II. Ulászló lengyel király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
II. Ulászló
Wladislaus II of Poland.PNG

Litván nagyfejedelem
Uralkodási ideje
1377 – 1381
Elődje Olgierd
Utódja Kestutis
Litván nagyfejedelem
Uralkodási ideje
1381 – 1392
Elődje Kestutis
Utódja Vitold
Lengyelország királya
Uralkodási ideje
1386 – 1434. június 1.
Koronázása Krakkó
1386. március 4.
Elődje Hedvig
Utódja III. Ulászló
Életrajzi adatok
Uralkodóház Jagelló-ház
Született 1351 körül
Vilnius
Elhunyt 1434. június 1.
Gródek Jagielloński (ma: Horodok, Ukrajna)
Nyughelye Wawel székesegyház
Házastársa 1. I. Hedvig lengyel királynő (1374–1399)
2. Cillei Anna (1381–1416)
3. Pilecki Erzsébet (1372–1420)
4. Holszański Zsófia (1405–1461)
Gyermekei 1. feleségétől:
1. Erzsébet Bonifácia (1399–1399)
2. feleségétől:
2. Hedvig (1408–1431)
4. feleségétől:
3. Ulászló (1424–1444)
4. Kázmér (1426–1427)
5. Kázmér (1427–1492)
Édesapja Olgierd litván nagyfejedelem
Édesanyja Tveri Julianna

II. Ulászló, eredeti nevén Jagelló (lengyelül: Władysław II Jagiełło, litvánul: Jogaila, belaruszul: Ягайла, Litvánia[1], 1351. körül[1]Gródek[1], 1434. május 31.[1] vagy június 1.[1]), Litvánia nagyhercege (nagyfejedelme) 13771381 között és 13821401 között, Lengyelország királya 13861434 között. Egyesítette a két országot, amely így Kelet-Európa vezető hatalma lett.[1] A Jagelló-ház megalapítója.[1] Eredetileg Jagelló (Jogaila) volt a neve, az Ulászló (Władisław) nevet megkeresztelkedése után kapta. A várnai ütközetben elesett I. (III.) Ulászló magyar király édesapja. Luxemburgi Zsigmond unokatestvére és sógora.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ifjúsága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jagello Ulászló

Olgierd litván nagyfejedelem 12 fiának egyikeként született, és édesapja őt jelölte ki a trónra.[1] 1377-ben Algirdas meghalt, ám Jagelló hatalma jogosságát rokonsága több okból erősen megkérdőjelezte[1], így a nagybátyja Kestutis és annak fia[forrás?] Witold, s a Német lovagrend támogatásával fegyverrel szálltak vele szembe.[1] 1382-ben, Kestutis halála után békét kötött unkatestvérével Witolddal (más néven Vytautas).

Lengyelország királya[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Jagellók címere

1384-ben a lengyelek Magyarország ellen hívták segítségül, s cserébe I. Lajos király lányának, Hedvignek a kezét ajánlották föl.[1] Hedvig ugyan ragaszkodott jegyeséhez, de Vilmos Jagelló közeledésének hírére elmenekült.[2] A lengyel nemzet pedig annyira kívánta a litván fejedelemmel való házasságot, hogy Hedvig, bár sajgó szívvel, Jagellóhoz ment feleségül.[2] Miután Jagelló 1384. február 15-én felvette volt a keresztséget, március 4-én királlyá koronázták.[2], s Oppelni László közreműködésével megszületett a frigy, amely egyúttal a két ország perszonálunióját jelentette. Jagelló a II. Ulászló nevet vette fel[2] de a királyi hatalom egyelőre Hedvig kezében maradt, aki hozzálátott, hogy a litvánokat a kereszténység befogadására kényszerítse.[2]

Litvániai háborúskodások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1386-tól kiújultak harcai Vitolddal, akit megint a Német Lovagrend támogatott. A két állam kilátásai is meglehetősen borúsak voltak: keletről a tatárokkal, északról a Német Lovagrenddel és délről, valamint nyugatról NémetországMagyarországgal való szembenállás kötötte le. I. Zsigmond ugyanis aktív támogatója volt a teuton lovagoknak, akik a korábbi években anyagilag segítették.

