XII. János pápa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
XII. János pápa
a katolikus egyház vezetője
GiovanniXII.jpg
Eredeti neve Ottaviano
Született 937, Róma
Róma
Megválasztása 955. december 16.
Pontifikátusának
vége
963. november 6.
Elhunyt 964. május 14.
Róma
Előző pápa
Következő pápa
II. Agapét
V. Benedek

XII. János (latinul Ioannes), (937964. május 14.) néven lépett trónra a történelem 132. pápája 955. december 16-tól 963. november 6-ig. János a pápaság történelmének egyik fontos választópontján uralkodott. Az egyházfők ebben az időben kerültek szorosabb viszonyba a megalakuló Német-római Birodalom uralkodóival, amely az elkövetkezendő évszázadok meghatározójává vált. János uralma valóságos erkölcsi fertőként jelenik meg minden krónikában. Megválasztása, hatalma és hatalomvágya hatalmas értékcsökkenést idézett elő az egész nyugati egyházban.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

937 körül látta meg a napvilágot Rómában. Eredetileg Octavianusnak nevezték, II. Alberik spoletói herceg és szenátor törvénytelen gyermeke. (Persze ez akkoriban szinte semmit nem jelentett, hiszen a hedonista életet élő herceg több törvénytelen gyermeket is nemzett.) János a városi nemesség buja világában nőtt fel. Amikor Alberik érezte életének alkonyát, és hatalmát is bizonytalannak érezte a városban, még II. Agapét pápa életében rábírta a római klérust, hogy a megüresedő pápai trónra fiát, Octavianust emeljék. 954-ben a kegyetlen zsarnok Alberik meghalt. Rá egy évre Agapét is örök álomra szenderült, és az összehívott római zsinat az eskünek eleget téve Szent Péter trónjára ültette Octavianust. A mindössze 18 éves ifjú a János nevet vette fel uralkodói névnek, amikor 955. december 16-án felszentelték a keresztény egyház legszentebb hivatalába.

János már korábban egy évig Róma uralkodója volt, így személyében ismét egyesült a politikai és vallási hatalom. Kortársai rossz szemmel nézték, hogy az új egyházfő egyáltalán nem tisztelte a keresztény hagyományokat, és a legkevésbé sem érdekelte őt a lelki tisztaság, a szegénység, jótékonyság kérdése. Valóságos bordélyházzá változtatta a Lateránt. Hajnalig tartó dőzsölések, buja éjszakák sötét kora volt János pontifikátusa. Egyetlenegy dolog érdekelte: a pápai patrimóniumok növelése. Ezért aztán a római sereg hamarosan szinte ész és koncepció nélkül megtámadta II. Berengár seregét. A pápai csapatok vereséget szenvedtek, de attól sokkal égetőbb probléma volt, hogy Berengár vissza akart vágni Jánosnak. A lombard hadak gyorsan haladtak, és a pápai állam nagy részét elfoglalták. A kétségbeesett Jánosnak nem maradt más választása: segítségül Nagy Ottó, német császárt hívta Itáliába.

Ottó már Agapét idején igyekezett szorosabbra fűzni kapcsolatait Rómával, hiszen a szent kereszt égisze alatt úgymond legálisan hódíthatta meg Európa keleti részeit. Ezért a német udvarban kapóra jött a segítségkérés, így Ottó hatalmas sereggel lépett Itália földjére. Berengár el akarta kerülni a megütközést, így visszavonult megerősített váraiba. 962. január 31-én a császár Rómába érkezett. Itt János hatalmas pompával fogadta a „hit védelmezőjét”, és hamarosan megállapodást kötöttek szövetségükről. Ottó mindenekelőtt elismerte Jánost az apostoli szentszék urának, esküt tett a pápa védelmére, megfogadta, hogy egyetlen birodalmi döntést sem hoz a pápa beleegyezése nélkül, és azt is eldöntötték, hogy akár Ottó, akár annak távollétében valamely itáliai helyettese, első és legfőbb feladatának tekinti a pápa és az egyházi patrimóniumok védelmét. A megállapodás János részéről sokkal szűkösebbnek tűnt. A pápa szövetséget esküdött Ottónak, és azt is megígérte, hogy nem egyezkedik Berengárral és gyermekével, Adalberttel a császár ellen. Az egyezség megpecsételésére János 962. február 2-án római császárrá koronázta Ottót. Ezzel a történelmi ténnyel jött létre az 1806-ig fennálló Német-római Birodalom.

