Buddhizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Buddhizmus
Dharma Wheel.svg
Dharmacsakra
Buddhist sects.png
A buddhizmus mai elterjedése

Kialakult Kr. e. 6. század
Alapító Buddha (Kr. e. 6. század)
Fő próféta Buddha
Szent iratok Tipitaka, Mahájána szútrák
Felekezetek Hínajána, Mahájána, Vadzsrajána

Államvallás Bhután
Korábban Tibet, Mongólia, Nepál, Mianmar, Thaiföld, Laosz, Kambodzsa, Vietnam, Japán, Kína
Fő vallás Tibet, Mongólia, Nepál, Mianmar, Thaiföld, Laosz, Kambodzsa, Vietnam
Követők száma kb. 488.000.000 fő
a világ
lakosságának
(2010-es adat) 7,2 %-a[2]
Főbb tanok:
Dharma, Négy nemes igazság, Függő keletkezés, Nemes nyolcrétű ösvény, Nirvána, Bodhiszattva, Buddha, Mulandóság, Én-nélküliség, Szenvedés


A buddhizmus filozófiai, illetve gyakorlat-alapú világnézet és vallás, amely bizonyos országokban vallási irányzatok kialakulását eredményezte. Az i. e. 6. században jött létre Indiában, s elsősorban azoknak a körében terjedt, akik a hinduizmus által szentesített kasztrendszer ellen tiltakoztak. A buddhizmus nagy mértékben Gautama Sziddhártha, közismertebb nevén a történelmi Buddha (páli / szanszkrit nyelven „a megvilágosodott”), tanításain alapszik, aki az indiai szubkontinens északkeleti részén élt és tanított. Buddha valamikor az i. e. 6. és a 4. század között élt. Megvilágosodott tanítóként ismerték, aki igyekezett megosztani másokkal saját tapasztalatait, azzal a céllal, hogy megszabaduljanak a szenvedéstől, elérjék a nirvána állapotát és kiléphessenek az újjászületés és szenvedés örökös körforgásából. A buddhizmusra hagyományosan úgy tekintenek, mint a megszabadulás útjára, melyet a valóság legvégső természetének megismerésén keresztül lehet elérni.

A buddhizmus három fő ága a hínajána („kis út”), a mahájána („nagy út”) és a vadzsrajána („gyémánt út”). A buddhizmus egyik legősibbnek tartott, a hínajána buddhizmus egyik máig fennmaradt al-ágát, a théraváda buddhizmust sokan követik Srí Lankán és Délkelet-Ázsiában. A mahájána ág Kelet-Ázsia szerte terjedt el, melyhez a zen buddhizmus, a nicsiren-buddhizmus, a tibeti buddhizmus, a singon buddhizmus és a tendai buddhizmus hagyományai tartoznak. A harmadik ág a vadzsrajána buddhizmus, egyesek szerint a mahájána egyik ága. Számos forrás szerint a buddhisták száma a világon 230 és 500 millió között van.[3][4][5] Magyarországon a gyakorló buddhisták és a buddhizmussal szimpatizálók száma 5 és 10 ezer között van.[6]

A buddhista iskolák olykor különböző módon tekintenek a megszabaduláshoz vezető útra, illetve a szent szövegekre és tanításokra.[7] A buddhista gyakorlat alapja a három drágaságban való menedékvételen alapszik: a Buddha, a Dharma/Dhamma (a tanítások) és a Szangha (a közösség).

Kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Vadzsrasila, a hely, amelynél Gautama egy fügefa alatt meditálva megvilágosodott, Bodh-Gaja, India, 2011.

A buddhizmus a történelmi buddha, Gautama Sziddhártától ered, aki i. e. 563483 között élt, a sákja vagy szkíta nemzetség harcos kasztjához tartozó uralkodó család fiaként.[8] Sziddhárta csodás körülmények között született Indiában, és egy uralkodó család fiatal hercegeként nevelkedett. Azonban megrázó élményt jelentett számára harminc éves kora körül az a felismerés, hogy a betegség, az öregség és a halál (vagyis a szenvedés) minden érző lény osztályrésze.

E felismerést követően elhagyta a családját, lemondott a gazdagságról, és a megvilágosodás keresése érdekében remetének állt. Harmincöt évesen, egy éjszakai elmélkedése alatt döbbent rá arra, hogy a szenvedés (azaz a lét alapvetően nem kielégítő volta) a tudatlanságból (nem az intellektuális szegénység, hanem a szellemi vakság értelmében) fakad, és a szenvedés oka a mohó vágy, mely viszont a tudatlanságból fakad. A szenvedéstől való megszabadulás ezzel együtt lehetséges, ha megszüntetjük annak okát; ennek módszere pedig a Nemes nyolcrétű ösvény. Az, aki legyőzte a tudatlanságot, képes megszabadulni a vágytól, így elérheti a Nirvánát (a nirvána jelentése ellobbanás, a szenvedés gyökerének okai lobbannak el). Hátralévő életét tanítással töltötte.

A Buddha nem isten, nem is egy isten földi megtestesülése, hanem ember, aki ki van téve a betegségeknek, megöregedésnek, s akinek az élete szintén halállal végződik. De megkülönbözteti a többi embertől, hogy minden szenvedélyt és elvakultságot legyőzött, azaz megvilágosodott, megvalósította a Nirvánát. A különböző buddhista írások szerint Gautama Sziddhártát több buddha előzte meg és fogja még követni.