Seregében szolgált a legendás huszita vezér Jan Žižka. 1387-ben megszerezte a magyaroktól a halicsi várakat. Állítólag a vajdává kinevezett Cudar Péter és testvére Imre pénzért eladták neki, de ez eléggé valószínűtlen.

1392-ben egyezményben elismerte Vitoldot nagyfejedelemnek, de ő ezzel nem érte be és a királyi címet is meg akarta szerezni, akárcsak Ulászló.

Zsigmond elleni harcok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1399-ben Zsigmond felkereste rokonait Krakkóban, ahol a polgárság fényesen fogadta.[2]

Még ebben az évben megszületett gyermekével együtt[forrás?] elhunyt Ulászló felesége, Hedvig, s ezután a lengyel trón szuverén ura lett.[1]

Ulászló nem egészen viszonozta Zsigmond barátságos indulatát, mert amikor a magyar főúri ellenzék Zsigmondot 1401-ben elzáratta, Ulászló az egyik párt hívására fegyveres kísérettel a Szepesség tört, de a Garák visszaverték.[2] Néhány hónappal később Ulászló és Zsigmond ennek ellenére megújították barátságukat és ez alkalommal Ulászló Cillei Annát, Zsigmond pedig Cillei Borbálát vette nőül.[2] 1402-ben a pénzben szűkölködő Zsigmond Stibor erdélyi vajda segítségével Neumarktot elzálogosította 10 000 márkáért Ulászlónak, aki ezt – szintén pénzhiányból – a német lovagrendnek zálogosította el 63 000 magyar forintért.[2]

Ebből meghasonlás, majd, öt évvel később, háború támadt, aminek küszöbén Zsigmond a lovagrenddel szövetkezett Ulászló ellen.[2] Ulászló és fivére, Vitold belátták, hogy közös erővel kell fellépniük a lovagrend ellen ellen. Vitold rávette a megszállt litván területek lakosságát a felkelésre, majd 1409-ben benyomultak Szamogitiába. Ulászló a következő évben, 1410. július 15-én Tannenberg (Grünwald) mellett döntő diadalt aratott a lovagokon, de sok magyar is elesett az ütközetben.[2] Ulászló seregében cseh és román segéderők is harcoltak.

1411. február 1-jén megkötötték a thorni békét, amelynek értelmében Lengyelország Szamogitiát kapta, lovagrend nagymestere pedig arra kötelezte magát, hogy Zsigmondot rábírja a béke elfogadására.[2] (Zsigmondot különben az idegen ügyért Lengyelországgal háborúskodni vonakodó magyar rendek is kényszerítették a béke elfogadására.[2])

1412 márciusában Ulászló és Zsigmond Szandecban és Lublón találkozott, ahol békét, valamint véd- és dacszövetséget kötöttek, és abban állapodtak meg, hogy ha egyikük meghal, a két ország urai döntsék el, kié legyen Halics-Ladoméria; a moldvai fejedelmet pedig arra kötelezték, hogy török háború esetén Zsigmondot támogassa, különben országát maguk között fölosztják.[2] (A találkozáson a két királyné és számos főúr is jelen volt.[2]) Ulászló király azután Zsigmond kíséretében Nagyváradot látogatta meg, ahol Szent László sírjánál tiszteletét fejezte ki[2], Egeren át Budára ment, ahol a lengyel-porosz ügyben és Neumarkt visszaadásának kérdésében fejedelmi kongresszus készült.[2] Itt adta át Zsigmond szövetségesének a még Nagy Lajos által hazánkban hozott lengyel koronát is.[2]

Ugyancsak ebben az évben Zsigmond a velencei háborúhoz szükséges pénzt előteremtendő, 16 szepesi várost zálogosított el a lengyel királynak 208 200 aranyért, amiket az összeg lefizetése nélkül csak 300 évvel később váltottak vissza.[2]

Ulászló nemsokára, 1414-ben újabb harcba keveredett a Német Lovagrenddel.[1]

