Vilnius

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Vilnius

Megye	Vilnius
Kistérség	Vilnius
Terület	392,19 km²
Népesség Összesen (2007) Népsűrűség	542 809 1384 fő/km²
Koordináták:	é. sz. 54° 40′ 40’’, k. h. 25° 17′ 30’’54.6777777778, 25.2916666667

Vilnius (lengyelül: Wilno, belaruszul: Вільня/Vilnia és oroszul: Вильна/Vil'na) Litvánia fővárosa és egyben legnagyobb városa. Részben ma is fallal övezett történelmi belvárosa, a UNESCO Világörökség listáján található 1994 óta. Katolikus és ortodox érseki székhely, és itt található Kelet-Európa egyik legrégebbi egyeteme, amelyet 1579-ben Báthory István alapított.

Tartalomjegyzék 1 Fekvése 2 Lakossága 3 Története 3.1 Vilnius, Litvánia fővárosa 3.2 A Lengyel-Litván államközösség 3.3 Orosz uralom 3.4 Litván főváros, lengyel kézen 3.5 II. világháború és a szovjet korszak 4 Vilnius kerületei 5 Oktatás, kultúra, tudomány 6 Gazdaság 7 Közlekedés 8 Testvérvárosai 9 Látnivalók 10 Híres vilniusiak 10.1 Vilniusban születtek 10.2 Vilniusban éltek 11 Külső hivatkozások 12 Források

[szerkesztés] Fekvése

Vilnius Litvánia délkeleti sarkában a Vilnia és a Neris folyók találkozásánál fekszik, mindössze 40 km-re a belarusz határtól. A város a nevét a feltételezések alapján a rajta átvezető folyó után kapta. Vilnius közel helyezkedik el Európa földrajzi középpontjának egyik lehetséges értelmezéséhez.

A város az országon belüli nem középponti elhelyezkedése az országhatárok évszázadokon keresztül való változására vezethető vissza. Vilnius a Litván Nagyhercegség korában nemcsak a kulturális és gazdasági központ volt, hanem egyúttal az ország közepéhez közel is helyezkedett el.

Vilnius 312 kilométerre helyezkedik el az ország legfontosabb kikötőjétől, Klaipedától, és autópálya köti össze a fontosabb városokkal, a 102 kilométerre fekvő Kaunassal, a 214 kilométerre fekvő Šiauliai-jal, valamint a 135 kilométerre elhelyezkedő Panevėžys-szel.

Vilnius közigazgatási területe mjd 400 kilométer, melynek valamivel több, mint 20%-a van beépítve.

Vilnius klímája átmenetet mutat a kontinentális és az óceáni éghajlat között. Az évi középhőmérséklet +6.1°C, a leghidegebb hónap január −4.9°C fokos középhőmérséklettel, míg a legmelegebb július +17°C fokkal. Az évi átlagos csapadékmennyiség 661 mm.

A városban a nyarak melegek, gyakran 30°C feletti napközbeni hőmérséklettel, ellenpontozva a téli hidegeket, amikor a hőmérséklet a -25°C-t is elérheti alkalmanként, melynek következtében a város folyói és tavai gyakran befagynak, lehetőséget teremtve a lékhalászatra.

[szerkesztés] Lakossága

2001-es adatok szerint a város lakosságának 57,8%-a litván, 18,7%-a lengyel, 14%-a orosz, 4%-a fehérorosz, 1,3%-a ukrán, fél százaléka zsidó, a fennmaradó 3,7% egyéb nemzetiségű.

Vilnius a két világháború között Lengyelországhoz tartozott, annak egyik legfontosabb városa, nemzeti szentélye volt. Ezt lakosságának etnikai megoszlása is jól jellemezte, a háború előtt a városban 65% volt a lengyelek aránya, 28% a zsidóké, további 5% az oroszoké és a fehéroroszoké, és mindössze a népesség 2%-a volt litván. A világháború után a lengyelek jelentős részét kitelepítették.

Az első világháború előtti orosz megszállás alatt a város etnikai megoszlása a következő volt (1909): 37,8% lengyel, 36,8% zsidó, 20,7% orosz, és mindössze 1,2% litván. Az I. világháború után, a határváltozások következtében sok orosz hagya el a várost, helyüket lengyel betelepülők foglalták el.