Buddha tehát ember, aki legyőzött önmagában minden tudati elhomályosulást (zavaró érzelmet), szellemi tökéletessége következtében hatalmas erők bontakozhattak ki benne, és erre a tudásra saját erejéből tett szert, nem más tanítómesterek, isteni kinyilatkozás, vagy szent iratok tanulmányozásának a segítségével. Buddha tanítása szerint ez az út azonban a buddhává válásig „mások véleménye, és saját elmélkedésünk révén” világosodik meg. Bár az útmutatásra szükség van, a szintézis hangsúlyos szerepet kap tanításaiban.

Tudomány, filozófia és vallás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az aszkéta Gótama öt követőjével, akik az első szangha-t alkották. Falfestmény egy laoszi templomban.

Buddha nem fektette írásba tanait, azok megismerése közvetítők útján terjedt. A Tan folyamatosan változik a mai napig, kanonizálása a különféle iskolák által tartott zsinatok során történt. A legrégebbi iskolák páli nyelven írott kánonja, a Tipitaka sem tekinthető a Magasztos beszédei közvetlen lejegyzésének, hiszen ezen (addig szóban áthagyományozott) szövegek Asóka (i. e. 272-232) korában keletkeztek, tehát bő két évszázaddal a Buddha halála után. Ennek ellenére meglehetősen konkrétan támaszkodhatunk e szövegek tartalmi egységére, a visszatérő formulákra, így például a „négy nemes igazság[9], a „függő keletkezés[10], az „állandó én nemléte[11], a „nemes nyolcrétű ösvény[12], és a „Nirvánáról, az újraszületések sorozatának megszüntetéséről mint végső célról”[13] szóló tantételek.

Amennyiben Buddha a megváltás tanának lényegét a dharmákra vonatkozó elméletben látja, akkor a buddhizmus koherens filozófiai rendszerként értelmezhető. A létezés folyamatait racionalitással vizsgálja, és megpróbálja feltárni a folyamatok közötti oksági kapcsolatokat. Eltekint az olyan örök szubsztanciák feltételezésétől, mint isten, lélek, anyag, ezzel együtt metafizikus szemléletű rendszer, karmikus következményekről és megváltásról beszél, elismeri a mulandó túlvilági lények létezését a mennyekben és az alvilágban. A szent dolgok iránti elkötelezettsége, erőteljes etikai tartalma, szervezeti felépítése miatt a buddhizmust azonban vallási rendszerként is tárgyalhatjuk.

Élet és a világ[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hagyományos tibeti tanka (thangka), azaz festett vagy rajzolt vallási tárgyú kép, mely az "élet kerekét" ábrázolja a hat birodalommal.

Buddha abból a felismerésből indult ki tanításai során, hogy a világi jelenségek, amelyek körbevesznek bennünket, átmenetiek. A keletkezés és pusztulás örök körforgásában változó jelenségek mélyebb okait kutatva megállapította, hogy az ember és világa független alkotórészek összessége, a testi dolgok, érzések, észlelések, elképzelések, ösztönök és tudatos cselekedetek kombinációi, amelyek szintén ki vannak téve a változás örökös körforgásának. Az átmeneti kapcsolatok új, minőségileg egyedi jelenségeket alkotnak, majd ezek felbomlása után a szintén változásnak kitett alkotórészek másfajta kapcsolatokra lépnek. A materializmussal ellentétben tehát azt állítja, hogy nincs egy végső, megbonthatatlan anyagi atomszerűség, amely szervezettségével létrehozza a testeket, és gondolkodó szerveket, hanem ezek a független alkotórészek maguk is állandóan változnak. Egyúttal tagadja a halhatatlan lelkek, vagy szellem-monádok létezését, amelyek a test elpusztulása után tovább élnek. Nem ismeri el az örök ős szubsztancia létét sem, amelyből minden szellemi és anyagi keletkezett. (lásd. upanisadok Minden-Egy tana).

Az elemeket, melyek már nem tevődnek össze másokból, véglegesen különálló egységek, „dharmának” nevezik. A föld, víz levegő, tűz ilyen dharmák, de a különböző képességek, mint látás, hallás, érzékelés, az öntudat, a nem tudás, a gyűlölet, a vágy, az óvatosság, a dicsőség, a szépség, a gazdagság, az igazság, a hamisság, a nemi hovatartozás, az alvás, az éhség, a betegség, a születés, a keletkezés, öregedés, halál és sok-sok más is.

Az élőlények és konkrét tárgyak konkrét dolgai kivételével a régi szövegek mindent dharmának neveznek, amiből hatás indulhat ki. A karma maga a cselekvési kényszer. A dharma hindu "világtörvény" szerinti felfogása itt egy szűkebb értelmezést kapott, amelyet a buddhizmusban alapvető, vagy végső lételemeknek is fordíthatunk. Ami számunkra egységes személyiségnek látszik, az Buddha szerint különböző dharmák összessége, szuperpozíciója, amelyek látszólag egységes egésszé fonódnak össze. A dharmák együttműködése olyan harmonikus, elmúlásuk és keletkezésük olyan gyorsan történik, hogy képtelenek vagyunk ennek tudatára ébredni. A tapasztalat világában a dharmák állandó mozgásban vannak, más dharmáktól függően keletkeznek, majd megsemmisülnek, hogy újaknak adják át a helyet. Létrejöttük előfeltétele más dharmák sokaságának létezése, mint ahogy a növény létrejötte a legkülönfélébb környezeti hatások függvénye (mag, talaj, levegő, napsütés, stb.). Ha egy dharma hatóereje kimerül, az őt létrehozó okok ugyanolyan másik dharmát teremtenek, és ez lép a kiesett helyébe.

