VII. Ince pápa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
VII. Ince pápa
a katolikus egyház vezetője
VIIInce.jpg
C o a Innocenzo VII.svg
Eredeti neve Cosimo Gentile de'Migliorati
Született 1336[1], Sulmona
Megválasztása 1404. október 17.
Beiktatása 1404. november 11.
Pontifikátusának
vége
1406. november 6.
Elhunyt 1406. november 6. (66-67 évesen)
Róma
Ellenpápa XIII. Benedek
Előző pápa
Következő pápa
IX. Bonifác
XII. Gergely

VII. Ince (13361406. november 6.) uralkodói néven lépett fel a katolikus egyház Rómában székelő trónjára a történelem 204. pápája. A nagy nyugati egyházszakadás harmadik római egyházfője volt, akinek pontifikátusa legalább annyira gyenge lábakon állt, mint az ellene Avignonban fellépő XIII. Benedeké. Ince hatalmának bázisát a francia hegemóniával szembenálló keresztény államok adták meg, és rájuk támaszkodva tudta megerősíteni hivatalát. Rövid uralkodása során a kettészakadt egyház újraegyesítése mindig napirenden volt, de a skizma felszámolása már nemcsak a két szembenálló pápa ügye volt. Ince és Benedek kapcsolatát nagyban befolyásolták a mögöttük álló hatalmak politikai érdekeik. Éppen ezért Ince Nápoly hatására elhalasztotta a békítő zsinat összehívását.

Élete és pályája a trón előtt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1336 körül született az Abruzzi tartományban fekvő Sulmona városában Cosimo Gentile de'Migliorati néven. A vidéki kisváros egyik szerény hajléka adott otthont gyermekéveinek, azonban már igen ifjan elhatározta, hogy egyházi pályára lép. Ebben szülei is támogatták, hiszen a szegényebb sorból akkoriban ez jelentette a legbiztosabb felemelkedést. Cosimo ígéretes tehetségnek tűnt, így hamarosan átvállalták neveltetését. Először Perugiában, majd Padovában tanult és később, már tanárai támogatásával került Bolognába, a híres jogi karra. Civil és kánonjogot is tanult, méghozzá a kor legjelesebb jogdoktorától, Lignanotól. Tanulmányainak befejeztével visszatért Perugiába és Padovába tanítani. A katedráról korábbi tanítómestere, Lignano hívta el, aki akkoriban a kettészakadó római pápai kúriába indult, hogy VI. Orbán pápa hivatalnoki rendszerében állást kapjon. Lignano ajánlására Orbán a legnagyobb tisztelettel fogadta Cosimót, aki hamar a pápa szívébe lopta magát. Röviddel Rómába érkezése után Orbán Angliába küldte tíz évre, hogy ő felügyelje a pápai jövedelmek beszedését. A hosszú távollét megtanította Cosimót a tárgyalásra és közelebb vitte őt a politikához. III. Edward udvarában gyakori vendég volt, és John Wycliffe-t is ismerte. A távolság miatt csak később értesült az egyházszakadásról és VII. Kelemen megválasztásáról, ugyanúgy mint Orbán bíborosainak 1385-ös összeesküvéséről. A pápa ekkor a második garnitúra bíborosi kollégiumot tette lapátra, és az újabb kinevezésekhez tapasztalt bíborosokra volt szüksége. Ekkor hívatta vissza Rómába Cosimot is, akit 1386-ban Bologna püspökévé nevezett ki, majd 1387. december 5-én Ravenna érseki székére szentelte fel, amelyet egészen 1400. szeptember 15-éig megtartott. Orbán halála után a pápai trónra lépő IX. Bonifác 1389-ben a római Santa Croce in Gerusalemme-templom bíborosává nevezte ki, majd 1390-ben Lombardiába és Toszkánába küldte különböző diplomáciai megbizatásokkal.
1404. október 1-jén meghalt IX. Bonifác, és újra pápaválasztásra gyűlt össze az itáliai bíborosi kar. Az egyházszakadás azonban egyre nagyobb terhet rótt az egyház külső megítélése szempontjából az egyházra, és a pápai kincstárra is, így a választásra összegyűlt kardinálisok meghívták XIII. Benedek követeit is a választásra. Mielőtt a konklávé szabályai szerint a bíborosok bezárkóztak volna a Vatikánba, megkérdezték a követeket, hogy Benedek vajon hajlandó lenne-e lemondani trónjáról, ha utána az összeülő bíborosok egységesen választanának pápát. Azonban az avignoni pápa legátusai kigfejtették, hogy Benedek sosem fog lemondani trónjáról, hiszen azt törvényes körülmények között szerezte meg. Így a római bíborosok bezárkóztak a konklávéra, és a választás előtt megegyeztek abban, hogy a skizma felszámolása érdekében hajlandóak lesznek lemondani a pápai trónról. Ezek után a nyolctagú testület egyöntetűen a tapasztalt és tudása miatt is tisztelt Cosmio bíborost választotta meg egyházfőnek 1404. október 17-én, aki felvette a VII. Ince nevet.