Vilnius demográfiai változásai 1840 és 2007 között

1840	1899	1931	1939	1940	1946	1959	1970	1979	1989	2001	2007
54 000	150 000	195 000	215 200	270 000	123 600	236 100	372 100	475 800	576 700	589 200	542 809

[szerkesztés] Története

[szerkesztés] Vilnius, Litvánia fővárosa

A mai város területén már a kőkorban is emberi település volt, melyet számtalan lelet bizonyít, többek között a várhegyen feltárt ásatások. A település lakóinak nemzetisége folyamatosan változott, a kezdetben balti település később szláv, germán, és zsidó nyomokat is magán viselt. Számos történész azonosítja a várost, Vorutával, a legendás fővárossal, ahol Mindaugast 1253-ban Litvánia királyává koronázták. Az első írott feljegyzés a város létezéséről 1323-ból származik, megemlíti, hogy Gediminas, Litvánia nagyfejedelme Vilniusban, Litvánia fővárosában egy favárat épített egy dombon.

Egy legenda szerint, egy fárasztó vadászat után Gediminas álmot látott, melyben egy farkas üvöltött egy domb tetején. Amikor álmának jelentése felöl érdeklődött krivis-étől (sámánjától), Lideikatól, ő azt mondta, építenie kell egy várat egy domb tetején, melyet három folyó, a Neris, a Vilnis, és a Vingria vesz körül, és építenie kell egy várost a domb körül, hogy a város híre farkasüvöltésszerűen terjedjen az egész világban.

A város neve Európa-szerte 1325-ben lett ismert, mikor Gediminas levelet küldött a Hanza-városok német, és zsidó polgáraihoz, iparosaihoz, Vilniusba invitálva őket. A város lakói kezdetben litvánok voltak, az iparosoknak, kereskedőknek köszönhetően azonban hamarosan számos más nemzetiség is megtelepedett.

Vilnius a 14. században két várból állt: az alsó várból és a felső várból. 1365-ben a teuton lovagok először jelentek meg Vilnius alatt, de a várat bevenniük nem sikerült. 1386-ban Jogaila (Jagello) nagyfejedelem Lengyelország királya lett, és 1387-ben felvették a litvánok a katolikus hitet. Még ebben az évben felépült Vilniusban egy katedrális és Vilnius városi jogokat kapott. Az 1410-ben a Német Lovagrend feletti tannenbergi győzelem után békés évek következtek. Vytautas nagyfejedelem uralma alatt a város egy erős ország politikai, gazdasági és kulturális központjává vált. 1503 és 1522 között a tatárok elleni védelem céljából egy kb. 3 km hosszú fallal vették körül a várost.

1540-ben megépült a Neris folyó első kőhídja. Vilnius fejlődésének csúcsát I. Zsigmond alatt érte el, aki udvarát 1544-ben ide helyezte.

[szerkesztés] A Lengyel-Litván államközösség

A lengyel–litván államközösség 1569-ben megszüntette a város fővárosi rangját. A Lublini Uniót követően megindult a városban a lengyelesítés, a litván nyelv és kultúra visszaszorítása. Ebben a korban csak Vilnius vallási jelentősége volt változatlan. A 18. században, Vilniusban 18 kolostor és 40 templom működött. 1769-ben megalapították a Rasos temetőt, mely Vilnius ma is létező legrégebbi temetője. 1579-ben Báthory István megalapította a Vilniusi Egyetemet, mely a térség legfontosabb oktatási központjává vált. A politikai, gazdasági, kulturális élet pezsgő volt a városban. A gyors fejlődés mellett a város nyitott volt bevándorlókra is, új zsidó, ortodox, és német közösségek telepedtek le.

1655-ben az orosz-lengyel háborúban (1654-1667) Vilnius orosz megszállás alatt volt pár évig, a várost felgyújtották, a lakosságot lemészárolták. A város fejlődése hosszú évekre megállt.

[szerkesztés] Orosz uralom

1795-ben Lengyelország harmadik felosztásakor Vilnius az Orosz Birodalom részévé vált és a Vilnai Kormányzóság (oroszul Губерния) központja lett. Az orosz megszállás alatt a városfalakat lerombolták, és 1805-re mindössze a Hajnal-kapu (Aušros vartai) maradt fenn mementónak. 1811-ben Szentpétervár és Moszkva után az Orosz Birodalom harmadik legnagyobb városa, 20000 lakosával az egyik legnagyobb észak-európai város. 1812-ben I. Napóleon seregei két alkalommal is átvonultak a városon, súlyos károkat okozva. Az orosz fennhatóság elleni, 1831. novemberi lázadást követően Oroszország a városban történő további fejlesztéseket megállította, az egyetemet bezáratta. 1863 januárjában, egy újabb, komoly harcokkal járó felkelést brutálisan levertek, folyamatosak voltak a kivégzések. A felkelés után a városban az összes szabadságért küzdő egyesület megszűnt, a lengyel, litván és belarusz nyelv használatát betiltották. A városban ekkor a litvánok csak igen kis közösséggel voltak jelen, a lakosok túlnyomó hányada lengyel, orosz, vagy zsidó volt.

