Trieszt

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Trieszt
PanormadiTrieste.jpg
Trieszt panorámája
Trieszt címere
Trieszt címere
Trieszt zászlaja
Trieszt zászlaja
Közigazgatás
Ország  Olaszország
Régió Friuli-Venezia Giulia
Megye Trieszt (TS)
Polgármester Roberto Dipiazza
Irányítószám 34100
Körzethívószám 040
Népesség
Teljes népesség 208 924 fő (2013. szeptember 30.)[1]
Népsűrűség 2 480 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 2 m
Terület 84 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Trieszt (Olaszország)
Trieszt
Trieszt
Pozíció Olaszország térképén
é. sz. 45° 38′, k. h. 13° 48′Koordináták: é. sz. 45° 38′, k. h. 13° 48′
Trieszt weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Trieszt témájú médiaállományokat.

Trieszt (olaszul Trieste, horvátul és szlovénül Trst, németül Triest) kikötőváros Észak-Olaszországban, Friuli-Venezia Giulia régió közigazgatási székhelye. A város püspöki székhely. Két ismert obszervatórium található itt, a csillagvizsgáló és a geofizikai, amely köré szerveződött az 1924-ben létrejött egyetem is. A város székhelye a kávétermékeiről ismert Illycaffè S.p.A. vállalkozásnak, a Generali Biztosító és az osztrák alapítású Lloyd Triestino hajózási társaságnak.

1382-től 1918-ig a Habsburg Birodalom része volt, a birodalom legfontosabb hajózási és hadikikötőjeként, egyben székhelye az Osztrák Tengermellék tartománynak. Itt határozták meg az Adria feletti magasságot, mint a korábbi hazai magasságmérés alapját is. A város a Saint-germaini békeszerződéssel került 1918-ban Olaszországhoz. 1945-ben Jugoszlávia a vegyes lakosságú környékével együtt a magáénak követelte, így lett a Hidegháború egyik konfliktuspontja, majd 1954-től ismét Olaszország része. Határ menti fekvése és a vonzáskörzetétől való elzártsága Szlovénia 2004-es Európai Uniós csatlakozásával kezdett jelentősen oldódni, majd a 2007-es Schengeni egyezményhez való csatlakozásukat követően korlátozásként meg is szűnt. A 21. század ismét a kultúrák, az etnikai csoportok és vallások sokszínűségéről szól, vegyítve Trieszt gazdag történelmével.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Olaszország és Szlovénia határához közel, a Trieszti-öböl központjában fekszik, Velencétől 160, Bécstől 470, Ljubljanatól 95 km távolságra.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A város címere 1850-1918 között

Alapítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első adatok a településről a bronzkorból származnak, ekkor megerősített, fallal körülvett falvak születtek helyén. A kelták és illírek nyomait találták meg a város területén. A Római Birodalom idején a közeli Aquileia alapításával egy időben ’’Tergeste’’ néven kolóniát hoztak létre itt. A kolónia kikötője, kereskedelmi utak találkozása egyre fontosabb szerepet játszott, azonban az öböl túloldalán lévő Aquileia jelentőségét nem haladta meg. A római Plinius történész írta meg tragikus történetét, hősies újra-felemelkedését, majd római elfoglalását. A város részt vett az illír háborúban, összeütközései voltak a szomszédos népekkel is, mégis ebben az időszakban, Octavianus ideje alatt érte el egyik virágkorát, mikor területén bazilika, kapitólium, templom, fórum, színház, emlékművek épültek. Az i. sz. I. század végén Szent Márk evangélista hittérítése nyomán itt is elterjedt a kereszténység, a város legnagyobb mártírja Justus védőszent lett. A Nyugatrómai Birodalom bukását követően Isztria és a város története összeforrott. A Keleti gótok és a Bizánci Birodalom és a Longobárdok harcait követően 774-től Nagy Károly birodalma alá tartozott. A városban püspökség alakult. 1203-tól 180 éven át a Velencei Köztársaság ellen küzdött, de a nagyhatalom végül 1368-69-ben megszállta. 1381-82-ben Chioggia ellen lépett háborúba és hiába hívta segítségül az itáliai hercegségeket, kénytelen volt végül kiadni egy saját alávetettségéről szóló nyilatkozatot Leopold osztrák hercegnek. A város maga is kétféle álláspontot képviselt, velencei ill. osztrák pártiakból állt, akik véres bosszúhadjáratokat vívtak egymással is. A 16. században rövid ideig spanyol uralom alá került, majd újra az osztrákok vették kezükbe irányítását.

