Buddhizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Potala, Lhásza, Tibet, a Dalai láma mindenkori palotája

A buddhizmus filozófiai, illetve gyakorlat-alapú világnézet és vallás, amely bizonyos országokban vallási irányzatok kialakulását eredményezte. Az i. e. 6. században jött létre Indiában, s elsősorban azoknak a körében terjedt, akik a hinduizmus által szentesített kasztrendszer ellen tiltakoztak. A buddhizmus nagy mértékben Gautama Sziddhártha, közismertebb nevén a történelmi Buddha (páli / szanszkrit nyelven „a megvilágosodott”), tanításain alapszik, aki az indiai szubkontinens északkeleti részén élt és tanított. Buddha valamikor az i.e. 6. és a 4. század között élt. Megvilágosodott tanítóként ismerték, aki igyekezett megosztani másokkal saját tapasztalatait, azzal a céllal, hogy megszabaduljanak a szenvedéstől, elérjék a nirvána állapotát és kiléphessenek az újjászületés és szenvedés örökös körforgásából. A buddhizmusra hagyományosan úgy tekintenek, mint a megszabadulás útjára, melyet a valóság legvégső természetének megismerésén keresztül lehet elérni.

A buddhizmus három fő ága a hínajána („kis út”), a mahájána („nagy út”) és a vadzsrajána („gyémánt út”). A buddhizmus egyik legősibbnek tartott, a hínajána buddhizmus egyik máig fennmaradt al-ágát, a théraváda buddhizmust sokan követik Srí Lankán és Délkelet-Ázsiában. A mahájána ág Kelet-Ázsia szerte terjedt el, melyhez a zen buddhizmus, a nicsiren buddhizmus, a tibeti buddhizmus, a singon buddhizmus, a tendai buddhizmus és sinnjo-en hagyományai tartoznak. A harmadik ág a vadzsrajána buddhizmus, egyesek szerint a mahájána egyik ága. Számos forrás szerint a buddhisták száma a világon 230 és 500 millió között van.[1][2][3] Magyarországon a gyakorló buddhisták és a buddhizmussal szimpatizálók száma 5 és 10 ezer között van.[4]

A buddhista iskolák olykor különböző módon tekintenek a megszabaduláshoz vezető útra, illetve a szent szövegekre és tanításokra.[5] A buddhista gyakorlat alapja a három drágaságban való menedékvételen alapszik: a Buddha, a Dharma/Dhamma (a tanítások) és a Szangha (a közösség).

Kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az aszkéta Gótama öt követőjével, akik az első szangha-t alkották. Falfestmény egy laoszi templomban.

A buddhizmus a történelmi buddha, Gautama Sziddhártától ered, aki i. e. 563483 között élt, a sákja vagy szkíta nemzetség harcos kasztjához tartozó uralkodó család fiaként.[6] Sziddhárta csodás körülmények között született Indiában, és egy uralkodó család fiatal hercegeként nevelkedett. Azonban megrázó élményt jelentett számára harminc éves kora körül az a felismerés, hogy a betegség, az öregség és a halál (vagyis a szenvedés) minden érző lény osztályrésze.

E felismerést követően elhagyta a családját, lemondott a gazdagságról, és a megvilágosodás keresése érdekében remetének állt. Harmincöt évesen, egy éjszakai elmélkedése alatt döbbent rá arra, hogy a szenvedés (azaz a lét alapvetően nem kielégítő volta) a tudatlanságból (nem az intellektuális szegénység, hanem a szellemi vakság értelmében) fakad, és a szenvedés oka a mohó vágy, mely viszont a tudatlanságból fakad. A szenvedéstől való megszabadulás ezzel együtt lehetséges, ha megszüntetjük annak okát; ennek módszere pedig a Nemes nyolcrétű ösvény. Az, aki legyőzte a tudatlanságot, képes megszabadulni a vágytól, így elérheti a Nirvánát (a nirvána jelentése ellobbanás, a szenvedés gyökerének okai lobbannak el). Hátralévő életét tanítással töltötte.

A Buddha nem isten, nem is egy isten földi megtestesülése, hanem ember, aki ki van téve a betegségeknek, megöregedésnek, s akinek az élete szintén halállal végződik. De megkülönbözteti a többi embertől, hogy minden szenvedélyt és elvakultságot legyőzött, azaz megvilágosodott, megvalósította a Nirvánát. A különböző buddhista írások szerint Gautama Sziddhártát több buddha előzte meg és fogja még követni.

Buddha tehát ember, aki legyőzött önmagában minden tudati elhomályosulást (zavaró érzelmet), szellemi tökéletessége következtében hatalmas erők bontakozhattak ki benne, és erre a tudásra saját erejéből tett szert, nem más tanítómesterek, isteni kinyilatkozás, vagy szent iratok tanulmányozásának a segítségével. Buddha tanítása szerint ez az út azonban a buddhává válásig „mások véleménye, és saját elmélkedésünk révén” világosodik meg. Bár az útmutatásra szükség van, a szintézis hangsúlyos szerepet kap tanításaiban.

