Halál

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Ezt a lapot át kellene olvasni, ellenőrizni a szavak helyesírását és a szöveg nyelvhelyességét.

A halál biológiai esemény, az a folyamat, mikor az élő szervezet komplex működése leáll.

Tartalomjegyzék 1 Meghatározások 2 A halál kérdésének komplexitása 3 Elképzelések az elmúlásról a történelmi civilizációkban 3.1 A mezőgazdasági forradalom előtt 3.2 Az ókori civilizációk 3.3 Középkor 3.4 Jelenkor 4 A halál anyagi természetű aspektusai 5 A halál megállapításának története 5.1 A biológiai halál 5.1.1 Szomatikus halál 5.1.2 Molekuláris halál 6 Az agyhalál megállapítása 6.1 Az elmúlás nemei 6.2 Fulladásos halál 6.3 Termikus (égési vagy fagyási) halál 6.4 A test mechanikai sérülését követő halál 6.5 Kémiai(toxikus)halál 6.6 Ionizáló sugárzás okozta halál 6.7 A halál gyanújelei 6.7.1 Korai jelek 6.7.1.1 A vérkeringés leállása 6.7.1.2 A légzés leállása 6.7.1.3 Az izomzat tónusának primer csökkenése 6.7.1.4 A szaruhártya szárazzá válása 6.7.1.5 A szaruhártya átlátszóságának megszűnése 6.7.1.6 A vér szakaszossá válása a szem ideghártyájának ereiben 6.7.1.7 A szembelnyomás csökkenése 6.7.2 Klasszikus jelek 6.7.2.1 Hullamerevség 6.7.2.2 Beivódásos hullafoltok 6.7.2.3 Süllyedéses hullafoltok 6.7.2.4 A holttest lehűlése 6.7.2.5 Libabőr 6.7.2.6 Hullai önemésztődés 6.8 Késői jelek 6.8.1 Rothadás 6.8.2 Hullai önemésztődés 6.8.3 Hullaviszos átalakulás 6.8.4 Hullai kiszáradás 6.8.5 Mumifikáció 6.9 A klinikai halál 6.10 Eljárás kórházi körülmények között bekövetkezett halál esetén 6.11 Az anyagi elmúlás: embertől a csontig 6.12 A halottal kapcsolatos kulturális szokások 6.12.1 Kannibalizmus 6.12.2 Emberáldozat 6.12.3 Temetés 7 A halál lelki, spirituális jellemzői 8 Külső hivatkozások 9 Lásd még 10 Referenciák

[szerkesztés] Meghatározások

Többféle meghatározása van, a különböző tudományterületek szerint:

• A biológia számára a halál az élőlény elpusztulása, mely után passzívan vesz részt az ökoszisztémában.
• A magyar jog szerint a halál: amikor a légzés, a keringés és az agyműködés teljes megszűnése miatt a szervezet visszafordíthatatlan felbomlása megindul. – 1997. évi CLIV. tv. XI. fej. 202.§ g)
• Az orvostudomány megkülönbözteti a klinikai halál, agyhalál és biológiai halál fogalmát:
• A klinikai halál állapotában az életjelenségek (keringés, légzés, agyműködés) átmenetileg szünetelnek.
  • Az agyhalál állapotában a személy agya olyan mértékben károsodik, hogy többé nem képes a szervezet tudatos irányítására, a vegetatív idegrendszer teljes vagy parciális sérülésekor. Eszméletvesztés, kóma esetében lehetséges a károsodás nélküli felépülés.
  • A biológiai halál állapotában a szervezet életképessége visszavonhatatlanul megszűnik.
• A teológia és a vallások nagy része szerint a halál a földi élet vége, mely után a lélek isteni akaratnak megfelelően másvilágra kerül, megsemmisül, vagy más alakban újjászületik.

A nyugati civilizáció erősen materialista beállítódása sok új információval gazdagította a halál biológiai jellemzőinek megértését, azonban keveset foglalkozott a lelki, spirituális aspektussal. Mivel vallásonként, koronként és emberenként is jelentős különbségek vannak, ezért különböző nézőpontokon keresztül tegyünk egy sétát e témában a teljesség messzemenő igénye nélkül.

[szerkesztés] A halál kérdésének komplexitása

A különböző kultúrák a halál fogalma alatt soha nem értettek egyszeri, pillanatnyi történést, hanem általában hosszú folyamatnak gondolták, ahol az a pillanat, amit az emberek általában a halál pillanatának neveznek, csak egy adott része a folyamatnak. A távol-keleti civilizációk szerint nem is a legfontosabb állomása. A modern intenzív terápia bevezetése előtt általában egyértelműbb volt a halál beálltának megállapítása, ha azonban a Rómeó és Júliára gondolunk, akkor beláthatjuk, hogy a tetszhalottak és a tényleges értelemben vett halottak elkülönítése sosem volt egyszerű és ellentmondásoktól mentes. A halál annyi szinten következik be, ahány dimenzióval jellemezhető az emberi létezés. Éspedig a legmagasabb szintekről lefele bomlik le az élet szála. Először a tudati funkciók szűkülnek be, majd elmúlik a tudat, ezt követi a keringési és légzési (cardiorespiratoricus) rendszer összeomlása, majd lényegében a szervezet, mint olyan megszűnik integrált egész lenni, de még életben maradnak sejtek és így tovább. Alábbiakban részletesen kitérünk ezen megközelítésre. Más szempontból, ha feltételezzük, hogy az emberi létezésnek van egy nem anyagi, nem múlandó része, akkor az még komplexebbé teszi a kérdést. Azt mondhatjuk, hogy az elmúlás az élet összetettségével egyenlő mérvű jelenség.

