I. Lipót magyar király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
I. Lipót
Benjamin von Block 001.jpg
Német-római császár és német király, magyar és cseh király

Magyar király
I. Lipót
Uralkodási ideje
1657 – 1705. május 5.
Koronázása
1655. június 27.
Elődje IV. Ferdinánd, ténylegesen III. Ferdinánd
Utódja I. József
Német római császár, német király
Leopold I.
Uralkodási ideje
1658. augusztus 1. – 1705. május 5.
Elődje IV. Ferdinánd, ténylegesen III. Ferdinánd
Utódja I. József
Cseh király
Leopold I.
Uralkodási ideje
1656 – 1705. május 5.
Koronázása
1656. szeptember 14.
Elődje IV. Ferdinánd, ténylegesen III. Ferdinánd
Utódja I. József
Életrajzi adatok
Uralkodóház Habsburg-ház
Teljes neve Leopold Ignaz Joseph Balthasar Felician
Született 1640. június 9.
Bécs
Elhunyt 1705. május 5. (64 évesen)
Bécs
Házastársa Margit spanyol infánsnő
Claudia Felicitas
Pfalz–Neuburgi Eleonóra
Gyermekei Ferdinánd Vencel főherceg
Mária Antónia főhercegnő
János Lipót főherceg
Mária Anna főhercegnő
Mária Anna Zsófia főhercegnő
Mária Jozefa Klementina főhercegnő
József főherceg
Krisztina főhercegnő
Mária Erzsébet főhercegnő
Lipót József főherceg
Mária Anna főhercegnő
Mária Terézia főhercegnő
Károly főherceg
Mária Jozefa főhercegnő
Mária Magdolna főhercegnő
Mária Margit főhercegnő
Édesapja III. Ferdinánd
Édesanyja Mária Anna spanyol infánsnő

I. Lipót (németül Leopold) (Bécs, 1640. június 9. – Bécs, 1705. május 5.); a Habsburg-házból származó osztrák főherceg, III. Ferdinánd császárnak és Mária Anna spanyol infánsnőnek, (III. Fülöp spanyol király leányának) harmadik gyermeke, 1655–1705 között magyar király, 1656–1705 között cseh király, 1657–1705 között (VI. Lipót néven) Ausztria uralkodó főhercege, 1657–1705 között I. Lipót néven német király, 1657–1705 között német-római császár.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Származása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eleinte papnak szánták és később is jezsuita nevelőinek befolyása alatt maradt. Amikor bátyja, IV. Ferdinánd, 1654-ben meghalt, neki nyílt meg a trónöröklés. Még apja életében, 1655. június 27-én magyar királlyá koronázták, 1658. augusztus 1-jén pedig Frigyes Vilmos brandenburgi választófejedelem hathatós támogatásával – XIV. Lajos francia király törekvései ellenére – német-római császárrá választották.

Uralkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lipót uralkodása Magyarországon kezdettől nagy vallási és politikai elégedetlenséget szült. A bécsi udvar magatartása hozzájárult II. Rákóczi György erdélyi fejedelem bukásához. Az erdélyi zavarokba való késői és értelmetlen beavatkozás végül a török háborúhoz vezetett (Erdélyi–török háború (1657–62), Habsburg–török háború (1663–64)) amely azonban Lipót seregének szentgotthárdi győzelmével végződött. De a bécsi udvar Magyarország megelégedett a rendek és a nádor tudta és beleegyezése nélkül kötött vasvári békével (1664. augusztus 14.). Az országgyűlést nem hívták össze törvényes időben.

A háború végével az országban maradt sok idegen had, a többféle módon megnyilvánuló központosító törekvések – amelyeket Lipót tanácsosainak (Lobkowitz, Kollonich) nyomása alatt foganatosított – elégedetlenséget szültek. Az általános közhangulat kifejezést nyert abban a főnemesi összeesküvésben (16641671), amelynek élén Wesselényi Ferenc nádor, majd ennek halála után Nádasdy Ferenc állt. A titkos szövetség felfedezése és tagjainak megbüntetése (1671) jelezte a minden téren megkezdődő folyamatot, amelynek célja Magyarországon a rendi berendezkedésnek az abszolutizmus rendszerével való felváltása volt.

Lipót a nádori tisztség eltörlésével 1673. február 27-én Ampringen János Gáspárt nevezte ki teljhatalmú főkormányzónak, aki a Magyar Királyságot fegyverrel meghódított, minden jogát elveszített tartománynak tekintette, üldözte a protestánsokat, lelkészeiket és tanítóikat törvényszék elé állíttatta és gályarabságra küldette.