A tan - filozófia és vallás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Buddha nem fektette írásba tanait, azok megismerése közvetítők útján terjedt. A Tan folyamatosan változik a mai napig, kanonizálása a különféle iskolák által tartott zsinatok során történt. A legrégebbi iskolák páli nyelven írott kánonja, a Tipitaka sem tekinthető a Magasztos beszédei közvetlen lejegyzésének, hiszen ezen (addig szóban áthagyományozott) szövegek Asóka (i. e. 272-232) korában keletkeztek, tehát bő két évszázaddal a Buddha halála után. Ennek ellenére meglehetősen konkrétan támaszkodhatunk e szövegek tartalmi egységére, a visszatérő formulákra, így például a „négy nemes igazság[7], a „függő keletkezés[8], az „állandó én nemléte[9], a „nemes nyolcrétű ösvény[10], és a „Nirvánáról, az újraszületések sorozatának megszüntetéséről mint végső célról”[11] szóló tantételek.

Amennyiben Buddha a megváltás tanának lényegét a dharmákra vonatkozó elméletben látja, akkor a buddhizmus koherens filozófiai rendszerként értelmezhető. A létezés folyamatait racionalitással vizsgálja, és megpróbálja feltárni a folyamatok közötti oksági kapcsolatokat. Eltekint az olyan örök szubsztanciák feltételezésétől, mint isten, lélek, anyag, ezzel együtt metafizikus szemléletű rendszer, karmikus következményekről és megváltásról beszél, elismeri a mulandó túlvilági lények létezését a mennyekben és az alvilágban. A szent dolgok iránti elkötelezettsége, erőteljes etikai tartalma, szervezeti felépítése miatt a buddhizmust azonban vallási rendszerként is tárgyalhatjuk.

Élet és a világ[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hagyományos tibeti tanka (thangka), azaz festett vagy rajzolt vallási tárgyú kép, mely az "élet kerekét" ábrázolja a hat birodalommal.

Buddha abból a felismerésből indult ki tanításai során, hogy a világi jelenségek, amelyek körbevesznek bennünket, átmenetiek. A keletkezés és pusztulás örök körforgásában változó jelenségek mélyebb okait kutatva megállapította, hogy az ember és világa független alkotórészek összessége, a testi dolgok, érzések, észlelések, elképzelések, ösztönök és tudatos cselekedetek kombinációi, amelyek szintén ki vannak téve a változás örökös körforgásának. Az átmeneti kapcsolatok új, minőségileg egyedi jelenségeket alkotnak, majd ezek felbomlása után a szintén változásnak kitett alkotórészek másfajta kapcsolatokra lépnek. A materializmussal ellentétben tehát azt állítja, hogy nincs egy végső, megbonthatatlan anyagi atomszerűség, amely szervezettségével létrehozza a testeket, és gondolkodó szerveket, hanem ezek a független alkotórészek maguk is állandóan változnak. Egyúttal tagadja a halhatatlan lelkek, vagy szellem-monádok létezését, amelyek a test elpusztulása után tovább élnek. Nem ismeri el az örök ős szubsztancia létét sem, amelyből minden szellemi és anyagi keletkezett. (lásd. upanisadok Minden-Egy tana).

Az elemeket, melyek már nem tevődnek össze másokból, véglegesen különálló egységek, „dharmának” nevezik. A föld, víz levegő, tűz ilyen dharmák, de a különböző képességek, mint látás, hallás, érzékelés, az öntudat, a nem tudás, a gyűlölet, a vágy, az óvatosság, a dicsőség, a szépség, a gazdagság, az igazság, a hamisság, a nemi hovatartozás, az alvás, az éhség, a betegség, a születés, a keletkezés, öregedés, halál és sok-sok más is.

Az élőlények és konkrét tárgyak konkrét dolgai kivételével a régi szövegek mindent dharmának neveznek, amiből hatás indulhat ki. A karma maga a cselekvési kényszer. A dharma hindu "világtörvény" szerinti felfogása itt egy szűkebb értelmezést kapott, amelyet a buddhizmusban alapvető, vagy végső lételemeknek is fordíthatunk. Ami számunkra egységes személyiségnek látszik, az Buddha szerint különböző dharmák összessége, szuperpozíciója, amelyek látszólag egységes egésszé fonódnak össze. A dharmák együttműködése olyan harmonikus, elmúlásuk és keletkezésük olyan gyorsan történik, hogy képtelenek vagyunk ennek tudatára ébredni. A tapasztalat világában a dharmák állandó mozgásban vannak, más dharmáktól függően keletkeznek, majd megsemmisülnek, hogy újaknak adják át a helyet. Létrejöttük előfeltétele más dharmák sokaságának létezése, mint ahogy a növény létrejötte a legkülönfélébb környezeti hatások függvénye (mag, talaj, levegő, napsütés, stb.). Ha egy dharma hatóereje kimerül, az őt létrehozó okok ugyanolyan másik dharmát teremtenek, és ez lép a kiesett helyébe.

Az ember tehát, egy folyamatosan változó dharmák alkotta folyamat, amely a halállal sem szakad meg, mivel azok a dharmák, amelyek együttesen alkotják az egyént (természeti, fizikai, erkölcsi dharmák) a halál után sem szűnnek meg, hanem működnek tovább, létrehozva az alapfeltételeket egy új individuum megjelenéséhez. Ez az új individuum örökli az elpusztult test valamennyi jó és rossz tettének következményeit.