[szerkesztés] Elképzelések az elmúlásról a történelmi civilizációkban

[szerkesztés] A mezőgazdasági forradalom előtt

Egyes Homo erectus (előember) és Homo sapiens neanderthalensis (neandervölgyi ember) leleteken világosan láthatók a koponyalékelés vagy a test elfogyasztásának jelei (pl. a horvátországi Krapina lelőhelyen), amit összevetve a néprajzi ismereteinkkel, valószínű, hogy akár emberáldozat vagy szertartásos kannibalizmus nyomai is lehetnek. Egyes melanéziai és pápua új-guineai törzsek a XX. század közepéig végeztek ilyen szertartásokat. A törzsi népek, ahol ilyen kultusz létezett-azt vallották, hogy az elfogyasztott ellenség vagy állat szelleme a testükbe költözik, az ő erejüket gyarapítja. A szertartásos agyvelőfogyasztás az áldozat vagy a család elhunytjának szellemi erejét volt hivatott átörökíteni az utódokba. Valószínű, hogy az elő-és ősembereknek is voltak már ilyen fogalmaik. A neander-völgyi ősember egyes leletei, főként a Közel-Keletről (iraki Sanidar, ill. Európában La Ferrassie) egyértelműen azt mutatják, hogy halottaikat gondosan eltemették, virágfüzérrel fedték be az elhunytat és esetenként a sírt jelző kecske-, illetve kosszarvakat szúrtak a földbe. A mai ember 35 ezer évvel ezelőtt Európában már gyöngysorokkal, festékekel bekenve, gondosan temette el hozzátartozóit. Számos esetben találtak csontszobrokat, illetve mamutcsontból készített nyakláncokat a csontvázakon. 24 ezer évvel ezelőtt Szungirban egy öregember sapkájára mintegy kéttucat átfúrt rókafogat fúrtak, karjaira 20 db elefántcsont karperecet vagy karkötőt helyeztek, s egy mellette fekvő halottal együtt mintegy 3500 mamutagyarból csiszolt gyöngy vette őket körül.

[szerkesztés] Az ókori civilizációk

9000 évvel ezelőtt, Catal Hüyük lakói halottaikat házaik padlója alá temették. A lecsupaszított koponyáknak Jerikóban mintegy újraalkották az arcát, szemüket kagylóberakással helyettesítették az agyag maszkba illesztve. 5000 évvel ezelőtt a sumérok nagy mennyiségű sírmelléklettel temették el halottaikat, az urakat szolgáik is elkísérték a túlvilágra, csakúgy, mint Szudán ősi lakói. Mezopotámia lakói embereket is áldoztak szertartásaik során. Úgy vélték, hogy a túlvilágon hasonló dolgokra lesz szüksége egy halottnak, mint földi életében. A közel-keleti népek megőrizték őseik csontjait és ünnepeikkor lejártak közéjük, étellel és itallal kínálták őket. Csata előtt kikérték véleményüket és segítségükért fohászkodtak. Az egyiptomiak híresek halotti kultuszukról. Piramisaik, hallhatatlan sírfestményeik, a mumifikálás tudománya és hitviláguk világhíressé tette őket. Az egyiptomi felfogás szerint a halott csak akkor lépheti át a túlvilág kapuját, ha romlandó testét megőrzi az öröklét számára. Egyiptomban egészen a római kor végéig mumifikálták a halottakat. A mumifikálás a jelek szerint már az i. e. VI. évezred során kialakult. Kezdetben a száraz, sivatagi éghajlaton természetes kiszáradás révén mumifikálódtak a halottak, amire felfigyeltek az emberek. Később kifejlesztették azokat az eljárásokat, amelyekkel a halott teste felismerhető módon megőrizhető. A műveletet papok végezték. Első körben eltávolították a romlandó zsigereket, legfeljebb a szívet hagyták a helyén, mivel az emberi lélek központjának nem az agyat, hanem a szívet tartották. Az agyat orron keresztül, erre a célra kifejlesztett kaparókkal távolították el (az agyalapi miriggyel illetve a koponya bázis (basis cranii) térfoglaló folyamataival kapcsolatos sebészeti beavatkozásokat ma is hasonló behatolásból végzik). A zsigereket ún. kanópusz edényekbe gyűjtötték, amelyek felső, záró része valamely istenség képmását hordozta. Majd a halott testét különböző illóolajokkal (tömjén, mirtusz) és gyantákkal, valamint cédrusolajjal kezelték. Ezt követően a tetemet nátronnal, szódával fedték és megvárták, hogy a sók által víztartalmát a test elveszítse. Legvégül a kiszáradt testet újra kezelték elsősorban gyantát, ill. bitument tartalmazó impregnáló oldatokkal, amitől az légzáróvá és víztaszítóvá, valamint jobb állagúvá vált. A tényleges mumifikációs műveletet követően elvégezték az ún. szájmegnyitás szertartását. Majd több rétegben gyolcsba tekerték a múmiát és szarkofágba helyezték. Az egyiptomiak hite szerint a test halála után a léleknek megmérettetések sorozatán kell átesnie, ezért a halottak mellé esetenként olyan papirusztekercseket tettek, amik eligazítást voltak hivatottak nyújtani az elhunyt számára.

[szerkesztés] Középkor

A középkori ember számára a keresztény európában a halál mindennapi tapasztalat volt. Egyrészt a gyakori járványok, a háborúk, a magas csecsemőhalandóság, a boszorkányégetések, és a mai szemmel nézve rendkívül durva büntetések (pl. karóba húzás, kerékbe törés stb.) által minden napi részesévé avatta a halált az emberi létezésnek. Számos hiedelem élt vagy jelent meg új köntösben a keresztény hitvilággal vegyülve. A középkorban nem emeltek díszes sírboltokat, a katedrálisok, templomok azonban temetkezőhelyként szolgálhattak, elsősorban a tehetősebbek számára.