Osztrák uralom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Trieszt térképe 1888-ban

Az osztrákok hosszú időre rendezkedtek be a városba, és a császárság legfontosabb stratégia helyének tartották minden uralkodó idején. 1719-ben Trieszt vámszabad területté vált és 1891-ig meg is őrzött, ennek köszönhette kereskedelmi forgalmának fellendülését. Napóleon háromszor szállta meg (1797, 1805-07, 1809-13), de ez csupán rövid időre vetette vissza a várost a fejlődésben. A napóleoni háborúk után újra az osztrákok uralma alá került.

Trieszt látképe 1869-ben

A város felemelkedését jelezte olyan fontos városrészek kiépülése németül Maria-Theresien-Stadt ma Borgo Teresiano) és a németül „Josephsstadt“, ma Borgo Giuseppino a mai Fő tértől keletre és nyugatra. A kereskedelemben állandó versenyben volt Velencével. A forgalmat mutatja, hogy 1802-ben 483.326 tonna áru és 5.442 hajó fordult meg. A város a csúcspontját azonban 100 év múlva érte el, amikor is több, mint duplájára emelkedett a forgalom. Fő cikkeket a kávé, cukor, déli gyümölcsök, bor, olaj, építőanyag, vas, fa és gépek jelentették.

A 19. századi felvirágzás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az építészetben a Napóleoni időszak a klasszicizmust hozta el, legismertebb épülete a Trieszti Opera. Az 1815-ös bécsi konferencia megerősítette az osztrák jelenlétet és újraszervezte a közigazgatást. 1829. július 1-jén sikeres próbajáratát tette meg a ’’Civetta’’ propelleres hajó. Ebben az időszakban indult virágzásnak a hajógyártás, a biztosítók, pl.: Generali (1831), a bankszektor, a hajózási társaságok, pl.: Lloyd Triestino (1832).

1850-ben itt lesz a székhelye a hajózási hivatalnak. 1857-től a Semmeringi vasútnak köszönhetően közvetlen vasúti kapcsolata lesz Bécs felé. Az 1857/58-ban megalapított hajógyár lett később az osztrák haditengerészet számára a legfontosabb gyártó. 1867-től a kikötőt kibővítették, majd a Szuezi-csatorna 1869-es megnyitásával új országok kapcsolódtak be a forgalomba: Egyiptom, Szíria, Törökország.

A város és a nacionalizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kikötő 1893-ban, középen a mai Piazza Venezia tér

Az 1848-as birodalmat megrázó forradalmi hullám során Bécs elvesztette Lombardiát, Velencét, megtartotta Triesztet. 1850-ben létrehozták az Osztrák Tengermellék örökös tartományt, beolvasztva a korábbi Isztria, Krajna és Illér területeket. Mindeközben erősödött az olasz lakosság öntudata, és Olaszország 1861-es egyesítésével Triesztben is megerősödött az elszakadás támogatottsága. Ez a csúcspontját Ferenc József 1882-es - a város Habsburg fennhatóságának 500. évfordulójára időzített - látogatásakor érte el. Guglielmo Oberdan - az osztrákellenes demonstrálók egyike – bombát robbantott társaival a császár közelében - sikertelenül. A nacionalizmus egészen 1914-ig megmaradt, és az Osztrák–Magyar Monarchia legnagyobb belső konfliktusa volt.

Az I. világháborúig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kereskedelmi forgalom 1,225 millió tonnára nőtt 1880-ra, majd 1912-re 4,573 millió tonnára. 1883-ra 30 millió korona beruházással új kikötő épült a város déli részén. A politikai és nemzetiségi konfliktusok ellenére a gazdaság fejlődött. Újabb vasútvonalak létesültek VillachSalzburg felé 1909-ben. 1898-ban újabb kikötő épült, amelyet 1918-ig németül Josephs-Hafen (József kikötőnek) hívtak.

A városi paloták felépítésével 1900-re megjelenésében is csúcspontjához ért. Az épületek a bécsi Ring divatját követték, sok építész tervezett mindkét városba. A stílusban az eklektika dominált. A kozmopolita város lakosságának 75%-a olasz, 18% szláv, 6% német volt. Ellenben a külső kerületekben a lakosság 52%-a szlovén, 43% olasz, 4% német volt. A szélesebb környéken azonban már 93%-ban szlovénok laktak. A lakosok többnyelvűek voltak, ahol az olasz volt a leggyakoribb közös nyelv. Az első világháborút megelőzően 1911-12-ben megkezdődött a hadihajók gyártása.

