Házasság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A mai nyugati kultúrában a házasság szimbóluma

A házasság az európai hagyomány és a hatályos magyar jog szerint egy felnőtt férfinak és egy nőnek jogilag elismert és szabályozott életközössége.[1][2] A házasság egyéb formái is léteznek: számos társadalom ismeri a poligámiát, ahol egy személynek több házastársa lehet. 2001-től kezdve számos ország jogrendszerében a házasság fogalma kiegészült az azonos neműek között kötött házassággal.

A házasság szentsége a katolikus egyházban és az ortodox egyházakban az úgynevezett ötödik szentség, amely – az egyházi tanítás szerint – a férfi és életközösségét megszenteli: a házasság lényegi sajátossága e szerint az egység és a felbonthatatlanság. (Csak a halállal szűnik meg, lásd válás). Lásd még hímen, vagyis a házasságkötés; vagy „hímen láncai” azaz a házassági kötelék.

A „házas” szó jelentése nős, illetve férjezett, a „házastárs” pedig a házas felek közül valamelyik. A „házasélet” férj és feleség házasságbeli együttélése, vagy szűkebb (orvosi) értelemben kettejük nemi élete.

Az okok amiért az emberek házasodnak széles körben változnak, de általában a következők: törvényes, társadalmi és gazdasági stabilitás; egy családi egység létrehozása; gyermeknemzés és gyermekek nevelése; szexuális kapcsolat legitimizálása; a szeretet nyilvános nyilatkozata.

Általános fogalmak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Monogámia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az európai és amerikai kultúrák jobbára monogámok. Ez részben a kereszténységből ered, és a római jogból (utóbbi azonban engedélyezte a prostitúciót és a rabszolgákhoz való szexuális hozzáférést).

Poligámia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A poligámia az a családi forma, melyben a férj több feleséggel, vagy a feleség több férjjel rendelkezik.

Többférjűség

A többférjűség, vagy poliandria, az a családi forma, amelyben egy nőnek egyidejűleg több férje van. Elfogadott volt egykor a bretonoknál, a Kanári-szigetek őslakóinál, egyes indián törzsekben, valamint Indiában, Nepálban, Tibetben és Új-Zélandon.[3] Okai lehettek, hogy az adott társadalmon belül kevés volt a nők lélekszáma, vagy, hogy egy férfi nem tudott eltartani egy családot. Általában a férjek testvérek voltak, és a maguk között fennálló hierarchiának megfelelően élhettek jogaikkal a feleség felé, az első férj domináns helyzetet élvezett. (Közös megegyezés alapján egymással nem rokoni kapcsolatban álló férfiak is elvehettek egy nőt, vagy kezdeményezhette a poliandriát egy tehetős asszony.)

Többnejűség

A többnejűség, vagy poligínia az a családi forma, amelyben egy férfinak egyidejűleg több felesége is van.[4]

Ezt különböző vallások különbözőképpen értékelik, van, amely megengedő ebben a tekintetben és van, amelyik tiltja. Sokáig elfogadott volt például Kínában, Afrikában és a Közel-Kelet egyes országaiban ma is.

Az iszlám (a Koránra hivatkozva) és a mormon vallás (az Ótestamentumra hivatkozva) szerves része a több feleség birtoklásának gyakorlata. A Biblia valóban ismeri a többnejűséget, és az ágyasságot is [5] de a katolikus egyház kizárólag a monogámiát fogadja el. Lásd bővebben az Ótestamentum és Újtestamentum ebbéli eltéréseit.

Háborúk után (amikor férfihiány alakul ki) monogám közösségek is elfogadják (hivatalosan, vagy hallgatólagosan) a poligámiát.