[szerkesztés] Jelenkor

[szerkesztés] A halál anyagi természetű aspektusai

[szerkesztés] A halál megállapításának története

Évezredeken keresztül elfogadott volt, hogy a halál biztos jele a szívműködés és a légzés megszűnése. A klasszikus görög orvoslás a szívműködésre helyezte a hangsúlyt. Szerintük a szív az élet székhelye, hiszen ez az a szerv, amelyik a magzati életben először kezd működni, és ennek a működése szűnik meg utolsóként. Így számukra a szívműködés megszűnése jelentette a halált. Bár a zsidó tradíció a légzést tekintette a fontosabbnak a halál megállapítása szempontjából, és ezt fogadta el a kereszténység is, sok talmudista tudós a szívműködés megszűnését tekintette a halál jelének. Bizonyos ortodox zsidó irányzatok a mai napig a hagyományos „szívhalál”-hoz ragaszkodnak, és ezért utasítják el az agyhalál-kritériumot.^[1]
A kereszténység a légzést tekintette fontosabbnak. Az utolsó lélegzetnél a lélek távozik a testből, és ez a halál. Mivel azonban az európai történelem nagy részében a halál megállapítása nem számított orvosi feladatnak (a hippokratészi orvosi iskola szellemének megfelelően az orvosok nem foglalkoztak haldokló betegekkel), így a halál beálltát általában laikusoknak kellett megállapítaniuk, ezért különböző hagyományok alakultak ki a halál téves megállapítása elleni védekezésként. A Talmud leírja például azt az ősi zsidó szokást, amely szerint a holttestet a kriptában 3 napig kell látogatni, figyelve az esetleges életjeleket.^[2]
A középkori nagy pestisjárványok idején a fertőzéstől való félelem miatt kevesen merték a holttesteket alaposan megvizsgálni, ezért nagyon sok haldoklót élve temettek el. Ekkoriban az élve eltemettetéstől való félelem majdnem ugyanakkora volt, mint magától a pestistől való félelem.
1767 új fejezetet nyitott a halálról való gondolkodás történetében; ekkor kezdték a vízbe fúlt embereket rázással, ütögetéssel először sikerrel mesterségesen lélegeztetni. Ekkor vált világossá, hogy egy nem lélegző ember nem feltétlenül halott, hiszen légzése visszaállítható. 1774-ben használtak először elektromos áramütést a szívműködés helyreállítására. Egy francia patológus később azt figyelte meg, hogy egy guillotinnal kivégzett elítéltnek a kivégzés után egy órával még vert a szíve. Mindezek a fejlemények viszont teljessé tették a halál megállapítását illető tanácstalanságot, hiszen ha sem a légzés, sem a szívműködés megszűnése nem feltétlenül jelzi a halál beálltát, akkor mi? 1850-ig az orvosok nagy része mindeme megfigyelések hatására egyetértett abban, hogy a halál egyetlen biztos jele a holttest rothadása. A halál megállapítását kísérő bizonytalanság 1740-1850 között valóságos hisztériát keltett az emberek körében, akik attól féltek, hogy élve fogják eltemetni őket. Élelmes vállalkozók olyan koporsókat kezdtek árulni, amelyekbe jelzőszerkezeteket építettek, hogy ha az élve eltemetett magához tér a koporsóban, jelezhessen. A kor félelmét az élve eltemettetéstől korabeli irodalmi alkotások is jól jelzik, ilyen például Edgar Allan Poe: Az Usher ház pusztulása című írása.
A XIX. század második felére azonban a pánik lassan megszűnt, részben a halál orvosi diagnózisának nagyobb megbízhatósága, részben pedig a pontos halálmegállapítást célzó rendelkezések bevezetése következtében. Ilyen rendelkezések eredményeként építettek például egyre több helyen halottasházakat, ahol a holttesteket tárolhatták, és az előírások szerint a halál és az eltemetés között 24, 48, 72 órának el kellett telnie. A XIX. század óta követelték meg a fejlett országokban azt is, hogy a halált orvos állapítsa meg, aki erről halotti bizonyítványt köteles kiállítani stb.
A halál megállapítása körüli vita tehát megnyugodni látszott. Újból feléledt azonban a XX. század hatvanas éveiben, amikor az 1967-es első szívtranszplantáció során egy szívet ültettek egy másik ember mellkasába. Mivel a holttestből ehhez egy dobogó szívet kellett kivenni, ezért az – a hagyományos haláldefiníció szerint – nem is volt halott! Az így kialakult vita eredményeként született meg 1968-ban egy harvardi bizottság munkája eredményeként az úgynevezett harvardi agyhalál-koncepció.

[szerkesztés] A biológiai halál

A szív leállását követően 15-20 másodpercig lehetünk tudatunknál legfeljebb. Ezután először az agykéreg és az agyalapi bazális ganglionok, majd az agyi fehérállomány indul pusztulásnak. Az agytörzs és a gerincvelő sokkal tovább marad működőképes. A zsigerek közül az egyes szerveknek létezik egy ún. meleg ischaemiás ideje, ami megadja, hogy hány percig maradnak életképesek testhőmérskleten az egyes szervek, szövetek (a transzplantációban nagy jelentősége van). A hőmérséklet módosító tényező, ezért végzik a szívműtéteket hypothermiában. A keringés leállását követően még mintegy 2,5-3 percig van visszatérés a halálból az agyfunkciók nagyobb mérvű sérülése nélkül. 5 percen túl már csak vegetatív állapotba lehet visszahozni az embert. A halál legjobbnak tűnő biológiai meghatározása a szervezet valamely szerveződési szintjének visszafordíthatatlan pusztulását jelenti. Ezért fontos megkülönböztetni a disszociált agyhalál fogalmát az egész test halálától, mivel az agytörzs és a gerincvelő pusztulása után még mesterségesen (intenzív ellátás mellett) a test vegetatív funkciói még egy ideig fenntarthatók (bár megjegyzésre érdemes, hogy a denerváció – azaz a beidegzés megszűnte – után minden szerv sorvadni kezd). Az álhalál esetén arról van szó, hogy az életfunkciók minimális szintre szállnak le, ilyenkor megtévesztő lehet, hogy a pulzus nem tapintható és a szívműködés, ill. légzés a felületes vizsgáló számára rejtve marad. Tekintsük át a halál testi szerveződés szerinti szintjeit:

