III. István moldvai fejedelem
 |
Ez a szócikk nem tünteti fel a forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Önmagában ez nem minősíti a szócikk tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása pontos. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! (2007 februárjából) |
| III. István | |
 |
|
|
|
|
| Moldva fejedelme | |
| Uralkodási ideje 1457. április 12. – 1504. július 2. |
|
| Elődje | III. Péter Áron |
| Utódja | III. Bogdán |
| Életrajzi adatok | |
| Született | 1433 Borzești |
| Elhunyt | 1504. július 2. Szucsáva |
| Édesapja | II. Bogdán |
| Édesanyja | Doamna Oltea |
III. (Nagy) István, románul Ștefan cel Mare (Borzești, Moldva, 1433[1] – Szucsáva, 1504. július 2.[1]); Moldva fejedelme volt 1457 – 1504 között.
Uralkodása alatt Moldva erős állammá fejlődött és megőrizte függetlenségét a Magyar Királysággal, Lengyelországgal és az Oszmán Birodalommal szemben. 36 csatából 34-ben győzött; ezek közül a leghíresebb a vaslui csata (1475). Az ütközet után IV. Szixtusz pápa a keresztény hit igaz bajnokának nevezte Istvánt (verus christianae fidei athleta). Vallásos meggyőződését azzal is bizonyította, hogy kifizette az Athosz-hegyi kolostorok tartozását a Török Portának, hogy a kolostorok megőrizhessék vallási függetlenségüket.
Tartalomjegyzék |
Uralomra jutása [szerkesztés]
A Mușat-családból származó István apja, II. Bogdán moldvai fejedelem 1449 és 1451 között uralkodott Moldvában, majd István nagybátyja, Petru Aron csatában megölte. 1451–1457 között a fejedelemséget a Péter Áron és Alexăndrel (Alexandru cel Bun unokaöccse) közötti belső harc dúlta fel.
A belharcok kezdetén István Erdélybe menekült és Hunyadi Jánosnál keresett segítséget. Ezután Havasalföldre ment III. Vlad udvarába, akitől 1457-ben 6000 lovasból álló hadsereget kapott és velük sikerült legyőznie Péter Áront Doljești-nél, akit Lengyelországba űzött.[2] és Istvánt fejedelemmé koronázták. Két évvel később, István betört Lengyelországba Péter Áront keresve, de nem járt sikerrel. A hadjárat következtében István aláírt egy szerződést, amelyben hűbérurának ismerte el IV. Kázmér lengyel királyt, Péter Áront viszont kitiltották Moldvából.
Uralkodása [szerkesztés]
István, hogy hatalmát megszilárdítsa, a putnai oláh kerületet Havasalföldtől elfoglalta[2], Killiát a magyaroktól visszaszerezte.[2]
1467-ben Hunyadi Mátyás megtámadta Moldvát[2], de Istvánnak sikerült legyőznie őt a moldvabányai csatában, ahol maga Mátyás is megsebesült.[2] Ennek ellenére 1468-ban kénytelen volt mégis elismerni Magyarország fennhatóságát.[2] Még ebben az évben a Dnyeszter melletti lipniți-i ütközetben legyőzte az Arany Hordát.[2] 1469-ben Hunyadi Mátyás – csehországi hadjáratai alatt – kétszer beütött Erdélybe[2], 1474-ben megverte III. Radu havasalföldi fejedelmet[2]. Közben 1471-ben István megtámadta Havasalföldet, amely ekkor már török fennhatóság alatt állt. Amikor II. Mehmet szultán bosszúhadjáratot indított Moldva ellen, de István 1475. január 17-én legyőzte a magyarok és székelyek segítségével a fejedelemségbe benyomult 120 000 főnyi török sereget Rakovanál.[2] (Ez a győzelem ideiglenesen útját állta a törökök terjeszkedésének a Balkánon.) Ugyancsak 1475-ben III. Radu, majd a doni kozákok felett aratott diadalt.[2] 1476-ban Istvánt legyőzték Războieni-nél – a fejedelem a hegyekbe menekült[2] –, de a törökök ezután mégis visszavonultak, mivel nem sikerült bevenniük egy fontos várat sem és járvány tört ki a török seregben.
