III. Viktor pápa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
III. Viktor pápa
a katolikus egyház vezetője
Victor III.jpg
Eredeti neve Dauferio
Született 1026/1027
Benevento
Megválasztása 1086. május 24.
Beiktatása 1087. május 9.
Pontifikátusának
vége
1087. szeptember 16.
Elhunyt 1087. szeptember 16.
Monte Cassino
Ellenpápa III. Kelemen
Előző pápa
Következő pápa
VII. Gergely
II. Orbán

Boldog III. Viktor (1026? – 1087. szeptember 16.) néven lépett a pápai trónra a történelem 158. egyházfője. Viktor a történetírók szerint Monte Cassino legkiemelkedőbb apátja volt, de Róma élén csapnivalóan irányította az egyházat. Ebben nagy szerepet játszott az is, hogy elődje, VII. Gergely élesen szembefordult IV. Henrik császár birodalmával, ezért a nagy kavarodást okozó egyházfő halála után a császár III. Kelemen ellenpápa mögé állt. Ez jelentősen megnehezítette Viktor uralkodását, de mivel akarata ellenére választották meg a legfőbb egyházi tisztségbe, nem is igen törte magát, hogy rendet teremtsen egyháza berkeiben.

Erős apát Monte Cassinoban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Út a kolostorba[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hozzávetőleg 1026-ban látta meg a napvilágot, eredetileg Dauferius néven. Apját V. Landolfnak nevezték, aki a beneventoi lombard hercegi család nem uralkodó ágának tagja volt. Apja sosem tett le arról, hogy egyszer ismét az ő ágára kerül a hatalom, ezért mindent megtett, hogy egyetlen fiát kiváló oktatásban részesítse. De mindennek csak annyi haszna lett, hogy Dauferius kedvet kapott a papi élethez. Amikor ezt családja előtt is felfedte, apja azonnal megtiltotta neki az Úr szolgálatát, hiszen ezzel utód nélkül kihal a család, és a hercegi hatalomról végképp lemondhattak.
Amikor 1047-ben apja meghalt a normannok ellen vívott csatában, Dauferius megszökött otthonról, és elállt a már elrendezett házasságtól. A család erővel visszavitte, de amikor másodjára is sikerült neki megszöknie, végképp elengedték.

Beneventoba menekült, ahol beállt a Szent Szófia kolostor szerzetesei közé. Itt kapta a Desiderius nevet. A harmincadik évéhez közel álló Desiderius túlságosan laza erkölcsűnek találta a kolostort, ezért előbb az Adriai-tengeregyik szigetére, a Tremitén álló monostorba ment, majd 1053-ban az Abruzzi tartományban található Majella remetéihez csatlakozott.
Ebben az időben kezdtek felfigyelni a művelt és tiszta erkölcsű szerzetesre, majd az egyik apát IX. Leó pápa figyelmébe ajánlotta. Leó elhívta magával Beneventoba, hogy segítsen a béketárgyalásokban, amely a normannokkal vívott Civitatei csata vesztes csata után jött létre. Az egyházfő meg volt elégedve Desiderius munkájával, és hamar a pápai udvarhoz kötötte. Leó halála után II. Viktor pápa is kegyeibe fogadta. Desiderius követte a pápát Firenzébe, ahol találkozott két Monte Cassinoi szerzetessel. Desiderius elbeszélgetett velük, majd 1055-ben velük együtt tért vissza a dél-itáliai kolostorba.