[szerkesztés] Szomatikus halál

A szervezet integritásának, az energia, az anyag és az információ áramlásának megszakadása, leállása. Benne foglaltatik az agyműködés, a légzési-keringési, kiválasztó stb. rendszerek összehangolt működésének leállása is. Az egyik legfontosabb jel az anyagcsere megszűnte. Közel 10 másodperccel a keringés leállása után az agysejtek már nem kapnak elég vért és az éberség megszűnik. A sejtek elsősorban nem táplálék, hanem oxigén-igényüknél fogva károsodnak elsődlegesen. A felszaporodó anyagcseretermékek, a felhalmozódó szabadgyökök és a tejsavacidózis, valamint a hypercapnia (magas szöveti széndioxid-szint) károsítják a sejtmembránt stabilizáló lipid-peroxidációs rendszert is, de ez már átvezet a sejt és molekuláris szintű halál fogalmához

[szerkesztés] Molekuláris halál

A legérzékenyebbek az agykéreg sejtjei, 3-5 perc után irreverzíbilisen károsodnak. Ugyanakkor a bőr, a porc, a köröm és a haj, valamint a csontsejtek még hetek múltán is osztódhatnak, mivel azen sejtek az életben is alacsony anyagcsere-igényűek. A sejtek oxigén- és cukorigényük kielégítettlensége elvezet az oxidatív foszforilációs folyamatok leállásához, végül leáll a sejt anti-oxidatív rendszere és reparációs mechanizmusai, az intra- és extracelluláris iontranszport, valamint a károsodott erek fal áteresztővé válik a vérszérum és az extravasalis folyadék számára, ami a szervezet ion- és anyagháztartásának teljes borulásához vezet.

[szerkesztés] Az agyhalál megállapítása

Az agyhalál megállapítása három lépésben megy végbe. Az első lépés annak rögzítése, hogy nem állnak-e fenn olyan tényezők (például mérgezés, gyógyszerhatás, neuromuscularis blokád, sokkos állapot, metabolikus vagy endokrin eredetű coma, rectalisan mért 35 °C alatti hypothermia, bizonyos gyulladásos idegrendszeri megbetegedések), melyek az agyhalál megbízható diagnosztizálását kizárják. A felsorolt – az agyhalál megállapítását kizáró – tényezők hiánya esetén a második lépés az agyműködés hiányának bizonyítása. Az ezt bizonyító tünetek:

• Mély eszméletlenség.
• A spontán légzés hiánya és a légzőközpont bénulásának apnoe teszttel való igazolhatósága.
• Az alábbi agytörzsi reflexek mindkét oldali hiánya:
  • pupillareflex
  • corneareflex
  • trigeminofacialis fájdalmi reakció
  • vestibuloocularis reflex (kalorikus ingerléssel)
  • köhögési reflex

Az agyhalál megállapításának harmadik lépése a hiányzó agyfunkciók irreverzibilitásának a bizonyítása. Ez megfigyeléssel vagy műszeres vizsgálatokkal lehetséges. Ha az agyhalál megállapítására megfigyelést alapoznak, akkor az előírások egy bizonyos időtartamot követelnek meg, mely alatt agyműködést nem észlelve az agyműködés megszűnésének visszafordíthatatlan volta deklarálható. A magyar szabályozás szerint ez az időtartam újszülötteknél öt hetes korig 72 óra, öt hetes kortól három éves korig 24 óra, három évesnél idősebb gyerekek és felnőttek esetében elsődleges agykárosodás esetén 12 óra, másodlagos agykárosodás esetén 72 óra.
Bizonyos műszeres vizsgálatokkal azonban, melyek az agyi vérkeringés hiányának kimutatásán alapulnak, az agyműködés visszafordíthatatlan hiánya sokkal rövidebb idő alatt is megállapítható.
Az angol-amerikai gyakorlat azt követeli meg, hogy az agyhalált két orvos egymástól függetlenül állapítsa meg, mindegyik legalább két-két alkalommal megvizsgálva a beteget. A magyar törvény háromtagú orvosi bizottságot ír elő. A bizottság tagjainak – véleményüket egymástól függetlenül kialakítva – az imént leírt módon egybehangzóan kell megállapítaniuk az agyhalál beálltát. Mind a WHO-ajánlás, mind a hazai és a nemzetközi gyakorlat ragaszkodik hozzá, hogy a halál beálltát megállapító orvos vagy orvoscsoport ne legyen tagja a donorszerv eltávolítását vagy annak beültetését végző csoportnak, és ne legyen a recipiens kezelőorvosa sem.
Jogilag először Finnország fogadta el az agyhalál-kritériumot 1971-ben; ebben azóta számos ország követte. Olyan országokban is használják azonban a gyakorlatban az agyhalál-kritériumot, amelyek jogilag még nem fogadták el. Ugyanakkor például Japánban, ahol a tradícionális felfogás szerint a lélek forrása a szív, a közvélemény az agyhalál-koncepciót fogadja el, és így ott cadaverszervek transzplantációs célú kivétele nem lehetséges. Ezért – amint láttuk – Japánban a cadaverből való szervexplantáció kivételes, és a vesetranszplantációk zömét élőből kivett szerv segítségével végzik.