Karma: ok és okozat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egyszerű elemek, amelyek az egyén külső és belső világát meghatározzák, folyamatos mozgásban vannak, azonban nem összefüggés nélkül, egymástól függetlenül lépnek fel, és nem ok nélkül enyésznek el, hanem szigorú törvényszerűségek alapján. Buddha tanítása szerint ezek az alapelemek a világtörvény (dharma) végtelen sokaságú megnyilvánulásai, amelyek jelen vannak az univerzum rendjében, a karma következmény-okság elvén alapuló erkölcsi világrend kialakításában.

Újjászületés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A brahmanizmussal, hinduizmussal ellentétben, amelyek szerint a halott testéből egy önálló szellemi-monád szakad ki, és hatol be az új anyatestbe, és mintegy birtokba veszi a létéhez szükséges fizikai környezetet, addig Buddha egy olyan újramegtestesülést tanít, amelyben egy szüntelenül változó és mozgásban levő öntudatáramlás hozza létre, a véget ért létezésben felgyülemlett erők hatása révén, az új individuumot.

Ennek megfelelően a lélekvándorlás kifejezés csak akkor alkalmazható a buddhizmusra, ha "lelken" valami teljesen mást értünk, mint a brahmanák, vagy mint a legtöbb ókori, keresztény, vagy iszlám filozófus. A halott, és az, aki a tőle öröklött karmikus erők révén újjászületik, két különböző lény, de mégsem az, mivel az új szükségszerűen következik a régiből, mint őrségváltáskor az őrtüzek is folyamatosságukban követik egymást.

A két lét közötti összekötőkapocs az akaratmegnyilvánulások és hajlamok összessége, amelytől az új létezés elemeinek (dharmák) összefonódása függ, mindenekelőtt a vágy az élet akarására (trisná).

A sokszoros újjászületés során, egyre inkább közelítünk a szenvedélyektől mentes élethez, míg csaknem végtelen újjászületés és megszámlálhatatlanul sok létformák megélése után elérjük a tökéletesen szenvedély- és szenvedésmentes létezést, és világi vándorlásunk véget ér. Megszűnik a karmánk által előírt és kikényszerített újjászületési folyamatsor, eljutunk a nirvána örök nyugalmába. Ez maga is dharma, a világtörvény realitása, de ez abban különbözik minden más dharmától, hogy ezt nem a hajlamok (szanszkára) idézik elő, tehát nem is enyészhet el.

Szanszára[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az élet szenvedés, mivel mulandó, és még a legboldogabb egyén is ki van téve a betegségeknek, öregségnek, halálnak. Ez a szenvedés csak akkor szűnhet meg, ha a trisná és a szenvedélyek, amelyek az újramegtestesülést előidézik megszűnnek. Ez azonban csak fokozatosan, sok újjászületés után lehetséges.

Szenvedés: okok és megoldások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Négy nemes igazság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A páli Tipitaka szerint a négy nemes igazság Gótama Buddha első tanításai voltak, miután megvilágosodott. Gyakran a buddhista tanítások alapjaként is tekintenek a négy igazságra. A Buddha először meghatározta azt, hogy mi a szenvedés, utána megmondta, hogyan jön létre, aztán megállapította, létezik a szenvedés megszűnése, végül elmondta a szenvedés megszűnésének okát.[12]

1. Van szenvedés – a szenvedés (duhkha/dukkha) az elégedetlenséget jelenti, azt, hogy valamilyen tapasztalat, élmény, számunkra nem kielégítő. Élvezetes és fájdalmas élmények egyaránt megjelennek és elmúlnak, egyik követi a másikat. Ezért nem találunk soha egy kielégítő, biztonságos állapotot. Ezért szenvedünk akkor is, ha valami élvezetes, s akkor is, ha valami fájdalmas.
2. A szenvedésnek van oka – az oka (szamudaja) a vágy, a sóvárgás arra, hogy találjunk egy szilárd pontot, ami örömteli és biztonságos. Törekszünk egy tökéletes állapotra, még ha nem is gondolunk így rá, s amit soha nem kapunk meg.
3. A szenvedésnek van vége – a megszűnése (niródha) nem más, mint a vágyakozás kialvása. Annak a törekvésnek, hogy elérjünk egy örökkévaló tökéletes állapotot. Ezért a szenvedéstől megszabadulás, a nirvána, az nem egy hely, nem egy állapot, nem egy létforma, hanem a sóvárgás megszűnése.
4. Van egy út ami a szenvedés végéhez visz – a szenvedés megszüntetésének az útja (márga/magga) az, amit nemes nyolcrétű ösvénynek neveznek. Ez három fő részt tartalmaz: az erényességet, az elmélyülést és a bölcsességet. Az erényesség lényege külsőleg a helytelen tettek elkerülése, amivel magunknak és másoknak a kárára vagyunk, belsőleg pedig minden rossz elkerülése. Az erényes tettekkel, szavakkal és gondolatokkal békét és nyugalmat hozunk létre, mely jó következményekkel jár. Az elmélyedés a tudat finomabb ragaszkodásait kezeli, aminek következtében nyugalmunk és örömünk mélységesebbé válik úgy, hogy nem alávetett különféle külső körülményeknek.