Pontifikátus háború és béke között[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ince nem számíthatott baráti fogadtatásra, hiszen a Rómában újra fellángoló ghibellin és a guelf csatározások nyomán a franciapártiak kerültek túlsúlyba, így amikor a pápaválasztás eredménye kitudódott, Róma fellázadt Ince ellen. A rövid felkelés a szomszédos Nápoly trónjáért harcoló László számára éppen kapóra jött, hogy segítségével megnyerje a római egyházfőt. László serege pár nap alatt az örök városba ért, és letörte a lázadást. Ince békében elfoglalhatta trónját november 11-én, közel egy hónappal választása után. Lászlónak azonban nem volt teljesen önzetlen a segítsége, és Ince hatalmának támogatásáért cserébe az Anjou trónkövetelő a pápa támogatását kérte a nápolyi trón megszerzéséhez. Akkoriban II. Anjou Lajos foglalta el a déli királyság trónját, akit az avignoni XIII. Benedek koronázott meg. Éppen ezért László arra kérte Incét, hogy ne tartsa meg választása előtt tett ígéretét, miszerint a konklávé tagjai mindent megtesznek majd az egyházszakadás felszámolásáért. László ugyanis a békével elveszíthette minden szövetségesét a nápolyi trón megszerzéséhez. A források szerint egyébként maga Ince sem törte magát a szakadás felszámolásáért, hiszen akkor le kellett volna mondani a pápai trónról és az Egyházi Állam feletti uralomról. Pedig a megegyezést egyre több uralkodó is sürgette. VI. Károly, francia király és Rupert német király, is követeket küldött a szembenálló egyházfőkhöz, hogy rávegyék őket a szakadást felszomló egyetemes zsinat összehívására. De minden eredménytelen maradt.

Ince megválasztása után csak rövid ideig állt helyre a rend. Ez nagyban köszönhető a pápa egy végzetes döntésének is. A korabeli pápák között a nepotizmusnak szinte már hagyománya volt, ezért senkit nem lepett meg, hogy Ince saját unokaöccsét, Ludovico Miglioratit bíborosi rangra emelte. A korábban a milánói udvarban szolgáló Ludovico magas méltósága a lehető legrosszabb fényt vetette Ince pontifikátusára. A heves és kifejezetten igazságtalan hírben álló bíboros később igazolta is a kúria félelmeit. 1405 augusztusában a pápai udvarba érkezett néhány Ince-ellenes római nemes, hogy tárgyaljanak az egyházfővel a város irányításáról és a békéről. Az audiencia végeztével Migliorati bíboros úgy döntött, hogy megtámadja a hangos kompániát. A nemesek hazafelé tartottak, amikor rájuk támadt, és sokakat saját házukban, családjuk szeme láttára gyilkolt le, sőt később a Santo Spirito-kórházba szállítottakat is kidobatta az ablakon. Az éjszakai rajtaütés során tizenegy nemest végzett ki Ludovico. Másnapra egész Róma fellázadt. Incének és az egész pápai udvarnak menekülnie kellett, és a hirtelen felbolydult tömeg harminc áldozatot szedett Ince kíséretéből. A Viterbóba menekülő udvar ismét László segítségére volt utalva, aki nem is tétovázott újra fegyvert fogni Ince hatalmáért. Hamarosan ismét visszatért a béke Róma ősi falai közé, és miután László elismerte a pápa világi uralmát, Ince visszatérhetett az örök városba. De a nápolyi trónért folyamatosan küzdő László többet akart: meg akarta szerezni a Róma és a Pápai Államok feletti hatalmat. Éppen ezért fegyveres csoportokat küldött a városba, és bujtogatta a nemeseket Ince uralma ellen. A felkelés azonban nem hozta el László sikerét, ugyanis az Angyalvárban őrködő katonák leverték a László által fűtött lázadást. Ráadásul a trónkövetelő nápolyi is visszavonta csapatait, amikor Ince egyházi átokkal sújtotta őt.
László kísérlete után Ince úgy döntött, hogy megkísérli a kettészakadt nyugati egyház egybeolvasztását. De már a helyszín megválasztásánál megakadt a folyamat. Ince kijelentette, hogy nem fog Avignonba menni, Róma pedig nem biztonságos. Erre Benedek megvádolta Incét, hogy folyton gátat emel a megegyezésnek. Ebben egyébként a krónikák feljegyzései alapján volt is némi igazság. Végül a vita 1406. november 6-án végleg abbamaradt Ince halálával. A váratlan halál mögött sokan gyilkosságot sejtettek.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Előző pápa:
IX. Bonifác
Római pápa
14041406
Vatikán címere
Következő pápa:
XII. Gergely