[szerkesztés] Az elmúlás nemei

A halál közvetlen oka, kiváltó oka(i) és a kísérőtényezők szétválasztása gyakran problémát jelent a halotti jegyzőkönyvek kitöltésekor. Lássunk egy fiktív példát: Holtan találnak január 1-jén −10 °C-os hidegben egy 67 éves férfit. Ismert anamnézise, miszerint 30 éve erős dohányos, továbbá minden nap elfogyaszt kb. 4 pohár vörösbornak megfelelő mennyiségű alkoholt. Anyagi helyzete az utcára sodorta 5 évvel ezelőtt. A boncolás során kisebb fokú májcirrhózist és régi, hegesedett hátsó fali ischaemiás infarktus nyomait, tüdőgyulladásra jellemző hepatikusan átalakult pulmo-t találnak, valamint enyhe fagyási sérüléseket a végtagokon. A maghőmérséklet bebizonyítja, hogy a holttest kb. 4 órát feküdt a környezetben. Az elhunyt az elmúlt fél napban fogyasztott alkoholt. Kábítószerre utaló jelet nem találtak. Mi lehetett a halál oka? Az közvetlenül is látható, hogy ezek közül bármely körülmény lehet önmagában is halálos. Induljuk ki abból, hogy minden emberi test biológiai halálát a cardiorespiratoricus (CRS keringési-légzési) rendszer leállása jelenti. Helytelen volna tehát okként megnevezni, ugyanis ez esetben is okozatként értelmezendő. Mi vezetett idáig? Elképzelhető először is, hogy a személy alkoholos befolyásoltság alatt elaludt a szabadban és a lehűlés vezetett a CRS leállásához. Elképzelhető az is, hogy a tüdőgyulladás és a már régóta fennálló szívelégtelenség együttesen vezetett a végső állapothoz. Elvben a májcirrhózis szerepe ez esetben kérdőjeles. A tüdőgyulladás és a korábbi infarktus miatti szívelégtelenség mindenképpen elősegítették a szervezet egyensúlyának felborulását, de nem kiváltó okok. Itt vélhetően az alkoholos intoxikáció mellett bekövetkezett lehűlés vezetett halálhoz. A fenti, kissé erőltetett példából látható, hogy egy olyan egységes rendszer esetén, amilyen egy emberi szervezet, nem egyértelmű az okok, az okozatok és a kísérő, valamint "elősegítő" tényezők szerepének megítélése, fogalmuk kezelése. A halál nemeit csoportosíthatjuk az által, hogy mely szerv vagy szervrendszer károsodása vezetett halálhoz, vagy milyen természetű mechanizmus vezetett idáig. Természetesen a valóságban ez a két szempont találkozik és a kiváltó tényezők jellege meghatározza, hogy elsődlegesen mely fiziológiás rendszert érinti a noxa. Az alábbi csoportosítás szubjektív, áttekintés jelleggel bír: A halál oka lehet:

• baleset
• betegség
• szándékosság

Természetes öregedés miatti halálesetet még nem talált az orvostudomány, boncolás során mindig vissza lehetett vezetni szervi problémákra (pl. érelmeszesedés) a halál okát. Más szempontból:

[szerkesztés] Fulladásos halál

Strangulatios halálnak is nevezik. A bonctani képe jellegzetes. A szervek hyperaemiája jellegzetes. Vizihalottaknál a mellkas emphysaema aquosum. A halálnem a légzőnyílások megszűnése miatt köpvetkezik be. Lehet : akasztás, zsinegelés, folyadékbafúlás, szilárd anyagba fúlás pl.: búzaszemek, vagy a mellkas légzőmozgásának megakadályozása. Jellegzetes bonctani képeket kell keresni, melyeket rétegesen boncolunk ki. PL: akasztásnál az Ammusat-jel. Ez a halálnem nem a legkellemesebb, a fuldoklásnál az érintett bepánikol, főleg, ha víz alatt van, akkor próbál levegőt venni, így a mellkasba is víz kerül, a tüdő szövetei károsodnak, végül az epiglottis reflexszerűen lezárja a légzőnyílást és perceken belül beáll a hálál. Fojtogatás esetén egyes személyeknél elég, ha csak kismértékben kerül megszorításra a nyak felső része. Ugyanis az arteria carotis communisban található egy glomus caroticum-nak nevezett rész, mely az oxigénfelvételt is stimulálja. Egyes személyek már a nyak megérintésekor akár rögtön beállhat a halál!

[szerkesztés] Termikus (égési vagy fagyási) halál

Az égési sérülésekből adódó halál: A testet hirtelen ért magas hőmérséklet következtében bekövetkező halál. Az első formája, hogyha a test azonnal carbonizálódik, elszenesedik. A magas hőmérséklet következtében az izomfehérjék átalakulnak és egy a hullamerevséghez hasonló állapotot hoznak létre, melyet gladiátortesttartásnak nevezünk. Az égést túlélteknél gyakori halálok az embolia. Az égési sérüléseket osztályozzuk. Gyakori kérdés, hogy a hullán észlelhető hólyagok élőben keletkeztek-e, vagy már a rothadás következménye. Az élőben keletkezett égési hólyagokban mutatható még leukocyta, lymphocyta reakció.

Itt még megemlítendő a crematio is, vagyis a hulla elhamvasztása. Egy felnőtt testét 1000-1200 Celsius-fokon szokták elégetni, gyermek hulláját 900 Celsiuson a víztartalom miatt. Először a haj semmisül meg, majd fokozatosan a lágyrészek, végül a csontok. Gyakori azonban, hogy a nagyobb csöves csontok nem égnek el, azokat le szokták darálni. Kövér egyének égetésekor vigyázni kell, mert a szétolvadó zsír gyúlékonnyá válik ekkora hőmérsékleten és gyakran okozott ez már krematóriumi baleseteket.

A fagyhalál a test hőmérséklete annyira lecsökken, hogy bekövetkezik a halál. Főleg ittas egyéneknél fordul elő, akik elalszanak télen az utcán. Ugyanis az alkohol "átvágja" a hypothalamust, az hűtő-fűtő központját, és úgy érzi az ittas ember, hogy melege van, ezért is piros az arca az ittas egyénnek. Azonban csak az agy érzékeli úgy, hogy meleg van, valójában a test ugyanolyan hőmérsékletű, mint alapállapotban. A testhőmérséklet csökken, szűkül a tudat, végül elájulás, coma és végül halál. A megfagyottak hullái gyakran sápadtak, hullafoltjaik élénkpirosak.

[szerkesztés] A test mechanikai sérülését követő halál

[szerkesztés] Kémiai(toxikus)halál

[szerkesztés] Ionizáló sugárzás okozta halál

[szerkesztés] A halál gyanújelei

[szerkesztés] Korai jelek

[szerkesztés] A vérkeringés leállása

[szerkesztés] A légzés leállása

[szerkesztés] Az izomzat tónusának primer csökkenése

A vérkeringés leálltával csökken az izomtónus és az izomzat flacciditása.

[szerkesztés] A szaruhártya szárazzá válása

Ezt Sommer-Larcher féle halálfoltnak is nevezzük a szemen.