Nemes nyolcrétű ösvény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Dharmacsakra (magyarul: „dharma kerekere” a Nemes nyolcrétű ösvényt jelképezi.
1. Helyes szemlélet – Buddha szerint ez a négy nemes igazság belátása. A világ elfogulatlan szemlélete, mely feltárja, hogy a lét szenvedés, a szenvedés oka a vágyakban rejlik, a vágyak megszüntetése a szenvedést is megszünteti.
2. Helyes szándék – Buddha egyszerűen azt mondja, határozzuk el a lemondást, a jóakaratot és az ártó szándék elkerülését.
3. Helyes beszéd – Buddha négy dolgot említ: tartózkodás a hazugságtól, rágalmazástól, durva beszédtől és az üres fecsegéstől.
4. Helyes cselekvés – a testtel elkövethető káros tettektől, érző lények elpusztításától, ártástól, nem adott dolog elvételétől és helytelen szexuális viselkedéstől, a vágyak mértéktelen kiélésétől való tartózkodás.
5. Helyes életmód – Olyan életvitel, melyben javainkat békés úton, tisztességesen és másoknak szenvedést nem okozva szerezzük meg.
6. Helyes erőfeszítés – Buddha négy elvet említ: 1. megsemmisíteni mindazt a rosszat, ami már felmerült bennünk, 2. a még meg nem született rossz létrejöttét megakadályozni, 3. a még meg nem született jó létrejöttét elősegíteni, 4. a már meglévő jót megtartani, ápolni.
7. Helyes éberség – jelenlét, figyelem, tanulás az élettől
8. Helyes elmélyedés – a meditáció a Buddhánál a kényszerű gondolatoktól való függetlenség állapotát, vagy egyes megfogalmazások szerint a tudat v. elme teljes kiüresítését jelenti.

Középút[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A buddhizmus egyik fontos tanítása a középút (páli:maddzshimá patipadá), amit Gautama Sziddhártha közvetlenül a megvilágosodása után fedett fel. A középútnak számos definíciója van:

  1. A nem-végletesség gyakorlása. Az önsanyargatás és a végletes érzéki örömök közötti középső út.
  2. Középút bizonyos metafizikai (filozófiai) nézetek között (például, hogy a dolgok végső soron léteznek -e, vagy nem léteznek)
  3. A nirvána magyarázata, azé az állapoté, amikor világossá válik, hogy a világban minden megjelenő dolog kettősség, vagy dualitás és csupán tévedés.
  4. Egy másik kifejezés az ürességre, a jelenségek végső természetére (a mahájánában), az eredendő létezés hiányára, ami az állandóság és a nihilizmus - vagy az eredendő létező és a semmi - végleteit kerüli el.

Nágárdzsuna rendszerében a madhjamaka neve.

A valóság természete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mulandóság, szenvedés és nem-Én[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Függő keletkezés[13][szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. AVIDDZSA (avijjā), nem tudása: öröktől, nemzedékeken keresztül létező és teremtő erő – kulturális szokások, szemléletek. A látásmódra, világszemléletre vonatkozik, annak az igazságnak, hogy minden földi, evilági dolog nélkülözi az állandó Ént, azaz örökkévaló szubsztanciális lét nélkül való, mulandó és szenvedésteli. Ahol felmerül a nem-tudás, ott jön a késztetés – akár a megismerés felé is. Gyökerei: lobha, dosha, mokha
  2. SZANKHÁRA (saṅkhārā), a karma-alkotó ösztönző erők; csíra, amelyek meghatározzák a sorsot az újra-megtestesüléskor. Hiedelmek, látomások, ösztönök, képességek, programozott reakciók, reflexek, késztetések mindezeknek a kifejezésére. A génkészlet információi. A szülők tettei/vágyai.
  3. VINNYÁNA (viññāṇa), a tudat; a majdani Én-ség és külvilág tudata majdan kifejlődik, ahogy a zigóta elkezd osztódni, az első dualitás; egy alakuló személyiség karmikus feltételektől meghatározott szellemi magja, amely a fogamzáskor jut be az anyaölbe.
  4. NÁMA-RÚPA (nāma-rūpa), név-alak/forma; a konkrét test és alak, a személyiség (egyén) szellemi és testi alkotórészei, az anya testében létrejövő öt khandha (lásd lentebb) kapcsolata; a folyamatosan átalakuló egyéniség, a khandhák beindulása/működése.
  5. SZALÁJATANA (saḷāyatana), a hat érzékszerv, az érzéki észlelés és a gondolkodás szervei, amelyek az új lényben keletkeznek, amelyekkel kapcsolatba léphet a külvilággal.
  6. PHASSZA (phassa), az érintkezés; az érintkezés, érzékek és a gondolkodás érintkezése a külső világgal; ez a születéskor kezdődik meg.
  7. VÉDANA (vedanā), az érzet; a kiváltott érzet, amelyet az érzékeknek a tárgyakkal való kapcsolata idéz elő, majd elraktározódik.
  8. TANHA (taṇhā), a vágyakozás, az érzéki vágy, szomj, elsősorban a nemi vágy, amelynek jelentkezésével, indiai elképzelés szerint, a karma-létrehozás tulajdonképpen itt megkezdődik. Az új érzetek iránti vágy.
  9. UPÁDÁNA (upādāna), az élet utáni vonzódás/kötődés, vagyis az intenzív vágyakozás – szó szerint: birtokbavétel – az érzéki világ birtokbavétele, hasonlóan ahhoz, ahogy a tüzelőanyagot birtokba veszi a láng.
  10. BHAVA (bhava), a létesülés, azaz a karma előidézése, ami az új létezés előfeltétele az egyik létből a másikba való átmenetnek. Testetöltés beteljesülése, maga a biológiai létezés és tapasztalat folyamata. A hétköznapi élet/élés. A samskâra és a bhâva meglendíti a létezés kerekét, a szándékos tettek (kamma/karma) által hatunk a környezetünkre, szövődik a háló.
  11. DZSÁTI (jāti), (új) születés.
  12. DZSARÁ-MARANA (jarā-maraṇa), öregség, betegség, fájdalom, szenvedés, halál.