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Valami fajta házasságra majd minden társadalomban létezik alternatíva. Történelmét elég jól visszakövethetjük elsősorban a kapcsolati forma dokumentáltsága miatt. A római jog szerint: «Nuptiae sunt conjunctio maris et feminae, consortium omnis vitae divini et humani juris communicatio» és «Nuptiae sive matrimonium est viri et mulieris conjunctio individuam vitae consuetudinem continens»[6]

Története Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon a polgári házasság eszméjét II. József magyar király fogalmazta meg először, 1786-ban kiadott házassági pátensében. A házassággal kapcsolatos jogalkotás azonban 1894-ig elsősorban a vegyes házasságok szabályozásával foglalkozott, különösen a házassági perekben való ítélkezés és a vegyes házasságból született gyermekek vallásának kérdése kerül e rendelkezések középpontjába.

A házassági jogi törvényjavaslatot 1889–1893-ig tárgyalta az országgyűlés. A főrendiház álláspontja szerint a házasságkötés kérdését vallásegyenlőségi és viszonossági elv alapján kellett volna megoldani, a felekezeti házassági jogok megtartásával és további kiegészítésével. A képviselőház egységes házassági jogot szorgalmazott, amelynek alapja a kötelező polgári házasság bevezetése.

A polgári házasságról szóló 1894. évi XXXI. törvénycikk szentesítésére 1894. december 9-én került sor az egyházpolitikai reform keretében benyújtott többi törvénnyel együtt. A törvény hatályba lépését követően a házasságot kizárólag csak az erre illetékes polgári hatóságok előtt lehetett megkötni.

A korábbi felekezeti jogi szabályozást elvetve, az eljegyzéshez semmi különös joghatást nem fűzött a törvény, legfeljebb az alaptalanul visszalépő fél ellen biztosított kártérítési kereseti jogot a felmerült költségek erejéig a károsultnak.

Ugyanígy az a jegyestárs is köteles volt természetben visszaadni a jegyajándékot, aki a másik jegyesnek alapos okot szolgáltatott az eljegyzéstől való visszalépésre.

A házassági akadályok konstatálása a házasság érvénytelenségéhez vezetett. Ezek lehettek bontó illetve tiltó akadályok.

A házasságkötésnél közreműködő anyakönyvvezető köteles volt a megtörtént házasságkötést a házassági anyakönyvbe bejegyezni.

A házasság a polgári házassági jog szerint megszűnt az egyik házastárs halálával és bírói felbontással. A felbontáshoz a bontó okok vezettek. A bontó okok lehettek feltétlen és feltételes bontó okok.

A házassági életközösség felbontásának speciális változata volt az ágytól és asztaltól való elválás.

A házasságkötés jogi oldala[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A házassághoz gazdasági és jogi következmények fűződnek, a házasságjog szerint a család alapja, amely viszont a társadalom és az államilag elfogadott társadalmi rend első pillére- tehát alapvető társadalmi intézmény,[6] ezért előírások szabályozzák, milyen feltételekkel lehet azt végrehajtani. A házasság a házasságkötés jogi cselekményével lép életbe. Ennek során a házasulandók anyakönyvvezető, illetve vallásuk szerinti pap előtt frigyre lépnek. Ehhez szükség van a „tanúk” aláírására is, mind a nő, mind a férfi részéről.

A házasságkötés aktusa előtt a jövőbeli férj neve vőlegény, az aráé menyasszony (eljegyzett nő). A serdülőkorú, férjhezmenetel előtt álló leány neve a magyar nyelvben hagyományosan „eladó leány”, vagy aki „eladósorba lépett”. A lány családja által adott pénzösszeg és más (anyagi) támogatás neve „hozomány”. A házasulók szüleinek neve „örömszülők”, „örömapa”, „örömanya”. A férfi bátyja vagy öccse lesz a feleség „sógora”, nővére vagy húga pedig a „sógornője” és viszont. Az „após” a leendő házastárs édesapja, az „anyós” az édesanyja, akiknek az ifjú feleség a „menye”, az ifjú férj a „veje”.

