (1225-1274) vezette be ismét Arisztotelész gondolatait a nyugati tudományos életbe. tanítása szerint ész és hit összeegyeztethető, és függetlenek egymástól. A kísérletezés lehetőségét hirdeti a vak elfogadás helyett. Könyvet írt a test és a lélek kapcsolatáról. A pszichológia legnagyobb újkori előfutára René Descartes (1596-1650) volt. Jelszava: „Gondolkodom, tehát vagyok” (cogito ergo sum). A tudat kérdését vizsgálta. A tobozmirigyet tartotta a tudat lakhelyének (az etikus döntések helye).

[szerkesztés] A pszichológia megszületése

A 19. század végén a pszichológia a filozófiából és az élettanból bontakozott ki. 1879-ben hozta létre Wilhelm Wundt az első kizárólag pszichológiai kutatással foglalkozó laboratóriumot Lipcsében. Ezt a dátumot tekintik a modern pszichológiatudomány kezdetének. Wundt munkásságának hatása mára nem a konkrét eredményeiben, hanem az alapító és szervezőtevékenységében rejlik.

Az Egyesült Államokban a pszichológia születését William James nevéhez fűzik, aki a Harvard Egyetem első pszichológiaprofesszoraként Principles of Psychology címmel 1870-ben kiadott könyvével lefektette az elkövetkezendő évek pszichológiai vizsgálódásainak alapjait. James munkásságának hatására hamarosan megszületik az alkalmazott pszichológia, és 1892-ben megalakul az Amerikai Pszichológiai Társaság (az APA).

[szerkesztés] Pszichoanalízis (1900-től napjainkig)

Bővebben: Pszichoanalízis

Az 1890-es években az osztrák neurológus és pszichiáter Sigmund Freud kidolgozta a saját pszichológiai módszerét, amit pszichoanalízisnek nevezett el. A legfontosabb újítása a tudattalan fogalmának bevezetése volt a pszichológiába. A pszichoanalízis egyszerre elméleti keret és alkalmazott módszer a lelki jelenségek megértésére és gyógyítására. Freud és követői a pszichoanalízist természettudományos eljárásnak tartották, de megszületése óta vita tárgya, vajon mennyire tekinthető a természettudományos pszichológia részének.

Freud követői számos ponton módosítják az elméletét. Carl Gustav Jung, Freud egykori híve saját rendszert épít fel, aminek legfontosabb eleme a kollektív tudattalan, melyben az emberiség közös történetőből származő ősképek, archetípusok találhatók. Alfred Adler (korábban szintén Freud munkatársa) megalapította saját pszichológiai iskoláját, amit individuálpszichológiának nevezett. Heinz Hartman az egopszichológia megalapítója, Anna Freuddal közösen végzi az ego funkcióinak feltárását.

A modern pszichoanalízis képviselői közül Margaret Mahler a tárgykapcsolati elmélet képviselője és Heinz Kohut, a self-pszichológia megalkotója volt.

[szerkesztés] Alaklélektan, vagy Gestalt-pszichológia (kb. 1920-1940)

Bővebben: Alaklélektan

Az alaklélektan vagy Gestalt-pszichológia a két világháború között Németországban élte fénykorát. Az észlelés és gondolkodás folyamatait vizsgálta. Ellentétben a wundti strukturalizmussal, az alaklélektan nem a lelki élet alkotóelemeit, struktúráit kívánta meghatározni, hanem az egészlegességre helyezte a hangsúlyt. Híres mottójuk: Az egész több, mint a részek összege. Jeles képviselői: Kurt Koffka, Max Wertheimer és Wolfgang Köhler.

Hitler hatalomra kerülésével a Gestalt-pszichológia képviselői az Egyesült Államokba emigráltak, ahol ekkoriban a behaviorizmus volt az uralkodó pszichológiai nézőpont, ezért az irányzat elvesztette jelentőségét. A mai modern kognitív pszichológia kezdi újra felfedezni és saját nézetrendszerébe beépíteni az alaklélektan eredményeit.

