II. Ulászló lengyel király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
II. Ulászló
Wladislaus II of Poland.PNG

Litván nagyfejedelem
Uralkodási ideje
13771381
Elődje Olgierd
Utódja Kestutis
Litván nagyfejedelem
Uralkodási ideje
13811392
Elődje Kestutis
Utódja Vitold
Lengyelország királya
Uralkodási ideje
13861434. június 1.
Koronázása Krakkó
1386. március 4.
Elődje Hedvig
Utódja III. Ulászló
Életrajzi adatok
Uralkodóház Jagelló-ház
Született 1351 körül
Vilnius
Elhunyt 1434. június 1.
Gródek Jagielloński (ma: Horodok, Ukrajna)
Nyughelye Wawel székesegyház
Házastársa 1. I. Hedvig lengyel királynő (1374–1399)
2. Cillei Anna (1381–1416)
3. Pilecki Erzsébet (1372–1420)
4. Holszański Zsófia (1405–1461)
Gyermekei 1. feleségétől:
1. Erzsébet Bonifácia (1399–1399)
2. feleségétől:
2. Hedvig (1408–1431)
4. feleségétől:
3. Ulászló (1424–1444)
4. Kázmér (1426–1427)
5. Kázmér (1427–1492)
Édesapja Olgierd litván nagyfejedelem
Édesanyja Tveri Julianna

II. Ulászló, eredeti nevén Jagelló (lengyelül: Władysław II Jagiełło, litvánul: Jogaila, belaruszul: Ягайла, Litvánia[1], 1351. körül[1]Gródek[1], 1434. május 31.[1] vagy június 1.[1]), Litvánia nagyhercege (nagyfejedelme) 13771381 között és 13821401 között, Lengyelország királya 13861434 között. Egyesítette a két országot, amely így Kelet-Európa vezető hatalma lett.[1] A Jagelló-ház megalapítója.[1] Eredetileg Jagelló (Jogaila) volt a neve, az Ulászló (Władisław) nevet megkeresztelkedése után kapta. A várnai ütközetben elesett I. (III.) Ulászló magyar király édesapja. Luxemburgi Zsigmond unokatestvére és sógora.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ifjúsága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jagello Ulászló

Olgierd litván nagyfejedelem 12 fiának egyikeként született, és édesapja őt jelölte ki a trónra.[1] 1377-ben Algirdas meghalt, ám Jagelló hatalma jogosságát rokonsága több okból erősen megkérdőjelezte[1], így a nagybátyja Kestutis és annak fia[forrás?] Witold, s a Német lovagrend támogatásával fegyverrel szálltak vele szembe.[1] 1382-ben, Kestutis halála után békét kötött unkatestvérével Witolddal (más néven Vytautas).

Lengyelország királya[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Jagellók címere

1384-ben a lengyelek Magyarország ellen hívták segítségül, s cserébe I. Lajos király lányának, Hedvignek a kezét ajánlották föl.[1] Hedvig ugyan ragaszkodott jegyeséhez, de Vilmos Jagelló közeledésének hírére elmenekült.[2] A lengyel nemzet pedig annyira kívánta a litván fejedelemmel való házasságot, hogy Hedvig, bár sajgó szívvel, Jagellóhoz ment feleségül.[2] Miután Jagelló 1384. február 15-én felvette volt a keresztséget, március 4-én királlyá koronázták.[2], s Oppelni László közreműködésével megszületett a frigy, amely egyúttal a két ország perszonálunióját jelentette. Jagelló a II. Ulászló nevet vette fel[2] de a királyi hatalom egyelőre Hedvig kezében maradt, aki hozzálátott, hogy a litvánokat a kereszténység befogadására kényszerítse.[2]

Litvániai háborúskodások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1386-tól kiújultak harcai Vitolddal, akit megint a Német Lovagrend támogatott. A két állam kilátásai is meglehetősen borúsak voltak: keletről a tatárokkal, északról a Német Lovagrenddel és délről, valamint nyugatról NémetországMagyarországgal való szembenállás kötötte le. I. Zsigmond ugyanis aktív támogatója volt a teuton lovagoknak, akik a korábbi években anyagilag segítették.

