II. Bajazid oszmán szultán
| II. Bajazid | |
 |
|
|
|
|
| Oszmán szultán | |
| Uralkodási ideje 1481. május 19. – 1512. április 24. |
|
| Elődje | II. Mehmed |
| Utódja | I. Szelim |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Oszmán-ház |
| Született | 1447. december 3. Dimotika |
| Elhunyt | 1512. május 26. (64 évesen) Dimotika közelében |
| Édesapja | II. Mehmed |
 |
|
| II. Bajazid aláírása | |
II. Bajazid (Dimotika, 1447. december 3. – Dimotika közelében, 1512. május 26.) oszmán szultán 1481-től 1512-ig (halála előtt trónfosztották). Bajazid uralkodására a háborúk szakadatlan sora jellemző; harcolt Lengyelország, Velence, Egyiptom, Perzsia, Portugália, Magyarország és Oroszország ellen.[1] Ennek ellenére alapjában véve békés természetű volt.
Tartalomjegyzék |
Élete [szerkesztés]
Ifjúkora [szerkesztés]
Bajazid 1447. december 3-án született II. Mehmed fiaként.
1475-ben hűbéresévé tette a krími tatár kánt és a hozzá tartozó részfejedelemségeket mint Budzsákot, vagy Nogaji Tatár Kánságot. Ezzel aztán elindultak Bajazid uralkodásától kezdve az orosz-török összecsapások, amelyek a 16. század második felétől kezdenek csak igazán tombolni.[forrás?]
Első évei, harc Dzsem herceggel [szerkesztés]
Alig hogy 1481-ben átvette a hatalmat, meggyűlt a baja öccsével, Dzsem herceggel, aki maga is a trónra vágyott.[1] Mind diplomáciai cselvetéssel, mind fegyverrel harcoltak egymás ellen, és e párbajnak az lett a vége, hogy Bajazid Dzsemet 1481. június 20-án Nikaia környékén legyőzte, majd Rodosz szigetére, a johannita lovagrend védelme alá futamította.[1] Később a lovagokkal kötött egyezmény értelmében Dzsemet Nyugat-Európába vitette, ahol rejtélyes módon megmérgezték.[1]
Szerbiai, magyarországi hadjáratai [szerkesztés]
II. Bajazid először 1481-ben Boszniát támadta meg, amire Hunyadi Mátyás, akit éppen a III. Frigyes német-római császár elleni hadjárat kötött le, Kinizsi Pálra bízta a védelmet és a megtorlást.[1] Kinizsi Rozgonyi László, a Thököly testvérek és Vuk szerb despota támogatásával fényes győzelmet aratott Iszkender pasa fölött.[1] Kinizsi ezentúl Szerbiában is diadalmaskodott.[1] A vereségek után Bajazid, aki akkor az Ázsiában kialakult bonyodalmakkal volt elfoglalva, 1483-ban öt évre békét kötött Mátyás királlyal.[1] Ez a béke azonban nem volt tartós, hiszen mintegy 10 000 muzulmán harcos, vélhetőleg Bajazid tudta nélkül, Horvátországon keresztül betört a Krajnába.[1] Gerebi bán, Gara Péter és Frangepán az Unna és Száva összefolyásánál megtámadták a visszatérő csapatokat, és a harcok során megsemmisítették a sereget.[1] Ezek után Bajazid híven betartotta a béke feltételeit, sőt három évre meg is hosszabbította azt.[1] Mátyás halála után azonban a maga hasznára kívánta fordítani a Magyarországon dúló pártoskodást, így titokban Nándorfehérvár alá érkezett seregével.[1] A város kapitánya, Ujlaki, csábító ajánlatot tett számára, majd a sikertelenséget látva megfenyegette Bajazidot, aki mindezt visszautasította.[1] A dühös szultán erre Szabács és Fajcsa alatt próbált szerencsét, de itt sem tudott győzedelmeskedni.[1] Egy másik, Ali basa vezérlete alatt álló hadosztályt, amely Erdélyben fosztogatott, Telegdi István alvajda csapatai verték meg 1493-ban a Vöröstoronyi-szoros közelében, míg egy harmadik sereg Villachnál szenvedett vereséget.[1]
Több siker koszorúzta Jakub pasa vállalkozásait, akit Bajazid 15 000 emberrel bosszú-hadjáratra menesztett Karintiába; a visszaúton ugyan Derencsényi bán, Lábatlan és a Frangepán testvérek Ubdina mellett útját állották Jakub pasának, de szerencsétlenül: 5000 magyar és horvát esett el a csatatéren.[1] Ezért Kinizsi állt bosszút, aki 1494-ben Drágfy kíséretében betört Szerbiába.[1] Mindamellett Bajazid Ulászló követével, Móre Péterrel három évre megújította a békét, mert Lengyelországot és (Velence birtokában lévő) Dalmáciát kívánta megtámadni.[1] II. Ulászló hiába fáradozott a szultánt a Moldva és Lengyelország ellen indított háborútól visszatartani; Bajazidot még az 1498-ban megkötött magyar–lengyel–moldvai szövetség sem riasztotta vissza.[1] Más török csapatok eközben Dalmáciát pusztították, bár Corvin János 1499-ben az egyik csapatra súlyos vereséget mért Šibenik környékén.[1]
Indiai vállalkozása [szerkesztés]
1509-ben az oszmán flottát Indiába küldte, hogy az ottani uralkodót Portugália ellen megsegítse. Az indiai, török, velencei, raguzai hajókból álló armada azonban nagy vereséget szenvedett a portugál flottától. Ez noha előrevetítette, hogy a töröknek még lesz dolga az európai gyarmatosítókkal Ázsiában és Afrikában, de a portugálokkal szemben két háborúban győzelmet aratnak, amely Portugália nagyhatalmi állásának végét jelenti keleten.[forrás?]
Utolsó évei [szerkesztés]
Bajazid utolsó éveit családi viszályok zavarták: Szelim fia az életére is tört, végül Szelim, a janicsárok segítségével apját 1512. április 25-én lemondásra kényszerítette.[1] Az agg szultán ekkor visszavonult falusi birtokára, ahol nemsokára, fia parancsára, megmérgezték.[1] 64 éves volt és 31 évig uralkodott. A trónon természetesen fia, Szelim követte.
Megítélése [szerkesztés]
Bajazid nem volt annyira harcias, háborúkedvelő államférfi, sőt sokkal inkább békés természetű. A háborúnál jobban kedvelte a jogtudományt és költészetet, szép mecseteket építtetett Konstantinápolyban és Drinápolyban.[1]
Jegyzetek [szerkesztés]
Lásd még [szerkesztés]
| Elődje: II. Mehmed |
|
Utódja: I. Szelim |
|
||||||||||||||||
