VI. Pál pápa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
VI. Pál pápa
a katolikus egyház vezetője
Paul VI - Official portrait.jpg
Paul 6 coa.svg
Eredeti neve Giovanni Battista Enrico Antonio Maria Montini
Született 1897. szeptember 26.
Nemzetisége olasz
Megválasztása 1963. június 21.
Beiktatása 1963. június 30.
Pontifikátusának vége 1978. augusztus 6.
Meghalt 1978. augusztus 6. (80 évesen)
Előző pápa
Következő pápa
XXIII. János
I. János Pál

VI. Pál (Giovanni Battista Enrico Antonio Maria Montini) (Concesio, Brescia, 1897. szeptember 26.Castel Gandolfo, 1978. augusztus 6.) római pápa 1963 és 1978 között; Szent Péter 262. utóda. Ő felügyelte az elődje által összehívott II. vatikáni zsinat legtöbb döntésének meghozatalát.

A korai évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Giovanni Montini helyi nemesi család fiaként született Concesióban. 1916-ban kezdte meg papi tanulmányait, és 1920-ban szentelték pappá. A Szent Gergely Egyetemen, a Római Egyetemen és az Accademia dei Nobili Ecclesiasticin tanult. 1937-től XI. Piusz pápa államtitkárának, Pacelli bíborosnak a helyettese. Mikor Pacelli XII. Piusz néven pápa lett, megerősítette Montinit ebben a pozíciójában, majd mikor az új államtitkár 1944-ben meghalt, és szerepét maga a pápa vette át, Montini továbbra is betöltötte ezt a posztot.

Tevékenységét némi homály fedi ebből az időszakból; nem pontosan ismert szerepe a Vatikán diplomáciai tevékenységében a második világháború idején. Kritika alapját képezi a Szentszék kapcsolata a fasiszta Galeazzo Ciano gróffal, Mussolini vejével és külügyminiszterével. Montinit többen vádolták azzal, hogy a fasisztákkal tárgyalt és előnyöket szerzett tőlük a Vatikán számára, valamint hogy segített magas rangú náciknak elmenekülni a hitleri birodalom összeomlásakor. Ugyanakkor Montini nagyobb összegekkel segítette az üldözött európai zsidóságot. Bár elvileg a vatikáni kormányzat egyik alkalmazotta volt csupán, Montini gyakorlatilag XII. Piusz leghűbb támogatója és a korszak egyik legbefolyásosabb embere volt. Hivatalosan nem megerősített információk szerint Montini és Alcide de Gasperi megpróbáltak összehozni egy találkozót Maria José belga hercegnő (az olasz király menye, Umberto piedmonti herceg felesége) és az Egyesült Államok vatikáni követe, Myron Taylor között, hogy Olaszország különbékét köthessen az Államokkal; a találkozás azonban nem jött létre.

Milánó érseke[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1954-ben Montinit kinevezték Milánó érsekévé. A hagyomány szerint ezt a rangot az kapja meg, akit a pápa bíborossá szándékozik kinevezni, amint üresedés van a bíborosok sorában. Sokak meglepetésére XII. Piusz nem nevezte ki Montinit bíborossá (nem volt közismert, hogy az 1952-es titkos konzisztóriumon Montini nem fogadta el a kinevezést. Bár sokan XII. Piusz majdani örökösének tekintették, Montini, mivel nem volt bíboros, nem követte Piuszt a pápai széken, így annak halála után (1958) Angelo Roncalli bíboros lett az új pápa XXIII. János néven. XXIII. János szinte azonnal bíborosi rangra emelte Montinit

Pápasága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Montini bíborost mindenki János pápa leendő utódjának tekintette. Támogatta János döntését a második vatikáni zsinat összehívására. Mikor János 1963-ban rákban elhunyt, Montini lépett a pápai trónra VI. Pál néven. Az ő uralma alatt fejeződött be a vatikáni zsinat 1965-ben. Ugyanebben az évben felállította a püspöki szinódust, de két dolgot kivont a hatáskörükből: a papi nőtlenséggel és a fogamzásgátlással kapcsolatos döntéseket; később mindkét témakör nagy port felverő enciklikái témája lett. Feloszlatta a nemesi testőrséget és a palotaőrséget, és a Svájci Gárdát tette meg a Vatikán egyedüli fegyveres erőivé.

Ő volt az utolsó pápa, akit a pápai tiarával koronáztak meg; utódja, I. János Pál uralma alatt eltörölte a ceremóniát. VI. Pál tiaráját, melyet milánói egyházmegyéjétől kapott ajándékba, a Washingtonban álló Szeplőtelen Fogantatás Bazilikájának adományozta, ajándékképpen az amerikai katolikusok számára.

1977-ben magánkihallgatáson fogadta Kádár Jánost. Sikerrel érte el a templomi hitoktatás engedélyezését és az utolsó börtönbe zárt szerzetes (Lénárd Ödön) szabadon bocsátását, de a szerzetesrendek újbóli engedélyezését már nem. Nyilatkozata szerint elégedett volt Miklós Imre, az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) elnökének tevékenységével is.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Enciklikái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ecclesiam suam (1964. augusztus 6.)
  • Mense maio (1965. április 29.)
  • Mysterium fidei (1965. szeptember 3.)
  • Christi Matri (1966. szeptember 15.)
  • Populorum progressio (1967. március 26.)
  • Sacerdotalis caelibatus (1967. június 24.)
  • Humanmea vitae (1968. július 25.) - A helyes születésszabályozásról.

Apostoli levelei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Quarta Sessio (1965. augusztus 28.)
  • Postrema Sessio (1965. november 4.)
  • Petrum et Paulum Apostolos (1967. február 22.)
  • Signum Magnum (1967. május 13.)
  • Recurrens mensis october (1969. október 7.)
  • Quinque iam anni (1970. december 8.)
  • Evangelica Testificatio (1971. június 29.)
  • Marialis Cultus (1974. február 2.)
  • Nobis in Animo (1974. március 25.)
  • Paterna cum benevolentia (1974. december 8.)
  • Gaudete in Domino (1975. május 9.) - A keresztény örömről
  • Evangelii Nuntiandi (1975. december 8.)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző pápa:
XXIII. János
Római pápa
19631978
Vatikán címere
Következő pápa:
I. János Pál