Campania

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Campania
ViewofNaplesBay.jpg
A Vezúv látképe a Nápolyi-öböl felől
Campania zászlaja
Campania zászlaja
Közigazgatás
Ország  Olaszország
Rang Régió
Székhely Nápoly
Megyéi Avellino (AV)
Benevento (BN)
Caserta (CE)
Napoli (NA)
Salerno (SA)
Kormányzó Antonio Bassolino
Népesség
Teljes népesség 5 813 542 fő (2008) +/-
Népsűrűség 427,6 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 13 595 km²
Időzóna UTC+1
ItalyCampania.png
Campania régió elhelyezkedése
Campania weboldala

Campania egy (olasz kiejtés: kamˈpaːnja) olaszországi régió, Lazio, Molise, Puglia és Basilicata régiók valamint a Tirrén-tenger által határolva. Székhelye és egyben Dél-Olaszország legjelentősebb városa, Nápoly.

Napoli5

Földrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fekvése és geológiája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Campania Dél-Olaszország egyik tartománya. Északnyugaton Lazio, északon Molise, északkeleten Puglia, keleten Basilicata régiókkal, nyugaton a Tirrén-tengerrel határos.

Lazio régióval a határ a Garigliano folyó mentén húzódik, Molise, Puglia és Basilicata régiókkal pedig az Appenninek vonulatai mentén. A Tirrén-tenger négy öble határolja: északnyugaton a Gaetai-öböl; központi részén a Misenói-fok és a Campanella-fok között a Nápolyi-öböl, melynek része a Pozzuoli-öböl; délebbre a Campanella-fok és a Licosa-fok között a Salernói-öböl; Camerota és a Scalea-fok között (már Calabria régióhoz tartozik) pedig a Policastrói-öböl.

Északnyugat-délkelet irányban a Nápolyi-Appenninek gyűrődéses vonulata határolja, a régió teljes hosszában. A hegységek legrégebbi részei mezozoikumi metamorf kőzetekből épülnek fel, legfiatalabb részeire pedig harmadkori üledékes kőzetek a jellemzőek (konglomerátumok, mészkő, agyagrétegek, stb.). Campania északi részét a Matese-hegység vonulata uralja, mely elfoglalja Avellino és Benevento megyék területének nagy részét. Délkeleti irányban haladva, Avellino városától a Sele folyó völgyéig a Picentini-hegység vonulata húzódik. A régió déli részét, a Cilento és Vallo di Diano Nemzeti Park területén pedig az Alburni-hegység található. A Lattari-hegység, mely végig húzódik a Sorrentói-félszigeten az Appenninek egyik nyugati irányú nyúlványa. A félszigettől nyugatra fekszik Capri szigete, mely szintén mészkőrétegekből épül fel. A Lattari déli oldalát, mely meredeken lejt a Salernói-öbölbe rövid, hegyipatakok vizei által kialakított völgyek tagolják: ennek a parszakasznak a neve Amalfi-part. Szintén az Appenninek egyik nyúlványa, a régió déli csücskében, a Policastrói-öböl partján fekvő Bulgheria-hegység hegytömb. Az Alburni- és Bulgheria hegységek területén gyakoriak a különböző karsztjelenségek.

A Lattari-hegység látképe Salerno városából

A régió nyugati, Tirrén-tengerrel határos oldalán húzódik a Campaniai vulkáni ív, melynek kialakulása a kora pleisztocénben kezdődött. A vonulat legészakibb része a Roccamonfina hegység Teano település mellett. A Campi Flegrei vulkáni zóna a Pozzuoli-öböl környékén fekszik. Itt található a Monte Nuovo, a Solfatara és Astroni kráterek, az Avernói-, Lucrinói-, Fusaro-krátertavak. Ugyancsak ezen vulkanizmusnak köszönhetően alakultak ki Ischia, Procida és Vivara szigetek. A Nápolyi-öböl partján fekszik a Vezúv, mely egy napjainkban is aktív vulkán. Nápolytól a Garigliano folyóig húzódik a Campaniai-síkság, mely Campania legkiterjedtebb síkvidéke. A Vezúvtól keletre található a Nolai-síkság, mely tulajdonképpen a Campaniai-síkság része. A Salernói-öböl partján, a Sele folyó torkolatvidékén terül el a Salernói-síkság.

Vízrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Campania legjelentősebb folyója a Volturno, mely a Matese-hegység vizeit gyűjti össze és átszeli a Campaniai-síkságot, mielőtt a Tirrén-tengerbe ömlik. Legnagyobb mellékfolyója a Calore Irpino. A Vezúvtól délre folyik a Sarno, melyet Olaszország legszennyezettebb folyójaként tartanak számon. A Salernói-öbölbe ömlik a régió második legnagyobb folyója a Sele, mely Picentini- és Alburni-hegységek vizeit gyűjti össze. Legfontosabb mellékfolyói a Tanagro és a Calore Lucano. Az Alburni-hegységből ered az Alento is.

A régió legnagyobb édesvízi tava a Matese-tó, mely a Matese-hegység vonulatai között fekszik.

Éghajlat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A régiónak tipikus mediterrán éghajlata van: enyhe telekkel és forró nyarakkal. A legtöbb csapadék novemberben és decemberben, valamint március-áprilisban hullik. A hegyvidékekben a klíma temperáltabb, alacsonyabb átlaghőmérsékletekkel.

Tájegységek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Avellino megye Benevento megye Caserta megye Nápoly megye Salerno megye
Hirpinia Alto Tammaro-Alto Fortore
Ciampate del Diavolo
Nocera-Sarno-síkság
Nolai-síkság
Flegrei-félsziget
Sorrentói-félsziget
Nocera-Sarno-síkság
Cilento
Amalfi-part
Policastrói-öböl

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ókor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dél-Olaszország politikai térképe 1000-ben

A rómaiak Campania felix-nek nevezték a vidéket, melynek jelentése szerencsés vidék. A Campania név eredete – akárcsak a franciaországi Champagne régió esetében – a latin campusból származik (francia nyelven champ), melynek jelentése vidék. Az tulajdonképpeni Campania felix az Appenninektől délre egészen a Sorrentói-félszigetig húzódott a szabinok és a picentinusok által lakott területek közé ékelődve. A vidék első lakosai az oszkok voltak, akiket az i. e. 5 században a szamniszok fokozatosan kiszorítottak. I. e. 8 században görög telepesek jelentek meg a Campaniában kereskedelmi gyarmatvárosokat alapítva (Neapolis, Cumae, Poseidonia stb.).

Legjelentősebb városa ebben az időben Capua volt, a második legnagyobb itáliai város Róma után. Az Appennini-félsziget déli részeinek meghódítására indított hadjáratok során Róma szövetségese volt, minek következtében municípiumi rangot kapott. Lakosai civitas sine suffragio, azaz szavazati jog nélküli polgárok voltak. I. e. 312-ben elkészült a Via Appia, a Rómát Capuával összekötő út, mely az Itáliát behálózó római utak előfutára volt.

A második pun háború során (i. e. 216-203) Hannibál seregei kifosztották és elpusztították a campaniai települések nagy részét, ami jelentős népességcsökkenéshez vezetett. A helyzetet kihasználva, több, mint 135 000 római veterán és római polgár törvénytelenül elfoglalta az ager publicushoz tartozó területeket. Tiberius Sempronius Gracchus néptribunus i. e. 133-ban célba vette ezeket a törvénysértéseket, ami a föld nem kis részének újraelosztásához vezetett.

I. e. 90-ben, a itáliai szövetségesháborúk során a Marius által vezetett felkelők elfoglalták Campania nagy részét, i. e. 89-ben azonban Sullának sikerült visszafoglalnia Nolában állomásozó hadseregének segítségével. I. e. 73-71 között a Spartacus vezette rabszolgalázadás színtere volt, melyet Marcus Licinius Crassusnak i. e. 71-ben sikerült levernie. Campania romanizációja az i. e. 1 században teljesedett ki. Campania felixben, tájainak és kellemes éghajlatának köszönhetően volt a tehetősebb római polgárok nyári rezidenciája.