[szerkesztés] Behaviorizmus (1913-1950)

Bővebben: Behaviorizmus

A behaviorizmus (viselkedéselvűség) a wundti pszichológia önelemző ( introspektív) jellegének ellentpontozásaként jött létre 1913-ban. Képviselői John B. Watson, Edward Thorndike és B. F. Skinner amellett érveltek, hogy a tudományos pszichológia csak az objektíven megfigyelhető adatokkal dolgozhat. A környezeti ingerek (stimulus) és a rájuk adott reakciók jellegzetességeinek és törvényszerűségeinek feltárásával foglalkozott. Emiatt szokták S-R pszichológiának is nevezni.

Nagy hatással voltak rá Ivan Pavlov kutatásainak eredményei (pl. klasszikus kondicionálás). A behaviorizmus az 1950-es évek közepéig az amerikai pszichológia meghatározó irányzata volt.

[szerkesztés] Humanisztikus pszichológia (1950-től napjainkig)

Bővebben: Humanisztikus pszichológia

A humanisztikus pszichológia az 50-es évek közepétől jelent meg az Egyesült Államokban. Az irányzat önmagára, mint a harmadik erőre hivatkozik, a pszichoanalízissel és a behaviorizmussal szemben. Sokat merít az európai gyökerű fenomenológiából (Brentano, Husserl).

Az önmegvalósításra, a személyiség optimális fejlődésére helyezi a hangsúlyt. Világképe optimistább, mint a pszichoanalízis elfojtott szexualitásra épülő elmélete, vagy a behaviorizmus mechanikus inger-válasz koncepciója. A humanisztikus pszichológia szerint az emberben van valami, ami az állati, biológiai létezésen túlmutat és megfelelő körülmények között kifejlődve az emberi természet alapvetően jó.

Fő képviselői: Abraham Maslow (szükséglet hierarchia), Carl Rogers (személyközpontú terápia) és Fritz Perls (Gestalt-terápia).

[szerkesztés] Kognitív pszichológia (1960-tól napjainkig)

Bővebben: Kognitív pszichológia

A kognitív pszichológia az 1960-as években váltotta fel behaviorizmust. A kogníció megismerést jelent, a kognitív pszichológia az emberi megismerő folyamatokkal foglalkozik, mint például az észlelés, érzékelés, gondolkodás, döntéshozás, problémamegoldás, nyelv. Megőrizte a behaviorizmus objektivitásának szigorúságát, de a jelenségek magyarázatában megengedi az olyan, közvetlenül nem megfigyelhető fogalmak használatát, mint a mentális reprezentáció.

A kognitív pszichológia térhódításában nagy szerepet játszottak Noam Chomsky elképzelései, melyek rámutattak arra, hogy a behaviorizmus által leírt klasszikus kondicionálás nem elégséges magyarázat a nyelvelsajátítás folyamatának megmagyarázására. Albert Bandura bebizonyította, hogy a gyerekek képesek pusztán megfigyelés alapján komplex tanulásra. Az agysérülések elmefunkciókra tett hatásainak tanulmányozásának módszerével az agyműködés és az elme közti kapcsolatról is egyre több ismeretet tártak fel Charles Sherrington, Donald O. Hebb, Antonio Damasio kísérletei.

Lásd még: kognitív tudomány, Ulrich Neisser

[szerkesztés] Evolúciós pszichológia (1990-es évek közepétől)

Bővebben: Evolúciós pszichológia

Az evolúciós pszichológia 1995-ös megszületése David Buss, Leda Cosmides és John Tooby nevéhez fűzhető. Az evolúciós pszichológia kutatásainak célja az emberi elme szerkezetének felderítése és megértése, de nem önálló kutatási terület, hanem gondolkodásmód. Központi eleme az, hogy az elme a vadászó-gyűjtögető őseink előtt álló adaptációs problémákat megoldó, a természetes kiválasztódás során szelektálódott információfeldolgozó gépek halmaza.