Az ember tehát, egy folyamatosan változó dharmák alkotta folyamat, amely a halállal sem szakad meg, mivel azok a dharmák, amelyek együttesen alkotják az egyént (természeti, fizikai, erkölcsi dharmák) a halál után sem szűnnek meg, hanem működnek tovább, létrehozva az alapfeltételeket egy új individuum megjelenéséhez. Ez az új individuum örökli az elpusztult test valamennyi jó és rossz tettének következményeit.

Karma: ok és okozat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egyszerű elemek, amelyek az egyén külső és belső világát meghatározzák, folyamatos mozgásban vannak, azonban nem összefüggés nélkül, egymástól függetlenül lépnek fel, és nem ok nélkül enyésznek el, hanem szigorú törvényszerűségek alapján. Buddha tanítása szerint ezek az alapelemek a világtörvény (dharma) végtelen sokaságú megnyilvánulásai, amelyek jelen vannak az univerzum rendjében, a karma következmény-okság elvén alapuló erkölcsi világrend kialakításában.

Újjászületés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A very large hill behind two palm trees and a boulevard, people walking are about one fifth the hill's height
A Ramabhar-sztúpa Gautama hamvasztásának helyén, Uttar Prades, India

A brahmanizmussal, hinduizmussal ellentétben, amelyek szerint a halott testéből egy önálló szellemi-monád szakad ki, és hatol be az új anyatestbe, és mintegy birtokba veszi a létéhez szükséges fizikai környezetet, addig Buddha egy olyan újramegtestesülést tanít, amelyben egy szüntelenül változó és mozgásban levő öntudatáramlás hozza létre, a véget ért létezésben felgyülemlett erők hatása révén, az új individuumot.

Ennek megfelelően a lélekvándorlás kifejezés csak akkor alkalmazható a buddhizmusra, ha "lelken" valami teljesen mást értünk, mint a brahmanák, vagy mint a legtöbb ókori, keresztény, vagy iszlám filozófus. A halott, és az, aki a tőle öröklött karmikus erők révén újjászületik, két különböző lény, de mégsem az, mivel az új szükségszerűen következik a régiből, mint őrségváltáskor az őrtüzek is folyamatosságukban követik egymást.

A két lét közötti összekötőkapocs az akaratmegnyilvánulások és hajlamok összessége, amelytől az új létezés elemeinek (dharmák) összefonódása függ, mindenekelőtt a vágy az élet akarására (trisná).

A sokszoros újjászületés során, egyre inkább közelítünk a szenvedélyektől mentes élethez, míg csaknem végtelen újjászületés és megszámlálhatatlanul sok létformák megélése után elérjük a tökéletesen szenvedély- és szenvedésmentes létezést, és világi vándorlásunk véget ér. Megszűnik a karmánk által előírt és kikényszerített újjászületési folyamatsor, eljutunk a nirvána örök nyugalmába. Ez maga is dharma, a világtörvény realitása, de ez abban különbözik minden más dharmától, hogy ezt nem a hajlamok (szanszkára) idézik elő, tehát nem is enyészhet el.

Szanszára[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az élet szenvedés, mivel mulandó, és még a legboldogabb egyén is ki van téve a betegségeknek, öregségnek, halálnak. Ez a szenvedés csak akkor szűnhet meg, ha a trisná és a szenvedélyek, amelyek az újramegtestesülést előidézik megszűnnek. Ez azonban csak fokozatosan, sok újjászületés után lehetséges.

Szenvedés: okok és megoldások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Négy nemes igazság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A buddha a négy nemes igazságot tanítja. Szanszkrit kézirat. Nalanda, Bihar, India.

A páli Tipitaka szerint a négy nemes igazság Gótama Buddha első tanításai voltak, miután megvilágosodott. Gyakran a buddhista tanítások alapjaként is tekintenek a négy igazságra. A Buddha először meghatározta azt, hogy mi a szenvedés, utána megmondta, hogyan jön létre, aztán megállapította, létezik a szenvedés megszűnése, végül elmondta a szenvedés megszűnésének okát.[14]

1. Van szenvedés – a szenvedés (duhkha/dukkha) az elégedetlenséget jelenti, azt, hogy valamilyen tapasztalat, élmény, számunkra nem kielégítő. Élvezetes és fájdalmas élmények egyaránt megjelennek és elmúlnak, egyik követi a másikat. Ezért nem találunk soha egy kielégítő, biztonságos állapotot. Ezért szenvedünk akkor is, ha valami élvezetes, s akkor is, ha valami fájdalmas.
2. A szenvedésnek van oka – az oka (szamudaja) a vágy, a sóvárgás arra, hogy találjunk egy szilárd pontot, ami örömteli és biztonságos. Törekszünk egy tökéletes állapotra, még ha nem is gondolunk így rá, s amit soha nem kapunk meg.
3. A szenvedésnek van vége – a megszűnése (niródha) nem más, mint a vágyakozás kialvása. Annak a törekvésnek, hogy elérjünk egy örökkévaló tökéletes állapotot. Ezért a szenvedéstől megszabadulás, a nirvána, az nem egy hely, nem egy állapot, nem egy létforma, hanem a sóvárgás megszűnése.
4. Van egy út ami a szenvedés végéhez visz – a szenvedés megszüntetésének az útja (márga/magga) az, amit nemes nyolcrétű ösvénynek neveznek. Ez három fő részt tartalmaz: az erényességet, az elmélyülést és a bölcsességet. Az erényesség lényege külsőleg a helytelen tettek elkerülése, amivel magunknak és másoknak a kárára vagyunk, belsőleg pedig minden rossz elkerülése. Az erényes tettekkel, szavakkal és gondolatokkal békét és nyugalmat hozunk létre, mely jó következményekkel jár. Az elmélyedés a tudat finomabb ragaszkodásait kezeli, aminek következtében nyugalmunk és örömünk mélységesebbé válik úgy, hogy nem alávetett különféle külső körülményeknek.