A 19. század második felében, és a 20. század első éveiben Vilnius az egyik központja volt a zsidó, lengyel, litván, és belarusz nemzeti mozgalmaknak. A városban a zsidó kultúra és népesség meghatározó volt, egyes zsidó vezetőkben felmerült egy új zsidó állam megalapítása, melynek Vilnius lenne a központja. A nemzeti mozgalmaknak jó táptalaj volt, hogy a régióban Vilnius volt az egyik legtoleránsabb, legszabadabb gondolkodású város azokban az időkben. Számtalan lengyel, és belarusz költő és író dolgozott és publikátl Vilniusban. Vilnius volt a Naša Niva, az első belarusz nyelvű újság kiadásának a helyszíne is.

Vilnius lett a legfontosabb színhelye a litván nemzeti mozgalmaknak is, mely az 1905. december 4-5-én, a mai Zeneakadémián tartoot tartott Vilniusi Szejm tanácsában csúcsosodott ki, több, mint 2000 delegálttal Litvánia minden részéről. Felmerült az igény egy autonóm litván államot létrehozására az Orosz Birodalmon belül, melynek a parlamentje (Seimas) Vilniusban lenne.

[szerkesztés] Litván főváros, lengyel kézen

Az orosz uralomnak 1915 szeptemberében a német seregek vetettek véget. 1916-ban a lengyel államiság helyreállítását követően Lengyelország azonnal bejelentette igényét Vilniusra és környékére, mint lengyel területre. A litván parlament 1918. február 18-án kinyílvánította Litvánia függetlenségét, megnevezve Vilniust, mint a független Litvánia fővárosát. Ezeknek az igényeknek de facto nem volt nagy jelentőségük mivel Vilnius ez időtájt német megszállás alatt volt. 1919. január 1-jén a németek kivonultak a városból, átadva a fennhatóságot a helyi lengyel közösségnek, a litván adminisztráció kérelmét nem figyelembevéve. Mindössze két nappal később, január 3-án a Vörös Hadsereg megtámadta és elfogalta Vilniust, mely ezzel a rövid életű Litván-Belarusz Szovjet Szocialista Köztársaság székhelye lett. Az elkövetkező 4 hónapban a várost a bolsevikok irányították, míg a lengyel-szovjet háború részeként a lengyel reguláris seregek vissza nem foglalták a várost. Egy évvel később, 1920. július 14-én a város ismét szovjet kézre került.

A varsói csata után nem sokkal, a visszavonuló Vörös Hadsereg átadta a várost Litvániának, öszhangban a július 12-én megkötött orosz-litván békszerződéssel. A békeszerződés kinyílvánította, hogy az egykori Litván Nagyfejedelmség jelentős része Litvánia fennhatósága alá kerül, Vilniust is beleértve. Az ezután következő lengyel-litván összecsapásokban, nemzetközi diplomáciai tanácskozásokon a tét elsősorban Vilnius odaítélése volt, melyet mindkét ország szeretett volna magáénak tudni. A felek az 1920. október 7-én megkötött Suwalki-i békeszerződésben rögzítették, hogy a tárgyalások alapjául az ideiglenes demarkációs vonalat, a Foch-vonalat veszik alapul, mely Vilniust a lengyeleknek itélte, etnikai alapon. Ebből a korból származik a "Vilnius nélkül nincs béke" mondás.

