Tengerszint feletti magasság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A tengerszint feletti magasság vagy abszolút magasság a földrajzi pontok magasságának méréséhez meghatározott mérték. Alapja általában egy egyezményben rögzített tenger középvízszintje.

Ehhez mérten határoznak meg egyes földrajzi fogalmakat, például az Alföld 200 méter tengerszint feletti magasságnál alacsonyabb síkság.

A nadapi ősjegy

Magyarországi története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első országos szintezést a bécsi Katonai Földrajzi Intézet végezte 18731913 között. Alapszintfelületnek az Adriai-tenger középszintjét választották, amelyet a trieszti Molo Sartorio mércéjén 1875-ben határoztak meg. A szintezés során a következő helyeken határoztak meg magassági főalappontokat: Maria Rast a Dráva völgyében, Franzenfeste Tirolban, Lisov Csehországban, Vöröstorony-szoros, Terebesfejérpatak a Felső-Tiszánál, Ruttka a Vág völgyében és Nadap a Velencei-hegységben. A nagyobb pontossági igények kielégítésére 1921–1944 között újabb méréseket végeztek. [1]

Az ősjegyek közül a mai Magyarország területére csak a nadapi esik, ezért mind az 1921-es, mind pedig az újabb, 1949-ben kezdődött felmérésnél ebből kellett kiindulni. A Nadap főalappont tengerszint feletti magasságát 1888-ban végzett mérés alapján 173,8385 m-ben állapítottak meg. Mivel az Adria középvízszint ismételt mérése 9 cm-rel eltért az 1875. évi méréstől, ezért az Adria középtengerszint helyett bevezették a nadapi alapszintet. Ez azt jelenti, hogy a magasság nem a tengerhez képest, hanem egy képzeletbeli felülethez képest értendő, amely 173,8385 méterrel van a nadapi jel alatt.

Ez a pont az ország geológiai szempontból legállandóbb pontja.

1949-ben egy új hálózatmérés kezdődött, ennek során a Nadap főalapponttól kb. 100 m-re új főpontot helyeztek el, valamint az ország más részein további hat új főalappontot határoztak meg (Diszel, Mórágy, Cák, Szarvaskő, Sátoraljaújhely, Máriaremete). A hálózat kialakítása és mérése – melyet Bendefy Lászlóról, a főalappontok és a hálózat tervezője, Bendefy-hálózatnak is nevezünk – 1964-ig tartott.

1960-ban rendelték el, hogy a kelet-európai szocialista országokban az Adriai alapszintről a Balti alapszintre kell áttérni. Ekkor a nadapi alapszintről áttértünk a kelet-európai alapszintre, az ún. balti (kronstadti) alapszintre, amely 67,47 cm-rel feljebb van, mint a nadapi alapszint. A Nadap főalappont magassága így 173,1638 m, a balti alapszinthez viszonyítva (B173,1638 m).

Az EUREF albizottság 1994-ben hozott határozata értelmében egységes magassági rendszert hoztak létre Európában. Az újonnan csatlakozott Közép- és Kelet-Európa országok (Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország valamint Bosznia és Hercegovina) szintezési hálózatának az UELN-95-nek az egységes alapszintfelülete az amszterdami vízmagasságmérő nullpontja. Az amszterdami középtengerszint mintegy 14 cm-rel van mélyebben a balti középtengerszint magasságánál.

A magyar szintezési hálózatnak az UELN-95-hoz történő kiegyenlítése folyamatban van, jelenleg még hivatalosan a balti alapszintnek megfelelő EOMA-t kell Magyarországon használni.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]