Cölibátus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából


A cölibátus papi nőtlenség, pontosabban nőtlen papság.

Teológiai célja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A cölibátus célja, hogy az áldozópap minél tökéletesebben tudjon ragaszkodni Krisztushoz és a szent szolgálathoz (vö 1Kor 7, 32-35). Ennek eredete a katolikus teológia szerint Jézus és az apostolok példája, akik nőtlenül, illetve a feleségüktől megtartóztatva[1] vállalták a szent szolgálatot. Egyébként ma is lehetséges a nyugati katolikus egyházban egy nős férfi áldozópappá szentelése, ha a feleség hozzájárul ehhez és végérvényesen különválnak. Ám ezen felül kell még a Szentszék engedélye is. (Viszont irreleváns a hitvestől hozzájárulást kérni, ha szakadatlan hűtlenségbe esett kánoni férjével szemben; azaz például házasságon kívüli gyermeke van, felbontja a polgári köteléket stb.) Különvált esetben a megkötött katolikus házasság továbbra is megvan, de életközösség nincs. Ez viszont így, már csak ún. egyszerű akadályt képez. A felszentelési engedélyt viszont nem adják meg, ha van eltartásra szoruló gyermeke a papjelöltnek.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1. században megbecsülték azt, aki a cölibátust választotta a kereszténység miatt, de csak később a szerzetesrendek kialakulásánál lett kötelező[2].

Már a 3. században arra tanítottak a legnagyobb hatású egyházi írók (Órigenész (exegéta), Quintus Septimius Florens Tertullianus), hogy a papság számára a legmegfelelőbb állapot a szüzesség. Ennek hatására főleg nyugaton egyre erősebb az igény a cölibátus megtartására. A 305-ös elvirai zsinat kötelezővé tette a hispániai magasabb rendű papság számára az önmegtartóztatást, ugyanekkor pedig a zsinatok és a pápák egyre nagyobb nyomatékkal ajánlották, majd követelték a nőtlenséget papjaiktól. Siricius pápa (384-399) óta törvényekkel kötelezték a püspököket és papokat a cölibátus megtartására.

Keleten a 4. században az a szabály lett általánossá, hogy aki nőtlenül vette fel a nagyobb egyházi rendeket, az később sem köthetett házasságot, de ha felszentelése előtt lépett házasságra, akkor megengedték neki, hogy házasságban maradjon.

Az 1059-es lateráni zsinat a nős papokat az egyházi tevékenység gyakorlási jogának megvonásával fenyegette meg, s a híveknek megtiltotta a miséjükön való részvételt.

A Tridenti zsinat (1545-63) dogmát fogalmazott meg, miszerint a nőtlen és szűzi állapot jobb és boldogabb (értsd: a vallásgyakorlás szempontjából), mint a házas állapot (DS 1810). Ettől eltekintve a felszentelés érvényes lenne a kötelező cölibátus megszüntetésével is.

Ma a világiak, főleg a felekezeten kívüliek és a vallásukat nem gyakorlók közül sokan nem értik ennek a rendelkezésnek a lényegét, a papok ellenben túlnyomó többségben szeretnék megőrizni, ezért megszüntetése nincs napirenden.

Az egyházak véleményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A protestáns egyházakban nincs kötelező lelkészi nőtlenség; igaz, szentségi papság sincs. A lelkészek a közösség részéről felkért világiak, így nem is lenne értelme.
  • A Krisna-tudatú hívők a teljes cölibátusban nőtlenül élő lemondott férfiak sáfrányszínű, a házasok és a házasulandók pedig fehér színű ruhát viselnek. A férfiaknál a fej kopaszsága a világi élvezetekről és ragaszkodásokról való lemondásra, illetve a tisztaságra utalnak.
  • A legtöbb egyház elveti a cölibátus fontosságának kérdését. A judaizmusban kifejezetten példát ad a rabbi sok esetben a több gyermekes családjával.

