III. Zsigmond lengyel király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
III. Zsigmond
SigmIIIVasa.jpg

Lengyelország királya
Uralkodási ideje
1587. szeptember 18.1632. április 19.
Koronázása Krakkó
1587. december 27.
Elődje Báthory István
Utódja IV. Ulászló
Svédország királya
Uralkodási ideje
1592. november 17.1599. július 24.
Koronázása
1594. február 19.
Elődje III. János
Utódja IX. Károly
Életrajzi adatok
Uralkodóház Vasa-ház
Született 1566. június 20.
Gripsholmi kastély
Elhunyt 1632. április 30.(65 évesen)
Varsó
Nyughelye Waweli székesegyház, Krakkó
1633. február 4.
Házastársa Ausztriai Anna
Ausztriai Konstancia
Gyermekei

Anna Mária (1593-1600)
Katalin (1594-1594)
Ulászló Konstantin (1595-1648)
Katalin (1596-1597)
Kristóf (1598-1598)

János Kázmér (1609-1672)
János Albert (1612-1634)
Károly Ferdinánd (1613-1655)
Sándor Károly (1614-1634)
Anna Katalin Konstancia (1616-1651)
Édesapja III. János svéd király
Édesanyja Jagelló Katalin lengyel királyi hercegnő
Sigismundus III Rex - signature.png
III. Zsigmond aláírása

III. Zsigmond lengyel király (lengyelül Zygmunt III Waza); (Gripsholm vára, 1566. június 20.Varsó, 1632. április 30.) Lengyelország királya 15871632 között és Svédország uralkodója 15921599 között a Vasa-dinasztiából.

Út a lengyel koronáig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1566. június 20-án született Gripsholm várában III. János svéd király és Jagelló Katalin lengyel királyi hercegnő egyetlen fiaként. Nővérei közül a nála két évvel fiatalabb Anna hercegnő érte el a felnőttkort. Anyai nagybátyja, II. Zsigmond Ágost volt a Jagelló-ház utolsó férfi tagja a lengyel trónon. Anyja őt abban a reményben, hogy a Jagelló-ház kihalásával a lengyel korona majd Zsigmondra száll, a katolikus hitben neveltette. Zsigmond Ágostot 1576-ban ugyan Báthory István, Erdély fejedelme követte a trónon, ám Báthory halála után, 1587. augusztus 19-én az ifjú Zsigmondot a lengyel rendek királlyá választották. Megválasztásában nagy szerepet vállalt nagynénje, Jagelló Anna, Báthory István özvegye és Jan Zamoyski kancellár. Megkoronázására 1587. december 27-én Krakkóban került sor.

Svéd–lengyel háború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Apja, III. János 1592-ben bekövetkezett halála után Svédország koronáját is örökölte, és 1594. február 19-én Uppsalában királlyá koronázták, azonban már júliusban visszatért Lengyelországba, és a skandináv országot Krakkóból irányította, ottani kormányzójává pedig nagybátyját, Södermanland hercegét tette meg, hogy mindenben az ő utasítása szerint járjon el. Svédország ellenben evangélikus volt, míg a király katolikus. Ez még ugyan a legkevesebb probléma lett volna, Zsigmond azonban – noha a koronázás feltételeként ígéretet tett a svédeknek a vallásszabadság biztosítására – megindította Svédországban a rekatolizációt. Södermanland hercege ellenben elkötelezett protestáns volt, és a Zsigmonddal szembe került svéd nemességet maga mellé állítva, lázadást robbantott ki az országban. Zsigmond hajóra szállt, hogy helyreállítsa hatalmát Svédországban. 12 000 fős lengyel haderejében nagy számban voltak magyar és német lovasok, sőt a partraszállás után még hű svédek is csatlakoztak hozzá. Szeptember 8-án Stegeborg mellett győzelmet aratott Södermanland hercege felett, alig több mint két héttel később azonban a stångebrói csatában a számbelileg kisebb svédektől vereséget szenvedett, és kiszorult Svédországból. Zsigmond nem volt hajlandó lemondani trónigényéről, mellyel kezdetét vette a svéd–lengyel háború első szakasza. A svédek 1599-ben trónfosztottá nyilvánították Zsigmondot, mire a lengyelek a következő évben megszállták és birtokukba vették a svéd fennhatóság alatt lévő Észak-Észtországot, megnyitva a svéd–lengyel háború második, 1611-ig tartó szakaszát. 1604-ben a svéd rendek az 1599 óta kormányzóként intézkedő Södermanland hercegét IX. Károly néven királlyá választották, 1607-ben megkoronázták, de már 1611-ben meghalt. A trónon fia, az ifjú II. Gusztáv Adolf követte, aki 1618-ban tűzszünetet kötött Zsigmonddal. Zsigmond azonban 1620-ban háborúba keveredett a törökökkel, melynek hírére Gusztáv Adolf támadásba lendült, és elfoglalta Rigát, Daugavpilset és Livóniát, majd 1628-ban Litvánia is svéd megszállás alá került. Zsigmond 1629-ben kénytelen volt fegyverszünetet kötni a svédekkel, amelyben átengedte Gusztáv Adolfnak Livóniát, valamint Danzig és Königsberg kivételével az összes porosz kikötőt. Miután a svéd király a harmincéves háború során 1634-ben a lützeni csatában elesett, a svéd-francia seregek még ugyanebben az évben Nördlingennél súlyos vereséget szenvedtek, és Oxenstierna svéd kancellár Bécs nyomására visszaadta Lengyelországnak ezeket a kikötőket.