Pár évvel később a husziták Zsigmondot letették a cseh trónról és Ulászlót hívták meg arra.[2] A Zsigmond és Ulászló közötti barátság kötelékei így erősen meglazultak és Ulászló megengedte, hogy a Csehországban zsoldosokat toborozhassanak, amit Zsigmond és a magyar rendek nagyon zokon vettek.[2] A háború küszöbén, 1426 decemberében magyar és lengyel főurak Leibicben, majd Lőcsén tanácskoztak a béke megőrzéséről: így végül is 1427 áprilisában sikerült megújítani a békét.[2]

A kibékülés sem volt őszinte, mert Zsigmond az 1429-es lucki kongresszuson színleg a törökök elleni szövetséget, valójában az Ulászló és unokaöccse, Vitold, a litvánok hercege és Lengyelország hűbéres fejedelme közti szakadást iparkodott előidézni.[2] A lengyelek válaszképen a Vág völgyét, a Felvidéket és különösen a Szepességet pusztító huszitákat kezdték el támogatni Zsigmond ellen, míg Zsigmond az új litván fejedelem jelöltet, Svidrigált és a német lovagrendet segítette Ulászló ellen[2]. Litvániában évekig tartó polgárháború kezdődött Ulászló és Witold öccse között, melyből az utóbbi került ki győztesen.[1] Így Ulászlónak – aki ugyan nagy erőfeszítéseket tett itt a kereszténység teljes elterjedéséért – ígéretével ellentétben nem sikerült beolvasztania a területet.[1]

Az öreg királynak ez volt az utolsó háborúja, mert 1434-ben 48 évnyi uralkodás után Gródekben befejezte életét.

Uralkodása alatt a nemesség megszilárdította hatalmát, és a városi polgárokat sem sikerült a maga oldalára állítania, és a nemesség politikai ellensúlyozására felhasználandó.[1] A nemzetté vallás kérdésében azonban határozottan lépett fel, főként Husz János lengyel követőinek üldözésekor[1]. Hedvig halála után még háromszor nősült meg, de csak negyedik feleségétől születettek fiai: a későbbi III. Ulászló és IV. Kázmér.[1]

Gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Családfa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gediminas litván nagyfejedelem
sz. kb. 1275.
† 1341 tele
Jewna
sz. kb. 1280.
† 1344.
I. Sándor
sz. 1301.
† 1339. X. 22.
Anasztázia
         
     
  Algirdas litván nagyfejedelem
sz. kb. 1296.
† 1377. V.-a
Tveri Julianna
sz. kb. 1330.
† 1392. tavasz
     
   
1
I. Hedvig
sz. 1374.
† 1399. VII. 17.
OO   1386. II.18.
2
Cillei Anna
sz. 1380/81.
† 1416. I. 21.
OO   1402. I. 29.
II. Jagelló Ulászló
sz. kb. 1351.
† 1434. VI. 1.
3
Pilecki Erzsébet
sz. 1372.
† 1420. V. 12.
OO   1417. V. 2.
4
Holszański Zsófia
sz. kb. 1405.
† 1461. IX. 21.
OO   1422. II. 7.
                   
   1    2    4    4    4
Erzsébet Bonifácia
 sz. 1399. VI. 22.
  † 1399. VII. 13.
 
Hedvig
 sz. 1408. IV. 8.
  † 1431. XII. 8.
 
I. Ulászló
 sz. 1424. X. 31.
  † 1444. IX. 10.
 
(1) Kázmér
 sz. 1426. V. 16.
  † 1427. III. 2.
 
(2) IV. Kázmér
 sz. 1427. XI. 30.
  † 1492. VI. 7.
 

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r szerk.: A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs Erzsébet – Széky János: Uralkodók és dinasztiák – kivonat az Encyclopædia Britannicából. Magyar Világ Kiadó. ISBN 963 9075 12 4  , 660. oldal
  2. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x Bokor József (szerk.). Lengyelország, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET Kft. ISBN 963 85923 2 X (1998) 
  3. Jagelló a negyedik férje volt Erzsébetnek, és korábbi házasságaiból születtek gyermekei.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz II. Ulászló lengyel király témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
Hedvig
Lengyel uralkodó
13861434
A lengyel címer
Következő uralkodó:
III. Ulászló