Lásd még: humánetológia, szociobiológia

[szerkesztés] Irányzatai

Általában az alábbi főbb irányzatokat (nézőpontokat) szokás megemlíteni a pszichológiai gondolkodásban. Ezek a nézőpontok a pszichológia történetében is jól megmutatkoznak.

Ez a nézőpont a pszichés viselkedést alapvetően testi folyamatokkal magyarázza (pl. az idegrendszer működése, hormonális hatások, genetika).

Ez a nézőpont a viselkedés hátterében mély, elfojtott, tudattalan késztetéseket, emlékeket, gondolatokat feltételez.

Ez a nézőpont az élet során szerzett tapasztalatokra helyezi a hangsúlyt.

Ez a nézőpont az ember belső értékeit, céljait, szabad akaratát hangsúlyozza. Az élet során folyamatosan fejlődünk, egyre inkább megközelítjük azt, amilyenek valójában vagyunk.

Ez a nézőpont az ember gondolkodási folyamataira összpontosít.

A pszichológia legkorszerűbb irányzata, amely a biológia és antropológia egyes területeit is magába ötvözi (humánetológia, szociobilógia, evolúciós antropológia). Nézőpontja szerint az emberi észlelés és viselkedés jobban megérthető, ha az emberi evolúció fényében szemléljük őket.

A transzperszonális pszichológia újabb erőként jelent meg az utóbbi évek nyugati pszichológiájában. Célja olyan eddig elhanyagolt területek tudományos, pszichológiai vizsgálata és alkalmazása a pszichoterápiában, mint például a spiritualitás, transzcendencia, miszticizmus, módosult tudatállapotok.

Igen sok definíció áll rendelkezésünkre, arról hogy mi is a transzperszonális pszichológia, és milyen területekkel foglakozik. Lajoie és Shapiro (1992) 40 különféle definíciót gyűjtöttek össze az 1969 és 1991 közötti korszakból és öt olyan közös elemet találtak melyek majdnem mindegyikben szerepeltek.[1] Ezek:

  1. Tudatállapotok és módosult tudatállapotok
  2. Magasabb vagy végső emberi lehetőségek
  3. Állapotok az egón, a személyiségén túl
  4. Transzcendencia
  5. Spirituális

[szerkesztés] Jellemzőik klinikai pszichológiai szempontból

Az egyes irányzatok jellemzői a klinikai pszichológia szemszögéből:

  • Biológiai nézőpont: Egy pszichés betegség hátterében ez a nézőpont idegrendszeri rendellenességet, vagy veleszületett hajlamot feltételezhet, és ez alapján próbálkozik a gyógyítással (gyógyszerek, elektrosokk).
  • Pszichoanalízis: Egy pszichés betegség hátterében igyekszik feltárni és tudatossá tenni azokat a tudattalan folyamatokat, amelyek a betegség tüneteit kiválthatták.
  • Behaviorizmus: Egy betegség hátterében rossz berögződések, rossz tanulási mechanizmusok állnak, és a terápia során a beteg igyekszik olyan új viselkedésmódokat elsajátítani, amelyekkel jobban tud alkalmazkodni az adott élethelyzethez.
  • Humanisztikus pszichológia: Egy-egy betegség is része ennek a fejlődésnek, egy krízis, amin át kell küzdeni magunkat ahhoz, hogy jobb emberekké váljunk. A terapeuta azzal segít a legtöbbet, ha elfogad minket olyannak, amilyenek vagyunk, és elfogadásával, együttérzésével, visszajelzéseivel segít bennünket a fejlődésünkben.
  • Kognitív pszichológia: Egy betegség hátterében irracionális gondolatok állhatnak, melyeken úgy változtathatunk, ha a beteggel alapos vizsgálat alá vesszük, átgondoltatjuk őket.