Codex Vaticanus Latinus 1202, folio 2r, 11. század

Monte Cassino élén[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Még abban az évben beállt a bencés rend szerzetesei közé, és hamarosan a capuai rend vezetője lett. X. István pápa 1057-ben Monte Cassinoban akarta bevégezni életét. A visszavonult egyházfő azt gondolta, hogy betegségéből nem fog felépülni, ezért összehívta a rendet és az apátság vezetését Desideriusra bízta. Azonban pár hét múlva a pápa felépült, és így tulajdonképpen két apátja lett Monte Cassinonak. István társapátját Konstantinápolyba küldte, hogy ott képviselje érdekeit, és ezzel egy csapásra megoldva a kettős apátság gondját is. Desideriust egy évvel később Bari kikötőjében érte utol István halálhíre. Robert Guiscard, normann herceg segítségével visszatért Monte Cassinoba, ahol 1058 húsvétján Humbert bíboros apáttá szentelte föl.
II. Miklós pápa a Szent Cecília-templom bíborosává tette meg 1059-ben, és ezzel Róma végképp elismerte megbecsülését Desiderius munkájával kapcsolatban. Ugyanis apáttá szentelése után a beneventoi származású Desiderius nagyszabású reformokat hajtott végre az apátságon belül. Újjáépíttette a templomot és a kapcsolódó épületeket, művészeti iskolát alapított és erős kézzel új fegyelmi szabályzatot dolgozott ki, amelyet be is tarttatott apátságában. A Monte Cassinoi apátság Itália legnevesebb kolostorává vált. Ezért nem csoda, hogy Desideriust tekintik az alapító után a legnagyobb Monte Cassinoi apátnak. 1071 októberében készült el az új bazilika, amelyet II. Sándor pápa szentelt fel.

Egyházi körökben egyre inkább becsülték és tisztelték az apátot, de rengeteg híve akadt a világi vezetők körében is. Volt idő, amikor Monte Cassinoba egymást érték a drága ajándékokat szállító karavánok. A legnevesebb a bizánci császár által küldött aranyoltár volt, amelyet drágakövek ékesítettek. De ebben az időben kerültek mai helyükre a bazilika hatalmas bronz és ezüst kapui. Capuában freskók is maradtak fenn ebből az időből. Desiderius igen nagy hangsúlyt fektetett a kolostor gazdag könyvtárának bővítésére. Szerzetesei több kora keresztény művet is másoltak és fordítottak, ezért az egyik leggazdagabb könyvtárat sikerült Monte Cassinoban berendezni.

Gergely pontifikátusa alatt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Desiderius elismertségét a katolikus egyház legfelsőbb rétegeiben is elismerték. Ez a mély tisztelet azonban nemcsak az apát különleges tehetségének és vallásos buzgalmának szólt, hanem annak is, hogy Desiderius kiváló kapcsolatokat tartott fenn a normann hercegekkel. Éppen ezért VII. Gergely Apulia, Campania, Calabria és a Beneventoi Hercegség pápai vikáriusává nevezte ki Desideriust. Róma még azt is engedélyezte neki, hogy püspököket és apátokat nevezzen ki.
Ez a kivételes bánásmód és tisztelet Gergely politikájának is köszönhető. Hiszen a reformpápa háborúba keveredett a német-római császárral, és ezért igen nagy szüksége volt a normann szövetségre. Ezt pedig Desiderius bármikor el tudta intézni. Az apát baráti viszonyban volt az összes herceggel, és mindig rá tudta őket venni, hogy védjék meg a Szentszéket. 1073. augusztus 2-án Beneventoban szövetséget is kötött Gergely nevében a normann hercegekkel. Persze később a normann hercegek nem tartották szavukat, és Róma ellen vonultak. De a normann hercegek még ekkor is igen jó kapcsolatokat tartottak fenn Desideriusszal, annak ellenére, hogy seregeik Gergelyt ostromolják. 1082-ben találkozott a császárral Albanonál, és az ő kérésére segítette ki az Angyalvárba szorult pápát a normann sereg.

Gergely ebben az időben gyanúval szemlélte az apát cselekedeteit, ugyanis Desiderius és Clunyi Hugó azon mesterkedtek, hogy kibékítsék a két nagyhatalmat. Végül a harcok elcsendesedtek, és Henrik ellenpápája ugyanúgy elmenekült Rómából, mint Gergely. A nagy pápa 1085-ben salernoi halálos ágyán minden gyanúja ellenére Desiderius nevezte meg egyik legalkalmasabb követőjeként.