Üresség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Spekuláció és közvetlen tapasztalás: Buddhista ismeretelmélet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az öt Khandha („lét-csoport”)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • I. rúpa = az anyagi forma – ami tapasztalható: íz, hideg, színek, tulajdonságok, nehéz, repül. Nem feltétlenül külső tulajdonságok. Minden, ami a biológiai testet képviseli és ennek érzékelhető mivolta. Nem tárgyak vannak, hanem alakzatok, látványok, hangzások,…; Magát fedezi fel az alakban, vagy az alakot fedezi fel magában; hogy mit gondolnak/szólnak róla – mások éltetik. Az anyagi ember összetevői:
  1. a négy elem: Föld (szilárd), Víz (folyékony), Tűz (plazma, hő), Levegő (gáz);
  2. az öt érzékszerv: szem, fül, orr, nyelv, test;
  3. az anyag ötféle tapasztalhatósága: forma, hang, íz, szag, érzés;
  4. a két nem: nő és férfi;
  5. a három életmegnyilvánulási forma: gondolkodás, életerő, tér;
  6. a két mozgási elem: testi mozdulat, beszéd;
  7. az élő test hét alaptulajdonsága: a könnyűség, finomság, feszítőerő, alkalmazkodás, összetartó erő, kiterjedés, romlás, változás.

Négyféle táplálék (áhára) szolgál a megszületett élőlények életben tartására és a megszületendők létsegítésére:

  1. a durva vagy finom anyagi táplálék;
  2. az érintkezés;
  3. a gondolkodás;
  4. a megismerés.
  • II. védaná = érzés, érzet; szukha-kellemes, dukkha-kellemetlen, adukkha-maszukha-semleges. Csak a puszta érzet, még nincs benne felismerés/tudatosítás; saját érzéseiben azonosítja magát, például az „életművész”, aki kipróbálja a nem-tapasztalt dolgokat.
  • III. szannyá = észlelés, ismeret, fogalmak, minőségi jegyek alapján azonosítja. A saját szókincsünk és ennek használata/alkalmazása. A megtanult dolgok ismerete. Eldönti, hogy milyen ismeretekkel akar rendelkezni és ehhez ragaszkodik. A nyelvtanulás során egy olyan fogalmi hálózat képződik a tudatunkban, amely a valóság értelmezésében van segítségünkre; nyelvünkben egyben világnézetet tanulunk, amelyet a későbbiek során gyakran eleve adottnak vélünk. A buddhista filozófia tanulása is olyan folyamat, amelyben egy nyelv és egy világnézet elsajátítása fonódik össze. Az egyes kulcsfogalmak – például állandótlanság, magátlanság, ellobbanás – megtanulása először nyelvi szinten játszódik le, amikor a fogalmak nem sokkal többek még puszta nyelvi jeleknél. A fogalmakkal való ismerkedés, a tanulás, a gondolkodás révén, a nyelvi jel alapján, egyre pontosabb fogalmat alkothatunk magunknak a tanítás jelentéséről, míg végül önálló következtetéseinkre hagyatkozva mérvadó fogalmi tudásra tehetünk szert, amely már a nyelvi jeltől függetlenül is megjelenhet a tudatunkban. A tanulás utolsó fázisában a megszerzett fogalmi ismeretet meditatív úton elmélyítjük, mely által olyan közvetlen belátásra juthatunk, amely a tanítástól függetlenül is érzékelhető, a végső valóság ugyanis nem függ a Dharmától, a tanítástól. A tanulás, gondolkodás és meditáció útján megismerhető valóság (nirvána, megvilágosodás) tehát nem ennek a folyamatnak az eredménye, de ezáltal válik tapasztalttá. Maga a látás megtanulása is a khandhák berögződésének folyamata.
  • IV. szankhárá = késztetések (50 + védaná + rúpa), akaratlagos (csétaná) aktivitás, indíttatás, ösztönzés, gondolatok, és szellemi képződmények, vélemények; A rúpa által megtapasztalt védaná által érzett dolgokra a reakció. Reagálás a felismert dolgokra. Olyan, mint amikor normálisnak tartjuk (késztetve vagyunk), hogy a macskát meg kell simogatni. A tudat szervezett reakció a körülvevő világ benyomásaira. Állatoknál csak az aktuális ingerre. A három síkja:
  1. a testi, maga az első lélegzet, de már korábban az anyaméhben beindulnak független folyamatok. Azáltal, hogy életeken (evolúción) keresztül genetikusan belénk épül. Egyes fajok jellegzetes mozgáskészségei is: úszik, repül, fut…
  2. nyelvi; ez elemi késztetés, hogy megnevezzük a dolgokat, és maga a beszéd élménye.
  3. tudati késztetés, a dolgok megismerése, megértése.
  • V. vinnyána = maga a tudat, vagyis az öntudat. A lereagált dolgok tudatosítása, simítása. Tudomásulvétel, az emlékek simítása, elfektetése. Magától értődőnek tartunk dolgokat: a Nap keleten kél, nyugaton nyugszik, van gravitáció, a víz folyik stb.; és ezekből alakul ki a világképünk és ez is tudomás. Az ember már összeköti az emlékeket a jelennel. A Világot a tudat szedi szét. Csecsemőnek olyan a világ, mint a fénykép, sík. Nincsenek benne részek, hanem csak egy darab kép az egész. Így van a hangokkal is. Nem ért semmit, hanem csak hall.