[szerkesztés] Ágai

A pszichológia területei több szempont szerint csoportosíthatóak. Az egyik felosztás szerint az alapkutatásokkal foglalkozó területek megkülönböztetendőek az alkalmazott területektől.

A tudományos pszichológia legfontosabb területei szerinti felosztása:

Az alkalmazott pszichológia legfontosabb területei:

[szerkesztés] Bírálók

 Ez a szócikk (vagy szakasz) nem tünteti fel a forrásokat, melyek segítségével készült.
Segíts megbízható forrásokat találni, hogy alátámaszthassuk, ami a lapon olvasható!
Az ezen a lapon látható jelölés 2007 augusztusából származik.

A pszichológia alapkutatásai tudományos módszereket használ, ám ezzel kapcsolatban számos kritika éri a mai napig.

  • Bírálói elsőként az elméleti és alkalmazott pszichológia irányzatainak ellentmondásait említik. Az irányzatok az alap axiómákban is eltérnek, így nem ritka, hogy egymással szemben tökéletes ellentmondásokat fogalmaznak meg. Mindez az irányzatok közötti választást a pszichológus számára egyfajta hitbeli kérdéssé teszi. Ugyanakkor, léteznek jelenségek, melyeket nem lehet kielégítő módon megmagyarázni csak az egyik vagy a másik irányzattal, hanem az egyes magyarázatok kiegészítik egymást. Az ellentmondás egyik fő oka, hogy mindegyik irányzat esetében találunk olyan jelenségeket és problémákat, amelyeket egy másik irányzat sikeresebben old meg. Ezen kívül az alapkutatás elsősorban a tudományosság kritériumának felel meg, míg az alkalmazott területek a gyakorlati munka során felmerülő problémákra keresnek választ. Másként megfogalmazva: az alapkutatás olyan témákkal foglalkozik, amelyhez megbízható eszközökkel rendelkezik, míg az alkalmazott területek művelői a felmerülő gyakorlati problémákra keresik a lehető legjobb választ, amely nem feltétlenül felel meg a szigorúbb tudományos kritériumoknak. A gyakorlatban (pl. terápiában) dolgozó szakemberek sok esetben így kénytelenek olyan módszereket alkalmazni, melyek tudományos megalapozottsága csekély (pl. Rorschach-teszt).
  • Egy másik kritikai észrevétel, hogy a tudományosságra való feltétlen törekvés oda vezet, hogy a kutatás tárgyát természetes közegéből kiemelve, mesterséges körülmények között vizsgálja. Az így kapott eredmények azonban nem alkalmazhatóak a hétköznapi helyzetekre (ökológiai validitás). Ugyanakkor, az embert természetes valójában vizsgáló módszerek szükségképpen szubjektívebbek is, hiszen kevesebb változót tudnak kontrollálni.
  • A pszichológiai kutatás elszemélyteleníti kutatásának tárgyát, az embert.
  • Egyes kísérleteket kritizáltak etikai szempontokból, mivel előfordultak olyan kísérletek, amelyek számottevő testi vagy lelki szenvedést okoztak kísérleti személyeknek vagy állatoknak. Etikailag megkérdőjelezhető kísérleteket végeztek pl.: Watson, Ivan Pavlov, Asch, Milgram, Harlow. A korábbi vizsgálatok fényében a kísérletezés etikai szabályai egyre szigorúbbak. Így egyes korábbi vizsgálatokat ma már meg sem lehetne ismételni.

[szerkesztés] Lásd még

[szerkesztés] Jegyzetek

  1. ^ http://www.freeweb.hu/krepszicho/?q=node/25

[szerkesztés] Külső hivatkozások

[szerkesztés] Szervezetek

[szerkesztés] Folyóiratok

[szerkesztés] Egyéb oldalak

A lap eredeti címe: „http://hu.wikipedia.org/wiki/Pszichol%C3%B3gia”
Személyes eszközök