VII. Ince pápa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
VII. Ince pápa
a katolikus egyház vezetője
VIIInce.jpg
C o a Innocenzo VII.svg
Eredeti neve Cosimo Gentile de'Migliorati
Született 1336[1], Sulmona
Megválasztása 1404. október 17.
Beiktatása 1404. november 11.
Pontifikátusának
vége
1406. november 6.
Elhunyt 1406. november 6. (67 évesen)
Róma
Ellenpápa XIII. Benedek
Előző pápa
Következő pápa
IX. Bonifác
XII. Gergely

VII. Ince (13361406. november 6.) uralkodói néven lépett fel a katolikus egyház Rómában székelő trónjára a történelem 204. pápája. A nagy nyugati egyházszakadás harmadik római egyházfője volt, akinek pontifikátusa legalább annyira gyenge lábakon állt, mint az ellene Avignonban fellépő XIII. Benedeké. Ince hatalmának bázisát a francia hegemóniával szembenálló keresztény államok adták meg, és rájuk támaszkodva tudta megerősíteni hivatalát. Rövid uralkodása során a kettészakadt egyház újraegyesítése mindig napirenden volt, de a skizma felszámolása már nemcsak a két szembenálló pápa ügye volt. Ince és Benedek kapcsolatát nagyban befolyásolták a mögöttük álló hatalmak politikai érdekeik. Éppen ezért Ince Nápoly hatására elhalasztotta a békítő zsinat összehívását.

Élete és pályája a trón előtt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1336 körül született az Abruzzi tartományban fekvő Sulmona városában Cosimo Gentile de'Migliorati néven. A vidéki kisváros egyik szerény hajléka adott otthont gyermekéveinek, azonban már igen ifjan elhatározta, hogy egyházi pályára lép. Ebben szülei is támogatták, hiszen a szegényebb sorból akkoriban ez jelentette a legbiztosabb felemelkedést. Cosimo ígéretes tehetségnek tűnt, így hamarosan átvállalták neveltetését. Először Perugiában, majd Padovában tanult és később, már tanárai támogatásával került Bolognába, a híres jogi karra. Civil és kánonjogot is tanult, méghozzá a kor legjelesebb jogdoktorától, Lignanotól. Tanulmányainak befejeztével visszatért Perugiába és Padovába tanítani. A katedráról korábbi tanítómestere, Lignano hívta el, aki akkoriban a kettészakadó római pápai kúriába indult, hogy VI. Orbán pápa hivatalnoki rendszerében állást kapjon. Lignano ajánlására Orbán a legnagyobb tisztelettel fogadta Cosimót, aki hamar a pápa szívébe lopta magát. Röviddel Rómába érkezése után Orbán Angliába küldte tíz évre, hogy ő felügyelje a pápai jövedelmek beszedését. A hosszú távollét megtanította Cosimót a tárgyalásra és közelebb vitte őt a politikához. III. Edward udvarában gyakori vendég volt, és John Wycliffe-t is ismerte. A távolság miatt csak később értesült az egyházszakadásról és VII. Kelemen megválasztásáról, ugyanúgy mint Orbán bíborosainak 1385-ös összeesküvéséről. A pápa ekkor a második garnitúra bíborosi kollégiumot tette lapátra, és az újabb kinevezésekhez tapasztalt bíborosokra volt szüksége. Ekkor hívatta vissza Rómába Cosimot is, akit 1386-ban Bologna püspökévé nevezett ki, majd 1387. december 5-én Ravenna érseki székére szentelte fel, amelyet egészen 1400. szeptember 15-éig megtartott. Orbán halála után a pápai trónra lépő IX. Bonifác 1389-ben a római Santa Croce in Gerusalemme-templom bíborosává nevezte ki, majd 1390-ben Lombardiába és Toszkánába küldte különböző diplomáciai megbizatásokkal.
1404. október 1-jén meghalt IX. Bonifác, és újra pápaválasztásra gyűlt össze az itáliai bíborosi kar. Az egyházszakadás azonban egyre nagyobb terhet rótt az egyház külső megítélése szempontjából az egyházra, és a pápai kincstárra is, így a választásra összegyűlt kardinálisok meghívták XIII. Benedek követeit is a választásra. Mielőtt a konklávé szabályai szerint a bíborosok bezárkóztak volna a Vatikánba, megkérdezték a követeket, hogy Benedek vajon hajlandó lenne-e lemondani trónjáról, ha utána az összeülő bíborosok egységesen választanának pápát. Azonban az avignoni pápa legátusai kigfejtették, hogy Benedek sosem fog lemondani trónjáról, hiszen azt törvényes körülmények között szerezte meg. Így a római bíborosok bezárkóztak a konklávéra, és a választás előtt megegyeztek abban, hogy a skizma felszámolása érdekében hajlandóak lesznek lemondani a pápai trónról. Ezek után a nyolctagú testület egyöntetűen a tapasztalt és tudása miatt is tisztelt Cosmio bíborost választotta meg egyházfőnek 1404. október 17-én, aki felvette a VII. Ince nevet.