Gyakorlatilag ez az ötös csoport alkotja meg a folyamatosan változó személyiséget (puggala), ami „helyettesíti” a Tanításból hiányzó lélek-elméletet.

Felszabadulás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nirvána[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A buddhizmus főbb iskolái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A buddhizmus tanrendszere egy hasonlattal élve[14] egy nagy házra hasonlít, amelyre a lakók folyamatosan újabb emeletráépítéseket húznak fel, és amíg a fenn lakók szükségesnek és jogosnak ismerik el az alsó emeletek létezését, addig az alsó emeletek lakói idegenkedve, elutasítóan viselkednek az emeletráépítési törekvésekkel szemben.

A két fő áramlat a théraváda (ősi tanítás) és a mahájána (nagy szekér, vagy nagy jármű) néven ismert. (A theravada buddhizmust a mahájána hívei nevezik hinájána (kis szekér, vagy kis jármű) buddhizmusnak is, de ezt a theravada hívei természetesen nem szeretik.)[15]

Mindketten elismerik az ősi iratok tanításait, azonban mahájána, a hagyományos buddhista tanokat átértelmező gondolatvilágát új iratok felfedezésével próbálta igazolni, amit a „kis szekér” képviselői kétségbe vontak. Az indiai „szellem” toleranciájának és türelmének köszönhetően, a két fő tábor között sem alakult ki európai értelemben vett vallási ellentét, sőt, máig előfordul, hogy a két buddhista áramlat hívői egyazon kolostorban élnek együtt a legnagyobb egyetértésben.

Mindkét irányzat szerint a jelenségek nem rendelkeznek önvalóval, egy egységes megfogható és azonosítható lényeggel, a világ valamennyi jelenségét átmenetinek tartják. Mindkét iskola elismeri, hogy a Parinirvána (teljes kialvás) után nem lehet a semmit állítani a Buddháról.

Gótama tanait később tanítványai foglalták írásba. A legrégibb irat a páli nyelvű[16] Tipitaka - szanszkrit:Tripitaka (három kosár), amely az alaptanításokat írja le. Ezek kiindulópontja az a felismerés, hogy az egész élet szenvedés, melynek oka az élethez való ragaszkodás. Akinek sikerül lemondania a vágyakról, az kiszabadul az újabb szenvedéseket hozó újjászületésekből, és eljut a Nirvánába, ami nem a teljes megsemmisülés, hanem a léten túli, szavakkal ki nem fejezhető állapot a mahájána irányzat szerint, míg a hínajána szerint csak a vágyak kialvása.

A mahájána szútrái (tankönyvei) szanszkrit, kínai és tibeti nyelven írott művei közül a Tipitakán felül a következők a legfontosabbak:

  • A bölcsesség tökéletessége (Prádnyápárámita)
  • A Tiszta Ország rendszere (Szukhávati-vjúha)
  • A Jó Törvény Lótusza (Szaddharma-pundarika)
  • A Tan ceyloni kinyilatkoztatása (Lankávatára)
  • A Buddha-ékszer (Buddhávatamszaka)

Az eredeti, régebbi felfogás szerint (théraváda iskola) a buddhák száma korlátozott, a világ meghatározott korszakaiban lépnek fel, és ugyanabban a kozmikus rendszerben csak egy létezik belőlük. A hinájána szerint az egyén külső és belső világa is egyszerű elemekre osztható, amelyek azonban szigorú törvényszerűségnek vannak alárendelve.