Két nappal később a lengyel hadsereg, Lucjan Żeligowski tábornok vezetésével megtörte a békét, és hadüzenet nélkül elfoglalta Vilniust. A város és környéke Közép-Litvánia néven bábállamá alakult, Żeligowski vezetésével; a főváros Vilnius lett. A helyzetet megoldani kívánó nemzetközi tárgyalások nem vezettek eredményre. Az országban 1922. január 8-án választásokat tartottak, melyen a lakosság 63,9%-a vett részt. A lengyelek melletti kisebbségek jelentős része bojkottálta az eseményt, a belaruszoknak 41%-a, a zsidóknak 15,3%-a, a litvánoknak mindössze 8,2%-a jelent meg voksát leadni. 1922. február 20-án, a választások után megalakult parlament döntött a Lengyelországgal való egyesülésről, majd az egész területet megszállta Lengyelország, és Vilniust, a Wilnoi Vajdaság székhelyévé tették. Ennek ellenére a Litván alkotmány értelmében Litvánia fővárosa továbbra is a lengyel kézen lévő Vilnius maradt, Kaunas az ideiglenes főváros címet viselte, Lengyelország és Litvánia pedig 1938-ig de facto háborúban maradt. Litvánia megszakította az összes diplomáciai kapcsolatát Lengyelországgal, a határokat lezárta, a várost pedig történelmi jogaira hivatkozva magának követelte.

Az etnikai öszetételt tekintve ez a követelés visszás volt némileg, hisz a litvánok Vilniusban a két világháború között csak marginális kisebbséget alkottak, a lakosság alig 1%-át tették ki, szemben a zsidók 28%-val, valamint a folyamatosan betelepülő lengyelek 1939-re elért 65%-os részarányával.

A geopolitikai helyezete ellenére a város virágzott ebben a korszakban, sorra nyíltak az új gyárak, épültek az új házak és templomok. A legtöbb fejlesztés a Mickiewicz utcán történt, a mai Gediminas sugárúton ahol a Jabłkowski tesvérek kialakították új áruházukat, liftekkel, és automata ajtókkal. Új rádiótorony épült 1927-ben, épületeiben dolgozott a a Nobel-díjas Czesław Miłosz is. Újranyílt az egyetem, Báthory István Egyetem néven, ahol az oktatás nyelve a lengyel volt. 1931-re a városnak 195000 lakosa volt, mellyel Lengyelország ötödik legnagyobb városának számított. A város egyik központja volt a lengyel kulturális és tudományos életnek, gazdaságilag azonban a régió városon kívüli része megtartotta hátrányát.

Vilnius ekkor a nem hivatalos fővárosa volt a jiddisnek. A Zsidómúzeum 1919-ben nyílt meg, 1924-ben pedig meagalkult a YIVO, a Zsidó Kutatóintézet. Számtalan zsidó színház, újság, magazin, múzeum, és iskola alakult a második világháború előtti években.

[szerkesztés] II. világháború és a szovjet korszak

A Molotov-Ribbentrop paktum értelmében Lengyelország német megszállását követően Vilnius szovjet érdekszférába került. A Vörös Hadsereg 1939. szeptember 17-én foglalta el a várost, majd 1939. szeptember 28-án átadta a Litván Köztársaságnak. 1940. június 15-én foglalta el ismét a Vörös hadsereg Litvániát és Vilniust is. Egy évre rá a Szovjetunió megtámadásának 3. napján, június 22-én bevonult a városba a Wehrmacht. A Vörös Hadsereg 1944. július 13-án foglalta vissza a németektől Vilniust. A város ezt követően Litvánia újbóli függetlenné válásáig 1991. január 13-ig a Litván Szovjet Szocialista Köztársaság fővárosa. A városban az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc melletti szimpátiatüntetések zajlottak, ezek emlékére 2006-ban avattak a városban emléktáblát.^[1]

[szerkesztés] Vilnius kerületei

Vilnius 21 kerületre (litvánul: seniūnija) oszlik, melyek a litván közigazgatás legalacsonyabb egységeit képezik. Vilnius kerületeinek közigazgatásii szerepe megegyezik az ország bármely másik, hasonló közigazgatási szinten levő egységével. A térképen látható számozásnak megfelelően a 21 kerület a következő:

Sorszám	Kerület neve	Terület	Népesség	Népsűrűség
1.	Verkiai	55,65	30900	555
2.	Antakalnis	77,2	39700	514
3.	Pašilaičiai	8,2	25700	3134
4.	Fabijoniškės	4,1	31600	7707
5.	Pilaitė	13,8	16000	1159
6.	Justiniškės	2,98	30958	10389
7.	Viršuliškės	2,5	16300	6520
8.	Šeškinė	4,4	36600	8318
9.	Šnipiškės	3,12	19321	6193
10.	Žirmūnai	8,5	47400	5576
11.	Karoliniškės	4,0	31200	7800
12.	Žvėrynas	2,7	12200	4519
13.	Grigiškės	7,1	12000	1690
14.	Lazdynai	10,3	32200	3126
15.	Vilkpėdė	10,3	24700	2398
16.	Naujamiestis	4,8	27900	6975
17.	Senamiestis	4,5	21000	4667
18.	Naujoji Vilnia	39,3	32800	835
19.	Paneriai	84,94	8900	105
20.	Naujininkai	41,1	31500	766
21.	Rasos	12,7	13100	1031