A török elleni háború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mindezek végül maguk után vonták a XIV. Lajos francia királlyal szövetkező Thököly Imre felkelését 1678-ban. Mikor a diadalmaskodó Thököly nagy hódításokat tett és a török is háborúra készült, Lipót véget vetett a nyolcévi zsarnokoskodásnak, helyreállította a nádori hivatalt, biztosította a magyar alkotmányt és vallásszabadságot. Mindez azonban nem tudta végleg megnyugtatni a háborgó kedélyeket.

Thököly 1682-ben másodszor is felkelt a szabadság védelmére. Kara Musztafa, az új török fővezér, 1683-as hadjáratával végveszélybe döntötte a Habsburgokat. Lipót Linzbe, majd Passauba menekült, Bécset pedig a hatalmas török sereg ostrom alá vette. De a városi polgárok ellenállása és a felmentésre siető lengyel és német csapatok hősiessége következtében a török kudarcot szenvedett 1683. szeptember 12-én. Bécs felszabadítását a császári haderő újabb győzelmi sorozata követte:

amelyek nyomán megszületett a karlócai békeszerződés (1699. január 26.).

I. Lipót császár

Politikája a meghódított Magyarországon és Erdélyben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A karlócai béke értelmében a Magyar Királyság egész területe – az úgynevezett temesi bánság kivételével – felszabadult a török iga alól. Ezért azonban súlyos árat kellett fizetni. A magyar nemesség már korábban, az 1687-i pozsonyi országgyűlésen (november 7. és november 10.) lemondott az Aranybulla 31. pontjában foglalt ellenállási jogáról (ius resistendi), továbbá a Habsburg családon belüli szabad királyválasztási jogáról, valamint törvénybe iktatta a Habsburg-ház német és spanyol férfiágának az elsőszülöttségi elv szerint való örökösödését. Azért küzdött teljes erejével a bécsi udvar a trónöröklés rendjének törvényi rögzítésére, mert félő volt, hogy a magyar rendek nem azt a Habsburgot választják meg magyar királynak (az 1547. évi 5.tc csak azt mondta ki, hogy mindig I. Ferdinánd utódai közül de, a sorrendet nem deklarálták), mint akit a birodalom többi koronaországában (erre egyszer sem került sor). A döntést nehezen és heves viták között hozták meg. A főrendeket a királyválasztás közelebbről érdekelte az alsóháznál, mert hiszen rajtuk múlt királyválasztás. A leghatározottabban Draskovits Miklós országbíró emelt szót ellene kijelentve, hogy szívesen megválasztja ugyan Józsefet, de az örökös királyságot veszélyesnek tartja a nemzet szabadságára. Ámde amikor a király keményen rászólt: „Te vagy hát egyedül, a ki nem akarja fiamat örökös királyul elismerni?” ő is elnémult, másnap pedig becsmérlő iratot talált helyére csempészve, állítólag a német miniszterek megbízásából, ami annyira felbőszítette, hogy azonnal szélütés érte, aminek következtében pár nap múlva meghalt. Ezután a főrendek is elfogadták a javaslatot s november 10-ikére megegyezett a két ház a királyhoz e tárgyban intézendő fölterjesztésen.[1] Lipót az 1687-88. évi országgyűlés után nem hívott többé össze országgyűlést, ez részben visszatérés volt az 1671-81 közötti abszolutizmushoz.

Az erdélyi viszonyokat is új módon rendezték. Lipót 1687-ben hadat küldött Erdélybe is, amely az országot az Apafi Mihály fejedelemre kényszerített egyezség alapján megszállta, és a Habsburg Birodalomhoz csatolta. Miután az árnyékfejedelemmé vált Apafi Mihály 1690-ben meghalt, Thököly utolsó felkelése pedig elbukott, 1690. október 16-án Lipót kiadta a híressé vált Diploma Leopoldinumot. Ez a császári hitlevél magában foglalja a Habsburg-ház Erdély fölött való uralmának a rendekkel történt egyezkedés alapján létesített feltételeit. Az elhunyt fejedelem fia és örököse, II. Apafi Mihály – Lipót kegyelméből – még egy ideig viselhette a fejedelmi címet, de 1697-ben még ezt is elvették tőle: Erdély teljesen a Habsburg császári koronának alávetett birodalmi tartománnyá vált, amelyet az abszolutizmus szellemében Bécsből kormányoztak.