A mahájána ezzel szemben azt tanítja, hogy a világ egységes, és minden a tudat teremtménye (jógácsára), de van olyan irányzat is (madhjamaka), amely e világot illúziónak, nem létezőnek, önlét nélkülinek tartja. A jógácsára filozófia alapítója Vaszubandhu, a madhjamaka filozófia alapítója pedig a második században élt Nágárdzsuna.

Tibeti csörten a Himalája lábánál

A jelenleg elterjedtebb mahájána szerint a buddhák száma csaknem végtelen, és minden lényben benne van potenciálisan a buddhává válás képessége, azaz a számtalan újjászületések fokozatosan érlelik buddhává azt, aki erre az útra lép, így a létezés megannyi fokán álló lény között jelenleg is található olyan, aki a jövőben buddhává érik majd. A nirvána a mahájána irányzat szerint nem a teljes megsemmisülés, hanem a léten túli, szavakkal ki nem fejezhető állapot, míg a hinájána szerint csak a vágyak kialvása.

A mahájána felsőbbrendűnek tartja magát, és lenézően hinajánának, kis, azaz hitvány szekérnek nevezi az eredeti, régebbi felfogást. Azt vallja, hogy minden embernek törekedne kell arra, hogy bodhiszattvává (A bodhiszattvák olyan megvilágosodott lények, akik saját nirvánájukat elhalasztva az újjászületést választották azért, hogy az emberiséget szolgálják.) váljon, ennek a célnak a megvalósítása érdekében aktív etikát tanít. 1933-ban Kőrösi Csoma Sándor lett az első európai, akit Japánban bodhiszattvának nyilvánítottak. Sírja buddhista zarándokhely lett.

A számtalan buddha feltételezése a mahájána buddhizmusban felvetette annak a lehetőségét is, hogy ezek a már üdvözültek jótékony hatással vannak a földi élőlényekre, tehát hozzájuk imádkozni szintén üdvözítő hatású. Ezzel együtt kialakult egy gazdag mitológiai hitkör, amelyeket a hinduizmushoz hasonlatos kultuszokkal imádtak. A mahájána buddhista eszmekör megjelenése elősegítette a buddhizmus terjedését olyan országokban is, ahol a kultuszoknak, a többisten hitnek és vallási tiszteletnek régebbi, mély gyökerei voltak (például brahmanizmus).

A meglévő ind vallások, elsősorban a hinduizmus, brahmanizmus behatásainak következtében éppen a mahájána buddhizmus adott lehetőséget az eredeti tanok háttérbe szorítására, illetve arra, hogy megtörje a tan ellenállóerejét. Ezzel egyidőben (i. sz. 1000 körül) már megmutatkoztak a jelei a vallás bizonyos mértékű regressziójának is (ebben a szubkontinens északnyugati részén ekkortájt terjeszkedő iszlám is szerepet játszott). Ezzel együtt lehetőséget adott, többek között, az indiai kasztrendszer merevségének feloldására, hiszen a buddhista szerzetesrendek kasztoktól függetlenül fogadtak be "bodhiszattvákat".

Elterjedés és változatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Templombelső Thaiföldön
Fa templom belseje szerzetessel Kambodzsában

Az i. e. 3. században Ceylonon és Nepálban, misszionáriusok térítő tevékenysége útján az 1. századtól Kínában, a 4. században Koreában és Indonéziában, míg Japánban a 6., Tibetben a 8., Mongóliában és a mai Oroszország egyes területein pedig az első ezredfordulótól terjedt el.

Indokínában (Kambodzsa, Khmer Birodalom, Angkor) és Ceylon (Srí Lanka) szigetén Hátsó-Indiában, Burmában (Mianmar) a hínajána vagy théraváda buddhizmus a meghatározó. Az indonéz szigetvilágban az iszlám terjedéséig a hinduizmussal vállvetve erős vallási tényező volt.

A kínai szellemi életben, a kínai univerzalista tanok mellett sokszor császári támogatással, sokszor hivatalos üldöztetések közepette tartotta meg befolyását. Kínában, Koreában és Japánban elsősorban a meditációs iskola terjedt el, a mahájána különböző változatai (például:Tiszta Föld buddhizmus és a meditációt hangsúlyozó irányzat, a csan (koreai szon, japán zen).

A zen ma is Japán legnagyobb buddhista szektája, egyedi vonásokkal, mint például, hogy a kezdetektől elvetette a papi nőtlenséget. Ezek a buddhista iskolák már bőségesen merítettek a taoista szemléletből, illetve a kelet-ázsiai természetvallások világából.

Tibetben (és Mongóliában, valamint Oroszország egyes területein) a mahájána rituáléiból, illetve a mágikus formák citálásából kialakultak a buddhista tantrizmus különböző fajtái is, amelyek a későbbiekben önálló szekérré alakultak (például a gyémánt szekér). Ez az áramlat i. sz. 600-as években Bengáliából kiindulva érkezett Tibetbe, azonban az itteni ("bön": egyfajta démonhit) vallással szemben kezdetben csak kevéssé érvényesült.

