Lviv

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lviv
Lviv Mix Pics.jpg
Lviv
Lviv címere
Lviv címere
Lviv zászlaja
Lviv zászlaja
Közigazgatás
Ország  Ukrajna
Alapítás éve 1256 (Danilo fejedelem)
Polgármester Andrij Szadovij
Irányítószám 79000-79490
Körzethívószám 322
Népesség
Teljes népesség 758 400 fő[1]
Népsűrűség 4786 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 289 m
Terület 171,01 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Lviv  (Ukrajna)
Lviv
Lviv
Pozíció Ukrajna térképén
é. sz. 49° 51′, k. h. 24° 01′Koordináták: é. sz. 49° 51′, k. h. 24° 01′
Lviv weboldala

Lviv (ukránul: Львів, középkori magyar nevén Ilyvó, magyar forrásokban gyakran használt neve a német után Lemberg[2], németül Lemberg, oroszul: Львов [Lvov], lengyelül: Lwów, latinul Leopolis) Ukrajna háromnegyed millió lakosú nagyvárosa, a Lvivi terület központja. Jelentős kulturális központ, amely egyben más országok történelmében is fontos szerepet játszott. Lviv óvárosát az UNESCO 2001-ben a Világörökség részévé nyilvánította.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lviv város a lvivi dombságon fekszik, a lengyel–ukrán határtól kb. 80 km-re keletre. Lviv tengerszint feletti közepes magassága 289 m. A város legmagasabb pontja a Viszokij Zamok (Fellegvár) hegye, 409 m-es tengerszint feletti magassággal. Történelmileg a város a Poltva folyó (a Nyugati-Bug egyik mellékfolyója) mellé épült, de medrét a 19. században beépítették, és a város alatt egy csatornán vezették keresztül. (A folyó a mai Sevcsenko, Szvoboda és Csornovil sugárutak alatt folyik keresztül a városon.)

A város a közép-európai fő vízválasztón fekszik, amely a Balti-tenger és a Fekete-tenger medencéjét választja el egymástól. (Ennek megfelelően a várostól északra a Bug a Balti-tengerbe, délre a Dnyeszter a Fekete-tengerbe ömlik.) A város így vízhiányos területen helyezkedik el. Vízvezeték-rendszerének rossz állapota miatt a lakosság vízellátását korlátozzák.

Éghajlata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lviv éghajlata mérsékelt szárazföldi. A középhőmérséklet januárban -4 °C, júniusban +18 °C. Az éves csapadékmennyiség 660 mm, de a nyári hónapok alapvetően szárazak. Az év napjainak 66%-ában felhős az égbolt. A legmagasabb hőmérsékletet, +37 °C-ot, 1921 szeptemberében mérték, a leghidegebbet 1929 februárjában, -35,8 °C-ot.

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lviv területén az 5. századból származik az első lakott településre utaló lelet. A 10. században a lengyel I. Mieszko és a kijevi fejedelmek között vitatott terület része volt. Végül 981-ben I. (Nagy) Vlagyimir kijevi fejedelem elfoglalja a város területét.

A várost Danyilo ruszin nemzetiségű halicsi fejedelem alapította a 13. században, és fiáról, Lev hercegről nevezte el a várost latinul Leopolisnak. Más források szerint maga Leo herceg alapította a várost.

A város első említése 1256-ból származik. A város kedvező fekvésének köszönhetően (a KrakkóKijev nyugat–keleti, illetve a Visztula folyótól a Fekete-tengerhez menő észak–déli kereskedelmi út találkozásánál) hamar átvette a környéken lévő Halics városnak szerepét, a hercegség központjává vált.

1349-ben III. Kázmér lengyel király elfoglalta Halicsot, így Lviv városát is. 1356-ban Magdeburg német város mintájára szabad királyi városi jogokat biztosít a lengyel Lwów számára, így óriási lendületet adva a város fejlődésének. Ebben az időszakban épül meg a város római katolikus temploma, majd 1363-ban a szabadságjogok miatt ideköltözött örmények is megépítik templomukat. 1386-ban Halics Lengyelország elidegeníthetetlen részévé válik, Lwów többször is koronázási ceremónia színhelyévé válik.