[szerkesztés] A szaruhártya átlátszóságának megszűnése

Az elváltozást tache noire de la sclerotique-nak nevezzük.

[szerkesztés] A vér szakaszossá válása a szem ideghártyájának ereiben

A nyomás fokozatosan csökken, a vörösvértestek összecsapzódnak.

[szerkesztés] A szembelnyomás csökkenése

Az agoniának sok jele van. Nemegyszer előfordul, hogy már az agonia alatt kialakulnak a hullafoltok, ez cardiovascularis történések eseténben szokott előfordulni. Az agonia jelei: nyugtalanság, nincs tudat, a záróizmok helytelen működése miatt beszékelés, bevizelés, zilált felületes légzés, rendszertelen szívverés.

[szerkesztés] Klasszikus jelek

[szerkesztés] Hullamerevség

A rigor mortis a legismertebb ilyen jel. A hullamerevség az izmok és ízületek merevségét jelenti. 4-6 óra alatt fejlődik ki, és 2-3 napig tart, azután oldódik a bomlási folyamatok által. Egyes esetekben a szervezet halál előtti kimerültsége miatt szinte azonnal jelentkezik, különben egy és másfél óra kell hozzá. Molekulárisan az izomsejtek energiatermelő folyamatainak leállásáról van szó, amikor is az izomrostok az extrakció-kontrakció egy fázisában ATP hiányában megrekednek.

[szerkesztés] Beivódásos hullafoltok

Livores ex imbibitione A megalvadó vér néhány óra múlva elkezd lebomlani, az érfalak áteresztővé válnak és hemoglobin-lebontási temékek jutnak az extravasalis térbe, megfestve azt. Ha rámetszünk a kérdéses területre, akkor tapasztalhatjuk, hogy vérömlennyel ellentétben a terület egésze beivódást mutat, de nem málnazselé-szerű az állaga, valamint látható az eredeti szöveti szerkezet. Ha a hullafoltok kialakulásának idején mozgatják a beteget, a hullafoltok "vándorolhatnak", ennek igazságügyi vonzata van. Az imbibitios hullafoltok már késői hullajelek, tehát már rothadási folyamatok előjeleként foghatóak fel. Ezek nem vándorolnak a hulla mozgatásával, beléjük metszve azokból vér nem távozik, ellentétben a süllyedéses hullafoltokkal.

[szerkesztés] Süllyedéses hullafoltok

Livores mortuales A vérkeringés leálltát követően a vér a gravitációnak engedelmeskedve a test legmélyebben fekvő rétegeibe süllyed. Esetenként élő személyeken is megfigyelhető hosszas fekvés után.

[szerkesztés] A holttest lehűlése

Algor mortis Természetes hullajelenségek egyike. A holttest a halál után nem sokkal felveszi a környezete hőmérsékletét. Kísérletek bizonyítják, hogy a halál után általában még emelkedik a hőmérséklet, majd utána óránként 16 Celsius-fokkal csökken. A kövér egyének hullái később hűlnek ki, míg sovány elgyötört hullák hamarabb, gyermekek tetemei is hamarabb hűlnek ki.

[szerkesztés] Libabőr

Cutis anserina. A musculus arrectores pilory rigor mortisa (hullamerevsége) okozza.

[szerkesztés] Hullai önemésztődés

Autodigestio postmortale. A halál után már mintegy 4 perccel megindul a tetem bomlása. Ez sejtszinten megy végbe, a folyamatot autolysis nek, vagy necrobiosisnak nevezzük. A sejtek elkezdik magukat saját enzimeikkel felbontani. Így a gyomor nyálkahártyája is felbomlik, gyakran látható így a hullákban a mellkasban gyomortartalom is. A folyamatot automalacia acida postmortale-nak nevezzük. A nyelőcső is gyakran szenved postmortalis önemésztődés következtében sérüléseket. A halál után a test pH-ja eltolódik savas irányba.

Hullai véralvadék (cruor postmortalis): A halál után a vér alvadásnak indul a nagyobb erekben, kivéve a kiserekben, mert ott a vér sosem alvad meg!! Két típusa van a postmortalis véralvadéknak: a vörös és sárga hullai véralvadék. A vörös alvadék általában a musculus pectinatus környékén szokott előfordulni. A kettő közötti különbség: A sárga véralvadék általában elhalt leukocytát, lymphocytát tartalmaz, míg a vörös alvadékban elpusztult erythrocyták vannak. Jellemző rájuk, hogy az érfalhoz tapadnak.

[szerkesztés] Késői jelek

[szerkesztés] Rothadás

(putrificatio)

A rothadás bakteriális folyamat. E. coli, Enterobacter, Enterococcus, stb. fajok, elsősorban a bélflórából kijutva kezdik meg a folyamatot. Gázok képződése, és a bőr jellegzetes elszíneződése (kékes, zöldes, gyakran bullózus formában) jelzi. A bőr alatti kötőszövet elválik a hámtól a gázképződés miatt. Kén-hidrogén, metán, hidrogén, szén-dioxid, valamint más, kellemetlen szagú zsírsavak és fehérjelebontási termékek keletkeznek. Viszonylag hamar elfogy az oxigén a szervezetben, ezért anaerob illetve vegyes légzésű flóra folytatja a lebontást. A Clostridium és Anthrax fajok jól érzik magukat ebben a szakaszban. A gombák ebben a szakaszban legfeljebb a bőrfelszínt képesek kolonizálni. Mikor már a lebontás első, "viharos" korszaka lezajlott, azaz csökken a lebontási termékek produkciója, a gombák is képesekké válnak a szervezet belső tereinek beszűrésére. A penészgombák még a csontokon is képesek megélni, így ők tekinthetők a rothadás befejezőinek. Orvostörténetileg ide kívánkozik nagy jelentőségénél fogva, hogy először Semmelweis Ignác magyar orvos ismerte fel a gyermekágyi láz és a boncoló orvosok keze által terjesztett kórságok kapcsolatát, amit a holttestet kolonizáló rothasztó baktériumok okoztak.

