Castellammare di Stabia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Castellammare
di Stabia
Campania CastellammareStabia tango7174.jpg
Castellammare di Stabia látképe
Közigazgatás
Ország  Olaszország
Régió Campania
Megye Nápoly (NA)
Frazionék Fratte, Madonna della Libera, Pioppaino, Ponte Persica, Pozzano, Privati, Quisisana, Scanzano, Varano
Irányítószám 80050, 80053
Körzethívószám 081
Népesség
Teljes népesség 66 394 fő (2013. szeptember 30.)[1]
Népsűrűség 3097 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 6 m
Terület 17 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Castellammare di Stabia  (Olaszország)
Castellammare di Stabia
Castellammare
di Stabia
Pozíció Olaszország térképén
é. sz. 40° 42′, k. h. 14° 29′Koordináták: é. sz. 40° 42′, k. h. 14° 29′
Castellammare
di Stabia weboldala

Castellammare di Stabia község (comune) Olaszország Campania régiójában, Nápoly megyében.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Castellammare di Stabia a Nápolyi-öböl délkeleti partján fekszik, a Sarno folyó torkolata mellett, a Sorrentói-félszigeten a Monte Faito lábainál, Nápolytól 30 km-re. Északról Torre Annunziata és Pompei határolják, délkeleti irányban a Monti Lattari választja el Vico Equensétől. Nyugaton Positanóval határos.

Castellammare di Stabia a római Stabiae város helyén épült, amelyet a Vezúv 79-es kitörése Pompejivel és Herculaneummal együtt elpusztított. Az egykori római város feltárt romjai látogathatók.

Nevét valószínűleg az után a 9. századi vár után kapta, amely egy 100 m magas tengerparti dombra épült. A várat II. Frigyes uralkodása idején felújították majd I. Károly idején kibővítették. Ma magántulajdon és nem látogatható. Más elméletek szerint neve a szomszédos Pozzano (ma a város egyik kerülete) partján épült erőd után kapta, amelyet a város védelmének érdekében emeltek. 1863-ban lett önálló település Castellammare néven, majd 1912-ben kapta meg a mai nevét.

Napjainkra Castellammare di Stabia a Sorrentói-félsziget kapujaként vált hírhedtté, mivel lakosságát többnyire a Nápolyi camorra-klánok tagjai lakják. Az egymással is versengő klánok között nem ritkák az utcai lövöldözések és az erőszakos leszámolások. A félsziget kapujában fekvő település teljes ellenőrzése alatt tartja a tengerparti településeket. A Nápoly-környéki mondás szerint „Vannak helyek, ahol nem tanácsos leszállni a buszról – Castellammaréban azonban meg sem állnak a buszok.”[2]

Népessége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A népesség számának alakulása:

Főbb látnivalói[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Régészeti emlékek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Stabiae romjai – a város a római patriciusok kedvenc üdülőhelye volt, aminek bizonyítéka a számos feltárt villa. A romokat 1749-ben kezdték el kiásni, de 1782-ben az ásatási munkálatokat a frissen felfedezett Pompejire összpontosították és csak 1950 után indították újra. Ekkor kerültek felszínre a Villa San Marco és a Villa Arianna. Ma az ásatásokat egy nemzetközi projekt keretén belül végzik, melynek célja egy Pompejihez vagy Herculaneumhoz hasonló régészeti park kialakítása.
  • Szent Balázs-katakombák – egy ókeresztény templom, amelyet a város egyik dombjának (Varano) tufarétegeibe vájtak. Valószínűleg egy római kőfejtő helyén alakították ki. A 6. században Szent Mór tiszteletére használták a városba betelepülő bencés szerzetesek. Belsejét 6-9. századi freskók díszítik.

Templomok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Katedrális – az eredeti katedrális egy 1436-ban bekövetkezett földrengés során elpusztult. A mait 1587 és 1643 között építették, majd 1774-ben újjáépítették ma is látható barokk formájában. Belsőjét Giuseppe Bonito és Nunzio Rossi alkotásai díszítik.
  • Madonna della Libera-szentély – a San Cataldo nevű domb tetején épült. A templomot a 12. században a kapucinus szerzetesek építették.
  • Portosalvo-templom – 1834-ben építették a tengerészek számára.
  • Madonna di Pozzano – a templom és a hozzátartozó kolostor 1574-ben épült a ferencesek számára. Az épület újjáépítését 1754-ben Luigi Vanvitelli végezte. A belsőjét Giacinto Diana és Sebastiano Conca alkotásai díszítik.

Paloták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Castello Medievale – Castellamare névadó vára. A sorrentóiak építették a 9. században saját hercegségük védelmére, egy 100 m magas tengerparti dombra. A várat II. Frigyes uralkodása idején felújították majd I. Károly idején kibővítették. Hanyatlása a 18. században kezdődött, mikor az állam felvásárolta. 1930-ban magántulajdonba került és új tulajdonosa megkezdte felújítását. Ma nem látogatható.
  • Palazzo Farnese – 1566-ban épült a város akkori ura, Ottavio Farnese megbízásából, aki megelégelve a lakosság lázongásait, a város tanácsa számára egy palotát építtetett. A palotát 1871-ben bővítették ki, miután Castellamare önálló településsé vált és szükség volt egy nagyobb közigazgatási épületre.
  • Palazzo del Fascio – a fasiszta uralom alatt épült puritán kinézetű épület.

Terek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Piazza Orologio – nevét a tér közepén álló óratorony után kapta, amelyet 1872-ben építettek a halászok és tengerészek kérésére. Hivatalos neve Piazza Cristoforo Colombo. Korábban Marina Grandeként volt ismert mivel a kikötő közelében található. Az évszázadok során Castellamare központja volt, állandó piaccal.
  • Piazza Principe Umberto – az egykori Porta del Quartuccio városkapu helyén alakult ki. A teret az első világháborúban elesett katonák emlékműve díszíti. A térről nyílik a városi park, amelynek nevezetessége az 1900-ban épült Zenepavilon.

Fürdők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Régi fürdő – 1836-ban építették egy gyógyforrás felett a lakosság és az idelátogató turisták számára. 1956-ban újjáépítették, majd az 1980-as évek óta, miután látogatottsága erősen megcsappant, csak időszakosan tartják nyitva.
  • Új fürdő – 1964-ben nyitotta meg kapuit és abban az időben Európa egyik legjobban felszerelt gyógyfürdőjének számított.

Hajógyár[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Castellammare di Stabia hajógyára a legrégebbi ilyen jellegű létesítmény. 1783]-ban alapították, miután a nápolyi hajógyár nem bírt lépést tartani az ígényekkel. Az első hajó, a Parthenope, 1786-ban hagyta el mólóját. 1808-ban Joachim Murat kibővíttette. A 19. század második felében elsősorban gépi meghajtású fregattok gyártásával foglalkozott. A hajógyár Castellamare gazdasági életének egyik meghatározó eleme volt. Napjainkra jelentősége számottevően csökkent.

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]