A lengyel–litván perszonálunió ideje alatt a felélénkülő kereskedelem az árumegállítási és adóztatási joggal bíró várost nagyban gazdagítja. Lwów a Chełm, Sanok, Halics, Przemyśl városokat tartalmazó Rutén Vajdaság központjává válik. Lakossága gyors ütemű növekedésbe kezd, a városba mindenfelől áramló emberek egy mind kulturálisan, mind nemzetiségeit tekintve sokszínű várost hoznak létre. A városban a római katolikus, az ortodox és az örmény katolikus egyház is elfogadottá válik. A 17. század első felére a városban mintegy 25–30 ezren laknak, 30 céh működik.

A 17. században a gyengülő lengyel államban csökkent Lwów gazdasági jelentősége. 1649-ben Bohdan Hmelnickij vezetésével bevették a kozákok. 1655-ben svéd, 1657-ben az erdélyi, 1675-ben török seregek támadtak a városra, ám azt elfoglalni nem tudták. Az utóbbi kísérletet a lwówi csatában III. (Sobieski) János seregei hiúsították meg. 1704-ben végül az nagy északi háborúban támadó svédek elfoglalják a várost.

Lengyelország első 1772-es felosztása során Lviv Ausztriához kerül. Habár a német nyelv vált hivatalossá, a főbb tisztségeket német származásúak töltötték be, egy viszonylagos szabadságban Lemberg megmaradt ukrán, illetve lengyel kulturális központnak. 1784-ben II. József császár újranyitotta a Lembergi Egyetemet, ahol a diákok latin, német, lengyel, 1786-tól ukrán nyelven tanulhattak. Az első közszínházat 1794-ben, az Ossolineum tudományos intézetet 1817-ben alapították.

A Latin székesegyház

A 19. század elején az ukrán ortodox egyház feje, Kijev, Halics, Ruszinkó és Lviv metropolitája átteszi székhelyét Lembergbe, miközben a Habsburgok erős germanizációt kezdenek el folytatni a birodalmukban, így Lembergben is. 1805-ben bezárják az egyetemet, majd 1817-ben mint német nyelvű Akadémiát nyitják ki újra. A német nyelv az élet minden területére beköltözik. 1848-ban Lemberg lakossága petícióban tiltakozik a német nyelv erőszakos térhódítása ellen, és kérik az önálló kormányzás visszaállítását, illetve a lengyel és az ukrán nyelv használatát.

A kérések csak 1861 után kerülnek meghallgatásra. 1867-ben alakul meg Galícia önálló országgyűlése, a Sejm Krajowy. Galícia a volt Lengyelország egyetlen viszonylagos kulturális és politikai függetlenséggel bíró területe, miközben Ukrajna kulturális központja is maradt.

Az első világháború során az orosz hadsereg 1914-ben egyszer ráteszi a városra a kezét, majd a császári seregek visszaszerzik. 1918. november 1-jén itt kiáltják ki a független Nyugat-Ukrajnai Köztársaságot, amelynek egyben fővárosául is szolgál. Ezt követően komoly harcokra kerül sor a terület hovatartozását illetően. Az ukránokkal, majd a szovjetekkel megküzdő lengyelek végül a rigai békében állapodnak meg arról, hogy a terület Lwów vajdaság néven a továbbiakban Lengyelország részét képezi, ahol a város fontos tudományos és kulturális központtá válik.

1939. szeptember 12-én a német hadsereg lerohanja a várost, de szeptember 17-én a Molotov–Ribbentrop-paktum értelmében az Ukrán SZSZK részeként Lviv és környéke is a Szovjetunióhoz kerül. 1941. június 22-én a németek ismét megszállják, és egészen 1944. július 23-áig birtokolják. Közben Lviv népes zsidó lakosságát a németek gettóba gyűjtik és Lengyelország különböző koncentrációs táboraiba deportálják.