A „felszabadítás” következtében Magyarországon is egyre fokozottabb mértékben érvényesült a birodalmi kormány központosító törekvése, amellyel Széchenyi Pál kalocsai érsek és más hazafiak sikertelenül igyekeztek szembeszállni. A császárhű Kollonich Lipót esztergomi érsek magyarellenes tervei szerint bizottság létesült „Magyarország újjászervezésére”, amely a Magyar Királyságban is be kívánta vezetni az osztrák örökös tartományok abszolutista közigazgatását. Ez a terve a magyar nemesi vármegyék ellenállásán jórészt megbukott.

Birodalmi politikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lipót, mint császár Hannover számára a kilencedik választó-fejedelmi méltóságot létesítette. Az európai főhatalom megszerzéséért folyó vetélkedésben szembeszállt XIV. Lajos francia király hatalmi törekvéseivel. Több katonai szövetséget hozott létre Franciaország ellen, bár politikájában eleinte franciabarát minisztereinek, Auersperg és Lobkowitz hercegeknek békítő befolyása érvényesült.

I. Lipót uralkodása idején a Habsburg Birodalom három nagy háborút vívott a Francia Királyság ellen:

Személyisége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lipót egyéniségére jellemző volt a családja iránti szeretet, a vakbuzgó vallásosság, amely a más hitűekkel szembeni mérhetetlen türelmetlenségében is megnyilvánult, a művészetek és tudományok iránti vonzalom, amely az innsbrucki, olmützi és boroszlói egyetemek alapítására késztette, valamint a spanyol etikett pontos megtartása. Önálló ítéletének és erélyének hiányosságánál fogva a minisztereinek erős befolyása alatt állt, amit alattvalói gyakran szomorúan tapasztalhattak. Halálos ágyán - talán már későn - felismerte élete végzetes tévedését, - és amikor már nem állt tanácsadói befolyása alatt - József lelkére kötötte, okvetlenül béküljön meg a magyarokkal[1].

Házasságai, utódai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Háromszor nősült meg. Első felesége Margit Terézia spanyol infánsnő volt, IV. Fülöp spanyol király leánya (1666. december 5.1673. március 12.); második neje Claudia Felicitas főhercegnő (1673. október 15.1676. április 8.); harmadik felesége Pfalz–Neuburgi Eleonóra (1676. december 14.1705. május 5.), akitől a két, felnőtt kort is megélő fia született, akik később I. József és III. (VI.) Károly néven uralkodtak.

Első házassága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1666-ban feleségül vette unokahúgát, Margit Terézia spanyol infánsnőt (1651–1673), IV. Fülöp spanyol király leányát. Gyermekeik:

Második házassága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1673. október 15-én Bécsben feleségül vette Claudia Felicitas osztrák főhercegnőt (1653–1676), Ferdinánd Károly főhercegnek, Tirol grófjának leányát. E házasságból két leánya született, mindketten fiatalon meghaltak:

  • Mária Anna Zsófia (*/† 1674)
  • Mária Jozefa Klementina (1675–1676)

Harmadik házassága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1676-ban vette feleségül Pfalz–Neuburgi Eleonóra hercegnőt (1655–1720), Fülöp Vilmos pfalzi választófejedelem leányát. Ebből a házasságból 10 gyermekük született:

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Szilágyi Sándor A Magyar Nemzet Története

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz I. Lipót magyar király témájú médiaállományokat.
A német Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók I. Lipót magyar király témában.


Előző uralkodó:
III. Ferdinánd
Ausztria uralkodó főhercege
1657 – 1705
A cseh címer
Következő uralkodó:
I. József
Előző uralkodó:
III. Ferdinánd
Magyarország uralkodója
1655 – 1705
A Szent Korona
Következő uralkodó:
I. József
Előző uralkodó:
III. Ferdinánd
Csehország uralkodója
1656 – 1705
A cseh címer
Következő uralkodó:
I. József
Előző uralkodó:
III. Ferdinánd
Német király
1657–1705
Német-római császár
1658–1705
A német-római császári korona
Következő uralkodó:
I. József
Előző uralkodó:
Zsigmond Ferenc
Tirol (hercegesített) grófja
1665 – 1705
Habsburg-ház
A Tiroli Grófság címere
Következő uralkodó:
I. József