Vér
A vér a másodlagos testüregű gerinctelen és gerinces állatok fő testnedve, folyékony szövet. Kevert testüregű állatoknál megfelelője a hemolympha. Fő feladatai az oxigén és a szén-dioxid, a tápanyagok és a víz, valamint az oldott anyagcseretermékek szállítása. Ezen kívül fontos szerepe van az immunreakcióknál, a hormonok szállításában és a testhőmérséklet-szabályozásban. A vér speciális, folyékony sejt közötti állománnyal rendelkező szövet.
A vér erekben folyik, a szívtől a test irányába artériákban (verőerek), a szív felé pedig vénákban (visszerek). Egy felnőtt embernek átlagosan 5 liter vére van, ebből megközelítőleg 0,5 liter tartalék, amely szükség esetén mobilizálódik. Ez a vérraktár a következő szervek tágult vénáiban található: máj (200-300 ml), lép, az egyéb hasi szervektől (főként a belektől) eredő vénák, bőr alatti vénás fonatok, tüdők, szív. Tehát egy egészséges ember szervezete fél liter vér elvesztését tudja azonnal pótolni anélkül, hogy szövetkárosodás lépne fel. Emiatt van, hogy a véradóktól 0,45 liter vért (+ néhány millilitert laborvizsgálatokhoz) vesznek le egy alkalommal. Az elhasznált tartalékvért a szervezet néhány nap alatt pótolja.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Részei
- Sejtes elemek:
- vörösvértestek
- fehérvérsejtek:
- neutrofil, eozinofil és bazofil granulociták
- monociták
- limfociták
- vérlemezkék
- Vérplazma
[szerkesztés] Sejtes elemek
[szerkesztés] A vörösvértestek
A vörösvértestek (eritrociták)sajátos bikonkáv korongok. A vörös csontvelőben képződnek (másodpercenként 2,4 millió!), fejlődésük, érésük kb. 7 napig tart. Nevezik vörösvérsejteknek is; bár az embereknél (és az emlősöknél) ez nem szerencsés, mivel a vörösvértestek nem tartalmaznak sejtmagot és a sejtszervecskéik többségét is elvesztették. (Az angolszász nyelvterületen viszont ez terjedt el). Mivel fejlődésük során sejtmagjuk kilökődik, helyesebb vörösvértestként hivatkozni rájuk. (Ez csak az emlősökre jellemző, halaknak, kétéltűeknek magvas vörösvérsejtjei vannak.) A képzésüket serkentő fontos hormon a veséből (és májból) származó eritropoetin. Számuk egy felnőtt ember 1 μl vérében átlagosan 4-5 millió. A férfiaknak általában valamivel több (4,4-5,5 millió /μl ), mint a nőknek (3,8-5,2 millió / μl). (Ez a lakóhely/általános tartózkodási hely tengerszint feletti magasságától is függ.) Átmérőjük átlagosan 7,2 μm, legnagyobb vastagságuk (szélen) 2,2 μm. A vörösvértestek szállítják az oxigént, de szerepük van a szén-dioxid szállításában is. Érésük közben hemoglobin-molekulák szintetizálódnak bennük, amelyek vastartalmuknál fogva oxigénmolekula szállítására képesek. Szárazanyag-tartalmuk 90%-a hemoglobin. A vörösvértestek átlagos élettartama 120 nap, a lépben és a májban bomlanak le. A vér alakos elemeinek a 99,9%-át adják. A vér térfogatának mintegy 45%-át teszik ki, ez az ún. hematokrit érték.