Az emberi test lebomlása nagyon érdekes folyamat. A bomlás már a halál után 4 perccel megindul. Két nap után már látható jelei vannak a bomlásnak. Először a has jobb oldalán zöldes elszineződés jelenik meg, majd ez később az egész testre kiterjed. A folyamat a pseudomelanosis. A test bomlását számos tényező befolyásolja. A legfontosabb a hőmérséklet, a bomlásnak a 20-30 Celsius-fok a legkedvezőbb. De szerepet játszik a páratartalom is. A test, főleg a hasüreg felfúvódik, a koponya is felfúvódik, valamint a mellkas is. Az arc a felismerhetetlenségig felpuffad, eltorzul, a nyelv a szájüregből kilőkődik. Ez a bélbaktériumok eredménye, ugyanis a lebontás következtében gáz képződik, de ez élőben a bélgázzal eltávozik, a halottnál nincs bélgáztávozás (bár igaz, hogy leírtak már ilyen jelenséget, de mégis elég ritka). Majd, mikor a has már nem tud tovább puffadni, akkor egyszerűen kidurran, ezt tompa hang is jelzi. (Sírásók szokták is észlelni ezt a tompa hangot.) Ezalatt a szervek többsége már elfolyósodik a testben, az agy a füleken keresztül szokott eltávozni, mivel bomlékony szerv. Majd a lágyszövetek többsége elbomlik. Ha a test a szabadban bomlik, ez a folyamat 3-6 hónap alatt végbemegy, koporsóban egy év alatt következik be. De előfordulhat, hogy nem bomlik le. Ilyenkor vagy hullaviaszos -adipocere- átalakulás megy végbe, mely akkor alakul ki, ha a test sokáig nyirkos, vizes helyen van. (Leggyakrabban vizi-holttesteknél észlelték.) A zsírok reakcióba lépnek a Ca és Mg-ionokkal és a test elszappanosodik. A másik út a mumificatio. Ez magas hőmérsékleten, vagy éppenséggel fagypont alatti hőmérsékleten megy végbe, a test kiszárad, zsugorodnak a szövetek, vízvesztés megy végbe. A holttest 4-7 Celsius-fok alatt nem bomlik le. Ezt a hullahűtőkben is alkalmazzák. Viszont egy hét hűtés után ott is látható jele van a bomlásnak, hiába van hűtve a holttest. A test legkésőbb a koporsóban bomlik le, leggyorsabban a szabadban. A test bomlását állatok is elősegítik utóbbi helyen. Nagyobb ragadozók megcsonkítják a holttestet, jellegzetes a hangyák által okozott sérülés is. Madarak általában a szemeket szokták támadni. A legelterjedtebbek a legyek, és dögbogarak. A Calliphoridae fajok, Sarcophagidae fajok szoktak előfordulni. Egy légy a holttesten kb. 14 nap alatt fejlődik ki.

[szerkesztés] Hullai önemésztődés

(autodigestio)

Az élő test a lebomlás és felépülés állandó folyamatának egyensúlyi helyzetét tükrözi. Bármely minőség felé is elmozdul ez az egyensúly, az lehet kóros vagy phisiologiás. Ha például a szövetek szabályos program szerint, helyileg meghatározott mértékben és minőségben változnak, az a növekedés vagy öregedés természetes jelensége. Ha azonban a leépülés vagy a növekedés nem tart egyensúlyt, helyileg szabályozatlan módon és minőségben megy végbe sejt és szöveti szinten, az kóros, s ilyen például a rák. A testben a sejtek halála programozott folyamatként megy végbe, akár a sejtközti tér mátrixának és a kötőszöveteknek a lebontása és újraépítése. A falósejtek mátrix-metalloproteázai, kollagenázai, elasztázai, a hasnyálmirigy tripszinje egyensúlyt tart olyan fehérjékkel, mint pl. az antitripszin (a vékonybél, a gyomor és a hasnyálmirigy emésztőenzimei termelnek bontó enzimeket) és citokinek, valamint más, bonyolult szabályozási rendszerek révén a macrophagok lebontó aktivitása szempontjából. A halál beálltával az egyensúly megbomlik, s elszabadulnak a bontóenzimek. Először a hasüreg szervei szenvednek önemésztődést, de a szervezetben mindenhol jelen levő bontó enzimek is megkezdik működésüket, mielőtt a bakteriális lebontás megkezdődne.

[szerkesztés] Hullaviszos átalakulás

(adipocere)

A test nagy mennyiségű zsírszövetet tartalmaz (adiposus=zsíros). A zsír alapváza glicerin, a glicerinhez kapcsolódnak különböző szénatomszámú zsírsavak. A test bomlása során lipázok szabadulnak fel (pl. a pancreasból), valamint oxigén-szegény környezetben a bakteriális bontóenzimek is glicerinre és zsírsavakra bontják a zsírt, ami átitatja a testet. Nedves és oxigénszegény környezetben a zsírsavak átitatják a testet. A putrifikáció savas pH irányába tolja el a vegyhatást, ami a csontokból kalciumot mobilizál. Amikor az ion-koncentráció elér egy adott kritikus szintet, a kalcium egyesül a szabad zsírsavakkal és kicsapódik (precipitálódik). Szappan képződik. Az erősen lúgos kémhatású szappanvegyületek és az oxigénhiány lelassítja a bomlást, mocsarakban így maradtak fenn emberi maradványok.

[szerkesztés] Hullai kiszáradás

(exsiccatio postmortalis)

A kiszáradás a párolgás következtében alakul ki. Szembetűnő lehet a holttest szemén, főleg, ha az a halál után nyitva marad, általában 2 nap alatt teljesen exsiccalodik. A kiszáradás szembetűnő lehet a pericardiumon is, valamint a sérülések is kiszáradnak igen hamar, ha voltak a holttesten.