Pontifikátus háború és béke között[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ince nem számíthatott baráti fogadtatásra, hiszen a Rómában újra fellángoló ghibellin és a guelf csatározások nyomán a franciapártiak kerültek túlsúlyba, így amikor a pápaválasztás eredménye kitudódott, Róma fellázadt Ince ellen. A rövid felkelés a szomszédos Nápoly trónjáért harcoló László számára éppen kapóra jött, hogy segítségével megnyerje a római egyházfőt. László serege pár nap alatt az örök városba ért, és letörte a lázadást. Ince békében elfoglalhatta trónját november 11-én, közel egy hónappal választása után. Lászlónak azonban nem volt teljesen önzetlen a segítsége, és Ince hatalmának támogatásáért cserébe az Anjou trónkövetelő a pápa támogatását kérte a nápolyi trón megszerzéséhez. Akkoriban II. Anjou Lajos foglalta el a déli királyság trónját, akit az avignoni XIII. Benedek koronázott meg. Éppen ezért László arra kérte Incét, hogy ne tartsa meg választása előtt tett ígéretét, miszerint a konklávé tagjai mindent megtesznek majd az egyházszakadás felszámolásáért. László ugyanis a békével elveszíthette minden szövetségesét a nápolyi trón megszerzéséhez. A források szerint egyébként maga Ince sem törte magát a szakadás felszámolásáért, hiszen akkor le kellett volna mondani a pápai trónról és az Egyházi Állam feletti uralomról. Pedig a megegyezést egyre több uralkodó is sürgette. VI. Károly, francia király és Rupert német király, is követeket küldött a szembenálló egyházfőkhöz, hogy rávegyék őket a szakadást felszomló egyetemes zsinat összehívására. De minden eredménytelen maradt.

Ince megválasztása után csak rövid ideig állt helyre a rend. Ez nagyban köszönhető a pápa egy végzetes döntésének is. A korabeli pápák között a nepotizmusnak szinte már hagyománya volt, ezért senkit nem lepett meg, hogy Ince saját unokaöccsét, Ludovico Miglioratit bíborosi rangra emelte. A korábban a milánói udvarban szolgáló Ludovico magas méltósága a lehető legrosszabb fényt vetette Ince pontifikátusára. A heves és kifejezetten igazságtalan hírben álló bíboros később igazolta is a kúria félelmeit. 1405 augusztusában a pápai udvarba érkezett néhány Ince-ellenes római nemes, hogy tárgyaljanak az egyházfővel a város irányításáról és a békéről. Az audiencia végeztével Migliorati bíboros úgy döntött, hogy megtámadja a hangos kompániát. A nemesek hazafelé tartottak, amikor rájuk támadt, és sokakat saját házukban, családjuk szeme láttára gyilkolt le, sőt később a Santo Spirito-kórházba szállítottakat is kidobatta az ablakon. Az éjszakai rajtaütés során tizenegy nemest végzett ki Ludovico. Másnapra egész Róma fellázadt. Incének és az egész pápai udvarnak menekülnie kellett, és a hirtelen felbolydult tömeg harminc áldozatot szedett Ince kíséretéből. A Viterbóba menekülő udvar ismét László segítségére volt utalva, aki nem is tétovázott újra fegyvert fogni Ince hatalmáért. Hamarosan ismét visszatért a béke Róma ősi falai közé, és miután László elismerte a pápa világi uralmát, Ince visszatérhetett az örök városba. De a nápolyi trónért folyamatosan küzdő László többet akart: meg akarta szerezni a Róma és a Pápai Államok feletti hatalmat. Éppen ezért fegyveres csoportokat küldött a városba, és bujtogatta a nemeseket Ince uralma ellen. A felkelés azonban nem hozta el László sikerét, ugyanis az Angyalvárban őrködő katonák leverték a László által fűtött lázadást. Ráadásul a trónkövetelő nápolyi is visszavonta csapatait, amikor Ince egyházi átokkal sújtotta őt.
László kísérlete után Ince úgy döntött, hogy megkísérli a kettészakadt nyugati egyház egybeolvasztását. De már a helyszín megválasztásánál megakadt a folyamat. Ince kijelentette, hogy nem fog Avignonba menni, Róma pedig nem biztonságos. Erre Benedek megvádolta Incét, hogy folyton gátat emel a megegyezésnek. Ebben egyébként a krónikák feljegyzései alapján volt is némi igazság. Végül a vita 1406. november 6-án végleg abbamaradt Ince halálával. A váratlan halál mögött sokan gyilkosságot sejtettek.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Előző pápa:
IX. Bonifác
Római pápa
14041406
Vatikán címere
Következő pápa:
XII. Gergely