IV. Mehmed oszmán szultán
| IV. Mehmed | |
 |
|
|
|
|
| Oszmán szultán | |
| Uralkodási ideje 1648. augusztus 8. – 1687. november 8. |
|
| Elődje | Ibrahim |
| Utódja | II. Szulejmán |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Oszmán-ház |
| Született | 1642. január 2. Isztambul |
| Elhunyt | 1693. január 6. (51 évesen) Edirne |
| Édesapja | Ibrahim |
 |
|
| IV. Mehmed aláírása | |
IV. Mehmed (Isztambul, 1642. január 2. – Drinápoly, 1693. január 6.) oszmán szultán 1648-tól 1687-ig. Úgy ismert a történelemben, mint Mehmed Avci (a vadász), mivel nagyon szeretett vadászni. Uralkodása elején ugyan erélyes vezérei, a Köprülük még egyszer diadalra juttatták a félhold hatalmát, a török hatalom végleges hanyatlását azonban már nem gátolták meg[1]: ő alatta rázták le a lengyelek (III. Sobieski János) és a magyarok a török igát.[1]
Tartalomjegyzék |
Élete [szerkesztés]
Ifjúkora [szerkesztés]
Mehmed 1642. január 2-án született Ibrahim szultán fiaként.
Trónralépte [szerkesztés]
A trón ugyan már édesapja letétele után, 1648-ban rászállt, de nagykorúságáig mások kormányoztak nevében.[1] 1656-ban maga vette át az uralkodást, de akkor is csak báb volt környezetének kezében és a pompa meg bujaság rabja. A hárem befolyása mind erősebben kezdett érvényesülni.[2] Az oszmán birodalom alapjaiban megrendülve a felbomlás szélén állt[2]; a pénzügyek zilált állapota minden mértéket meghaladt[2]; a janicsárok folytonos zendülései miatt a belső béke és biztonság egyre kevésbé létezett.[2]
Köprülü Mehmed fellépése [szerkesztés]
Ekkor, a legsúlyosabb válság pillanatában egy férfiú vette kezébe az állam gyeplőjét, aki megfelelő erővel és szellemi tehetséggel rendelkezett.[2] A férfi a hitehagyott Köprülü Mehmed nagyvezír volt.[2] Először is a velenceiekkel számolt le, akiktől visszafoglalta az egy évvel azelőtt elfoglalt Lemnosz és Tenedosz szigeteket és hatalmukat a keleti tengereken újra korlátok közé szorította.[2] A Dardanellák mindkét partján hatalmas erősségeket emelt.[2]
Erdélyi hadjáratok [szerkesztés]
Köprülü Mehmed nagy gondot fordított a nagyvezír Erdély ügyeire is, ahol II. Rákóczi György a Porta által kinevezett fejedelemmel, Barcsay Ákossal küzdött az államalakulat koronájáért.[2] Rákóczi ugyan elűzte Barcsayt, de utána elesett a török ellen vívott gyalui csatában.[2] 1660-ban a török seregek bevették Nagyváradot, majd – az I. Lipót magyar király hadvezérétől, Raimondo Montecuccoli által nem segített – új erdélyi fejedelem Kemény János is.[2] Végül I. Apafi Mihály kapta meg a törököktől Erdély trónját.[2] Ekkor azonban Köprülü Mehmed már nem élt; fia Köprülü Ahmed követte a nagyvezíri tisztségben.[2]
Magyarországi hadjárat [szerkesztés]
Körülü Ahmed ezek után Magyarország ellen fordult.[2] Elfoglalta Érsekújvárt, Nyitrát, Lévát, és miután a császári hadakkal sehol sem találkozott – Montecuccoli főhadvezér Zrinyi Miklós kérései ellenére tétlenül nézte a törökök pusztításait –, az ősz derekán 30 000 rabszolgával győztesen Konstantinápolyba hazatért.[2]
A következő év, 1664 tavaszán Köprülü ismét Magyarországra jött, és miután a Dráva mellékét elpusztította, valamint Zrínyiújvárat elfoglalta.[2] Seregei súlyos vereséget szenvedtek a szentgotthárdi csatában, mindazonáltal a nyolc nappal később megkötött vasvári béke mindent helyreütött: Érsekújvár és Nagyvárad török kézen maradt, a vereség hatását pedig csak a kirabolt és a törökök hatalmában maradt Magyarország érezte.[2]
Lengyelországi háború [szerkesztés]
Köprülü ezek után megostromolta Krétát, amely 2 évig húzódott, Lengyelország ellen vezette hadait.[2] Mehmed szultán az 1672-től 1676-ig tartó háborút azzal a céllal indította, hogy elfoglalja Ukrajnát. Bár elfoglalta a stratégiai fontosságú Kamienec várát és a budzsáki egyezményben megkapta a lengyel Ukrajna és a kozákok feletti hatalmat, egy évvel később Sobieski János vereséget mért a törökökre a chocimi ütközetben, később egy sor újabb csatában. Ezzel a nyugati ukrán területek újból Lengyelországhoz kerültek.[forrás?]
Oroszországi háború [szerkesztés]
A kudarc nem tántorította el a szultánt: új nagyvezíre, a lengyel háború idején még kajmakán Kara Musztafa az oroszok ellen folytatta a háborút közel öt éven át. Seregei behatoltak az orosz Ukrajnába, bevonultak Kijevbe, de a harcokban kivérzett török és tatár sereg nem 1681-re már nem bírta a megterhelést és lemondott Ukrajna meghódításáról.
Magyarország elvesztése [szerkesztés]
Mehmed végzetes hibát követett el, amikor hallgatott Kara Musztafa javaslatára, amely nem körültekintően felelevenítette a szulejmáni tervet, a császárváros megkaparintását.[forrás?] Bécs alatt a török kudarcot vallott (1683), Budavár elveszett (1686), a nagyharsányi („második mohácsi”) csatában 1687-ben nagy vereséget szenvedtek a törökök, a velenceiek pedig tengeren arattak győzedelmet.[1]
Sikerek Oroszország ellen [szerkesztés]
Oroszországgal szemben viszont némi sikert elkönyvelhetett, mert az oroszok, a Szent Liga tagjaként három hadjáratot indítottak a Krím ellen, de a tatárok és a törökök visszaverték.[forrás?] Ez viszont nem ellensúlyozta a nagy vereségeket, amelyek olyan nagy elégedetlenséget keltettek, hogy a fővárosban Szulejmán nagyvezírt megölték[1], a sereg pedig Mehmed szultánt börtönbe vetette[1] és öccsét, II. Szulejmánt emelte helyébe a trónra.[1]
Halála [szerkesztés]
Mehmed a fogságban halt meg 1693. január 6-án.
Jegyzetek [szerkesztés]
Lásd még [szerkesztés]
| Elődje: Ibrahim |
|
Utódja: II. Szulejmán |
| Elődje: Ibrahim |
|
Utódja: II. Szulejmán |
|
||||||||||||||||