Amint az indiai szerzetesek, a papság szerepe erősödött a szellemi, kulturális és állami életben, úgy vette át az állam irányításának szerepét az a sajátos iskola, amely a „khubilgani öröklési rend” néven vált ismertté, ahol is feltételezik, hogy a lhászai főpap, a dalai láma halála után az egy gyermekben testesül meg újra, akinek kilétét különböző égi jelek alapján meg lehet állapítani. A tan összefoglaló neve a vadzsrajána. Négy fő irányzata a nyingmapák, a szakjapák, kagyüpák és a gelukpák. Őszentsége, a dalai láma e negyedik irányzat követője.

A lámaista hierarchia és egyházrend helyzetében nagy változásokat hozott Tibet kínai annektálása (1951), ami a dalai lámát Indiába való menekülésre kényszerítette (1959).

Szokás külön venni az Amerikában és Európában terjedő buddhizmust, bár a metafizikai tanítások nem térnek el a fentebb említett hagyományos iskoláktól, de a közösségi előírások terén megpróbálnak alkalmazkodni a nyugati életformához.

Az ú.n. jobboldali út a függőség kioltását a vágyak kioltásával akarja megvalósítani, az ú.n. baloldali, tantrikus út, megengedi a vágyakat, amennyiben a függőséget el lehet kerülni tudással (ld. Epstein, 2005).

A buddhizmus Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kőrösi Csoma Sándorról elnevezett sztúpa Tar községnél

Magyarországon a buddhista irodalomnak komoly hagyományai vannak, Kőrösi Csoma Sándortól kezdődően a 20. század első felében megjelent fordításokig. A buddhista tanok közvetlenül is terjedhettek, éppen az egyházilag legsötétebb időkben, ugyanis Budapesten 1952-ben megalakult a Buddhista Misszió[17], amely 1956-tól a német származású Láma Anagarika Govinda és az általa vezetett Árja Maitréja Mandala rend támogatását élvezte[18]. Könyveket ugyan nem adhattak ki, ám „szamizdat” formájában már a '80-as években jegyzeteket sokszorosítottak, amik '89 közeledtével egyre komolyabb külsőt kaptak, és könyvként is megjelenhettek.

A misszió vezetője Hetényi Ernő volt, aki 1956. október 8-án kapott beavatást Dapa Kasszapától a rendi hierarchia egyenes ági leszármazási vonalába. 1956. november 2-án pedig a Legfelsőbb Rendi Tanács és Láma Góvinda a "doctor philosopiae buddhologiae" címmel ismerte el munkásságát.[18]

Ugyancsak 1956-ban alapította Hetényi Ernő Budapesten a buddhológiai intézetet, amely a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézet nevet kapta.

1990 után sorra alakultak a buddhista rendek, iskolák, a hirtelen jött szabadság azonban itt is bizonyos fokú felhígulást eredményezett. A tan könyvkiadása is átvette a könnyedebb, ám kevésbé alapos angolszász kézikönyveket, ugyanakkor Kőrösi Csoma Sándor munkáinak jó része még ma is lefordítatlan.

Magyarországon ezidáig hét sztúpát (emlékhelyet) építettek: Budapesten 2, Budakeszin, Bükkmogyorósdon (Csernelyben), Zalaszántón, Tar községben és Becskén.

2006-ban autentikus tibeti láma helyezi székhelyét Magyarországra. Tiszteletreméltó Láma Kalszang, Őszentsége Szakja Trizin személyes küldötte, aki azóta is, mint a magyarországi szakjapa közösség rezidens lámája, tanításokat és meghatalmazásokat ad.

Hivatkozások, megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Főbb vallások hívők szerinti besorolása, angolul
  2. www.apologia.hu, A buddhizmus
  3. Garfinkel, Perry. "Buddha Rising," National Geographic Dec. 2005: 88–109.
  4. www.apologia.hu
  5. Robinson et al., Buddhist Religions, page xx; Philosophy East and West, vol 54, ps 269f; Williams, Mahayana Buddhism, Routledge, 1st ed., 1989, pp. 275f (2nd ed., 2008, p. 266)
  6. http://www.buddha-tar.hu/buddha_a_szkita_bolcs
  7. A Négy Nemes Igazság definíciója
  8. A Függő Keletkezés definíciója
  9. A léthalmazok és az énképzet
  10. A Nyolcrétű Nemes Ösvény definíciója
  11. Az Ellobbanás túl van a megnyilvánulton
  12. Dharma Blog
  13. A felsorolás megnevezései páli nyelvűek, a Függő Keletkezésről szól pl. SN 12.2 A Függő Keletkezés elemzése szutta
  14. Helmuth von Glasenapp: Die fünf Weltreligionen Eugen Diederichs Verlag, Düsseldorf Köln 1972 110.s
  15. A hínajána és mahájána iskolák hasonlóságainak és különbségeinek összefoglalása
  16. Ruzsa Ferenc: A páli nyelv
  17. A Buddhista Misszió – egy nem keresztény felekezet
  18. ^ a b Hetényi Ernő

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Buddha-szobor Thaiföldön, Pattaya
Fekvő Buddha Vietnamban
Buddha-szobor Hong Kongban, Tian Tan
Részletek (pdf, 537 kb), teljes (Globusz Könyvkiadó).

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közösségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyéb[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]