Mehmed 1476–1477 telén újabb török sereget küldött Moldvába, ahol III. Raduval együttesen 30 000 foglyot zsákmányoltak.[2] István az erdélyi vajda vezénylete alatt kiűzte országából a törököket és Radu helyébe Vladot ültette a havasalföldi fejedelmi székbe[2]; de az új fejedelem is a törökökkel kereste a szövetséget[2]: 1481-ben Rimnik szultán el akarta foglalni Moldvátt, hogy így a krími és volgai tatárokkal közvetlen kapcsolatba kerüljön.[2] 1484-ben összes erejével átkelt a Dunán és a hűtlen Vlad seregével is egyesülve, elfoglalta Kiliát, majd Dnyeszter-Fehérvárt (Akiermant vagy Bielogorodot) és végig pusztította az egész Moldvát.[2] István a túlerő elől a hegyekbe és erdőkbe húzódott, majd Magyar- és Lengyelországtól kért segítséget.[2] Az osztrák háborúba bonyolódott Mátyás nem segíthetett, Kázmér lengyel király viszont felhasználta István szorongatott állapotát a hűségeskü kicsikarásában (1485) némi csekély segítség fejében.[2]
Besszarábia egy része török kézben maradt ezután is, Moldvát azonban őserdei (főkép a mai Bukovinában) és István vitézsége megvédték a török további meghódítási kísérleteitől.[2] 1486-ban megállapodott II. Bajazid szultánnal, hogy egy évente fizetendő adó fejében Moldva megőrizheti önkormányzatát. A 16. század-tól kezdve a Moldvai Fejedelemség az Oszmán Birodalom vazallusa lett.
A fejedelem a lengyel vazallusság mellett fenntartotta a jó viszonyt Magyarországgal is, és 1492-ben Küküllő várát kapta Erdélyben hűsége zálogául[2] (Csicsó várát pedig már előbb adta neki Mátyás[2]). IV. Kázmér halála után a lengyel trónon utóda János Albert elhatározta Moldva meghódítását és István letételét[2], s e végett 1497-ben mintegy 80 000 főnyi sereggel Bukovinába ütött s Szucsávát ostrom alá vette.[2] István a magyaroktól, töröktől és tatároktól kért segítséget.[2] II. Ulászló magyar király küldött is 2000 székelyt, akik a Moldvai sereget erősítették.[2] (Koźmini csata) Nemsokára fegyverszünet jött létre és a lengyel had megszégyenülve tért vissza hazájába.[2]
1498-ban István új szövetséges társaival, a törökkel és tatárral beütött Lengyelországba, és Lemberg, Przemysl, Radzimin környékét kirabolva, mintegy 100 000 főnyi fogollyal tértek vissza s töltötték meg a török tartományokat.[2] A fejedelem azonban úgy látszik nem vetette magát alá a törököknek, mert az ugyanezévi Magyar- és Lengyelországgal kötött egyezségben arra kötelezte magát, hogy a törökök hadi készületeiről mindkét országot értesíteni fogja, a török hadakat országán átvonulni nem engedni és nem segíti.[2] Az 1499-es szerződés is a mindkét ország iránti hűség fogdást tartalmazza.[2] Még 1498-ben bebizonyította a szerződés komolyan vételét, mert amikor 80 000 török Lengyelországba tört és Vörös-Oroszországot elpusztítva Moldván át visszatérni akart, István a hirtelen beállott fagytól felére sereget megtámadta és szétverte.[2] A lengyel János Albert halála (1501) után István felingerelte a taárokat az új lengyel király, Sándor ellen[2], és mialatt ezek Podoliába ütöttek, ő a Kárpátok és Dnyeszter közötti lengyel tartományt, Poklucsot elfoglalta, ahonnan csak akkori hűbérura, II. Ulászló magyar király közbenjárására vonult ki.[2] Ez volt István utolsó hadi tette.[2] 1504-ben meghalt a népétől méltán «Nagy»-nak nevezett vitéz uralkodó, aki Moldvát a hatalom és dicsőség addig nem ismert színvonalára emelte szerencsés hadi sikerei, vitézsége, vakmerősége és erélye által, amihez nem kevés mértékű ravaszság, hitszegés, kegyetlenség és mindenek felett határtalan nagyravágyás járult.[2] A putnai kolostorban temették el.
Hosszú uralkodása jelentős kulturális fejlődéssel járt. Maga az uralkodó sok templomot és kolostort építtetett, ezek közül néhány jelenleg a Világörökség része. Több moldvai várat megerősített, hogy ellen tudjanak állni a tüzérségnek: Hotin, Neamț, Szucsáva.
Rövid idővel halála után szentként kezdték tisztelni; a román ortodox egyház szentté avatta Igazhitű Nagy és Szent István vajda néven.
Népszerűsége [szerkesztés]
2006-ban a román televízió által rendezett szavazáson (A 100 legnagyobb román), amelyen közel 40 000 néző vett részt, István fejedelem kapta a legtöbb szavazatot.
Fordítás [szerkesztés]
Ez a szócikk részben vagy egészben a Ștefan cel Mare című román Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
Jegyzetek [szerkesztés]
Forrás [szerkesztés]
- Binder Iijima, Edda und Dumbravă, Vasile (Hrsg.): Stefan der Große – Fürst der Moldau. Symbolfunktion und Bedeutungswandel eines mittelalterlichen Herrschers. Leipziger Universitätsverlag, Leipzig 2005, ISBN 3-86583-039-0
Külső hivatkozások [szerkesztés]
Lásd még [szerkesztés]
| Előző uralkodó: III. Péter Áron |
|
Következő uralkodó: III. Bogdán |
