III. Szent Gergely (latinul Gregorius), (kb. 690, Szíria – 741. november 28.[1], Róma[1]) lépett Szent Péter trónjára a történelem folyamán 90.-ként 731. február 11-én. Pontifikátusa alatt igyekezett elődje politikájának megfelelően cselekedni. Zsinaton ítélte el a bizánci császár képrombolását, ezzel még inkább eltávolítva Róma és Konstantinápoly politikáját egymástól. Ő volt az utolsó pápa, aki megválasztását a ravennai exarchával illetve a bizánci császárral megerősíttette. Jó kapcsolatokat épített ki a frankokkal, térítőket küldött a germánokhoz viszont a longobárdok királyával, Liutpranddal szembekerült. Ferenc megválasztásáig az utolsó pápa, aki Európa területén kívül született.
Szír származású volt. Apját Jánosnak hívták. Családjával ők is az arab hódítók elől menekültek Itáliába. Gergely itt járta iskoláit, majd bencés szerzetes lett. Adományaival, törődésével a rómaiak között is nagy népszerűségnek örvendett. 731. február 11-én II. Gergely pápa temetésén a nép közfelkiáltásra választotta meg a keresztény egyház élére. Felszentelésére még március 18-áig várni kellett, ugyanis Gergely ravennai megerősítésére várt. Az exarchának akkoriban pedig elég sok dolga volt, ugyanis a longobárdok feldúlták és el is foglalták a császári székhelyt. Csak a pápa rábeszélésére, no meg némi fizetség hatására vonultak ki Ravennából.
Gergely nem tétlenkedett trónján, és azonnal levelet írt a császárnak, III. Leónak, amelyben arra kérte az uralkodót, hogy hagyjon fel a képrombolással. Miután nem érkezett válasz üzenetére, 731 novemberében zsinatot hívott össze Rómában, ahol elítélték a képrombolást, és azt eretneknek minősítették. Amikor a zsinat döntései elértek Konstantinápolyba, Leó őrjöngött a dühtől, és ugyan letett arról a szándékáról, hogy rendeletét Rómában is végrehajtsák, de az összes itáliai provinciáját, Illíriát és Görögországot is kiszakította a római patriarchátusból, és ezeket a területeket a konstantinápolyi pátriárka hatáskörébe helyezte át. Gergely válaszul feladta Ravenna védelmét, így 733-ban a székhely végleg lombard uralom alá került, és pontifikátusa alatt feltűnő tisztelettel viselkedett a szentképek és egyéb relikviák felé.
Gergely több érseki palliumot is adományozott. Az elsők között volt Grado érseke, aki az aquileiai egyházmegye egyik vezetője volt. A palliumot megkapta Egbert, York érseke is, ugyanúgy, mint Tatwine 731-ben majd később Nothelm 736-ban mint Canterbury érsek. 732-ben Szent Bonifácot, a germánok hittérítőjét emelte érseki rangra, majd 737-ben teljhatalommal ruházta fel a germániai egyházszervezet felépítésével.
Gergely uralmának utolsó szakaszában védekezésre kényszerült a támadó lombardokkal szemben. Sietve befejezte a város falainak megépítését, és pénzért visszavásárolta Galleset, egy Rómát védő erődöt Transamund spoletoi hercegtől. Amikor 739-ben Liutprand király újra seregei élére állt, végleg eltörölte a Ravennai Exarchátust, és dél felé nyomult seregeivel, hogy megerősítse hatalmát a beneventoi és spoletoi, valamint a római hercegségben. A pápa szövetségesei ezen hercegek voltak, viszont a túlerő elől Transamund az örök városba menekült. Gergely elérkezettnek látta az időt arra, hogy ismét felvegye a kapcsolatot a frankok udvarnagyával, Martell Károllyal, akinek 732-es poitiers-i győzelmét kirobbanó lelkesedéssel üdvözölte. Azonban a frankok seregei továbbra is készenlétben álltak a Pireneusoknál. 739-ben a frankok alkirálya Rómába érkezett követként, hogy hitesküt tegyen a pápánál, és hogy elmondja seregeik leterheltségét. Ezután a rómaiak magukra maradtak, és Liutprand seregei egyre közelebb nyomultak a régi fővároshoz.
Ebben a felfordulásban érte el Gergelyt a halál 741. november 28-án. Hamvait a Szent Péter Bazilikában temették el, abban a szentélyben, amelyet Gergely emeltetett. Szentként tisztelik, ünnepét november 28-án tartják.
- ^ a b c Gregorio (angol nyelven). www2.fiu.edu. (Hozzáférés: 2011. november 7.)