Nemes nyolcrétű ösvény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Dharmacsakra (magyarul: „dharma kerekere” a Nemes nyolcrétű ösvényt jelképezi.

A Nemes nyolcrétű ösvény (szanszkritul: árjástánga-márga, páliul: arija-atthangika-magga)[15][16]) a „történelmi Buddha” egyik legfőbb tanítása, aki azt tanította, hogy ennek a módszernek a követése a szenvedés megszüntetéséhez (dukkha) és a megvilágosodáshoz vezető út legfontosabb gyakorlata.[17] A buddhisták ezeknek a tanításoknak az intelmeit arra használják, hogy a jelenségek tiszta természetébe bepillantást nyerjenek, és megszabaduljanak a kapzsiságtól, a gyűlölettől és az érzéki csalódásoktól. A Nemes nyolcrétű ösvény a négy nemes igazság negyedik pontjának felel meg, miközben a Nemes nyolcrétű ösvény első pontja megegyezik a négy nemes igazság megértésével. Ezt nevezik a buddhizmusban középútnak.

A buddhista szimbolikában a Nemes nyolcrétű ösvényt gyakran ábrázolják a dharma-kerékkel, azaz a dharmacsakra – vagyis a tan kereke – szimbólumával, melynek nyolc küllője az ösvény nyolc összetevőjét jelenti.

Középút[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A buddhizmus egyik fontos tanítása a középút (páli:maddzshimá patipadá), amit Gautama Sziddhártha közvetlenül a megvilágosodása után fedett fel. A középútnak számos definíciója van:

  1. A nem-végletesség gyakorlása. Az önsanyargatás és a végletes érzéki örömök közötti középső út.
  2. Középút bizonyos metafizikai (filozófiai) nézetek között (például, hogy a dolgok végső soron léteznek -e, vagy nem léteznek)
  3. A nirvána magyarázata, azé az állapoté, amikor világossá válik, hogy a világban minden megjelenő dolog kettősség, vagy dualitás és csupán tévedés.
  4. Egy másik kifejezés az ürességre, a jelenségek végső természetére (a mahájánában), az eredendő létezés hiányára, ami az állandóság és a nihilizmus - vagy az eredendő létező és a semmi - végleteit kerüli el.

Nágárdzsuna rendszerében a madhjamaka neve.

A valóság természete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Buddhista szerzetesek vitázás módszerével gyakorolnak a tibeti Szera kolostorban.

A buddhizmus a valóság természetét három jellegen keresztül írja le: múlandóság (aniccsa), éntelenség (anatta) és szenvedés (dukkha). Ez a három jellemvonás minden érző lényt jellemez.

Állandótlanság, éntelenség és szenvedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mulandóság (páli: अनिच्चा aniccsa; szanszkrit: अनित्य anitja; tibeti: མི་​རྟག་​པ་ mi rtag pa; kínai: vúcsáng; japán: 無常 mujō; thai: อนิจจัง anitcsang, a páli "aniccaŋ"-ból) a létezés három jellegének egyik fontos tana a buddhizmusban. Ezen a buddhista fogalom azt fejezi ki, hogy kivétel nélkül minden függő létezés folyamatosan változó állapotot mutat. A páli aniccsa szó jelentése "állandótlan", amely két különálló szó összefonódásából keletkezett: 'niccsa' (folytonosság, tartósság) és az 'a' fosztóképző.[18]

Az anatta vagy anattá (páli) vagy anátman (szanszkrit: अनात्मन्) a buddhizmusban a "nem-Én" állapotára utal (Én-telenség, önlét hiánya). A legkorábbi szövegekben Buddha rendszerint arra használta a ezt a kifejezést, hogy megtanítsa, hogy minden, amit az érzékszerveink érzékelnek (ebbe a gondolkodás is beleszámít), azok valójában nem az "én" vagy az "enyém". Éppen emiatt nem szabad kötődni hozzájuk. A páli szútrák az ember által átélt jelenségeket öt csoportba ("Szkandhák" - az öt lét-aggregátum) sorolják. Ezek szolgáltatják a ragaszkodás alapját és az én érzetét. A nikajákban Buddha, hogy nem csupán az öt szkandha az azokhoz való ragaszkodással együtt eredményez boldogtalanságot.[19] Az anatta nem az én tagadását jelenti, hanem a létezés egyik (a felsorolásban a harmadik) jellemzője. A korai szövegekben Buddha annak kifejezésére használta, hogy elmagyarázza, hogy ez az Én, a lélek nem létezése. A szó nem azt jelzi, hogy nem létezik semmilyen én esszencia, hanem hogy az nem az az Én-kép, amit agyunk megalkotott. Meg kell szabadulni a forma, az érzékelés, a gondolatok és a tudatosság által azonosított önmagunktól, hogy eljussunk magasabb rendű énünkig. Ezek a dolgok természetüknél fogva folyamatosan változó dolgok, amelyekkel azonosítani állandónak hitt énünket boldogtalanságot eredményez. Meg kell tanunlni együtt élni velük, mint a napsütéssel, esőkkel, szelekkel, és az évszakokkal.[20]

A dukkha (páli: दुक्ख; szanszkrit: दुःख duḥkha; a nyelvtani hagyományok szerint a dus-kha "nem könnyű" kifejezésből ered, de Monier-Williams angol tudós szerint vélhetően a "dus-stha" prakritizált alakja lehet, melynek jelentése "kiegyensúlyozatlan, elhalkiíttatlan"[21]) egy páli fogalom, amelyhez számos magyar fogalom párosítható. Általában "szenvedésnek, elégedetlenségnek, nem kielégítő jellegnek" fordítják.[22][23] A buddhizmusban a létezés három jellemzője közül a dukkha a második (a másik kettő az anatta és az aniccsa), ezen kívül a négy nemes igazság első pontja.