A szovjet csapatok megérkeztével megindul az ellenállás felszámolása. Minden, a szovjeteknek nem tetsző elem gulágokba kerül. Lviv lengyel lakosságát pedig a Visztula-akció keretében végrehajtott lengyel-ukrán lakosságcsere részeként Wrocław lengyel városba telepítik. A Szovjetunió fennállása során Lviv a többi szovjet nagyvároshoz hasonló változásokon megy át, például megépülnek nehézipari üzemei, a betelepített ipari munkásság miatt jelentősen nő a lakosság száma és megépülnek a várost övező lakótelepek.

A független Ukrajna egyik politikailag meghatározó városa, a nemzeti-hazafias erők bázisa.

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A népesség
alakulása

(ezer fő)

1900 160
1939 340
1959 410
2000 763,3
2004 758,9

Lviv lakossága a 2001-es népszámlálás adatai alapján 725 200 fő.

A lakosság nemzetiségi összetétele:

  • ukrán – 639 000 (88,1%)
  • orosz – 64 600 (8,9%)
  • lengyel – 6400 (0,9%)
  • belarusz – 3100 (0,4%)
  • zsidó – 1900 (0,3%)
  • örmény – 800 (0,1%)

Magyarok Lvivben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lvivben mintegy 200 fős magyar közösség él. Ők az 1945 utáni szovjet időkben Kárpátaljáról főként tanulni mentek Lvivbe, majd a tanulmányok befejezése után ott maradtak, letelepedtek és családot alapítottak. Ennek megfelelően a lvivi magyarok többsége értelmiségi. Sok köztük a zenész, egyetemi oktató. 1992 után egy részük visszatért Kárpátaljára, vagy áttelepült Magyarországra. Kisebbségi érdekvédelmi szervezetük a 2012. december 3-án megalapított Lembergi Magyarok Kulturális Szövetsége (LMKSZ).[3] Az LMKSZ alapítója Ilku Marion József (1933–2003) festőművész volt, jelenlegi elnöke Szarvas Gábor építész. A szervezet egy vasárnapi iskolát is működtet a gyermekek számára, ahol magyarnyelv-oktatás folyik.

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Légi közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lviv központjáról 6 km-re, délnyugati irányban helyezkedik el a város nemzetközi repülőtere, amely belföldi és nemzetközi járatokat egyaránt fogad. Kifutópályája nagyméretű teher- és utasszállító repülőgépekhez üzemeltetéséhez is alkalmas.

Vasúti közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lvivi pályaudvar

Lviv és környéke vasúti közlekedése a legrégebbi hagyományokkal rendelkezik a mai Ukrajna területén található vasutak között. Az Osztrák–Magyar Monarchia idején épült meg az első Lvivbe vezető vasútvonal, az első vonat a városba 1861. november 4-én érkezett meg Bécsből. 1866-ban építették meg a Lvivből Csernyivcibe vezető vasútvonalat, 1869-ben pedig a Brodiba vezető pályát. A vasúti forgalom növekedése a 20. század elejére új vasútállomás építését tette szükségessé a városban. 1904-ben adták át a Monarchia vasúti épületeire jellemző stílusban épült új lvivi pályaudvart, amely ma is Európa egyik legszebb pályaudvara. Az első világháború előtti időkre a Lviv központú Kelet-Galícia vasúti hálózatának hossza már elérte 2676 km-t.

A Lengyelország elleni német támadás során, 1939. szeptember 1-jén német bombatámadás érte a lvivi pályaudvart, amelynek során az épületekben és a vasúti pályákban keletkeztek károk. Miután a várost bevették a szovjet csapatok, megkezdődött az európai normál nyomtávú (1435 mm-es) pályák átépítése széles nyomtávúvá (1520 mm-esre). Az átépítést a fővonalakon 1939 végére el is végezték. Ekkortól indult meg a közvetlen vasúti személyszállítás Lviv, valamint Kijev és Moszkva között. A Szovjetunió elleni német támadás során, 1941 júniusában újabb német bombatámadás érte a lvivi pályaudvart.

