Lélekvándorlás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A lélekvándorlás (más szóval reinkarnáció) elsősorban teozófiai és antropozófiai szellemi irányzatokra jellemző antropológiai nézet, amely szerint az ember (más nézet szerint: általában az élőlények) lelke haláluk után bizonyos idő elteltével új emberi (más nézet szerint: emberi vagy állati) testben ismételten megszületik. Egyes keleti vallások szerint az újjászületések sorozata, a szanszára mindaddig folytatódik, amíg az egyre tökéletesebb életek során az egyén meg nem szabadul a karmájától, és el nem éri a nirvána állapotát.

Bizonyos természeti népeknek is vannak a szakirodalomban reinkarnáció néven említett hiedelmeik (egyes eszkimó [1] és ausztrál bennszülött csoportok[2]), ezeknek sok olyan sajátossága lehet, amely a keleti vallásokétól eltér. Például (a reinkarnációban való hit meglététől vagy hiányától függetlenül) a természeti népek – igencsak változatos – hiedelemvilágának nem feltétlenül része az, hogy az egyéni érdemnek kiemelt jelentősége lenne a halott további sorsának alakulásában.[3] Az egyes csoportok elképzelései nagy változatosságot mutathatnak, még akkor is, ha rokon nyelvet beszélőkre szorítkozunk. Például míg a réz eszkimóknál és a karibu eszkimóknál reinkarnáció jellegű elképzelésekkel találkozhatunk, addig más eszkimó csoportok szerint a halál után egy másik világban folytatott lét következik.[4] Az éles szembeállítást finomítja az, hogy sok eszkimó kultúrában az embernek több lelket tulajdonítanak,[5] ld. még kettős lélek képzet. A reinkarnációban hívők a következő problémával nem foglalkoznak: A Föld népessége igen meredeken emelkedik. Ezért nehezen található minden egy adott korszakban élő embernek előző életbeli személy megfeleltetés. Egyesek szerint a jelenleg elő emberek legnagyobb része földön kívüli civilizációban élt előző életében. (Kisfaludy György - Az Univerzum Egyháza)

A reinkarnáció antropozófiai megközelítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Rudolf Steiner által alapított antropozófia szerint az ember testből, lélekből és szellemből áll. A test az átöröklésnek, a lélek a karmának, a szellem pedig az újratestesülésnek, a reinkarnációnak van alávetve. Nem a lélek reinkarnálódik, születik ismétlődő módon testbe, hanem a szellemet hordozó individuum, az emberi én, mégpedig a lelkileg megélt karmának megfelelően. A természet egyéb birodalmaiban nincs reinkarnáció, ezért az ember kizárólag emberként testesülhet csak meg. (Az állatok nem reinkarnálódnak, mert nincs individuális énjük. Minden állatfajnak egyetlen individuuma van, aki a faj egyedeinek testeit nem hagyja el soha. Ha mégis elhagyja, akkor a faj kihal, vagyis az állati csoport-én földi testek, állati egyedek nélkül él tovább a lelki világban.)

Az ember magasabb énje, individuuma reinkarnálódik, nem a személyiség. A testbe született ember a testi élete révén egy alacsonyabb ént fejleszt ki a magasabb én másaként, akit személyiségnek nevezhetünk. A személyiség azonban minden halál után elveszti létét, feloldódik a világban, miközben a hozzá tartozó, illetve a benne lévő lelki és szellemi élményeket a magasabb én a halál és újraszületés közötti időben magába építi, mely által az individuum egyre gazdagabbá válik és tovább fejlődik.