Középkor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Nyugatrómai Birodalom bukása után, 475-ben Odoaker Itália királyának (Rex Italiae) kiáltotta ki magát, a tényleges hatalom azonban a bizánci császárok kezében maradt. A bizánciak hatalmát az 568-ban érkező longobárdok gyengítették, akik a következő évszázadok során számos kisebb-nagyobb önálló vagy részben a bizánciaktól függő hercegséget hoztak létre (Nápolyi Hercegség, Beneventói Hercegség, Capuai Hercegség, Salernói Hercegség, Amalfi Köztársaság).

882 és 915 között a szaracénok fokozatos támadásainak következtében a vidék lakossága megcsappant. Miután a normannoknak 1091-ben sikerült elfoglalniuk a 827 óta szaracén fennhatóság alatt álló Szicíliát, megszűnt Campania veszélyeztetettsége is. A nomannok Szicíliából kiindulva, Palermo fővárossal, megalapították saját államukat, a Szicíliai Királyságot. Sorra meghódították a dél-itáliai városokat és hercegségeket.

1194-ben a Szicíliai Királyság VI. Henrik német-római császár birtokába került, ennek 1186-os házassága révén szicíliai Konstanciával, aki az utolsó normann király, III. Vilmos nagynénje és utóda volt. Henrik korai halála után a palermói trónra II. Frigyes került, mindössze két évesen. Miután II. Frigyes egyben a Német-római Birodalom császára is volt, és ezáltal számos észak-itáliai területet is birtokolt, a pápa (IV. Kelemen) veszélyeztetve érezte hatalmát és befolyását Itáliában, ezért a francia Anjou Károlyt támogatta a szicíliai trónért folytatott küzdelemben. A Hohenstauffenek szicíliai uralkodása 1266-ban ért véget az Anjouk inváziójának és az utolsó király, Konradin, halálának következtében. A francia uralom és a nagy adóterhek ellen 1282-ben felkelés tört ki, melyet szicíliai vecsernye néven ismernek. Ennek következtében III. (Aragóniai) Péter sikeres hadjáratának köszönhetően meghódította a királyságot. A felkelésnek 1302-ben a caltabellottai béke vetett véget, melynek következtében a királyság két részre szakadt, mindkettőnek neve hivatalosan Szicíliai Királyság lett. A Szicíliát magába foglaló királyságot Trinacria Királyságaként emlegették, míg a Dél-Itáliát (Mezzogiorno) magába foglaló kontinentális részt Nápolyi Királyságként. A palermói trónra II. Frigyes került, míg a nápolyira II. Károly.

Korai újkor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Két Szicília Királysága 1815-ben

A Nápolyi Királyság a 16. század folyamán is a Franciaország és Spanyolország közötti viszálykodás tárgya maradt, de a királyság elhódítására irányuló francia próbálkozások egyre gyengébbek lettek. A franciák 1559-ben a cateau-cambrésis-i békeszerződésben mondtak le véglegesen követeléseikről.

A 18. század eleji spanyol örökösödési háborúk után a királyság a Habsburg Birodalom fennhatósága alá került. 1714-ben a Rastatti Szerződésben a királyság élére VI. Károly német-római császár került. Ugyancsak az ő kezébe került 1720-ban Szicília is. A királyság azonban nem maradt sokáig Habsburg fennhatóság alatt, ugyanis 1734-ben a spanyolok meghódították, és mindkét királyság élére a Bourbon-házból való V. Fülöp spanyol király legfiatalabb fiát, Károly pármai herceget nevezték ki, aki VII. Károly néven uralkodott. Miután apja halálát követően Károly (III. Károly néven) a spanyol trónra került 1759-ben, a nápolyi trónt fia, IV. Ferdinánd kapta meg. A két királyság 1735 után perszonálunióban állt egymással, csak a közös király személye tartotta őket össze, egyébként mindkettő teljesen független volt egymástól.

19. század[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1799-ben IV. Ferdinándot a francia forradalmi erők és az őket támogató nápolyiak elűzték a trónról, és kénytelen volt Szicíliába menekülni. A franciák segítségével megalapították az Első Nápolyi Köztársaságot (Parthenopéi Köztársaság), de ez rövid életűnek bizonyult, miután a katolikus egyház által szított lazzarik felkelése visszahozta Ferdinándot a trónra. Ferdinánd döntése, hogy 1805-ben a Napóleon elleni harmadik koalícióhoz csatlakozzon, káros volt a királyság számára, amely 1806-ban, az austerlitzi csata után a franciák kezébe került. Napóleon a bátyját, Bonaparte Józsefet emelte a nápolyi trónra. Miután József 1808-ban megkapta a spanyol trónt, Napóleon húga, Karolina és ennek férje, Joachim Murat marsall került a nápolyi trónra.

