Gázlámpa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A gázzal való közvilágítás a modern Európában 1807-ben jelent meg. Először Angliában működtettek városi gázzal lámpákat.

Gázlámpa Budapesten a Gázművek székháza előtt
Lakásvilágító gázlámpa
Gázlámpa Bilbaóban

1856. december 24-én, szenteste gyulladtak ki az első gázlámpák Budapesten.

Világítógáz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szén száraz desztillációjával előállított gáz technológiáját Archibald Cochrane szabadalmaztatta. William Murdock 1792-ben először hozott forgalomba gázpalackokat és 1799-ben felszerelte az első gyári világítóberendezést is. Fredric Albert Winsor rájött arra, hogy vezetékeken jusson el a gáz tetszőleges helyekre.

1806-ban született meg Londonban a National Light and Heat Company (Nemzeti Fény- és Hőtársaság), és 1807-ben Pall Mallon kigyúltak az első utcai gázlámpák. A gázvilágítás rövidesen elterjedt Európa nagyvárosaiban. Párizsban először a passzázsokat világították ki.

Gróf Széchenyi István 1815-ben Londonban látta meg a gázvilágítást. Azt tervezte, hogy Nagycenken ő is bevezeti, aztán végül csak 1840-ben mutatta be.

Pesten és Budán először 1816-ban világítottak gázzal. Az első lámpát Tehel Lajos, a Nemzeti Múzeum természettárának őre az akkori múzeumépület homlokzata előtt gyújtotta be. Ezt a lámpát – amely sokáig az egyetlen volt Pesten – házilag készített légszesszel hozták működésbe.

Először 1838. március 9-én világították ki gázlámpákkal a pesti Nemzeti Színházat, de a közönséget a premier megdöbbentette, mert "világító ereje a pislogáson túl nem terjedt, bűze azonban elhatott Óbudáig".

A Triesti Általános Osztrák Gáztársulat 1855-ben a Lóvásár (ma: II. János Pál pápa tér, elötte Köztársaság tér) téren megépítette első gázgyárát, a Légszeszgyárat. Az első gázlámpák 1856 végén gyulladtak ki a Belső Kerepesi (Rákóczi) úton és a Bel- és Lipótváros utcáiban és középületeiben. A közterületeken 838 lámpát szereltek fel.

Budapest 1873-as egyesítésekor Pesten 40 ezer, Budán 6500 gázlámpa volt, ebből 1669, illetve 501 az utcán működött.

A lámpagyújtogatók egy hosszú póznával felszerelkezve jelentek meg a kijelölt gyülekezőhelyen, itt a városháza tornyában az őr megadta az indulásra a jelet, majd mindegyikük a körzete felé vette útját. Póznájuk végén kis rézkampó volt, mellyel kinyithatták a gázvezeték kallantyúját, s az ugyancsak a pózna végén lévő borszeszlángba itatott kanóccal lángra lobbantották a kiáramló gázt.

Szerepel egy ilyen lámpagyújtogató például a Kis hercegben is.

Működő gázlámpák vannak ma is a Budai Várban, a Margitszigeten, a Lukács fürdő előtt és a Gázművek Köztársaság téri múzeuma udvarán.

„Szegény ember gazdag városban”

Estve lőn s az ég boltozatjáról
A nap sugárai mind letűntenek,
Mégsem sötétek városunk utczái
Hullámzik szint' a tarka néptömeg.
Ezernyi lámpák égnek bűvös fényben:
Kérjük ezért reánk is gondolni
Világosságot buzgón kik terjesztünk,
S most boldog újévet kívánunk mi.

Forrás: Békés István: Szegény ember gazdag városban, Kossuth Kiadó 1973.

Acetilén[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az acetilént 1836-ban Edmund Davy fedezte fel, és nagyüzemi gyártását (mely során egy kilogramm karbidból 200-300 liter gázt lehetett előállítani) Moissan és Wilson dolgozta ki 1894-ben. Az acetilénnel világítás során kevesebb volt a fejlesztett hő és az égéstermék, kisebb volt a kellemetlen szag mint a petróleum vagy a világítógáz esetén, viszont az acetilén labilis, levegővel való keveréke nyomás hatására könnyedén robban, így felhasználása számos nehézségbe ütközött.

A világ legelső acetilénnel működő közterületi lámpája Tatán készült el 1897-ben[1][2], melyet a budapesti Acetiléngáz Rt.-nél dolgozó Berdenich Győző gyártulajdonos, mérnök és feltaláló tervei szerint készítettek (ezeket az Auer-égőknek nevezték és lényegüket a világítás hatásfokát növelő fém izzóharisnya adta), és 1897. július 24.-én este fél kilenckor gyulladtak fel 21 köztéri lámpában.[3] A hálózatot még az év szemptemberében bővítették, amikor Ferenc József egy hadgyakorlat alkalmából a városban találkozott II. Vilmos német császárral.

Bár ebben a korban már ismert volt Nicola Tesla (Edison által 1879-ben szabadalmaztatott) elektromos izzólámpája, a számítások szerint kis településeken az acetilén tűnt hatékonyabbnak. Sajnos a vélt reményeket veszélyessége, a szállításának (csőhálózatának) műszaki nehézségei miatt nem váltotta be így 1912-ben Tatán is áttértek az elektromos világításra, és az utcai acetilénvilágítás 15 éve csupán technikatörténeti kuriózumként maradt ismert.

Mivel az acetilén közvetlen előállítása aránylag egyszerű ezért több helyen is alkalmaztak helyi előállítású gázlámpákat, mint amilyenek a bányázati vagy barlangászati karbidlámpák, de használták hintókon és korabeli autókon is.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Évfordulóink 1997, MTESZ / Makra Zsigmond

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]