[szerkesztés] A fehérvérsejtek
A fehérvérsejtek sem működésüket, sem alakjukat tekintve nem egységesek. Közös jellemzőjük, hogy sejtmagjuk van, önálló mozgásra képesek (állábak), plazmájuk színtelen. A szervezet védekezésében, és a felesleges sejttörmelékek ill. más, vérplazmában oldhatatlan anyagok eltávolításában van szerepük. Egy felnőtt ember 1 μl vérében, a különböző típusokat összesítve, átlagosan 4000-10000 fehérvérsejt található. Három csoportjuk van:
[szerkesztés] Granulociták
A granulociták (vagy polimorfonukleáris fagociták; mikrofágok) a vöröscsontvelőben keletkeznek. A vérben és a szövetekben is előfordulnak, ugyanis képesek az erek falán kilépni. Méretük 9-12 μm. A neutrofilek kis méretű idegen anyagokat kebeleznek be (endocitózis). Az eozinofilek és a bazofilek különböző túlérzékenységi reakciókban játszanak szerepet.
[szerkesztés] A monociták
A monociták nagyobb méretűek, mint a granulociták (átlagosan 20 μm). Szintén a vöröscsontvelőben képződnek. Az érett sejtek kivándorolnak a szövetekbe, ezeket szöveti makrofágoknak nevezzük. Mint nevük is mutatja, nagyobb méretű idegen anyagok bekebelezésére is képesek, szerepük van a sejtes (celluláris) immunválaszban is.
[szerkesztés] A limfociták
A limfociták (nyiroksejtek) szintén a vörös csontvelőben termelődnek, ám a nyirokszervekben, (nyirokrendszerben) folytatják fejlődésüket, méretük kb. 6-7 μm. Három fő típusuk a T- és a B-limfociták, valamint a természetes ölősejtek (natural killer sejtek, NK-sejtek). A T-limfociták a csecsemőmirigyben (Thymus) válnak éretté, innen a nevük.
[szerkesztés] A vérlemezkék
A lencse alakú vérlemezkék (trombociták) is a vöröscsontvelőben keletkeznek, a poliploid megakariociták feldarabolódásával. Sejtmagjuk nincs. Átlagos élettartamuk egészséges ember keringésében mintegy 9-11 nap. Méretük megközelítőleg 2-5 μm, átlagosan 150-400 ezer van belőlük mm³-enként. Elsődleges szerepük a vérzéscsillapításban van. A vérerek vagy véredények sérülésekor, a levegővel való érintkezés következtében a vérlemezkék szétesnek, majd bonyolult vegyi folyamatok révén alvadékot képeznek, mely megakadályozza a további vérzést. A sérülés helyén keletkezett véralvadék hálózatos fehérje, melyben felgyülemlenek a fehér- és vörösvérsejtek, és belőlük var képződik. A véralvadékból kiszivárgó sárgás folyadék a vérszérum, népies nevén vérsavó.
[szerkesztés] Vérplazma
A vérplazma kb. 90%-ban vizet tartalmaz. 10%-a a vízben oldott ionok és szerves molekulák. Az ionok közül leggyakrabban a nátrium, kálium és kalcium kationok, ill. a klorid és hidrogén-karbonát anionok fordulnak elő. Kisebb szerves molekulák közül megtalálható benne glükóz, aminosavak, karbamid és húgysav. A vérplazma nagy mennyiségben tartalmaz ún. plazmafehérjéket is. Ezeknek három nagy csoportjukat különböztetjük meg:
- albuminok: tisztán aminosavból épülnek fel, a vér ozmózisos jelenségeiben ill. számos hidrofób vegyület szállításában van szerepük.
- globulinok: összetett fehérjék, fontosak különböző anyagok szállításában és a szervezet védekezésében is (lásd: immunrendszer).
- fibrinogén: a véralvadásban van szerepe.
A fibrinogénmentes vérplazmát vérsavónak (szérum) nevezzük. E megkülönböztetésnek az az oka, hogy, hogy a vérszérum, szemben a plazmával, nem alvad meg.
[szerkesztés] Vércsoportok, vérátömlesztés
Manapság a gyógyításban fontos szerepe van a vérátömlesztésnek. Azonban nem mindegy, hogy a beteg milyen vért kap. Nem megfelelő vércsoportú vér ellen a szervezetben immunreakciók indulnak be, kicsapódnak a vörösvértestek. (A vércsoporttévesztés súlyos orvosi műhiba!) Ez életveszélyes állapotot vált ki. A vérátömlesztéssel foglalkozó tudomány, a transzfuziológia alapvető vizsgáló módszere a vércsoport-szerológia. Ma már célzottan a hiányzó vérkomponenst pótolják, teljes vér transzfúzióra csak kivételesen kerülhet sor.