A házasságkötés akadályai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény alapján a házasság érvénytelen, ha

  • a házasulók valamelyikének korábbi házassága fennáll
  • VAGY a házasulók az alábbiak szerinti rokoni kapcsolatban állnak egymással:
    • egyenes ági rokonok
    • testvérek,
    • testvér és a testvére vér szerinti leszármazója,
    • házastárs és volt házastársa egyenes ági rokona
    • örökbefogadó és az örökbefogadott
  • VAGY a házasság megkötésekor valamelyik fél cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt állt
  • VAGY a házasság megkötésekor valamelyik fél a teljes cselekvőképtelenség állapotában volt, de nem állt gondnokság alatt
  • VAGY a megkötésénél az anyakönyvvezető nem hivatalos minőségben járt el, vagy ha a házasulók a házasságkötésre irányuló kijelentésük megtételekor nem voltak együttesen jelen
  • VAGY valamelyik fél még nem töltötte be a 16. életévét
  • VAGY a 16-18. év közötti személy a gyámhivatal engedélye nélkül kötött házasságot.

Az unokatestvérek házassága Magyarországon jogilag engedélyezett, de a gyakorlatban ritka.

A házasság vége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Korabeli adatok.

A legtöbb társadalomban az egyik fél halála lezárja a házasságot. Monogám társadalmakban általában megengedik az újraházasodást, bár időnként a gyászidőszak („gyászév”) letelte után. Azt a házastársat, aki túléli hitvesét, „özvegynek” vagy „özvegyembernek” nevezik.

A válás a házasság törvényes felbontása. A polgári házasság jogi úton felbontható, mindkét fél szabadon új házasságot köthet. Hazánkban a válás nem vétkességi alapú és a gyakorlat nem biztosítja a házasfelek egyenlőségét. A válások több, mint 70%-át nők kezdeményezik. Az el nem hált nász a katolikusoknál felbontható pápai felmentés által, vagy egy szerzetesrendbe való belépéssel.[6]

A házasságtörés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A házastársi hűségnek házasságon kívüli nemi viszonnyal való megsértése. Az elmúlt korok általánosságban elítélték, főként, ha a nő követte el, és mindig súlyos büntetéssel sújtották (lásd:Mózesi törvények). A női egyenjogúsítással (lásd feminizmus) és a szexuális forradalommal (születésszabályozás, az abortuszhoz való jog) a szemléletmód fokozatosan változott. Egyes államokban azonban ez az archaikus állapot és jogszolgáltatás különböző variációkban ma is fennáll.

Házasságtörés a Bibliában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A János-evangéliumban [7] található egy elbeszélés: Jézushoz visznek egy nőt, akit házasságtörésen értek. A mózesi törvények alapján az ilyeneket meg kell kövezni. Jézus a hozzá intézett, megismételt kérdésekre sem mondja ki a halálos ítéletet, de kijelenti: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!” Miután a vádlók valamennyien elmentek, Jézus ezzel bocsátja útjára a nőt: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél.”

A házasságszédelgés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A házasságszédelgés házassági ígérettel elkövetett csalás.

Bigámia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bigámia az a bűncselekmény, amelyet az követ el, aki házasságának felbontása nélkül új házasságot köt, illetve az ebből kifolyó állapot.

Esküvő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Házasságot esküvői szertartással ünnepelhetnek, amelyet egy vallási és egy világi eljárás hitelesíthet. A házasságkötés ceremóniája korszak, vallás és hagyomány szerint változó, de általában ünnepélyes közösségi külsőségek között megy végbe, melyre vendégül hívják a házasulandók rokonait és barátait is, megtörténik a közös étkezés (a lakodalom), tánc, és az úgynevezett nászajándékok átadása.

A „menyasszonytánc” a lakodalomban a férfi vendégeknek a menyasszonnyal járt tánca, amely minden fordulójáért (tehát mikor lekérik az arát) ajándékot, pénzt adnak az ifjú párnak. Ritkábban így nevezik a vőlegény táncát is a menyasszonnyal.