A szovjet időkben Lviv központtal vasúti igazgatóság jött létre. A Lvivi vasutakhoz (Львівська залізниця) tartozik ma is Nyugat-Ukrajna vasúti közlekedése. A Lvivi vasutak jelenleg 354 pályaudvarral és állomással rendelkezik. Lviv fontos vasúti csomópont, amely kiemelkedő helyet foglal el Ukrajna nyugati irányú vasúti forgalmában. Lvivtől mintegy 80 km-re, a lengyel–ukrán határon található Ukrajna egyik legfontosabb nyugati vasúti átkelője, a Mosztiszka–II, amely átrakóival és futómű átszerelő létesítményeivel lehetővé teszi a normál nyomtávú európai és a széles nyomtávú kelet-európai vasúti hálózatok közti forgalmat.

Villamos közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Villamos Lviv belvárosában (Ivan Franko utca)

Ugyancsak Lviv volt az első város a mai Ukrajna területén, ahol 1880-ban elsőként állítottak forgalomba lóvontatású városi vasutat. A megnyitásakor két pályán működő lóvasutat a Società Triestina Tramway cég üzemeltette, és már a kezdeti időkben évente átlagosan 1,8 millió utast szállítottak. 1889-ban a városi lóvasút 105 lóval és 37 személy- és teherkocsival rendelkezett. A járművek átlagsebessége 6,4 km/h volt.

A forgalom növekedésével a lóvasút később egyre kevésbé tudott lépést tartani, ezért a Siemens & Halske cég – az európai városok közül az elsők között – 1894-ban megépítette Lviv első villamos vonalát. A vonal hossza 6,86 km volt, és kezdetben 16 kocsi üzemelt rajta. A villamos közlekedés beindulásával a lóvasút jelentősége fokozatosan csökkent, 1907-ben pedig végleg meg is szűnt. A villamosított pálya hossza fokozatosan nőtt, 1896-ban 8,3 km, 1909-ben pedig már 25 km volt. A villamosvonalak energiaellátása miatt 1907-ben új erőművet is kellett építeni, ekkor az évi utaslétszám már elérte 12 milliót. 1940-re a pálya hossza 70 km-re, az éves utaslétszám pedig már 64 millióra nőtt.

A villamos ma is Lviv legjellemzőbb tömegközlekedési eszköze, amelynek egyes vonalai az óváros gépkocsiforgalom elől elzárt részein is keresztülhaladnak. A város villamos parkja 220 járműből áll. A villamospálya jelenlegi hossza 80 km. A járművek többsége a csehszlovák ČKD gyártmánya (Tatra KT4SU és Tatra T4SU típusok), de pályafenntartási és teherszállítási feladatokra rendelkezésre áll néhány, az 1960-as években beszerzett német gyártmányú (Gothaer Waggonfabrik) jármű.

Trolibusz közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kelet-európai nagyvárosokhoz hasonlóan a II. világháború utáni években jelent meg Lvivben a trolibusz. A belváros egyes részein, a szűkebb utcákban a villamosokat váltották fel a trolibuszokkal. Az első trolibusz vonal 1952. november 27-én kezdett üzemelni. Később, az 1960-as, 1970-es években a külvárosokban felépített népes lakótelepek és a városközpont között is beindították a trolibusz közlekedést. A város trolibusz parkja jelenleg kb. 100 járműből áll.

Autóbusz közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lviv autóbusz közlekedése történelmileg fejletlen. A belváros zsúfolt és szűk, kanyargós utcái kevésbé alkalmasak az autóbuszok üzemeltetésére. A város autóbusz hálózata lényegesen kisebb és fejletlenebb, mint a villamos-, vagy a troli-hálózat. A hagyományos városi buszok helyett azonban igen nagy számban üzemelnek a szovjet városokra jellemző tömegközlekedési eszközök, az ún. iránytaxik (marsrutka). A mikrobuszok útvonalai gyakorlatilag az egész várost behálózzák, egy részük a környező településeket is összeköti Lvivvel.