[szerkesztés] Oktatás, kultúra, tudomány

Vilnius a Litván Tudományos Akadémia székhelye. A városban 7 főiskolát, egyetemet találunk, ezek között a legismertebb a Vilnius Egyetem. A Vilniusi Egyetem 11 fakultásán közel 20 000 hallgató tanul. Nevezetes a város Zeneakadémiája, és Képzőművészeti Akadémiája is. Vilniusban az Litván Nemzeti Operaház és a Nemzeti Filharmónia mellett további 9 színház teszi változatossá a kulturális életet. Vilnius a központja a litván televíziózásnak és a litván filmgyártásnak is.

[szerkesztés] Gazdaság

Vilnius gazdasági életének első virágkora a 16. században volt. Ekkor a város kedvező földrajzi helyzetéből kifolyólag az Oroszország és Európa közötti kereskedelem nagyon fontos állomása volt. A 16. század elején működtek a városban különböző céhek (aranyműves, szabó stb.) papírmalma üveghutája is volt a városnak. A Lublini uniót követően nem csak a város politikai, hanem gazdasági jelentősége is visszaesett. Lengyelország harmadik felosztását követően a város ismét fellendült 1811-ben az Orosz Birodalom 3. legnagyobb lélekszámú városa. De a napóleoni háború újra visszaesést hoz a város gazdasági életében. Újabb fellendülést eredményez a Szentpétervárt Varsóval összekötő vasútvonal megnyitása 1861-ben. Az első világháborút követően Vilnius Lengyelország határvidékére került, gazdasága visszaesett. A szovjet időben ismét fejlődésnek indult a város és Litvánia függetlenné válásakor sem tört meg ez a fejlődés. Napjainkban Vilnius Litvánia fővárosa, és mint ilyen fontos közigazgatási, gazdasági központ. A városba olyan multinacionális vállalatok települtek, mint a Coca-Cola Company, Shell vagy a Motorola. Miközben a hagyományos könnyűipari üzemei is megmaradtak.

[szerkesztés] Közlekedés

Vilniust kiváló minőségű autópálya köti össze Kaunasszal és rajta keresztül Klaipedával illetve Šiauliain keresztül Rigával (E67/Via Baltica). Vilnius ezen kívül fontos vasúti csomópont is. A Szentpétervárt Varsóval összekötő vasútvonal itt keresztezi a Moszkvát Kalinyingráddal összekötő vasútvonalat. Az utóbbi vasútvonal a fehérorosz határ és Kalinyingrád között korridor vasútként működik. A Vilniusi Nemzetközi Repülőtér szolgálja ki a Litvániába érkező, vagy onnan induló nemzetközi járatok többségét. A városon keresztül folyó Nerisen nincs rendszeres hajóforgalom.

Vilnius más kelet-európai fővárosokhoz hasonlóan jól kiépített tömegközlekedési rendszerrel rendelkezik, több, mint 60 busz, valamint 19 trolibusz viszonylat szolgálja ki az utasokat. A város trolibuszhálózata a legnagyobbak közé tartozik Európában. A mintegy 250 buszból, és 260 troliból álló járműflotta napi félmillió utast szállít. Az első menetrendszerinti buzjárat 1926-ban indult, míg az első trolibuszvonalat 1956-ban adták át. A tömegközlekedési flottát új alacsonypadlós Volvo és Mercedes-Benz buszok diominálják, kiegészülve Solaris trolibuszokkal.

Egy előreváltott jegy ára 1,1 litván lita (mintegy 80 forint), míg a trolikra és autóbuszokra is érvényes havibérlet ára 60 lita, azaz mintegy 4400 forint. A tömegközlekedési eszközökön a nyugdíjasokon, diákokon túl kedvezményes jegyvásárlási lehetőségben részesülnek többekköött pl. az 1945-90 között szovjetellenes tevékenységet folytatók, vagy az 1991-es litvániai felkelésben résztvevők, és rokonaik.

A városi tömegközlekedési társaságon túl számos magán busztársaság is szolgáltatást nyújt a városban, kiegészülve mintegy 400 iránytaxival.