Végül egy közkeletű magyar kifejezéssel „elhálják a nászt”, tehát sor kerül a nászéjszakára. Valaha jóval nagyobb jelentőséggel bírt, hiszen csakugyan akkor került sor az első testi kapcsolatra az asszony és férfi között és sokat számított a nő szüzessége is, bizonyítandó, hogy még nem volt férfival kapcsolata (tehát a születendő gyermekek biztosan az apától származnak); de mára nagyon ritka, hogy a felek előbb ne élnének nemi életet.

(Lásd még az „első éjszaka joga”, vagy ius primae noctis.)

Az egyes kisebbségek saját megőrzött hagyományai ötvöződhetnek a kor házasságkötési elvárásaival, különleges elemei megjelenhetnek az esemény lefolytatásakor. (Katolikus és világi szertartás, sintoista esküvő, ortodox lakodalom.)

A jegygyűrű története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az a szokás, hogy az eljegyzési ceremónia során az asszonyjelölt gyűrűt kapott a középkortól vált jellemzővé. Az ékszer mintegy az ígéret zálogaként szolgált, hogy a vőlegény nem fog elállni a szándékától. Eleinte csak a menyasszony viselt gyűrűt, csak miután a 13. századtól belefoglalták az egyházi szertartás rituáléjába is, jelent meg mindkét fél kezén.

Öltözködés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vőlegény és menyasszony

Korunk nyugati kultúrájában mára konvencionálissá vált az úgynevezett menyasszonyi ruha - ez alatt általában fátylas, uszályos, költséges ruhakölteményt értünk, amit az erre szakosodott szalonok bérelhető formában is biztosíthatnak. Az első házasuláskor a ruha színe általában fehér, de később megjelenhet a rózsaszín, halványkék, stb is. Ritkák az extrém menyasszonyi ruhák, de előfordul például sztárok esetében, hogy rendhagyó módon teszik a sajtó számára hírértékűvé a magánéletük ezen eseményét.

Az úgynevezett koszorúslányok ruhája hagyományosan egyforma és piros; napjainkban különböző színű, hosszúságú és szabású öltözéket is viselhetnek. A vőlegény szintén elegánsan jelenik meg, rendszerint öltönyben, igény szerint a gomblyukába tűzött virág harmonizál az ara hagyományos csokrával. A meghívottaknak is illendő az alkalomhoz öltözni és mellőzni a kirívó szélsőséges, ízléstelen ruhadarabokat, hölgyvendégek nem öltözhetik „túl” a menyasszonyt.

Rokonházasság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fejlettebb társadalom minden korban tilalmazta a közeli rokonok házasságát. Az Oxford Angol Szótár szerinti meghatározása „közeli rokonok nemi érintkezése”, a Magyar Értelmező Kéziszótár szerint „nemi közösülés a legközelebbi vérrokonok között”.

Az ősi Egyiptom uralkodói és a perui inkák megengedték a vérrokonok házasodását és gyermeknemzését. II. Ramszesznek legalább 50 leánya volt, és jó néhányat feleségül vett közülük. C.S. Ford és F. A. Beach könyve, a „Patterns of Sexual Behaviour” szerint azonban az e fajta nászt nem engedték meg a népnek. Az afrikai azande törzs szokása, hogy a törzsfőnök leányai közül vesz feleségeket.

A rokonok házassága azért okoz genetikai bajokat, mert növeli annak valószínűségét, hogy a lappangó káros tulajdonságok felszínre törjenek. Minden ember hordozhat esetleg káros recesszív géneket, de azok lappangva, rejtve maradnak, s csak akkor mutatkoznak meg, ha mindkét szülőnek nemcsak van ilyen génje, de tovább is adja azt, és ekkor a kóros eltérés az utódban kifejlődik.