Testvérvárosai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nevezetességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Régi piactér (Rinok)
  • Fekete Ház
  • Örmény székesegyház
  • Ortodox székesegyház
  • Szent György-templom
  • Latin székesegyház
  • Városháza (Ratusa)
  • Dominikánus kolostor
  • A Boim kápolna a Lviv életében többször szerepet játszó, befolyásos Boim család temetkezési helyéül épült 1609-1617 között Andrzej Bemer építész tervei alapján. A kápolna a Latin székesegyház körül kialakított temető területén épült. A temetőben lévő sírokat később az építkezések miatt áttelepítették a Licsakivi temetőbe, a Boim-kápolna azonban eredeti helyén maradt, és máig Lviv leglátványosabb építészeti emlékei közé tartozik. A kápolna teljes főhomlokzatát faragott kő borítja. (A Boimok – eredeti vezetéknevük: Böhm – Magyarországról települtek át Lvivbe, majd később ellengyelesedtek.)
  • Operaház
  • Bolyai János emléktáblája az Ivan Franko Egyetem falán. Bolyai 1831–1832 között a Monarchia tisztjeként szolgált Lembergben. Ennek emlékét örökíti meg az LMKSZ kezdeményezésére 1993-ban felavatott emléktábla.
  • Konstanca-emléktábla a Szent János kápolna falán. Az LMKSZ kezdeményezésére 2003-ban avatták fel a Magyarországon készült réz emléktáblát.
  • Viszokij Zamok (Fellegvár)
  • A lublini unió emlékműve
  • Licsakivi temető
  • Ossolineum
  • Potocki-palota

Magyar emlékek Lvivben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Báthory István erdélyi fejedelem, a lengyel trón várományosa átutazóban Lengyelország felé megszállt a városban, ahol három napot töltött el. Ekkor készült róla a Wojtech Stefanowski által festett portré.
  • Vengrin János, Máramarosszigetről származó mester készítette 1277-ben a város egyik legfontosabb ereklyéjének számító díszkardot, mely napjainkban a Városi Történeti Múzeumban található.
  • 1711 februárja és szeptembere között Lvivben, illetve Galíciában tartózkodott II. Rákóczi Ferenc. Lviven kívül járt Drohobicsban, Sztrijben, Zsovkában, Javorivben, Horodokban és Szambirben is. Borusziv falu templomát egy ikonnal ajándékozta meg, ez ma is ott lálható.
  • Martinovics Ignác, a magyar jakubinusok 1795-ben kivégzett vezére 1783-tól 1790-ig a Lembergi Akadémián a természettan rendes tanára és a bölcsész kar dékánja volt.
  • Bem József, az 1848–1949-es forradalom és szabadságharc résztvevője mérnökként részt vett Lvivben az Osolinski palota (ma az Ukrán Tudományos Akadémia könyvtára) építésében.
  • Tresser Ferenc építészt 16 éven keresztül volt a városi építész céh vezetője. Tresser Jozef Marklal és Alois Bondraskoval közösen tervezte és építette fel a városházát (ratusa), amely azonban 1842-ben összedőlt.
  • Bolyai János matematikus 1831–1832-ben az Osztrák Császárság hadseregének kapitányaként szolgált a városban. Ennek emlékét őrzi a Lvivi Állami Egyetem épületén az LMKSZ kezdeményezésére 1993-ban felavatott emléktábla.

Fényképek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. http://lv.ukrstat.gov.ua/ukr/si/oper/2013/t181213_1.pdf
  2. Bár a városnak van magyar neve, a magyar nyelvű írott források a Monarchia örökségének megfelelően hagyományosan gyakrabban használják a német Lemberg változatot, a magyar név alig ismert.
  3. http://magyarsag.mti.hu/szervezetek_intezmenyek/1774355/lembergi_magyarok_kulturalis_szovetsege_(lmksz

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Lviv témájú médiaállományokat.