Függő keletkezés[24][szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kambodzsai Angkorthom.

A függő keletkezés, avagy a pratítja-szamutpáda (szanszkritul: प्रतीत्यसमुत्पाद, páliul: paticcsaszamuppáda, kínaiul: 緣起) a buddhizmus egyik fő tana, amely szerint ok-okozati összefüggés van a pszichológiai jelenségek között. Ez tartja fent a dukkhát (elégedetlenség) a világi tapasztalásokban[25]. Ezt fordítják „függő keletkezés”-nek vagy „függőségben való keletkezés”-nek is. Ez jelenti a második nemes igazság bővebb magyarázatát is.

Az öt Szkandha[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szkandhák (szanszkrit: Skandha, páli: khandha, jelentése magyarul: "összesség", "halom", "tömeg") a buddhista tudomány szerint a létesülés öt alapvető csoportosulását (aggregátumát) jelentik. A szkandhák a feltételüktől függően keletkeznek és múlnak el. Az öt szkandha; a forma, az érzékelés, az érzés, a törekvés és a tudat. A hat érzékszerv (szem, fül, test, orr, nyelv és tudat) és a tárgyaik (forma, hang, érzet, szag, íz és érzékelés). A buddhizmusban ezek a szamszára káprázatának a jelenségei. A történelmi buddha tanítása szerint ezek közül egyik sem "én" vagy "enyém".[26]

A théraváda értelmezés szerint akkor keletkezik szenvedés, amikor valaki azonosul vagy ragaszkodik bármelyik aggregátumhoz. A szenvedéstől úgy szabadulhatunk meg (nirvána), ha lecsökkentjük és megszüntetjük a ragaszkodást a szkandhákhoz.

A mahájána hagyomány hozzáteszi még azt is, hogy a legvégső felszabadulás úgy jön létre, hogy az egyén mélyen megtapasztalja, hogy az aggregátumok önállóan, mindentől függetlenül nem léteznek.

Megvilágosodás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nirvána[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Buddha úgy jellemezte a nirvánát, hogy a tökéletesen nyugodt tudat állapota, amely megszabadult a vágyakozásoktól, haragtól és egyéb kínzó állapotoktól (klésák). Ez egyben a "világ végét" is jelenti, hiszen nem marad utána öntudat és a tudatnak nincs határa. A tudat megleli a békét az egész világgal, együtt érez minden lénnyel és lemond a rögeszmékről és a berögzülésekről. Ezt a létező alaköltés szenvedéseinek lecsendesítésével és az újabbak megszületésének megakadályozásán keresztül éri el. A nirvánában a vágyakozás és utálat gyökere kerül kiirtásra. Ezután az ember már nincs kitéve szenvedésnek (páli: dukkha) és további újjászületéseknek a szamszárában. A páli kánon szerint a nirvánában megtapasztalható a dolgok üres természete (súnjata) is.

A Dhammapada[27] szentírásokban Buddha azt mondja, hogy a nirvána a "legnagyobb boldogság". Ez egy kitartó, mindent átható boldogság, amely a megvilágosodással keletkező nyugodtsággal jár. A nirvánát kísérő tudást a bódhi (megvilágosodás) szó fejezi ki.

Buddhák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Amitabha buddha hatalmas szobra Kamakura városban, Japánban.

A buddhaság a buddhizmusban a tökéletes megvilágosodás állapotát jelenti (szanszkrit: सम्यक्सम्बोधि - szamjakszambódhi; páli: सम्मासम्बोधि - sammāsambodhi). Az úgynevezett buddha eredeti értelmezés szerint a tudat tökéletesen megvalósított állapotát jelenti, de Buddhának nevezik a buddhizmusban azt a személyt is, aki a dharma követésével megvilágosodott, felismerte a „tökéletes igazságot”, és megszabadult a létforgatagból, a „szamszárából”. A különböző tanoktól függően változnak a vélemények, hogy ez a szint milyen mértékű eltávolodást jelent a hétköznapi élettől (aszkéta gyakorlatok). Buddhának vagy Történelmi Buddhának nevezik a Sákjamuni Buddhát, aki körülbelül 2560 évvel ezelőtt született a mai Nepál területén, királyi család sarjaként. Harmincöt évesen, hat év mély meditáció után felismerte a tudat valódi természetét, és így elérte a megvilágosodást. Az elkövetkező negyvenöt évben Buddha tehetséges tanítványok ezreinek tanította azokat a módszereket, amelyekkel a megvilágosodás elérhető. A Történelmi Buddha tanítása szerint a megvilágosodás a legmagasabb szintű időtlen öröm. Nincs semmi kielégítõbb vagy teljesebb, mint minden dolog, minden idõ, minden lény és minden irány egységének az állapota.[28][29] A théraváda buddhizmus hagyományai szerint a buddhák saját maguk erejéből érik el ezt a szintet, mindenféle tanító segítsége nélkül, olyan időszakban, amikor a négy nemes igazság vagy az Nemes nyolcrétű ösvény tana nem létezik a világon. Ezzel szemben bizonyos mahájána hagyományok szerint (főleg a Lótusz szútra követői) a buddhaság egyetemes és minden érző lényben megtalálható, és megfelelő gyakorlással el is érhető még a jelenlegi életében, méghozzá „világi élvezetektől” való mindenféle lemondás nélkül. Ebből is látszik, hogy rendkívül széles skálán mozognak a vélemények, hogy milyen módszerekkel érhető el a buddhaiság.