A Biblia és a cölibátus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mindazonáltal meg kell említeni, a cölibátus fogalma a Biblia több tanításának is ellentmondani látszik. Ezek az ellentmondások főképp az Ószövetség, és az Újszövetség között láthatók. Azért ellentmondásos, mert az apostolok Kr. u. 50-ben elhatározták a jeruzsálemi zsinaton, hogy a mózesi törvények nem kötelezőek a keresztény hitre áttérni kívánt pogányokra nézve.

Isten parancsa Mózes 1. Könyvében: "Szaporodjatok és sokasodjatok" nem tesz kivételt. Isten felkent szolgái közül egyeseknek a Tridenti zsinat idején is volt házastársuk, az érvényben lévő szabályozás ellenére, ezért a zsinat további lépéseket irányozott elő a szabályok megtartására.

Az 1Kor 7,7 ("Azt akarom, hogy minden ember úgy legyen, ahogy én, ámde kinek-kinek Istentõl van a maga külön kegyelemajándéka, egyiknek így, a másiknak úgy.") szerint mind a házasság, mind az önmegtartóztatás Isten ajándéka. Aki azonban nem kapta meg az utóbbit Istentől, annak számára a cölibátus szörnyű teher.

Pál apostol, aki szintén nem volt nős, kötelezi a püspököket, hogy legyen egy feleségük. Pál első levele Timótheoszhoz 3. fejezet 2. szakasza:

"A püspöknek azonban feddhetetlennek, egyszer nősültnek, józannak, megfontoltnak, mértéktartónak, vendégszeretőnek és a tanításra rátermettnek kell lennie."

A többször házasodást zárja ki Pál, tehát a püspök legfeljebb egyszer házasodott lehet. További értelmezések szerint erre azért volt szükség, mert ebben a mértéktartás képességét látták, ami a szentelés utáni teljes megtartóztatáshoz elengedhetetlen feltétel. Ezt a gyakorlatot követte kezdetektől a katolikus egyház, és csak később lett gyakorlat inkább a nőtlen férfiak szentelése.

Mivel a katolikus egyház[3] nem csak a Bibliához, mint a szent hagyomány írott formájához, hanem a szóbeli szent hagyományhoz is ragaszkodik Pál intését megtartva ("Legyetek hát állhatatosak, testvérek, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket tőlünk élőszóban vagy levélben kaptatok. 2Tessz 2.15"), ezért ez alkalmat ad arra, hogy egyesek további okokat tételezzenek fel a papi nőtlenséggel kapcsolatban.

Korunk véleményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egyik ilyen népszerű elképzelés szerint[4] a nőtlenség szolgálhatja azt a célt, hogy az egyház vagyona ne aprózódjon el. Valójában az egyházi vagyon nem örökölhető.
Társadalmi körökben előfordultak olyan megfontolások, hogy papnak, szerzetesnek vagy apácának adták a gazdagabb családban a fiatalabb fiúkat és leányokat, hogy a birtokot egyben örökölje az első szülött fiú.
A katolikus egyház anyagilag mindig támogatta a szegényebb családok tehetséges gyermekeit továbbtanulásukban.

Másrészt a válogatás e feltétele könnyen vezet kontraszelekcióhoz, mert a férfiaknak bizonyos köre úgy akarja szolgálni az Istent, hogy legyen saját gyermeke is, akinek példát adhat. Ez az álláspont azt vallja, hogy ha egy pap szereti a saját gyermekét, abban Istent is szereti, tehát szép az Úr előtt.

Jegyzetek és források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Itt meg kell jegyeznünk, hogy az apostolok, akik közül sokan nős emberek voltak, nem váltak el a feleségüktől. Példaképpen Pétert említem: 1. miután Jézus elhívta őt a tanítványnak, meggyógyította az anyósát. 2. 1Kor 9,5-ben arról olvasunk, hogy Pál apostol elmeséli, hogy Péter, Jakab -az Úr testvére- és a többi apostol magával viszi feleségét is a missziós körutakra. –- Papp György ref. lp. megjegyzése
  2. http://lexikon.katolikus.hu/C/c%C3%B6lib%C3%A1tus.html
  3. http://www.depositum.hu/colibatus.html
  4. Gábor György vallás filozófus. A metro újság interjüja

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]