A helyzet tisztázása céljából meg kell említeni, hogy minden népcsoport beltenyészet bizonyos mértékig. A házasságok helyi események, a párválasztás hatósugara ritkán nagy kiterjedésű. Ez irányban hatnak a földrajzi és társadalmi korlátok, valamint a szokások, de ha valaki kalandos módon messzebbről hoz is párt, minthogy mindenkinek két szülője van és négy nagyszülője, és ezeknek is két-két szülője van, az átfedés hamarosan bekövetkezik (számítások szerint minden ma élő emberre kb. 15 valaha élt másik jut csupán [1]

Az unokatestvérek házasságánál elhangzottal fokozottabban érvényesek közelebbi rokonság esetén. Az unokatestvérek génjeinek átlagosan 1/8 része azonos.

A házasság az egyes vallásokban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A házasság a Bibliában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A „házasság” kifejezés az Ótestamentumban ismeretlen.[8] A Biblia a legtöbb esetben a szövetség, „berit” kifejezést használja. A házasság bibliai célja a gyermek,[9] éppen ezért a gyermektelenség szégyene a nőnek [10] vagy büntetés.[11] Az Ótestamentum a házasságot, mint szövetséget szívesen alkalmazza Izraelnek Istenhez való viszonyára. Ha Izrael hű marad Jahvéhoz, akkor szerencsés és hatalmas, ha hűtlenné válik, azaz más vallási kultuszt fogad el, akkor, mint a házasságtörő asszony, pusztulásra van ítélve. A házasságnak ezt az allegorikus értelmezését a kereszténység is átveszi, ahol is az egyház Jézus Krisztus menyasszonya.[12] Az Ótestamentumhoz viszonyítva az Újtestamentum magasabb rendű házasságeszményt képvisel a maga monogámiát hangsúlyozó,[13] férfit és nőt azonosan megítélő [14] nézetével.

Katolikus egyház[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A házasságjogi vonatkozásait az Egyházi Törvénykönyv szabályozza. A katolikus egyház tiltja az úgynevezett vegyes házasságot, azaz a katolikus félnek nem katolikus kereszténnyel vagy nem kereszténnyel kötött házasságát (lásd: reverzális). Ez akkor oldható fel, ha van rá egyházi engedélye illetve kijelentik, hogy születendő gyermekeik keresztény szellemben lesznek nevelve. Tilos a latin, malabár és malankár rítusú katolikus papoknak és szerzeteseknek a házasságkötés (lásd: cölibátus).

Lásd még: Casti connubii,[15] amely a mély vallásosság szellemében kimondja, a házasság isteni alkotás, s az ember szabadsága annyira korlátozódik, hogy kijelentse: óhajt adott személlyel házasságot kötni, vagy sem. A gyermeknemzés jelentőségét hangsúlyozza, elítéli a szabadosságot, ugyanakkor figyelmeztet a nő fontosságára a családi életben, mint annak elsődleges szerepére.

A II. vatikáni zsinat már nem tesz különbséget a házasság elsődleges és másodlagos célja (a gyermekek nemzése, nevelése és a házastársi aktus) között. A házasságot olyan szeretetközösségnek fogja fel, amelynek természetes gyümölcse a gyermek. (Lásd. Humanae vitae.)

A házasságközvetítő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Házasságközvetítéssel foglalkozó személy, vagy intézmény, esetleg iroda. A házasságközvetítők általában magánvállalkozások, amelyek jövedelemszerzés céljából foglalkoznak azzal, hogy annak előtte idegen személyeket házasságkötés céljából megismertessenek egymással. Működésüket egyes államokban nem korlátozzák, máshol engedélyhez kötik.[6]

A házasságközvetítésnek számos megnyilvánulása volt a történelemben, mind ugyanazt a feladatot volt hivatva megoldani: összehozni olyan párokat nász céljából, akik egyébként nem találkozhattak volna, mert nem volt korábban közös ismeretségük.