Lengyel belpolitikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lengyel nemesség és a főurak egy része kezdettől fogva nemtetszésének adott hangot, főként a király svédországi utódlásharcokban való részvétele, és ennek kapcsán a Habsburgokkal való kokettálás miatt, de a növekvő vallási türelmetlenség is tiltakozást váltott ki. Zsigmond hosszantartó lengyelországi uralkodása alatt fokozatosan lelohadtak a gazdasági fejlődés tendenciái és a köznemesség reformtörekvései. Növekedett viszont a köznemesség félelme a királyi hatalom abszolutizálásától. Az uralkodói hatalom ez irányba haladó politikáját feltartóztatta a köznemesség 1606-ban kirobbant fegyveres lázadása, a Zebrzydowski-féle összeesküvés. A Mikołaj Zebrzydowski krakkói vajda nevéhez fűződő nemesi felkelés fordulatot hozott ugyan, de nem az erős hadsereg és a végrehajtó hatalom megszilárdítása irányába, hanem éppen ellenkezőleg. A nemesség köreiben felerősödött a meggyőződés, hogy országuk a "kereszténység védőbástyája" (ante murale christianitatis). Fokozódott a nemesi aranyszabadság hangsúlyozása, a szembeszegülés a királyi hatalom megerősítésére irányuló törekvésekkel.

Külpolitika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lengyel mágnások egy csoportja, amely érdekelve volt a keleti terjeszkedésben, megpróbálta felhasználni a Moszkvai Nagyfejedelemségben beállt zűrzavart az ottani Rurik-dinasztia kihalása után. Ez háborúba sodorta Lengyelországot Oroszországgal. 1610-ben Stanisław Żółkiewski hetman döntő győzelmet aratott Klusin alatt, s a lengyel hadsereg bevonult Moszkvába. Ez a siker azonban nem bizonyult tartósnak, Oroszországban növekedett az ellenállás az idegen uralom ellen. A cárrá választott Mihail Romanov első tagja volt az új orosz uralkodócsaládnak. Az 1619-ben kötött fegyverszünet Szmolenszket Lengyelországnak hagyta, amit megerősített az 1634-es polanówi béke is.

Már javában dúlt a svéd-lengyel háború harmadik szakasza, amikor Zsigmond a Portával keveredett háborúba. Mint a bigottan katolikus II. Ferdinánd német-római császár és magyar király sógora, esküdt ellensége volt Bethlen Gábor erdélyi fejedelemnek, kinek ellenfelét, a Habsburgok által felléptetett Homonnay Drugeth Bálintot pénzzel és fegyveres erőkkel is támogatta. 1620 őszén Stanisław Żółkiewski hetman vezetésével 10 000 fős sereget küldött a két román fejedelemség, Havasalföld és Moldva elfoglalására, a cecorai ütközetben azonban vereséget szenvedett a török, tatár, moldvai és havasalföldi csapatoktól. A következő évben II. Oszmán szultán bosszúhadjáratot indított Lengyelország ellen, Jan Karol Chodkiewicz litvániai és Petro Konasevics-Szahajdacsnij kozák hetman irányította lengyel–litván–ukrán–kozák seregek (65-70 ezer fő) azonban ellene álltak és Chocimnál (ma: Hotin, Ukrajna), súlyos harc árán föltartóztatták 1621. szeptember 2-án, majd október 9-én. A háborút 1621-ben a budzsáki béke zárta le, mely a korábbi határokban állapodott meg.

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zsigmond 1632. április 30-án, életének 66. évében halt meg Varsóban, ahová a királyi székhelyét Krakkóból áttette. Halála váratlanul érte a királyságot. A trónon első feleségétől, Habsburg Annától született fia, IV. Ulászló követte; ő 1648-ban gyermektelenül halt meg, és a lengyel trónt Zsigmond második, Habsburg Konstanciával kötött házasságából származó fia, János Kázmér örökölte. Mivel neki sem született fiúutóda, vele 1672-ben kihalt a Vasa-dinasztia lengyel-litván ága.

Házasságai, gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1592. május 31-én Krakkóban feleségül vette II. Károly osztrák főherceg félárva leányát, Habsburg Annát. Házasságukból öt gyermek született, azonban csak egyetlen fiúgyermek, a későbbi IV. Ulászló érte el a felnőttkort:

  • Anna Mária (1593-1600)
  • Katalin (1594-1594)
  • Ulászló Konstantin (1595-1648), IV. Ulászló néven 1632 és 1648 között Lengyelország királya
  • Katalin (1596-1597)
  • Kristóf (1598-1598)

A fiatalasszony azonban a házasságkötés után hat évvel, 1598 februárjában egy szülést követően meghalt. Zsigmond több mint hét évet özvegységben töltött, s csak 1605-ben nősült újra. Elhunyt felesége egyik húgát, a 17 éves Habsburg Konstanciát vette nőül. Esküvőjüket 1605. december 11-én tartották Varsóban. Hét gyermekük született, akik közül négy fiú és egy leány érte el a nagykorúságot:

  • II. János Kázmér (1609-1672) Lengyelország királya, Litvánia nagyhercege, Svédország címzetes királya
  • János Albert (1612-1634) Ermland és Krakkó püspöke
  • Károly Ferdinánd (1613-1655) Boroszló és Płock püspöke, Oppeln és Ratibor hercege
  • Sándor Károly (1614-1634)
  • Anna Katalin Konstancia (1616-1651), 1642-től Fülöp Vilmos neuburgi palotagróf, utóbb pfalzi választófejedelem felesége

Konstancia 1631. július 10-én meghalt, s elvesztése igencsak megrendítette az idős Zsigmondot. Alig kilenc hónappal élte túl második feleségét. Mindkettőjüket a krakkói Wawel katedrálisban temették el.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
Jagelló Anna és
Báthory István
Lengyel uralkodó
15871632
A lengyel címer
Következő uralkodó:
IV. Ulászló