Seregében szolgált a legendás huszita vezér Jan Žižka. 1387-ben megszerezte a magyaroktól a halicsi várakat. Állítólag a vajdává kinevezett Cudar Péter és testvére Imre pénzért eladták neki, de ez eléggé valószínűtlen.

1392-ben egyezményben elismerte Vitoldot nagyfejedelemnek, de ő ezzel nem érte be és a királyi címet is meg akarta szerezni, akárcsak Ulászló.

Zsigmond elleni harcok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1399-ben Zsigmond felkereste rokonait Krakkóban, ahol a polgárság fényesen fogadta.[2]

Még ebben az évben megszületett gyermekével együtt[forrás?] elhunyt Ulászló felesége, Hedvig, s ezután a lengyel trón szuverén ura lett.[1]

Ulászló nem egészen viszonozta Zsigmond barátságos indulatát, mert amikor a magyar főúri ellenzék Zsigmondot 1401-ben elzáratta, Ulászló az egyik párt hívására fegyveres kísérettel a Szepesség tört, de a Garák visszaverték.[2] Néhány hónappal később Ulászló és Zsigmond ennek ellenére megújították barátságukat és ez alkalommal Ulászló Cillei Annát, Zsigmond pedig Cillei Borbálát vette nőül.[2] 1402-ben a pénzben szűkölködő Zsigmond Stibor erdélyi vajda segítségével Neumarktot elzálogosította 10 000 márkáért Ulászlónak, aki ezt – szintén pénzhiányból – a német lovagrendnek zálogosította el 63 000 magyar forintért.[2]

Ebből meghasonlás, majd, öt évvel később, háború támadt, aminek küszöbén Zsigmond a lovagrenddel szövetkezett Ulászló ellen.[2] Ulászló és fivére, Vitold belátták, hogy közös erővel kell fellépniük a lovagrend ellen ellen. Vitold rávette a megszállt litván területek lakosságát a felkelésre, majd 1409-ben benyomultak Szamogitiába. Ulászló a következő évben, 1410. július 15-én Tannenberg (Grünwald) mellett döntő diadalt aratott a lovagokon, de sok magyar is elesett az ütközetben.[2] Ulászló seregében cseh és román segéderők is harcoltak.

1411. február 1-jén megkötötték a thorni békét, amelynek értelmében Lengyelország Szamogitiát kapta, lovagrend nagymestere pedig arra kötelezte magát, hogy Zsigmondot rábírja a béke elfogadására.[2] (Zsigmondot különben az idegen ügyért Lengyelországgal háborúskodni vonakodó magyar rendek is kényszerítették a béke elfogadására.[2])

1412 márciusában Ulászló és Zsigmond Szandecban és Lublón találkozott, ahol békét, valamint véd- és dacszövetséget kötöttek, és abban állapodtak meg, hogy ha egyikük meghal, a két ország urai döntsék el, kié legyen Halics-Ladoméria; a moldvai fejedelmet pedig arra kötelezték, hogy török háború esetén Zsigmondot támogassa, különben országát maguk között fölosztják.[2] (A találkozáson a két királyné és számos főúr is jelen volt.[2]) Ulászló király azután Zsigmond kíséretében Nagyváradot látogatta meg, ahol Szent László sírjánál tiszteletét fejezte ki[2], Egeren át Budára ment, ahol a lengyel-porosz ügyben és Neumarkt visszaadásának kérdésében fejedelmi kongresszus készült.[2] Itt adta át Zsigmond szövetségesének a még Nagy Lajos által hazánkban hozott lengyel koronát is.[2]

Ugyancsak ebben az évben Zsigmond a velencei háborúhoz szükséges pénzt előteremtendő, 16 szepesi várost zálogosított el a lengyel királynak 208 200 aranyért, amiket az összeg lefizetése nélkül csak 300 évvel később váltottak vissza.[2]

Ulászló nemsokára, 1414-ben újabb harcba keveredett a Német Lovagrenddel.[1]