A városban egyre inkább kialakuló forgalmi torlódások, s emiatt a menetidő megnövekedése miatt felmerült a városban a kötöttpályás közlekedés kialakítása is, a két tervezett, egymást érintő vonal kialakítása 2015 körül várható.

[szerkesztés] Testvérvárosai

Aalborg, Dánia Budapest, Magyarország Krakkó, Lengyelország Duisburg, Németország Erfurt, Németország

Joensuu, Finnország Kijev, Ukrajna Madison, Wisconsin, Egyesült Államok Oslo, Norvégia

Pavia, Olaszország Pireusz, Görögország Salzburg, Ausztria Tajpej, Tajvan Chicago, Illinois, USA

[szerkesztés] Látnivalók

• 15.-16. századi gótikus építészeti együttes.
  • az 1495-1500 között épült Szent Anna templom
  • a 15 században épült Bernhardiner kolostor és a
  • az 1516-ban elkészült Bernhardiner templom
• A Vilniusi Egyetem építészeti együttese ennek épületei közzül ki kell emelni:
  • 17. században kialakított impozáns árkádokkal körülvett Nagy udvart
  • A Nagy udvart és a Sarbievius udvart összekötő részben az egyetem alapítóit (közöttük Báthory Istvánt) ábrázoló 17. századi freskókat
  • A közel 5 millió kötetet örző 435 éves Egyetemi könyvtárat
  • Az 1426-ban épült és 1737-ben barokk stilusban átépített egyetemi (Szent János) templomot
  • A Szent János templom 68 m magass harangtornyát
• A Katedrális tér
  • Szent Stanislaus Katedrális, jelen formábjára 1801-ben építette át Laurynas Stouka-Gucevicius
  • az 57 m magass harangtorony
  • az alsóvár
• A felsővár Gedeminas tornyával

• Magyar szempontból érdemes megemlíteni a Három kereszt hegye mögött emelkedő másik jelentős kilátópontot, a Bekes hegyet. Ez a hegy nevét Bekes Gáspárról kapta, aki Báthory István hadvezéreként került Vilniusba. Bekes Gáspár 1580-ban a közeli Grodno alatt esett el. A katolikus egyház – miután Bekes protestáns volt – megtagadta eltemetését, ezért Báthory István személyesen jelölte ki a város felé emelkedő magaslatot sírhelyéül. Emlékére emlékmű is épült, ez 1838-ban összedőlt. A romok között talált sisakot és koponyát mint Bekes Gáspár ereklyéit a Vilniusi Történelmi Múzeumban őrzik.

[szerkesztés] Híres vilniusiak

Arnas Kazlauskas - kosaras 1972 -

[szerkesztés] Vilniusban születtek

• Jan Karol Chodkiewicz (1560–1621), hadvezér
• César Cui (1835 - 1918) orosz zeneszerző
• Elijah ben Solomon Gaon mi Vilna (1720–1797), zsidó rabbi, kabbalista
• Antoni Gorecki (1787–1861), lengyel költő és író
• Jascha Heifetz (1901-1987), hegedűművész
• Czesław Miłosz (1911–2004), Nobel-díjas zsidó költő.
• Bohdan Paczyński (1940–), csillagász
• Emilia Plater (1806–1831), lengyel nemzeti hős
• Piotr Skarga (1536–1612), teológus a Vilniusi Egyetem első rektora
• Antoni Wiwulski (1877–1919), szobrász, építész

[szerkesztés] Vilniusban éltek

• Bakfark Bálint (Brassó, 1507.? – Padova, 1576.): erdélyi szász zeneszerző és lantművész, a reneszánsz hangszeres muzsika jeles képviselője. Litván özvegyasszonyt vett feleségül, akitől két gyermeke született. Kisebb megszakításokkal évekig Vilniusban éltek.

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• Vilnius lap a Startlap.hu-n
• Vilnius magyar nyelvű útikönyv
• Vilnius magyarul az utazgato.hu-n
• A vilniusi városi tanács portálja
• A Vilniusi Turista Hivatal
• Wilno
• Jewish Partisan Group Near Vilna
• Térkép Kalauz – Vilnius
• A vilniusi tömegközlekdési társaság honlapja
• A vilniusi villamos honlapja

Elődje: Liverpool, Stavanger

Európa Kulturális Fővárosa 2009 (Linz mellett)

Utódja: Essen, Pécs, Isztambul

[szerkesztés] Források