[szerkesztés] Mumifikáció

[szerkesztés] A klinikai halál

A klinikai halál állapotának megkülönböztető elnevezésére a modern intenzív technika térhódítása miatt vált szükségessé. Keringés- és légzéstámogatással ugyanis életben lehet tartani mesterségesen a szervezetet, amikor az adott személy idegrendszere erre már nem lenne képes. A klinikai halál állapota reverzíbilisnek tekinthető, ami nagyon fontos különbség a valódi jogi és biológiai értelemben vett halál állapotához, ami visszafordíthatatlan állapotot jelöl. Más fogalom az agyhalál. Agyhalált jelent, ha 1. nem áll fenn gyógyszerhatás, mérgezés állapota, lehűlés, endokrin és metabolikus kórforma, bizonyos idegrendszeri gyulladásos kórképek (amik jellegüknél fogva reverzíbilis állapotot jelenthetnek). 2. minden kétséget kizáróan bizonyítható az agyműködés teljes és visszafordíthatatlan hiánya, amiben benne foglaltatnak pontosan meghatározott agytörzsi reflexhiányok, a spontán légzés hiánya. 3. Külön kell bizonyítani az agyműködés hiányának visszafordíthatatlanságát. A diagnózis kimondásáig még 12-24-72 óra (életkortól, agykárosodástól függően a törvény szabályozza) várakozási idő és új vizsgálat szükséges. Ezt követően el kell végezni a koponya ismételt ultrahangos vizsgálatát, az ún. négyér-vizsgálatot és a technécium 99-es izotópjával folytatandó perfúziós szincigráfiát.

[szerkesztés] Eljárás kórházi körülmények között bekövetkezett halál esetén

Ha a halál kórházban következik be, végstádiumú a beteg, vagy az újraélesztési próbálkozások nem vezetnek eredményre, akkor el kell kezdeni a halál verifikálását. Megtörténhet a szaruhártya transzplantációra történő eltávolítása. A halál vélelmezhető beálltát követően többször el kell végezni az EKG vizsgálatot, amelynek az elektromos zaj okozta háttér jeltől eltekintve izoelektromosnak kell lennie. Kötelező a pupillareflex, a fényreflex vizsgálata. Meg kell hallgatni a beteg mellkasát sztetoszkóppal, meg kell figyelni a légzőmozgások hiányát. A pulzus tapintása bizonytalan eljárás, bizonyos vérnyomás alatt nem mérhető. Hasznos lehet a vérnyomásmérés; a szívmozgások megszűntével nem tapasztalhatók Korotkov-hangok és a higanyoszlop pulzációja is kiesik. Bizonyos idő után a vérnyomás a szisztémás töltőnyomás szintjére esik le (~4 Hgmm). Ezt követően az elhunytat ágyában kell hagyni obszerváció céljából legalább 2 órán keresztül. Egy napon belül ki kell tölteni a halotti bizonyítványt, amit a vizsgáló orvos aláírásával és pecsétjével megerősít. Az orvos(ok) véleményezi(k) a halál okát, körülményeit, a halált elősegítő körülményeket. Megrendeli a halottszállítást és a lábcédulát. Értesíti a hozzátartozókat. Ha a halál oka egyértelmű több orvos véleménye szerint, igazságügyi boncolásra nincs szükség. Esetenként (pl. végstádiumú betegek) a kórbonctani vizsgálattól el lehet tekinteni megfelelően alátámasztott indoklással. Ha az elhunyt később kremációra kerülendő, a boncolás elhagyása (az orvos védelme érdekében is!) nem ajánlott.

[szerkesztés] Az anyagi elmúlás: embertől a csontig

A test pusztulása szerkezeti szempontból a sejtek enzimjeinek, majd a hasnyálmirigy és a bél- ill. gyomorenzimek kiszabadulásával kezdődik meg. Ezzel párhuzamosan a bél és a bőr, ill. a nyálkahártyák baktériumai gyors osztódásba kezdenek. Az Cl. wechii, az E. coli, valamint Streptococcusok, Staphylococcusok, Proteus törzsek a folyamat fő részesei. A lágy részek általában 1 év alatt lebomlanak. Leggyorsabb a lebomlás a földfelszínen, lassabb a vízben és még lassabb a talajban. Ugyanakkor anaerob környezetben 6-8 évig is elhúzódhat a folyamat, vagy esetenként (mumifikáció) megáll valamelyik stádiumban. Ha mumifikáció nem történik, 20 év alatt a lágyrészek teljesen megsemmisülnek. 6-8 év múlva a csontok a beivódott bomlástermékektől vörhelyesek, sima felszínúek. A hullaviaszosan átalakult csontok akár 20 évig is ebben az állapotban maradhatnak. Mikroszkópos vizsgálattal a hullaviasz 50-100 évig detektálható még. 30-40 év fekvés után megkezdődik az ízületi végek felől a csontok elporladása, ami általában lassan halad előre. Mikroszkóppal vizsgálva mintegy 20 év után kezdődik meg a csont kristályos struktúrájának dezorganizációja.

[szerkesztés] A halottal kapcsolatos kulturális szokások

A halottak eltemetésén kívül számos más szokás is kapcsolódik a halottakhoz.

[szerkesztés] Kannibalizmus

A kannibalizmus szokása lehet, hogy megelőzte időben a temetését. Adatok vannak arra, hogy az előemberek (pl. Ngandong) és a neander-völgyiek (pl. Krapina) fogyasztottak embereket, esetenként koponyájukat is meglékelték

[szerkesztés] Emberáldozat

Számos nép, így a kelták, a rómaiak, a görögök, az aztékok, a maják, polinéziai népek körében ismert volt az emberáldozás intézménye.

[szerkesztés] Temetés

A hulla testét teljes egészében koporsóban, vagy elhamvasztva urnában, föld adlá temetik.

[szerkesztés] A halál lelki, spirituális jellemzői

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• A halál a bűn következménye... (Keresztény Honlap)

^[3]

[szerkesztés] Lásd még

• Hullamerevség
• Szomjhalál

[szerkesztés] Referenciák

1. ^ Veatch, R. M. (1989): i. m. (p. 54)
2. ^ Pernick, M. S. (1988): i. m. (p. 54)
3. ^ Dr. Kovács József (1999). A modern orvosi etika alapjai, 2. átd. kiadás, Medicina Könyvkiadó. ISBN 963242624X.