Hilár pápa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hilár pápa
a katolikus egyház vezetője
Nuremberg chronicles - Hilarius, Pope (CXXXVIv).jpg
Született 415 k., Szardínia
Szardínia
Megválasztása 461. november 17.
Beiktatása 461. november 19.
Pontifikátusának
vége
468. február 29.
Elhunyt 468. február 28.
Róma
Előző pápa
Következő pápa
I. Leó
Szimpliciusz

Szent Hilár (latinul Hilarius), (kb. 415468. február 29.) volt a 46. pápa a sorban. 461. november 17-én választotta meg őt a római zsinat a keresztény egyház fejének, és két nap múlva szentelték fel. Haláláig viselte tisztségét. Leó pápa uralkodása alatt kitűnt hitbuzgóságával, és a választók nem tévedtek nagyot, amikor Leó méltó utódát látták benne.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szardíniai származású volt, aki a sziget archdiakónusaként vált ismertté a római klérus tagjai között. I. Leó pápa nevezte ki a sziget lelki vezetőjének, majd hamarosan közvetlenül magához rendelte Rómába archdiakónusi címben. Ekkor a lelkes, és mélyen vallásos Hilár beleláthatott a nagy pápa pontifikátusának minden ügyébe. Közelebb került a keresztény vezetők nem feltétlen hithű hivatásához és a politikához. Így lett hamarosan az egyházfő egyik bizalmasa, aki részt vett a 449-ben összehívott úgynevezett Rabló zsinaton Epheszoszban. Ezen a zsinaton Leó pápa legnagyobb ellenségei gyűltek össze, és Euthükész tanait akarták elfogadtatni a pápa ellenében. Az epheszoszi zsinat részvevői végül Leónak nem tetsző határozatot hoztak, és ezért Hilárt, mint a pápa követét elfogták.

A császár és a pápa közbenjárására nemsokára kiszabadulhatott. Hamarosan meghalt Leó pápa, és a választó zsinat összeült. 461-ben Hilárt tették meg a keresztény egyház fejének. Az új pápa mindenben követte elődje politikáját. Legfőbb célja az volt, hogy a római apostoli szék hatalmát tovább erősítse. Ehhez megvolt törvényi alapja is, hiszen III. Valentinianus császár 445-ben írásban fektette le a római pápák döntéseinek primátusát és törvényi erejét.
Pontifikátusának első nagy megmérettetése Galliában várt rá. Narbonne püspöki székében akkoriban egy Hermes nevű ember ült, akit elődje önkényesen nevezett ki erre a hivatalra. Amikor ez Hilár fülébe jutott, 462-ben zsinatot hívott össze, amelyen Hermest címzetes püspöki hivatalba helyezte, és megvonta tőle metropolita jogait. Így egész Gallia területén Arles püspökének lett a legkiemelkedőbb hatalma. A zsinat kimondta, hogy a zavarok elkerülése végett minden évben tartsanak zsinatot Gallia püspökei, amelyen az arles-i metropolita elnökölt. A gall püspökök nem hagyhatták el egyházmegyéjüket metropolitájuk engedélye nélkül, és egyházi tulajdonukat sem adhatták el szabadon.
463-ban ismét Gallia klérusa vonta magára a pápa figyelmét. Mamertus Vienne püspöke, Die élére, egy olyan egyházmegye élére nevezett ki püspököt, amely az Arles-i metropolita hatáskörébe tartozott. Hilár 464-ben ediktumot adott ki, amelyben leszögezte, hogy amennyiben Mamertus nem engedelmeskedik a továbbiakban Róma törvényeinek, minden hivatalától meg fogja fosztani.

Uralkodása alatt Hispania papi karával is akadt konfliktusa, ugyanis Barcelona püspökének kilétében nem tudtak megegyezni a spanyol püspökök. Hilár pápa 465 novemberében zsinatot hívott össze Rómában, ahol tisztázták Hispania bajos dolgait.
A császári székvárosban is sok dolga akadt uralmának hét éve alatt. Anthemius császár ugyanis 467-ben leplezetlenül támogatta a makedóniai eretnekek táborát. Ez a császári segítség pedig az egyházszakadás veszélyét is magában hordozta. Hilár kezdetben nem járt sikerrel az udvarnál, ám egyszer, amikor a császár ellátogatott Szent Péter utódjához, a pápa Péter apostol sírja fölött esküt csikart ki a császárból, hogy betiltja az eretnek gyűléseket a városban.

A Liber Pontificalis több templom és egyéb épület emelését is Hilárnak tulajdonítja. Így például a Lateráni palotát is kibővítette két imaházzal, amelyek közül az egyiket Keresztelő Szent János, a másikat Szent János apostol tiszteletére emelt. Szent János apostolnak nagy szerepe volt Hilarius életében, hiszen a pápa neki tulajdonította szerencsés menekülését az epheszoszi rabló zsinatról. Így egész Lateránt a szentnek ajánlotta. A palota keresztelő kápolnájában építtetett még egy kápolnát a Szent Kereszt tiszteletére, továbbá Rómában több kolostor, könyvtár és nyilvános fürdő is az ő nevéhez kötődik.
468 február 29-én halt meg. Földi maradványait a Szent Lőrinc a Falakon Kívül templomban helyezték örök nyugalomra. Halála után szentté avatták, ünnepnapját november 17-én tartják.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző pápa:
I. Leó
Római pápa
461468
Vatikán címere
Következő pápa:
Szimpliciusz