IV. Ferdinánd eközben a Szicíliai Királyság uralkodója volt (III. Ferdinánd szicíliai király néven). Miután 1814-ben legyőzték Napóleon seregeit, az európai nagyhatalmak megerősítették Joachim Muratot nápolyi királyként. Miután a nagyhatalmak, főleg Nagy-Britannia, gyanakodva viszonyultak uralkodásához, Murat helyzete egyre bizonytalanabbá vált. 1815-ben, amikor Napóleon ismét visszakerült a francia trónra száz napig, Murat a támogatásáról biztosította. A tolentinói csatában az osztrák seregek leverték Murat hadait és visszaállították Ferdinándot a nápolyi trónra. A waterlooi csata után IV. Ferdinánd elfogatta és kivégeztette Murat-t.

1816-ban a Nápolyi Királyságot Ferdinánd hivatalosan egyesítette a Szicíliai Királysággal, így megalakult az új államalakulat, a Két Szicília Királysága. Ferdinándot fia, I. Ferenc követte a trónon, akinek uralkodása alatt a királyság Itália legdiktatórikusabb államává lett. 1859-ben, II. Ferenc uralkodása alatt ugyanakkor a leggazdagabb olasz királysággá vált.

1861. szeptember 6-án Giuseppe Garibaldi seregei elfoglalták a királyságot, majd októberben egy népgyűlés alkalmával kikiáltották Két Szicília Királyságának egyesülését Olaszországgal.

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Campania Olaszország egyik legnépesebb (5 790 187 lakos) és legsűrűbben lakott régiója. Az átlagos népsűrűség 425,9 lakos/km², az érték azonban megyénként változik: Avellino megyében 156 lakos/km², Benevento megyében 139 lakos/km². Caserta megyében a népsűrűség 333 lakos/km², Nápoly megyében viszont 2632 lakos/km², és ezzel Olaszország legnagyobb népsűrűségével büszkélkedhető megyéje.

Noha számos virágzó városa van (lásd Nápoly), Campania nem vonzotta és vonzza a bevándorlókat, ami elsősorban a magas munkanélküliségi rátának köszönhető. Az észak-olaszországi tartományokhoz viszonyítva a bevándorlók száma minimális. A lakosság összetétele:

  • Olaszok - 5 659 702 lakos (98,8%)
  • Ukránok - 12 718 lakos (0,2%)

Ezen felül kisebb számban élnek marokkóiak, albánok és lengyelek is.

Közigazgatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Campania megyéi

Campania területe öt megyére van osztva:

A régió legnépesebb városai:

Város Megye Lakosság
(fő)
Terület
(km²)
Nápoly Nápoly (megye) 1 004 500 117
Salerno Salerno (megye) 146 324 58
Giugliano in Campania Nápoly (megye) 110 650 94
Torre del Greco Nápoly (megye) 90 607 30
Pozzuoli Nápoly (megye) 82 131 43
Casoria Nápoly (megye) 81 888 12,03
Caserta Caserta (megye) 79 488 53,07
Castellammare di Stabia Nápoly (megye) 66 413 17
Benevento Benevento (megye) 63 026 130
Afragola Nápoly (megye) 62 319 17,99
Portici Nápoly (megye) 57 777 4
Avellino Avellino (megye) 56 928 30,41

Hagyományok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nápolyi nyelv[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nápolyi nyelvváltozat a vulgáris latinból alakult ki, hasonlóan az olasz, francia, spanyol, portugál stb. nyelvekhez.

Két Szicília Királyságának Olaszországgal történő egyesítéséig a királyság hivatalos nyelve volt. Az egyesülés után, miután az újonnan megalakult Olaszország hivatalos nyelve a toszkán dialektuson alapuló köznyelv lett, a nápolyi nyelvet lefokozták dialektus szintjére.