A vércsoportok különbözősége abból adódik, hogy különböző szénhidrát-molekulák jelennek meg a vörösvértest felszínén. Ezek a szénhidrátok immunogén anyagok, a szervezet ellenanyagot termel azok ellen a szénhidrátok ellen, amelyek saját vörösvértesteiknek felszínén nem találhatók meg.
A mai napig megismert több száz vércsoportantigént genetikai és szerkezeti tulajdonságaik alapján a Nemzetközi Vértranszfúziós Társaság (ISBT) az eddig megismert antigéneket 29 vércsoportrendszerbe sorolta. A két legrégebben ismert, egyben legjelentősebb vércsoport rendszer az AB0 (á-bé-nullás) és az Rh vércsoport-rendszer. Lásd még: Karl Landsteiner
[szerkesztés] Az AB0 vércsoportrendszer
Az AB0 vércsoportrendszer alapján négyféle lehet egy ember vére: A, B, AB, 0. Az elnevezések azt jelzik, hogy melyik szénhidrát található meg a vörösvérsejt membránján (csak A, csak B, A és B vagy egyik sem). Az alábbi táblázatból leolvasható, hogy (végszükség esetén) milyen vércsoportú vért kaphat adott vércsoportú személy (sorok: adó, oszlopok: kapó). A 0-Rh-, a régebbi terminológia szerint univerzális donor. Az AB+ pedig univerzális akceptor. Nomál esetben teljesen vércsoport-azonos vért kell kapniuk, egyéb immunológiai alcsoportok, itt nem tárgyalt összeférhetetlensége miatt, amelyek azonban nem okozzák a vérfehérjék nagymértékű kicsapódását.
| A | B | AB | 0 | |
| A | + | – | + | – |
| B | – | + | + | – |
| AB | – | – | + | – |
| 0 | + | + | + | + |
[szerkesztés] Az Rh vércsoportrendszer
Az Rh vércsoport kétféle lehet: Rh+ vagy Rh–. Elnevezését onnan kapta, hogy Rhesus majommal végzett kísérletek során fedezték fel azt, hogy Rh+ vérű emberek vörösvérsejtjei rendelkeznek a D-antigénnel, az Rh– vércsoportúak nem. A Rh és az AB0 vércsoportrendszerek között lényeges különbség, hogy míg az AB0 ellenanyagai születés után nem sokkal már jelen vannak a szervezetben, a D-antigén elleni immunanyag csak akkor kezd termelődni, ha az Rh– vércsoportú ember vére „találkozik” Rh+ vérrel. Ezért ennek elsősorban azoknak a várandós anyák esetében van jelentősége, akik Rh– vércsoportúak és előzőleg született már Rh+ gyermekük (ez kizárólag Rh+ apától eshet meg), és az aktuális magzat is Rh+ vércsoportú. Ekkor orvosi kezelésre (anti D beadása) van szükség megelőzendő a magzatnak az anya védekezőrendszere általi károsodását.
[szerkesztés] Lásd még
[szerkesztés] Források
- Ganong, William F.: Az orvosi élettan alapjai (Medicina Kiadó 1990) ISBN 963-241-783-6
- Szentágothai-Réthelyi: Funkcionális anatómia (Semmelwis, Bp. 1994) ISBN 963-8154-37-3
- Went István: Élettan (Medicina Kiadó 1962)
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Szűrővizsgálatok (fertőző ágensekre és vércsoportra)
- Országos Vérellátó Szolgálat
- A vércsoportok jelentősége a magyar őstörténet kutatásában (Dr. Nagy Ákos)
- Vérszűrővizsgálatok
|
|||||