Viktor pápa lesz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gergely utolsó akarata eljutott Desiderius fülébe is, de ő minden egyes porcikájában elutasította a szent hivatalt. Nem akarta elhagyni szeretett apátságát, és egyre romló egészségi állapotára is hivatkozott, amikor a pápa halála után Rómába utazott, hogy a bíborosokkal összeülve megtárgyalják a következő pápa személyét. Minderre csak úgy volt lehetőség, hogy a rómaiak kiűzték a városból III. Kelement, a császár jelöltjét. Amikor Desiderius rájött, hogy a bíborosok őt akarják a szent trónusra, megrettent és Monte Cassinoba menekült a kinevezés elől. Desiderius úgy döntött, hogy ráveszi a normann és lombard hercegeket arra, hogy támogassák a megválasztandó új pápát. Ezzel azt akarta elérni, hogy helyette most már más is bátran vállalhatja a megtisztelő hivatalt. Amikor az egyesült normann és lombard seregek élén Róma elé érkezett Desiderius, hamar rájött, hogy a normann hercegek és a klérus szövetséget kötött Desiderius akarata ellen. Ezért az apát kijelentette, hogy amennyiben erőszakkal teszik fejére a tiarát, vissza fog vonulni Monte Cassinoba. Húsvét napján összegyűlt a római klérus, de nem sikerült döntésre jutniuk. A következő gyűlésen Desideriust ismét felkérték a pápaság posztjának betöltésére, majd másnap ismét megtették ezt. Az apát mindkétszer visszautasította Szent Péter trónját.

A város consulja, Cencius azt javasolta, hogy válasszák meg a nagyszerű ostiai püspököt, Odot. De a klérus elutasította személyét, hiszen püspököt a kánoni törvények szerint nem lehetett a pápai hivatalba emelni. Végül betelt a pohár, és a klérus a normann katonák segítségével 1086. május 24-én erővel Desideriusra adta a bíbor ruhát, és a III. Viktor nevet adva neki egyházfővé szentelték a makacs apátot. Közel egy év után tehát ismét volt feje az egyháznak.

Rövid pontifikátus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Négy nappal felszentelése után Viktornak el kellett hagynia a várost, ugyanis a császár támogatását élvező ellenpápa betört a szent városba. Viktor minden tiltakozás ellenére Terracina városában lemondott pápai jogáról, és visszatért Monte Cassinoba. Majdnem egy év elteltével a római klérus, a normann hercegek, Cencius consul és a római nemesek Capua városába zsinatot hívtak össze, amelyre Viktort is meghívták. A zsinaton szó esett az egyház elesett helyzetéről, és arról, hogy még mindig nincs megfelelő vezetője az egyháznak. Ezért 1087-ben Viktor önként beleegyezett egyházfői kinevezésébe.

1087. május 9-én a normann seregek bevonultak Rómába, és elűzték a Lateránból Kelement. Még aznap hatalmas pompával egyházfővé szentelték fel Viktort. De az ellenpápa fenyegetése miatt, és saját belső békéje miatt nyolc nap múlva ismét visszatért Monte Cassinoba.
Pontifikátusának legjelentősebb állomása volt az 1087 augusztusában Beneventoban összehívott zsinat. Ezen a zsinaton megerősítette VII. Gergely minden törvényét, és kiátkozta III. Kelement. Elítélte a világi invesztitúrát és az egyházi reformok mellett állt ki. Mindezek mellett ehhez a zsinathoz köthető a keresztes háborúk előfutáraként emlegetett hadjárat, amely 1087. augusztus 5-én indult el Itália partjairól. A római, pisai, genovai és normann seregek Afrikába hajóztak a Szentszék lobogói alatt, és elfoglalták El Mahadia városát. Az ütőképes sereg arra kényszerítette a tuniszi szultánt, hogy fizessen adót Rómának és szabadítsa fel a keresztény rabszolgákat. A szaracénok ellen vezetett hadjárat sikere csak rövid ideig tartott, hiszen amikor az itáliai seregek visszatértek, a szultán semmibe vette ígéreteit.

A három napig húzódó zsinaton a pápa rosszul lett, és igen komolyan megbetegedett. Viktor visszavonult Monte Cassinoba, ahol megjelölte új utódját az apátság élére. A klérusnak pedig osztiai Odot jelölte utódjául a pápai trónra. 1087. szeptember 16-án halt meg. Testét a Monte Cassioni bazilika képtalantermének egyik kriptájában helyezték örök nyugalomra. Kultusza ugyan már halála után 60 évvel fellángolt, az egyház 1887-ben avatta boldoggá.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző pápa:
VII. Gergely
Római pápa
10861087
Vatikán címere
Következő pápa:
II. Orbán