Pár évvel később a husziták Zsigmondot letették a cseh trónról és Ulászlót hívták meg arra.[2] A Zsigmond és Ulászló közötti barátság kötelékei így erősen meglazultak és Ulászló megengedte, hogy a Csehországban zsoldosokat toborozhassanak, amit Zsigmond és a magyar rendek nagyon zokon vettek.[2] A háború küszöbén, 1426 decemberében magyar és lengyel főurak Leibicben, majd Lőcsén tanácskoztak a béke megőrzéséről: így végül is 1427 áprilisában sikerült megújítani a békét.[2]

A kibékülés sem volt őszinte, mert Zsigmond az 1429-es lucki kongresszuson színleg a törökök elleni szövetséget, valójában az Ulászló és unokaöccse, Vitold, a litvánok hercege és Lengyelország hűbéres fejedelme közti szakadást iparkodott előidézni.[2] A lengyelek válaszképen a Vág völgyét, a Felvidéket és különösen a Szepességet pusztító huszitákat kezdték el támogatni Zsigmond ellen, míg Zsigmond az új litván fejedelem jelöltet, Svidrigált és a német lovagrendet segítette Ulászló ellen[2]. Litvániában évekig tartó polgárháború kezdődött Ulászló és Witold öccse között, melyből az utóbbi került ki győztesen.[1] Így Ulászlónak – aki ugyan nagy erőfeszítéseket tett itt a kereszténység teljes elterjedéséért – ígéretével ellentétben nem sikerült beolvasztania a területet.[1]

Az öreg királynak ez volt az utolsó háborúja, mert 1434-ben 48 évnyi uralkodás után Gródekben befejezte életét.

Uralkodása alatt a nemesség megszilárdította hatalmát, és a városi polgárokat sem sikerült a maga oldalára állítania, és a nemesség politikai ellensúlyozására felhasználandó.[1] A nemzetté vallás kérdésében azonban határozottan lépett fel, főként Husz János lengyel követőinek üldözésekor[1]. Hedvig halála után még háromszor nősült meg, de csak negyedik feleségétől születettek fiai: a későbbi III. Ulászló és IV. Kázmér.[1]

Gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Családfa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gediminas litván nagyfejedelem
sz. kb. 1275.
† 1341 tele
Jewna
sz. kb. 1280.
† 1344.
I. Sándor
sz. 1301.
† 1339. X. 22.
Anasztázia
         
     
  Algirdas litván nagyfejedelem
sz. kb. 1296.
† 1377. V.-a
Tveri Julianna
sz. kb. 1330.
† 1392. tavasz
     
   
1
I. Hedvig
sz. 1374.
† 1399. VII. 17.
OO   1386. II.18.
2
Cillei Anna
sz. 1380/81.
† 1416. I. 21.
OO   1402. I. 29.
II. Jagelló Ulászló
sz. kb. 1351.
† 1434. VI. 1.
3
Pilecki Erzsébet
sz. 1372.
† 1420. V. 12.
OO   1417. V. 2.
4
Holszański Zsófia
sz. kb. 1405.
† 1461. IX. 21.
OO   1422. II. 7.
                   
   1    2    4    4    4
Erzsébet Bonifácia
 sz. 1399. VI. 22.
  † 1399. VII. 13.
 
Hedvig
 sz. 1408. IV. 8.
  † 1431. XII. 8.
 
I. Ulászló
 sz. 1424. X. 31.
  † 1444. IX. 10.
 
(1) Kázmér
 sz. 1426. V. 16.
  † 1427. III. 2.
 
(2) IV. Kázmér
 sz. 1427. XI. 30.
  † 1492. VI. 7.
 

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r szerk.: A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs Erzsébet – Széky János: Uralkodók és dinasztiák – kivonat az Encyclopædia Britannicából. Magyar Világ Kiadó. ISBN 963 9075 12 4  , 660. oldal
  2. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x Bokor József (szerk.). Lengyelország, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET Kft. ISBN 963 85923 2 X (1998) 
  3. Jagelló a negyedik férje volt Erzsébetnek, és korábbi házasságaiból születtek gyermekei.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz II. Ulászló lengyel király témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
Hedvig
Lengyel uralkodó
13861434
A lengyel címer
Következő uralkodó:
III. Ulászló