A Rákóczi-szabadságharc korában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Érdekes leírást ad Mikszáth Kálmán, A fekete város című, részben fiktív, részben tényeken alapuló regényében a korszak ismerkedési problémájáról: az elszegényedett, de jó nevű magyar nobilis urak a Rákóczi-szabadságharc idején a gazdag (jobbára szász származású) városi patrícius családok leányait kezdték keresni.

Csak e fenséges tünetből magyarázható ki, hogy a városi patríciusok józan, hideg fejében az a bolondság kezdett motoszkálni, hogy nemes urakhoz adják férjhez leányaikat; valami olyan kívánatosnak kezdett az feltűnni, hogy reszkettek utána. Hát még a mamák! Tagadhatatlanul csábító volt: nexust keresni az uralkodó osztállyal. Milyen szép az, ha az embernek az unokáját Prónainak hívják, de Tótpróna, vagy Jekelfalussynak, de eadem, habár csak leányágon.[16]

Viszont a két réteg nem igazán találkozhatott: a városban például nem voltak vendégfogadók, mert a szállásadás a polgárság jövedelmét képezte (egy kis hátsó szoba erejéig); sem nyilvános bálok, a serdült leányok el voltak zárva idegenektől. A regényben egy szigorú erkölcsű öreg kisasszony, Klöster Matild kapva kap az alkalmon, és három házat vesz bérbe, fényes háztartást indít, s „eladó lányokat” vesz magához jó pénzért téli tanfolyamra, hogy úri dámát faragjon belőlük. Nála a házasulandó fiatalurak a közös foglalkozásokon kényelmesen megtekinthették a „raktáron levő összes, évi termést” és a lányok hozományáról is informálódhattak. Mikszáth „gügyü”-nek, vagy „összeboronálónak” nevezte regényében ezt a foglalkozást.

Napjainkban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Manapság már inkább különböző, specializálódott partnerközvetítő szolgáltatások léteznek, de nem kifejezetten házasság céljából. A kor gondolkodása átértékelte a házasság fogalmát is, amely nem a révbe érés szinonimája többé.

E szolgáltatók jelentős része az interneten működik, és örömteli párkapcsolatot ígérnek reklámként (aminek akár házasság is lehet a vége). Egy csekély részük ingyenes, a legtöbb egy átutalt összeghez köti a szolgáltatásait. A regisztráció általában mindenhol díjtalan, de az extra juttatások (például milyen módokon kelthetjük fel irántunk az érdeklődést a több ezer hasonlóan regisztrált tag közül) már pénzbe kerülnek. A fizetés történhet emelt díjas sms-sel, vagy banki átutalás, esetleg on-line vásárlás útján.

Sokan adnak fel hirdetést is, amiben társat keresnek, hosszú- vagy rövidtávra. Az internetes ismerkedés gyorsnak és megerőltetés nélkülinek tűnik (sok hirdetésből lehet böngészni rövid idő alatt, nem kell érte elmenni otthonról, stb.), ám egyre többen vannak tisztában azzal a ténnyel, hogy abszurdum megismerni a másik embert pusztán a számítógépen keresztül.

Házasság ábrázolása a művészetekben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A házasság, mint cselekményelem felhasználása, megjelenítése egyáltalán nem ritka az irodalmi, vagy más művekben. Értelme sokszor szimbolikus, mint az Újtestamentumban Krisztus és a földi egyház kapcsolatának bemutatása , vagy az alkímiában az úgynevezett „Kémiai menyegző”, mely a misztikus Bölcsek kövéhez vezető út egy állomása lett volna. (A kifejezésre sokszor utal Szepes Mária írónő műveiben, akinek kedvelt témája volt az aranycsinálás és a természetfölötti.)

Általában elmondható, hogy átvitt értelemben való megjelenítése az egyesülés, a kohézió szimbóluma.

Festészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A „Kánai menyegző”. Jézus egyik jól ismert csodatétele, mikor anyjával és tanítványaival együtt meghívták Kánába egy lakodalomba. Ünneplés közben elfogyott a bor, Jézus, anyja közbenjárására a mosakodásra használt hat kőveder vizét borrá változtatta. Az eset kiváló alkalmat nyújtott a későbbi korok művészeinek, hogy ábrázolhassák az izraelita szokások házasságkötését.
  • „Szent György esküvője Sabra hercegnővel”, a preraffaelita festő, Dante Gabriel Rosetti akvarellje, 1875; Tate Gallery, London
  • A házasságot megelőző eseményt mutat be Pavel Andrejevics Fedotov (1815-1852) festménye, „Az őrnagy leánykérőben.” A realista stílusú alkotás egy tágas, árnyékos, jómódú szobabelsőt ábrázol, melyben a család tesz-vesz éppen. A szemlélő első pillantása a hófehér ruhás ifjú lányra esik, aki kétségbeesve menekülne, de anyja az uszályánál visszafogja. Az ajtóban a pohos őrnagy a bajszát pödri és készül, hogy beljebb lépjen.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A „Bovaryné” című regény fontos eleme a főhősnő esküvőjének részletes bemutatása, aminek során Emmának először kell szembesülnie a való élet és romantikus álmainak különbözőségével.
  • A hű asszony meg a rossz nőFekete Gyula magyar író regénye (1980) olyan kérdéseket feszeget, mint a hűség és a bizalom fogalma, a gyermekvállalás felelőssége, és a házasság intézményének létjogosultsága, az abortusz a kor társadalmában és erkölcsei szerint, szemben az élet egoista élvezetével.

Film[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hollywoodi stílusú filmek happy endjének egyik gyakori eleme, hogy a főhős és a főhősnő a film végén kimondhatják egymásnak a boldogító igent.

  • Az „Oltári vőlegény” című komédiának központi konfliktusa, hogy a semmirekellő agglegénynek záros határidőn belül meg kell nősülnie, különben elesik gazdag, de szeszélyes rokonának vagyonától.
  • Az „Oltári nő” című vígjáték egy nőről szól, aki mindig elmenekül az oltár elől.
  • A „Bazi nagy görög lagzi” egy görög lány és egy amerikai fiú szerelméről és családjukról szól.
  • A „Bazi nagy latin lagzi” egy mexikói lány és egy amerikai férfi érdekházasságáról, majd szerelméről szól.
  • A „Bazi nagy amcsi lagzi” egy háromlányos apa viszontagságait mutatja be, lányai egymás után jelentik be férjhez menési szándékukat. Az eredmény: tripla esküvő.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Házasság az ünnepkörben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. 1952. évi IV. törvény a házasságról, a családról és a gyámságról
  2. Magyar Értelmező Kéziszótár, Akadémia kiadó, Budapest 1975; ISBN 963-05-0731-5 (530.ik oldal)
  3. Több férjjel több pénz járt
  4. Magyar Értelmező Kéziszótár, Akadémia kiadó, Budapest 1975; ISBN 963-05-0731-5 (1391.ik oldal)
  5. (1Kir 11,3)
  6. ^ a b c d A Pallas nagy lexikona
  7. (8,1-11)
  8. Bibliai kislexikon, Kossuth könyvkiadó / 1978, ISBN 963-09-1134-5
  9. 1 Móz 1,28
  10. 1 Móz 16,4
  11. (Iz 47,9)
  12. (2Kor 11,2)
  13. (1Tim 3,2; 3,12)
  14. (Mk 10,11-12)
  15. XI. Pius pápa 1930. december 31-én kiadott enciklikája a házasságról.
  16. Mikszáth: A fekete város (Hetedik fejezet: Menyecskepalánták)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
Házasság témában.
Wiktionary-logo-hu.png
Keress rá a házasság címszóra a Wikiszótárban!