Az I. világháború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A háború kirobbanásával hirtelen megváltozott a gazdasági és irodalmi élet Triesztben. Olaszország Antanthoz való csatlakozásával 1915. május 23-án a front a várostól pár kilométerre északnyugatra húzódott. Sok külföldinek el kellett hagynia várost, így James Joycenak is. Csak 1917-ben, a caporettói áttörés sikere nyomán távolodott el a front a várostól.

1918. október 29-én megalakult a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, amely elvágta Ausztriát az Adriától. A padovai fegyverszünet aláírását követően (1918. november 3.) már másnap olasz csapatok érkeztek Velencéből, a Szent Márk térről, ezt nevezik Molo Audace vagyis a város mólóról való elfoglalásának.

A városközpont olasz lakosságú volt, azonban a környezetében 18% szlovén élt. A város hivatalosan a rapallói szerződés után vált Olaszország részévé.

Fasizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az olasz nemzeti érzelmek fellángolása erős nyomás alá helyezte a szlovén közösséget. Megtiltották az egyesülést és gyülekezést számukra, a szlovén neveket olaszosítani kellett, betiltották a szlovén nyelvű kiadványokat. Az összetűzések gyakoriakká váltak.

Csúcspontja 1920. július 13-a volt, amikor is az olasz fasiszták felgyújtották a Szlovén Közösségi Épületet.

A város erős ipari kapacitása ellenére hanyatlásnak indult, mert elveszítette a Monarchia piacát, és csak az olasz hajózási forgalom maradt neki, amely jelentősen veszített jelentőségéből.

II. világháború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Olaszország kapitulációját követően 1943-ban a német megszállás alatt külön provinciát alkotott, amely 1945 áprilisáig tartott. Udine, Gorizia, Póla, Fiume és Ljubljana területeit összevonva irányították a városból a tengermelléki területeket, illetve a deportálásokat és táborokat. Amikor 1945-ben a jugoszláv partizánok bevették a várost, a táborok egy részét az SS felszámolta.


Szabad terület Trieszt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fájl:Boundary between Italy and Free Territory of Trieste.png
Határ a Trieszti szabad zóna és Olaszország között Duinotól nyugatra

A jugoszláv partizánok 1945-ben bevették a várost és az ott élő szlovén lakosság megvédése címén elfoglalták. 1945. május 1-jén a trieszti negyedik jugoszláv hadsereg és a kilencedik szlovén hadtest elfoglalta a várost. Május 2-án az Új-Zéland egységek, valamint a brit hadsereg is megérkezett Triesztbe. A nemzetközi nyomás hatására a jugoszláv csapatok végül június 12-én elhagyták a várost, de a nyomásgyakorlás megmaradt. Ezzel megkezdődött Jugoszlávia és Olaszország között a területi vita a hovatartozásról. A párizsi békeszerződések szabad területként jelölték ki a város és környékét, így a mai szlovén tengerpartot. Az A zóna brit és amerikai fennhatóság alá tartoztak, míg a B zónát a jugoszláv hadsereg ellenőrizte. Az 1954 Londoni egyezmény alapján az A zóna ismét Olaszország része lett, míg a B zóna jugoszláv civil ellenőrzés alá került, így maga a város 1954. október 26. óta ismét Olaszországhoz tartozik. A Dragonja folyótól északra a mai Szlovénia, a folyótól délre pedig a mai Horvátország - azaz egykoron tagköztársaságok - kaptak területet.

1962-től a Friuli-Venezia Giulia régió központja. A hidegháború konfliktusainak egyik csúcspontja volt a város sorsa. Az Osimoi szerződés 1975. november 10-én megerősítette határokat Olaszország és Jugoszlávia között. A dokumentum lehetővé tette, hogy az olaszországi jugoszlávok és a jugoszláviai olaszok egy éven belül szabadon átköltözhessenek az etnikai hovatartozásuk szerinti államba. Az 1980-as évekig jelentősen elszigetelődött a várost körülvevő határok miatt. Majd sorra nyíltak a határátkelők a korábbi városkörnyék felé. Határ menti fekvése és a vonzáskörzetétől való elzártsága Szlovénia 2004-es Európai Uniós csatlakozásával kezdett jelentősen oldódni, majd a 2007-es Schengeni egyezményhez való csatlakozásukat követően korlátozásként meg is szűnt.

Demográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A város népessége a kikötő forgalmának és az ipar fellendülésével egyetemben dinamikusan növekedett. Ezen belül is az első világháború előtti időszak volt jelentős, szinte robbanásszerű az 1910-es években. A népesség száma 1951-ben érte el a csúcspontját, majd fogyásnak indult. A csökkenés oka először a város elzártsága miatt következett be, majd később az Olaszországra általánosan jellemző lakosság fogyása jelentkezett a településen is.

Győzelem világítótorony

Látnivalói[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Városháza
Palazzo del Governo
San Giusto-katedrális (La Cattedrale di San Giusto)
Miramare-kastély
  • Piazza dell’Unita d'Italia épületei:
    • Palazzo Del Governo
    • Stratti Palazzo
    • Palazzo Modello
    • Palazzo Del Municipio: a mai Városháza, 1877-ben eklektikus stílusban épült.
    • Palazzo Pitteri: Trieszt legérdekesebb barokk épülete 1790-ből.
    • Duchi d’Aosta: (1873)
    • Lloyd Triestino Palazzo: 1883-ban született, neoreneszánsz palota.
    • VI. Károly szobra a Városháza előtt (1728).
  • Molo Audace: a tengerbe nyúló móló, 1918–ban nevezték el az első ideérkező rombolóhajóról.
  • Palazzo Dei Congressi (1930) és előtte Nazario Sauro emlékműve (Tristano Alberti 1966).
  • Borgo Teresiano: a 18. században Mária Terézia bővíttette ki a várost, így az új városrész az ő nevét viseli.
  • San Nicolò-templom: görög katolikus templom (1782)
  • Ex Grandhotel Et De La Ville (1841)
  • Palazzo Corciotti (1805)
  • Nagy Csatorna (Canale Grande)
  • Grattacielo / Generali: Arduino Berlam építette 1928-ban.
  • Generali Biztosító Épülete: neoklasszicista 1886-ból.
  • Piazza Del Ponterosso:
    • hagyományos piac
    • Banca Nazionale Del Lavoro (1878)
    • A tér közepén a Puttini szökőkút(1753).
  • San Spiridione-templom (1869): szerb ortodox templom
  • San Antonio Taumaturgo-templom: neoklasszicista építmény, 1828-ból származik.
  • Piazza Della Borsa műemlékei:
    • Palazzo Della Borsa: tőzsdepalota 1806-ból
    • Tergesto (1842) a triesztiek kedvenc találkozóhelye
    • Palazzo Dreher
    • Credito Italiano: barokk épület, előtte I. Lipót császár szobra.
    • Casa Bartoli (1905)
    • Banca d’America e d’Italia (1912).
  • San Giusto Katedrális
  • San Giusto Erőd: 160 évig épült (1470–1630) erőd, Trieszt fölé magasodik.
  • Miramare-kastély (Castello di Miramare); a belvárostól mintegy 3 km-re álló XIX. századi romantikus kastély, amely Habsburg Miksa osztrák főherceg és felesége, Sarolta belga királyi hercegnő számára épült.

Múzeumok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Akvárium (Aquario) (1913, 1934).
  • Museo Del Mare
  • Vasúti Múzeum (Museo Ferroviario).
  • Collezione Scaramagna: a leggazdagabb és legfontosabb magángyűjtemény Triesztben.

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Építészek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Írók, költők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Canal Grande

Festőművészek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tengerpart

Egyéb ismert személyek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Sigmund Freud (1876-ban 4 hetet tölött itt Carl Claus zoológus professzor itteni kutatóintézetében).
  • Vittorio Vidali olasz sztálinista aktivista, bérgyilkos (más névein: Enea Sormenti, Jacobo Hurwitz Zender, Carlos Contreras), 1947–53 között a kommunista párt színeiben Trieszt egyik képviselője az olasz parlamentben.

Testvértelepülések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Trieszti autóbusz

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Triest című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Sergio degli Ivanissevich: Triest. Kurzer illustrierter Reiseführer der Stadt und ihrer Umgebung (Trieste, CO. Graf, 1986., D)
  • Fajth Tibor: Itália (Panoráma útikönyvek, Athenaeum Nyomda, Bp. 1980) ISBN 963-243-235-5

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Trieszt témájú médiaállományokat.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]