Bodhiszattvák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A buddhizmusban a bodhiszattva (szanszkrit: बोधिसत्त्व bodhiszattva; páli: बोधिसत्त bódhiszatta) vagy egy megvilágosodott (bódhi) lét (szattva) vagy egy megvilágosodott személy vagy a szanszkrit helyesírás szerint véve (satva) "hős tudatú (szatva) a megvilágosodásért (bódhi)". Találkozhatunk még magyarul a világosságra törő[30] vagy a megvilágosodott lény[31] kifejezésekkel. A théraváda buddhizmusban ez a cím elsősorban Gautama Buddhát takarta még mielőtt megvilágosodott volna. A mahájána buddhizmusban bővebb jelentéssel bír. Ide tartoznak azok, akik minden érző lény üdvéért világosodnak meg, és saját szellemi erejükkel másokat is a megvilágosodáshoz vezetnek. Az ilyen bodhiszattva nem távozik a nirvána állapotába, hanem halála után a Tushita-mennyben várakozik, míg minden lény el nem éri a megvilágosodás állapotát.[32] A hínajána buddhizmusban csupán 24 bodhiszattva van.[33]

A buddhizmus főbb iskolái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A buddhizmus tanrendszere egy hasonlattal élve[34] egy nagy házra hasonlít, amelyre a lakók folyamatosan újabb emeletráépítéseket húznak fel, és amíg a fenn lakók szükségesnek és jogosnak ismerik el az alsó emeletek létezését, addig az alsó emeletek lakói idegenkedve, elutasítóan viselkednek az emeletráépítési törekvésekkel szemben.

A két fő áramlat a théraváda (ősi tanítás) és a mahájána (nagy szekér, vagy nagy jármű) néven ismert. (A theravada buddhizmust a mahájána hívei nevezik hinájána (kis szekér, vagy kis jármű) buddhizmusnak is, de ezt a theravada hívei természetesen nem szeretik.)[35]

Mindketten elismerik az ősi iratok tanításait, azonban mahájána, a hagyományos buddhista tanokat átértelmező gondolatvilágát új iratok felfedezésével próbálta igazolni, amit a „kis szekér” képviselői kétségbe vontak. Az indiai „szellem” toleranciájának és türelmének köszönhetően, a két fő tábor között sem alakult ki európai értelemben vett vallási ellentét, sőt, máig előfordul, hogy a két buddhista áramlat hívői egyazon kolostorban élnek együtt a legnagyobb egyetértésben.

Mindkét irányzat szerint a jelenségek nem rendelkeznek önvalóval, egy egységes megfogható és azonosítható lényeggel, a világ valamennyi jelenségét átmenetinek tartják. Mindkét iskola elismeri, hogy a Parinirvána (teljes kialvás) után nem lehet a semmit állítani a Buddháról.

Gótama tanait később tanítványai foglalták írásba. A legrégibb irat a páli nyelvű[36] Tipitaka - szanszkrit:Tripitaka (három kosár), amely az alaptanításokat írja le. Ezek kiindulópontja az a felismerés, hogy az egész élet szenvedés, melynek oka az élethez való ragaszkodás. Akinek sikerül lemondania a vágyakról, az kiszabadul az újabb szenvedéseket hozó újjászületésekből, és eljut a Nirvánába, ami nem a teljes megsemmisülés, hanem a léten túli, szavakkal ki nem fejezhető állapot a mahájána irányzat szerint, míg a hínajána szerint csak a vágyak kialvása.

A mahájána szútrái (tankönyvei) szanszkrit, kínai és tibeti nyelven írott művei közül a Tipitakán felül a következők a legfontosabbak:

  • A bölcsesség tökéletessége (Prádnyápárámita)
  • A Tiszta Ország rendszere (Szukhávati-vjúha)
  • A Jó Törvény Lótusza (Szaddharma-pundarika)
  • A Tan ceyloni kinyilatkoztatása (Lankávatára)
  • A Buddha-ékszer (Buddhávatamszaka)

Az eredeti, régebbi felfogás szerint (théraváda iskola) a buddhák száma korlátozott, a világ meghatározott korszakaiban lépnek fel, és ugyanabban a kozmikus rendszerben csak egy létezik belőlük. A hinájána szerint az egyén külső és belső világa is egyszerű elemekre osztható, amelyek azonban szigorú törvényszerűségnek vannak alárendelve.

A mahájána ezzel szemben azt tanítja, hogy a világ egységes, és minden a tudat teremtménye (jógácsára), de van olyan irányzat is (madhjamaka), amely e világot illúziónak, nem létezőnek, önlét nélkülinek tartja. A jógácsára filozófia alapítója Vaszubandhu, a madhjamaka filozófia alapítója pedig a második században élt Nágárdzsuna.

Tibeti csörten a Himalája lábánál

A jelenleg elterjedtebb mahájána szerint a buddhák száma csaknem végtelen, és minden lényben benne van potenciálisan a buddhává válás képessége, azaz a számtalan újjászületések fokozatosan érlelik buddhává azt, aki erre az útra lép, így a létezés megannyi fokán álló lény között jelenleg is található olyan, aki a jövőben buddhává érik majd. A nirvána a mahájána irányzat szerint nem a teljes megsemmisülés, hanem a léten túli, szavakkal ki nem fejezhető állapot, míg a hinájána szerint csak a vágyak kialvása.

