XVI. Gergely pápa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
XVI. Gergely pápa
a katolikus egyház vezetője
Gregory XVI.jpg
C o a Gregorio XVI.svg
Eredeti neve Bartolomeo Alberto Cappellari
Született 1765. szeptember 18.
Megválasztása 1831. február 2.
Pontifikátusának vége 1846. június 1.
Előző pápa
Következő pápa
VIII. Piusz
IX. Piusz

XVI. Gergely pápa (Bartalomeo Alberto Capellari) (Belluno, 1765. szeptember 18.Róma, 1846. június 1.) Szent Péter 254. utódjaként 18311846 között római pápa volt.

Élete a pápaság előtt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1765. szeptember 18-án született Bellunóban Giovanni Battista Capellari jogtudós és a nemesi származású Giulia Cesa-Pagani fiaként. Huszonkét évesen belépett a muranói S.Michaele kamalduli kolostorba, Mauro szerzetesi néven. 1786-ban szerzetesi fogadalmat tett, 1787-ben pappá szentelték. A rend generális prokurátorának asszisztenseként 1795-ben Rómába küldték, ahol Capellarinak alkalma volt megismertetni magát, mint kiváló tudós, az eszméit nyíltan kifejtő Trinfo... című műve kiadásával. Ebben kitartott a szigorú katolikus tanok mellett a febronizmussal és a jozefinizmussal szemben. A későbbiekben rendje apáti, főgondnoki és főhelynöki tisztséggel látta el. VII. Piusz pápa kinevezte a Különleges ügyek és az Inkvizíció Kongregációja konzulátorává, majd még később a püspökök vizsgáztatójává, valamint az egyetemek felülvizsgálatát végző pápai megbízottjává. XII. Leó pápa 1826-ban bíborossá nevezte ki a S.Callisto egyházkerületben és megbízta a „Propaganda Fide” prefektusi tisztséggel.

XVI. Gergelyt nagy határozatlanság után választották pápává. Végül a 45 bíborosból 32 szavazott Bartalomea Alberto Capellari bíborosra. Megkoronázása előtt azonban még püspökké kellett szentelni... A Gergely nevet vette fel, napjainkig ő az utolsó, a XVI. ezen a néven.[1]

Pápasága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mint pápa a hitbuzgó konzervatív bíborosoknak és Metternich hercegnek, a Habsburgok kancellárjának a választottja volt, akik olyan abszolutista pápát szerettek volna, aki nem ad utat a kor politikai őrültségeinek. XVI. Gergely pontosan ilyen pápa lett. A Mirari vos enciklikában (1832) elutasított minden, az egyházat megújító, megerősítő, az új kor eszméit tükröző mozgalmat. Az egyházat tökéletesnek tartotta, ellensége volt minden új dolognak, a karbonárók forradalmi mozgalmától a vasutak építéséig.

Belpolitikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1831. február 4-én a Pápai Államot forradalom rázta meg, melyet - megfelelő katonai erő híján - Ausztria "bejövetelével" tudott csak megfékezni. A további megmozdulások miatt Ausztria mellett Franciaország csapatai is bevonultak és 1838-ig a Pápai Állam területén állomásoztak.

Politikájában készséggel támogatta Luigi Lambruschini bíboros, akit a pápa 1836-ban államtitkárának nevezte ki. Ő megtiltotta a vasút bevezetését a Pápai Államba, valamint a katolikusok számára a tudományos konferenciákon való részvételt. Igaz, ez utóbbiak igen gyakran Giuseppe Mazzini mozgalmának politikai propagandaszíntereiként működtek.

A pápai államban költséges zsoldos csapatok felállításával próbálták megerősíteni az elnyomó rendszert.

Külpolitikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pápaság külpolitikáját a korszakban a békés megoldások jellemezték, mivel a zömmel konzervatív kormányzatokkal Gergely pápasága jó kapcsolatokat ápolt.

Egyházpolitikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jóllehet, a teológia pápasága alatt kezdett szakítani a skolasztika sémáival és szembesült a modern filozófia eszméivel, mégis anak több katolikus képviselőjével szakított. Felicité Lamennais „A jövő“ című lapjában a katolikusok és a demokraták szövetségét sürgette, és a vélemény- és sajtószabadság alapjára helyezkedett. Fellépése az új katolikus közéleti felfogást jelentette. XVI. Gergely a Singulari nos enciklikában (1834) elítélte tanait. Így járt George Hermes is aki a kanti kritika talaján állva vetette el a természetfeletti racionális megközelíthetőségét. Louis Bauitain viszont tanai visszavonására kényszerült.

Az 1830-as évek hozták az eredetileg az anglikán egyház megújítására törekvő Oxford-mozgalom kibontakozását, amelynek legjelentősebb tagjai – köztük John Henry Newman (18011890), a kiváló teológus – katolizáltak, ami az angliai katolicizmus látványos újjáéledésére vezetett.

Hittérítő tevékenysége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egyház történetében ő az egyik legnagyobb missziós pápa. XVI. Gergely megerősítette a tengerentúli, afrikai, ázsiai misszionárius tevékenységet. Közel kétszáz missziós püspököt nevezett ki. 1839. december 3-ai levelében elítélte a rabszolgaságot és a rabszolga kereskedelmet, 1845-ös institúciójában pedig a helyi papság kinevelését és a helyi hierarchia kialakítását tűzte ki célul.

A missziós munkában fontos szerepet szánt az apostoli helynökségeknek. Ezeket egyes szerzetesrendekre, egyházi közösségekre bízta, így a missziós munkát az egész közösség összehangolt ügyévé tette.

Kultúrpolitikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sokat köszönhettek neki a római régészeti kutatások és múzeumok. Ő nevezte ki bíborossá Giuseppe Mezzofantit (17741849), a nagy nyelvtehetséget, aki tizenkét nyelven – köztük magyarul – beszélt, és további ötvenhat nyelven meg tudta magát értetni.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Trinfo della S.Sede e della Chiesa contro gli assalti dei novatori, combattuti e respinti con le loro stesse armi. (A Szentszék és az Egyház győzelme az újítók fölött, akiket saját fegyvereikkel győzött le és szorított vissza)
  • „Történelmi-egyházi ismeretek szótára” (Gaetano Morinival együtt)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Mondin, G. 586-587.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Giuseppe Mondin: Pápák enciklopédiája. Szent István Társulat, Budapest, 2001. ISBN 963-361-295-0


Előző pápa:
VIII. Piusz
Római pápa
18311846
Vatikán címere
Következő pápa:
IX. Piusz