II. Bajazid oszmán szultán

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
II. Bajazid
Sultan II. Bayezit.JPG

Oszmán szultán
Uralkodási ideje
1481. május 19.1512. április 24.
Elődje II. Mehmed
Utódja I. Szelim
Életrajzi adatok
Uralkodóház Oszmán-ház
Született 1447. december 3.
Dimotika
Elhunyt 1512. május 26. (64 évesen)
Dimotika közelében
Édesapja II. Mehmed
Tughra of Bayezid II.JPG
II. Bajazid aláírása

II. Bajazid (Dimotika, 1447. december 3.Dimotika közelében, 1512. május 26.) oszmán szultán 1481-től 1512-ig (halála előtt trónfosztották). Bajazid uralkodására a háborúk szakadatlan sora jellemző; harcolt Lengyelország, Velence, Egyiptom, Perzsia, Portugália, Magyarország és Oroszország ellen.[1] Ennek ellenére alapjában véve békés természetű volt.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ifjúkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bajazid 1447. december 3-án született II. Mehmed fiaként.

1475-ben hűbéresévé tette a krími tatár kánt és a hozzá tartozó részfejedelemségeket mint Budzsákot, vagy Nogaji Tatár Kánságot. Ezzel aztán elindultak Bajazid uralkodásától kezdve az orosz-török összecsapások, amelyek a 16. század második felétől kezdenek csak igazán tombolni.[forrás?]

Első évei, harc Dzsem herceggel[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alig hogy 1481-ben átvette a hatalmat, meggyűlt a baja öccsével, Dzsem herceggel, aki maga is a trónra vágyott.[1] Mind diplomáciai cselvetéssel, mind fegyverrel harcoltak egymás ellen, és e párbajnak az lett a vége, hogy Bajazid Dzsemet 1481. június 20-án Nikaia környékén legyőzte, majd Rodosz szigetére, a johannita lovagrend védelme alá futamította.[1] Később a lovagokkal kötött egyezmény értelmében Dzsemet Nyugat-Európába vitette, ahol rejtélyes módon megmérgezték.[1]

Szerbiai, magyarországi hadjáratai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bajazid összecsap fiával, Szelimmel

II. Bajazid először 1481-ben Boszniát támadta meg, amire Hunyadi Mátyás, akit éppen a III. Frigyes német-római császár elleni hadjárat kötött le, Kinizsi Pálra bízta a védelmet és a megtorlást.[1] Kinizsi Rozgonyi László, a Thököly testvérek és Vuk szerb despota támogatásával fényes győzelmet aratott Iszkender pasa fölött.[1] Kinizsi ezentúl Szerbiában is diadalmaskodott.[1] A vereségek után Bajazid, aki akkor az Ázsiában kialakult bonyodalmakkal volt elfoglalva, 1483-ban öt évre békét kötött Mátyás királlyal.[1] Ez a béke azonban nem volt tartós, hiszen mintegy 10 000 muzulmán harcos, vélhetőleg Bajazid tudta nélkül, Horvátországon keresztül betört a Krajnába.[1] Gerebi bán, Gara Péter és Frangepán az Unna és Száva összefolyásánál megtámadták a visszatérő csapatokat, és a harcok során megsemmisítették a sereget.[1] Ezek után Bajazid híven betartotta a béke feltételeit, sőt három évre meg is hosszabbította azt.[1] Mátyás halála után azonban a maga hasznára kívánta fordítani a Magyarországon dúló pártoskodást, így titokban Nándorfehérvár alá érkezett seregével.[1] A város kapitánya, Ujlaki, csábító ajánlatot tett számára, majd a sikertelenséget látva megfenyegette Bajazidot, aki mindezt visszautasította.[1] A dühös szultán erre Szabács és Fajcsa alatt próbált szerencsét, de itt sem tudott győzedelmeskedni.[1] Egy másik, Ali basa vezérlete alatt álló hadosztályt, amely Erdélyben fosztogatott, Telegdi István alvajda csapatai verték meg 1493-ban a Vöröstoronyi-szoros közelében, míg egy harmadik sereg Villachnál szenvedett vereséget.[1]

Több siker koszorúzta Jakub pasa vállalkozásait, akit Bajazid 15 000 emberrel bosszú-hadjáratra menesztett Karintiába; a visszaúton ugyan Derencsényi bán, Lábatlan és a Frangepán testvérek Ubdina mellett útját állották Jakub pasának, de szerencsétlenül: 5000 magyar és horvát esett el a csatatéren.[1] Ezért Kinizsi állt bosszút, aki 1494-ben Drágfy kíséretében betört Szerbiába.[1] Mindamellett Bajazid Ulászló követével, Móre Péterrel három évre megújította a békét, mert Lengyelországot és (Velence birtokában lévő) Dalmáciát kívánta megtámadni.[1] II. Ulászló hiába fáradozott a szultánt a Moldva és Lengyelország ellen indított háborútól visszatartani; Bajazidot még az 1498-ban megkötött magyar–lengyel–moldvai szövetség sem riasztotta vissza.[1] Más török csapatok eközben Dalmáciát pusztították, bár Corvin János 1499-ben az egyik csapatra súlyos vereséget mért Šibenik környékén.[1]

Indiai vállalkozása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az öreg szultán

1509-ben az oszmán flottát Indiába küldte, hogy az ottani uralkodót Portugália ellen megsegítse. Az indiai, török, velencei, raguzai hajókból álló armada azonban nagy vereséget szenvedett a portugál flottától. Ez noha előrevetítette, hogy a töröknek még lesz dolga az európai gyarmatosítókkal Ázsiában és Afrikában, de a portugálokkal szemben két háborúban győzelmet aratnak, amely Portugália nagyhatalmi állásának végét jelenti keleten.[forrás?]

Utolsó évei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bajazid utolsó éveit családi viszályok zavarták: Szelim fia az életére is tört, végül Szelim, a janicsárok segítségével apját 1512. április 25-én lemondásra kényszerítette.[1] Az agg szultán ekkor visszavonult falusi birtokára, ahol nemsokára, fia parancsára, megmérgezték.[1] 64 éves volt és 31 évig uralkodott. A trónon természetesen fia, Szelim követte.

Megítélése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bajazid nem volt annyira harcias, háborúkedvelő államférfi, sőt sokkal inkább békés természetű. A háborúnál jobban kedvelte a jogtudományt és költészetet, szép mecseteket építtetett Konstantinápolyban és Drinápolyban.[1]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w Bokor József (szerk.). Bajazid (II.), A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET Kft. ISBN 963 85923 2 X (1998) 

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Elődje:
II. Mehmed
Oszmán szultán
14811512
Az Oszmán Birodalom címere
Utódja:
I. Szelim