A mahájána felsőbbrendűnek tartja magát, és lenézően hinajánának, kis, azaz hitvány szekérnek nevezi az eredeti, régebbi felfogást. Azt vallja, hogy minden embernek törekedne kell arra, hogy bodhiszattvává (A bodhiszattvák olyan megvilágosodott lények, akik saját nirvánájukat elhalasztva az újjászületést választották azért, hogy az emberiséget szolgálják.) váljon, ennek a célnak a megvalósítása érdekében aktív etikát tanít. 1933-ban Kőrösi Csoma Sándor lett az első európai, akit Japánban bodhiszattvának nyilvánítottak. Sírja buddhista zarándokhely lett.

A számtalan buddha feltételezése a mahájána buddhizmusban felvetette annak a lehetőségét is, hogy ezek a már üdvözültek jótékony hatással vannak a földi élőlényekre, tehát hozzájuk imádkozni szintén üdvözítő hatású. Ezzel együtt kialakult egy gazdag mitológiai hitkör, amelyeket a hinduizmushoz hasonlatos kultuszokkal imádtak. A mahájána buddhista eszmekör megjelenése elősegítette a buddhizmus terjedését olyan országokban is, ahol a kultuszoknak, a többisten hitnek és vallási tiszteletnek régebbi, mély gyökerei voltak (például brahmanizmus).

A meglévő ind vallások, elsősorban a hinduizmus, brahmanizmus behatásainak következtében éppen a mahájána buddhizmus adott lehetőséget az eredeti tanok háttérbe szorítására, illetve arra, hogy megtörje a tan ellenállóerejét. Ezzel egyidőben (i. sz. 1000 körül) már megmutatkoztak a jelei a vallás bizonyos mértékű regressziójának is (ebben a szubkontinens északnyugati részén ekkortájt terjeszkedő iszlám is szerepet játszott). Ezzel együtt lehetőséget adott, többek között, az indiai kasztrendszer merevségének feloldására, hiszen a buddhista szerzetesrendek kasztoktól függetlenül fogadtak be "bodhiszattvákat".

Elterjedés és változatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Templombelső Thaiföldön
Fa templom belseje szerzetessel Kambodzsában

Az i. e. 3. században Srí Lankán és Nepálban, misszionáriusok térítő tevékenysége útján az 1. századtól Kínában, a 4. században Koreában és Indonéziában, míg Japánban a 6., Tibetben a 8., Mongóliában és a mai Oroszország egyes területein pedig az első ezredfordulótól terjedt el.

Indokínában (Kambodzsa, Khmer Birodalom, Angkor) és Ceylon (Srí Lanka) szigetén Hátsó-Indiában, Burmában (Mianmar) a hínajána vagy théraváda buddhizmus a meghatározó. Az indonéz szigetvilágban az iszlám terjedéséig a hinduizmussal vállvetve erős vallási tényező volt.

A kínai szellemi életben, a kínai univerzalista tanok mellett sokszor császári támogatással, sokszor hivatalos üldöztetések közepette tartotta meg befolyását. Kínában, Koreában és Japánban elsősorban a meditációs iskola terjedt el, a mahájána különböző változatai (például:Tiszta Föld buddhizmus és a meditációt hangsúlyozó irányzat, a csan (koreai szon, japán zen).

A zen ma is Japán legnagyobb buddhista szektája, egyedi vonásokkal, mint például, hogy a kezdetektől elvetette a papi nőtlenséget. Ezek a buddhista iskolák már bőségesen merítettek a taoista szemléletből, illetve a kelet-ázsiai természetvallások világából.

Tibetben (és Mongóliában, valamint Oroszország egyes területein) a mahájána rituáléiból, illetve a mágikus formák citálásából kialakultak a buddhista tantrizmus különböző fajtái is, amelyek a későbbiekben önálló szekérré alakultak (például a gyémánt szekér). Ez az áramlat i. sz. 600-as években Bengáliából kiindulva érkezett Tibetbe, azonban az itteni ("bön": egyfajta démonhit) vallással szemben kezdetben csak kevéssé érvényesült.

Amint az indiai szerzetesek, a papság szerepe erősödött a szellemi, kulturális és állami életben, úgy vette át az állam irányításának szerepét az a sajátos iskola, amely a „khubilgani öröklési rend” néven vált ismertté, ahol is feltételezik, hogy a lhászai főpap, a dalai láma halála után az egy gyermekben testesül meg újra, akinek kilétét különböző égi jelek alapján meg lehet állapítani. A tan összefoglaló neve a vadzsrajána. Négy fő irányzata a nyingmapák, a szakjapák, kagyüpák és a gelukpák. Őszentsége, a 14. dalai láma ennek az iskolának a tagja, ám az intézménynek nem a legfőbb személye (az mindenkor a Ganden kolostor vezetője Ganden Tripa.

A lámaista hierarchia és egyházrend helyzetében nagy változásokat hozott Tibet kínai annektálása (1951), ami a dalai lámát Indiába való menekülésre kényszerítette (1959).

Szokás külön venni az Amerikában és Európában terjedő buddhizmust, bár a metafizikai tanítások nem térnek el a fentebb említett hagyományos iskoláktól, de a közösségi előírások terén megpróbálnak alkalmazkodni a nyugati életformához.

Az ún. jobboldali út a függőség kioltását a vágyak kioltásával akarja megvalósítani, az ú.n. baloldali, tantrikus út, megengedi a vágyakat, amennyiben a függőséget el lehet kerülni tudással (ld. Epstein, 2005).