Az ismétlődő megtestesülések közötti idő nagyon sok mindentől függ, de alapvetően több száz (kb. 700-800) év telik el közöttük. Sok kivétel is akad. A megtestesülések közötti időtartam és testet öltés időpontja sok mindentől függ. Függhet a kor sajátos viszonyaitól; a földi, természeti, kulturális viszonyok változásának mértékétől és sebességétől; magának az individuumnak a legutóbbi földi életétől, élményeitől, meghiúsult szándékaitól. Például egy gyerekkori halál után viszonylag csak rövid idő telik el az újabb testet öltésig. A jelenlegi korban egyébként általában kevesebb idő telik el két megtestesülés között, aminek az az elsődleges oka, hogy a külső, materilális, technikai fejlődés különösen felgyorsult. 100 év elteltével annyira megváltozik az ember mesterséges környezete, hogy egy újbóli földi életben annyi új tapasztalatot szerezhet az ember, mint régebben talán egy 800 év után bekövetkező inkarnációban sem. (Ez magyarázatot ad a földi népesség jelenlegi nagy számára is.) A reinkarnáció az emberi fejlődést szolgálja, ami egyrészt a minden embert érintő változásokon, másrészt az egyedi élmények megélésén alapul. Eszerint az ember korszakról korszakra kisebb vagy jelentősebb mértékben eltérő tudatállapotokat él meg. A szabályos fejlődés érdekében minden ilyen tudatállapotot meg kell tapasztalnia, ezért nagyjából a tavaszpont precessziós mozgásának 1/12-nyi ideje (kb. 2160 év alatt) alatt legalább kétszer meg kell testesülnie, többnyire egyszer férfiként, egyszer pedig nőként. (Lásd még: kultúra.) Másrészt az egyéni karma kiegyenlítése, az egyéni sors is újabb és újabb reinkarnációkat tesz szükségessé.

Jelenleg az emberi fejlődés reinkarnációk sorozatában történik.[forrás?] Ez nem mindig volt így.[forrás?] A testet öltések sora a távoli múltban kezdődött és egy nem is olyan távoli jövőben meg fog szűnni.[forrás?] De az ember a megtestesülések előtt is létezett és ezek megszűnése után is létezni fog, csak más létfomákban.[forrás?]

Az antropozófia gyakorlati útmutatásokkal, lelki-szellemi gyakorlatokkal is szolgál saját korábbi inkarnációink megismerésére. Több ismert személyiség individuumának előző megtestesüléseit is leírja.[1]

Több vallásban is megjelenik a Test, lélek, szellem hármasság. "A lélek zengése" című, illetve "Az értelem puha fészke" című könyv így tálalja ennek a hármasságnak az összetevőit: A test egy megtapasztalási eszköz erre a háromdimenziós világra. A lélek egy hardware egység, ami az információkat tárolja, vezérli a testet illetve gondolkodásra képes. A szellem pedig a lélekben levő szoftver. Ez a szoftver egy emlékekből, ismeretekből, ösztönökből, cselekvési-gondolati mintákkal átszőtt összesség.

A reinkarnációs elméletek létrejöttének egy magyarázata lehet az is, hogy a regressziós hipnózisban kérdezett páciensek olyan információkat mondtak el, amiket ők az életük során nem szerezhettek.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Merkur, Daniel: Becoming Half Hidden / Shamanism and Initiation among the Inuit. (Series: Acta Universitatis Stockholmiensis / Stockholm Studies in Comparative Religion). Almqvist & Wiksell, Stockholm, 1985.
  2. Elkin, Adolphus Peter: Ausztrália őslakói. Gondolat, Budapest, 1986.
  3. Rencséni Tibor: Élő vallások. Útmutató Kiadó („Változó világ” sorozat 1. kötet), Budapest. ISBN 963-9001-02-3
  4. Kleivan, I. and Sonne, B.: Eskimos / Greenland and Canada. (Series: Iconography of religions, section VIII /Artic Peoples/, fascicle 2). Institute of Religious Iconography • State University Groningen. E.J. Brill, Leiden (The Netherland), 1985. ISBN 90-04-07160-1.
  5. Gabus, Jean: A karibu eszkimók. Gondolat Kiadó, Budapest, 1970. (Eredeti adatok: Vie et coutumes des Esquimaux Caribous, Libraire Payot Lausanne, 1944.)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]