Jelenleg törvényhozási próbálkozások vannak az olasz parlamentben a nápolyi nyelv elismerésére regionális és kisebbségi nyelvként. Az UNESCO Nemzetközi Szabványügyi Szervezete ISO 639 szabványszám alatt már elismerte: hivatalos kódja NAP.

Gasztronómia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pizza Margherita

Nápoly a pizza őshazája. A modern pizza feltalálását a nápolyi Raffaele Espositónak tulajdonítják, aki az 1780-ban alapított és ma Pizzeria Brandi néven még mindig működő Pietro… e basta cosi sütödében dolgozott, és 1889-ben a szavojai I. Umberto király és Margherita királyné látogatása alkalmából különleges pizzát készített. A pizza az olasz nemzeti színekben készült: zöld (bazsalikom), fehér (mozzarella) és piros (paradicsom), és készítője a királynéról nevezte el.

Az előételek közül helyi jellegzetesség a crostini alla napoletana (vékony kenyérszeletek mozzarellával, articsókával és paradicsommal enyhén megpirítva), impepata di cozze (friss kagylók citromlében, petrezselyemmel és olívaolajjal elkészítve), mozzarella in carozza (kenyérszeletek mozzarellával összepirítva), továbbá a zucchine a scapece (sült zucchini) és a peperoni farciti (töltött pepperoni).

Sfogliatelle

A főételek kategóriájából megemlítendő a minestra marinata (káposztaleves sonkával vagy kolbásszal) és a zuppa di cardoni(articsókaleves csirkehússal). A jellegzetes olasz tésztaféleségek közül megemlítendő a maccheroni cacio e uova (sajtos, tojásos makaróni), a pasta fritte (sült tészta, húsgombócokkal) és a fusilli alla napoletana (zöldséges makaróni). A sartú puffaszott rizs és húsgombócok keveréke, zöldséggel, gazdagon fűszerezett öntetekkel.

Elterjedt ételek az anguilla in umido és az anguilla alla griglia (mindkettő sült angolnából készül). A coniglio all'ischitana nyúlhúsból és paradicsomszószból készül. A polpo alla luciana főtt polip gazdagon fűszerezett köretekkel. A cervella alla napoletana borjúvelőből és rengeteg zöldségből készül.

Híres nápolyi cukrászsütemények a babà (hazánkban szavarinként ismert), a sciù (csokoládé vagy kávékrémmel megtöltött tészta) és a pastiera (többrétegű, rizsből vagy lágyított búzából készült sütemény). Nápolyi különlegesség a sfogliatella, amely leginkább a croissanthoz hasonlít.

Campania a borairól is híres. A legismeretebb bor a Taurasi (száraz, vörös), mely Avellino vidékéről származik; a Cilento vidékéről származó szintén vörös, száraz Aglianico del Cilento és Aglianico di Guardia Saframondi borok; Ischia szigetéről elsősorban fehér borok származnak, az Ischia Bianco, Ischia Biancolella és az Ischia Forastera; a Vezúv lejtőin termelik a világhírű Vesuvio Bianco (száraz, fehér), Vesuvio Rosato (száraz, rosé) és a Lacryma Christi (száraz, fehér) borokat.

Fő látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pompeji: Vettius-háza
Capri látképe

Campania természeti és kulturális látnivalói világszerte ismertek, évente több millió turistát vonzanak a régióba. Legjelentősebb látnivalói:

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az EURISPES tanulmányai Dél-Olaszország gazdasági mutatóit vizsgálják összehasonlítva az ország többi részével. Ezek szerint Észak-Olaszországban a lakosság 2,4%-a él a szegénységi küszöb alatt, a munkanélküliség pedig 3,8%; Közép-Olaszországban ezek a mutatók 1,6% illetve 6,1%; Dél-Olaszországban a lakosság 7,3%-a él a szegénységi küszöb alatt és 17,9%-uk munkanélküli. Amíg a feketegazdaság a teljes olasz gazdasági termelés közel egyharmadát (körülbelül 30%) adja, addig ez a mutató Dél-Olaszországban 70% körüli. Általában elmondható, hogy a térség gazdasága a kereskedelmi szektor felé mozdul el a hagyományos mezőgazdaság felől.