Ugyanazon hónap 12-én a pápa zsinatot hívott össze Rómában, amelyen János Ottó kérésére megalapította a magdeburgi érsekséget és a morseburgi püspökséget. Továbbá palliumot adományozott Salzburg és Trier érsekeinek és megerősítette Rother kinevezését a veronai püspökség élére. Másnap a császár kibocsátotta híres rendeletét, a Diploma Ottonianumot, amelyben Ottó megerősíti az egyház itáliai birtokait, azon elvek szerint, amelyeket még Nagy Károly határozott meg. Ezen felül a pápaválasztás törvényességét is hangsúlyozta, amelyet a császár személyes vagy követeken keresztüli megerősítéséhez kötött. Február 14-én Ottó és serege kivonult az örök városból, hogy Berengár és Adalbert királyságát végleg birodalmához csatolja.

János azonban nem érezte elégedettnek magát. Ugyan Berengár hatalma már nem fenyegette a pápa és egyben a római herceg jogait, de egy sokkal erősebb hatalmat állított maga mellé, amely könnyen elnyomhatja. Ezért amint Ottó kitette a lábát Rómából, a pápa azonnal szövetségeket hozott létre ellene. Felkereste Adalbertet, követei sikert értek el a magyaroknál és Bizánc is hajlandónak mutatkozott a katonai segítségre. Azonban Ottó katonái elfogták az egyik pápai levelet, és a császár számára kiderült János árulása. A pápa azonnal legátust küldött a dühödt császár táborába, és azzal próbálta megbékíteni Ottót, hogy elpanaszolta neki, hogy az elfoglalt itáliai városoktól császári hűségesküt kért, nem pedig pápait. Ezért szövetkezett ellene. Ottó hitt a követeknek, és folytatta a harcokat. Ezalatt Adalbert Rómába érkezett, ahol János uralkodóknak kijáró pompával fogadta. De a római nemesség azon szárnya, akik a császárt támogatták felkeltek a pápa ellen. A lázongások hírére Ottó 963. november 2-án ismét Rómába érkezett, de Adalbert és János ekkorra már elmenekült a városból a campaniai Tivoliba.

November 6-án 50 itáliai és német főpap részvételével zsinatot tartottak a Szent Péter-bazilikában, amelyen Jánost szentségtöréssel, szimóniával, hamis esküvel, gyilkossággal, fajtalankodással és vérfertőzéssel vádolták meg. Azonban János válaszlevelében nem ismerte el a zsinatot, és kiközösítette a résztvevőket. Erre maga a császár vádolta meg a pápát hitszegéssel, árulással és azzal, hogy Adalbertet Rómába hívta. Így császári jóváhagyással december 4-én újra összeült a zsinat, amely megfosztotta hivatalától Jánost, és helyére egy világi személyt, a kincstári kamarást (protoscriniariust), Leót választották meg. Ezek után a császári seregek újra elhagyták Rómát.

János csak erre várt, és felbújtva római támogatóit, felkelést szervezett a császár és hívei ellen. 964. január 3-án vérbe fojtották János lázadását, azonban a letett pápa nem adta fel, és újabb lázadást szervezett, amely már győzedelmeskedett. VIII. Leó elmenekült a városból, és a pápai trónt újra János foglalhatta el. Véres bosszút állt a császár támogatóin. Több bíborost is megcsonkíttatott vagy halálra kínzott. Február 26-án zsinatot hívott össze a Szent Péter bazilikában, amelyen semmissé nyilvánította a november 6-ai zsinat minden döntését és határozatát, valamint kiátkozta az egyházból Leót és híveit. Miután Ottó elfoglalta Berengár utolsó menedékét is, és a királyt tömlöcbe vetette, serege élén Rómába vonult rendet teremteni, de erre már nem volt szükség, hiszen 964. május 14-én János meghalt. Egyes krónikák szerint a pápa éppen erkölcstelenségének lett áldozata, ugyanis egy féltékeny férj házasságtörésen kapta a pápát és hitvesét, és meggyilkolta Jánost. Több forrás is gyilkosságot jegyzett fel az utolsó római herceg halálának okaként.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző pápa:
II. Agapét
Római pápa
955963
Vatikán címere
Következő pápa:
VIII. Leó