A buddhizmus Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kőrösi Csoma Sándorról elnevezett sztúpa Tar községnél

Magyarországon a buddhista irodalomnak komoly hagyományai vannak, Kőrösi Csoma Sándortól kezdődően a 20. század első felében megjelent fordításokig. A buddhista tanok közvetlenül is terjedhettek, éppen az egyházilag legsötétebb időkben, ugyanis Budapesten 1952-ben megalakult a Buddhista Misszió[37], amely 1956-tól a német származású Láma Anagarika Govinda és az általa vezetett Árja Maitréja Mandala rend támogatását élvezte[38]. Könyveket ugyan nem adhattak ki, ám „szamizdat” formájában már a '80-as években jegyzeteket sokszorosítottak, amik '89 közeledtével egyre komolyabb külsőt kaptak, és könyvként is megjelenhettek.

A misszió vezetője Hetényi Ernő volt, aki 1956. október 8-án kapott beavatást Dapa Kasszapától a rendi hierarchia egyenes ági leszármazási vonalába. 1956. november 2-án pedig a Legfelsőbb Rendi Tanács és Láma Góvinda a "doctor philosopiae buddhologiae" címmel ismerte el munkásságát.[38]

Ugyancsak 1956-ban alapította Hetényi Ernő Budapesten a buddhológiai intézetet, amely a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézet nevet kapta.

1990 után sorra alakultak a buddhista rendek, iskolák, a hirtelen jött szabadság azonban itt is bizonyos fokú felhígulást eredményezett. A tan könyvkiadása is átvette a könnyedebb, ám kevésbé alapos angolszász kézikönyveket, ugyanakkor Kőrösi Csoma Sándor munkáinak jó része még ma is lefordítatlan.

Magyarországon ezidáig hét sztúpát (emlékhelyet) építettek: Budapesten 2, Budakeszin, Bükkmogyorósdon (Csernelyben), Zalaszántón, Tar községben és Becskén.

2006-ban autentikus tibeti láma helyezi székhelyét Magyarországra. Tiszteletreméltó Láma Kalszang, Őszentsége Szakja Trizin személyes küldötte, aki azóta is, mint a magyarországi szakjapa közösség rezidens lámája, tanításokat és meghatalmazásokat ad.

Hivatkozások, megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. The World Factbook 2008., International Journal For Religious Freedom Vol 5.
  2. [1]
  3. Főbb vallások hívők szerinti besorolása, angolul
  4. www.apologia.hu, A buddhizmus
  5. Garfinkel, Perry. "Buddha Rising," National Geographic Dec. 2005: 88–109.
  6. www.apologia.hu
  7. Robinson et al., Buddhist Religions, page xx; Philosophy East and West, vol 54, ps 269f; Williams, Mahayana Buddhism, Routledge, 1st ed., 1989, pp. 275f (2nd ed., 2008, p. 266)
  8. http://www.buddha-tar.hu/buddha_a_szkita_bolcs
  9. A Négy Nemes Igazság definíciója
  10. A Függő Keletkezés definíciója
  11. A léthalmazok és az énképzet
  12. A Nyolcrétű Nemes Ösvény definíciója
  13. Az Ellobbanás túl van a megnyilvánulton
  14. Dharma Blog
  15. Dunlap, Knight. "The Great Aryan Myth." The Scientific Monthly, Vol. 59, No. 4 (Oct., 1944), pp. 296
  16. Brekke, Torkel. "The Religious Motivation of the Early Buddhists." Journal of the American Academy of Religion, Vol. 67, No. 4 (Dec., 1999), p. 860
  17. SN 56.11 Dhammacakkappavattana Sutta - olvasva:2011-03-20
  18. Monk Sasana; (1999) Anicca (the impermanence):http://www.dhammadana.org/en/dhamma/3_characteristics/anicca.htm: angolra fordította Thierry Lambrou.
  19. www.buddhista.info - Mi a Pozitív Buddhizmus lényege? - olvasva: 2010.12.16.
  20. www.szangha.hu A létezés 3 jellemzője: ANATTA, olvasva: 2010.12.16.
  21. http://www.sanskrit-lexicon.uni-koeln.de/scans/MWScan/MWScanpdf/mw0483-dut.pdf www.sanskrit-lexicon.uni-koeln.de Monier-Williams (1899, 1964), A Sanskrit-English Dictionary (London: Oxford University Press), p. 483.
  22. Buddha Ujja: II - Használd a Dhammát, Gyakorold a Dhammát
  23. www.szangha.hu A létezés 3 jellemzője: DUKKHA
  24. A felsorolás megnevezései páli nyelvűek, a Függő Keletkezésről szól pl. SN 12.2 A Függő Keletkezés elemzése szutta
  25. Thanissaro Bhikku - Samsara Divided by Zero (esszé)
  26. www.buddhistalexikon.blog.hu Összetevők, olvasva: 2014.09.12.
  27. A Dhammapada Vekerdi J. és Fórizs L. fordításában
  28. ki volt Buddha?
  29. Mik a buddhizmus alapvetõ pontjai?
  30. www.terebess.hu, BODHISZATTVA (pusa)
  31. Tarr Dánial - Bodhiszattva
  32. Tarr Dánial - Bodhiszattva
  33. www.spiritualis.hunpont.hu Bodhiszattvák
  34. Helmuth von Glasenapp: Die fünf Weltreligionen Eugen Diederichs Verlag, Düsseldorf Köln 1972 110.s
  35. A hínajána és mahájána iskolák hasonlóságainak és különbségeinek összefoglalása
  36. Ruzsa Ferenc: A páli nyelv
  37. A Buddhista Misszió – egy nem keresztény felekezet
  38. ^ a b Hetényi Ernő

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Buddha-szobor Thaiföldön, Pattaya
Fekvő Buddha Vietnamban
Buddha-szobor Hongkongban, Tian Tan
Részletek (pdf, 537 kb), teljes (Globusz Könyvkiadó).

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közösségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyéb[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]