Puglia mögött Campania Dél-Olaszország második legiparosodottabb régiója. A régión belül kiemelkedően magasan fejlett az ipar Nápoly és Salerno megyékben. Az ipar fő ágai: élelmiszeripar, gépgyártóipar, finommechanika és hajógyártás. Nápoly és Salerno kikötői Olaszország legforgalmasabb kikötői közé tartoznak úgy teher-, mint személyszállítás terén.

A mezőgazdaság elsősorban a Campaniai-síkságon valamint a Nolai-síkságon élő lakosságot foglalkoztatja. A régió déli részében, a hegyekkel, dombokkal szaggatott Cilento vidékén elsősorban olíva- és gyümölcstermesztéssel foglalkoznak. A Vezúv lejtőin az ásványi anyagokban gazdag vulkáni eredetű talaj a szőlőtermesztésnek és bortermelésnek kedvez. A halászatnak elsősorban helyi szinten van különösebb fontossága, szerepe visszaesett, főleg amióta az olasz állam korlátozza a Tirrén-tengerből kifogható halmennyiséget.

A számos világhírű látnivalónak köszönhetően a turizmusnak egyre nagyobb részesedése van a régió gazdaságában. A gyógyturizmus rendkívül fejlett a vulkáni utóműködések következtében kialakult termálvizű forrásoknak köszönhetően (Ischia, Pozzuoli stb.)

A történelmi hagyományokat követendő számos kézművesipari központ is kialakult: például San Leucio selyemszövő műhelyei, a nápolyi Capodimonte porcelánmanufaktúrái, stb.

Camorra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A camorra egy, a szicíliai Cosa Nostrához hasonló maffia szervezet, mely Nápolyban és a környékén tevékenykedik. A 19. században alakult meg a Bourbon uralkodók titkosrendőrségeként. Szicíliai megfelelőjéhez hasonlóan elsősorban kalóztevékenységet folytatott. Ugyanakkor örökölte a maffia felépítését is: számos egymással háborúzó klánból áll, amelyek között gyakoriak a halálesetekkel járó leszámolások. A nápolyi feketegazdaságot gyakorlatilag a camorra irányítja.

Közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nápolyi kikötő
A salernói kikötő

Autóutak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A régiót észak-dél irányban szeli át az A1/E45-ös autópálya, az autostrada del sole (a nap autópályája), mely összeköti Reggio di Calabriát Rómával, Firenzével és Milánóval. A Tirrén-tengert és az Adriai-partokkal az A16-ös autópálya köti össze (autostrade dei due mari – két tenger autópályája).

Vasút[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nápoly Olaszország egyik legforgalmasabb vasúti csomópontja. Rendszeres összeköttetésben van Olaszország többi nagyvárosával. Ugyancsak innen indulnak a regionális vasúttársaságok (Circumflegrea, Circumvesuviana, Ferrovia Cumana, Metrocampania Nordest) szerelvényei, melyek elsősorban Nápolyt kötik össze az agglomerációban levő településekkel.

Légi közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Campania egyetlen repülőtere a Nápolyi nemzetközi repülőtér (IATA:NAP, ICAO:LIRN), mely egyben Dél-Olaszország legnagyobb repülőtere is.

Hajózás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nápolyban található Olaszország egyik legjelentősebb kikötője úgy teher-, mint személyforgalom szempontjából. Rendszeres járatok indulnak Tunéziába, Korzikára, Szardíniára, Szicíliára, valamint a környező szigetekre.

Nápoly növekvő jelentőségű kereskedelmi kikötő. Évente 400 000 konténeregység halad át a 350 méteres konténerszállítókat is fogadni képes dokkokon és 450 000 személyautót rakodnak fel teherszállító hajókra.

Salerno szintén egyike a Tirrén-tenger legforgalmasabb kikötőinek. Évente 7 millió tonna áru halad itt keresztül, ennek 60%-a konténerekben.

Híres campaniaiak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Parmenides.jpg Plinyelder.jpg Saint Januarius.jpg Giordano Bruno.jpg
Luigi Vanvitelli.jpg Enrico Caruso.jpeg Presidente Napolitano.jpg
Urbanus VI.jpg Giambattista Vico.jpg

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Campania témájú médiaállományokat.