VII. Magnus norvég király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
VII. Magnus
Kung Magnus Erikssons domsigill.jpg
Magnus királyi pecsétje

Norvégia királya
Uralkodási ideje
1319. májusa – 1355
Koronázása Stockholm
1336. július 21.
Elődje V. Haakon
Utódja VI. Haakon
Svédország királya
Uralkodási ideje
1319. július 8.[1] – 1363
Koronázása Stockholm
1336. július 21.
Elődje Birger
Utódja Albert
Életrajzi adatok
Uralkodóház Folkung-ház
Született
1316. áprilisa
Norvégia
Elhunyt
1374. december 1. (58 évesen)
Bömmel-fjord vagy Hardanger-fjord[2]
Gyermekei XII. Erik svéd király
VI. Haakon norvég király
Édesapja Erik Magnusson
Édesanyja Ingeborg Håkansdotter

VII. Magnus Eriksson (1316. áprilisa1374. december 1.[3][2]) norvég király 1319-tól 1355-ig, és svéd király 1319-től 1363-ig IV. Magnus néven. Svéd trónja védelmében meg kellett küzdenie a lázadó nemsekkel, akiket több idegen király, elsősorban a dán IV. Valdemár támogatott[3]. Nevéhez fűződik az első svéd törvénytár, a Lanslag kiadása[4] és alatta érte el a középkori Svédország legnagyobb kiterjedését[5].

Megh választák Magnus királt,
az híres Erik hercegnek fiát,
ámbár nem vala bizon,
túl az három éves koron

– Rímes krónika[1]

A norvég király, V. Haakon leányának, Ingeborgnak és a svéd Birger Magnusson király öccsének, Erik Magnussonnak volt a fia[3][4]. V. Haakon halála után (1319) elismerték Norvégia és Svédország királyának[3]. Két országát Matts Kettilmundsson[1], a régens kormányozta[2], amíg 1332-ben el nem érte a nagykorúságot[3]. És ezzel kezdetüket vették az anyagi gondok, amelyek Magnus egész uralkodását végigkísérték[1]. A pénzhiány rákényszerítette Magnust, hogy mind a svéd, mind a norvég koronáját elzálogosítsa a Hanza-szövetségbeli Lübeck városánál, amely magas uzsorakamatot szedett a zálogtárgyakért[6]. Nagyobb kölcsönt sikerült szereznie a királynak a pápai kamarától is; ám amikor ezt nem tudta visszafizetni a megszabott időn belül, hitelezője kiközösítette[6]. Magnus hamarosan a svéd nemességet is maga ellen fordította, amikor felemelte az adókat, hogy 1332-ben[6] megvásárolhassa Skåne dán tartományt (ma Svédország legdélebbi része)[3]. Skånéért, Blekingéért és Halland egyes részeiért Magnusnak a kor viszonyaihoz képest hatalmas összeget kellett fizetnie: 34 000 színezüst márkát vagy 170 000 márkát ércpénzben[6]. Kezdetben jónak látszott az üzlet, de hosszú távon, amikor a tartozás kiegyenlítésére került sor, ez a vásár a legsúlyosabb gazdasági nehézségeket idézte elő[6]. Mégis: a király egy ideig a maival teljesen azonos kiterjedésű Svédországnak, valamint Norvégiának és Finnországnak volt királya[6]. Birodalmának határai nyugaton Bergenig, keleten Viborgig, északon Nordkapig, délen pedig Öresundig nyúltak[6]. Ám uralkodásának voltak jó oldalai is: 1335-ben és 1344-ben egy-egy rendeletet hozott, amelyek a parasztok jogbiztonságát foglalják magukba[7]. Az előbbi a "szokásossá vált súlyos megpróbáltatásokat" említi, amelyeket a parasztoknak ki kellett állniuk, s amelyek "felette nagy szomorúságukra szolgálnak", és nyomatékosan kimondja, hogy "Svédország népe pedig békében éljen". A rendelet elsősorban a vendégeskedés – pontosabban: a hívatlan, erőszakos vendégeskedés – ellen irányult[7]. Ezeket a határozatokat ismételte meg részben az 1344. évi ún "Uppsalai rendelet"[8]. Ennek értelmében a király engedélye nélkül seni sem járhatja "teljesen felszerelve" az országot[8]. A püspököknek továbbra is megmaradt a harminc ló, de egy királyi hivatalnok a király távollétében csak 45 lóval utazhatott[8]. Mivel Magnus minden idejét Svédországban töltötte, a norvég főnemesség 1343-ban kieszközölte, hogy a fia, Haakon kövesse a norvég trónon, aki VI. Haakon néven lett uralkodó, miután Magnus 1355-ben lemondott a norvég koronáról[3] (addig táruralkodó volt[2][4]). 1349-ben a pestis járvány tombolt az országban. 1348 és 1351 között sikertelen háborút vívott Novgoroddal[2][4]. A király új nemzeti törvénykönyvet vezetett be (1350) a tartományi törvények összevonásával, és ebben ugyan a nemesség jogait erősítette meg[5], de 1352-ben bosszúságot okozott a főuraknak az egyház és a földbirtokosok gazdasági hatalmának megnyirbálásával[3]. Ellenfelei élére saját fia Erik állt (1356[2]), és támogatta őket IV. Valdemár dán király, valamint 1356 után IV. Ince pápa is[3]. Magnus végül kénytelen volt Erik társuralkodóvá tenni (1357[4]), svéd királysága mintegy felét átengedni[2], és engedményeket tenni a nemességnek[3]. Ezután békét kötött IV. Valdemárral, és fiát, VI. Haakont 1359-ben összeházasította Valdemár leányával, Margittal, előkészítve Norvégia, Svédország és Dánia 1397-ben létrejött egységét, a kalmari uniót[3].

Muitán újra összefogott IV. Valdemárral – aki 1360-ban elárulta, amikor visszafoglalta Skånét, 1361-ben Ölandot és Gotlandot[9] – , Magnus még egyszer megpróbálta megerősíteni saját pozícióját a nemességgel szemben[5], és korlátozni a svéd főurak hatalmát[3]. A nemesség válaszul Magnus unokaöccsének, Mecklenburgi Albertnak ajánlotta fel a koronát[2], és katonai támadásba lendült[3], Magnust pedig megfosztotta a tróntól[5]. A kibontakozó konfliktusban Magnus fogságba esett 1365-ben[10], a börtönből írott leveleiben arról panaszkodik hogy bilincsbe verték, és "vasbékók" gyötrik[10]. Hat évnyi kegyetlen fogság után, 1371-ben 12 000 ezüstmárkáért bocsátották szabadon a stockholmi kastély tömlöcéből[10], amikor is Norvégiába távozott[3]. Itt, hajdani birodalmában tölthette utolsó, komor éveit: "Elárvult lélek lett, senki egy jó szót nem szólt róla és életéről"[10]. Halála is életéhez hasonlóan drámai volt: hajója nem messze Hagesundtól a Bömmel-fjordban süllyedni kezdett[10]. A király a vízbe vetette magát, és míg a hajó egész legénysége hullámsírban lelte halálát, neki sikerült kievickélni a partra, de ott "görcsrohamot kapott, és kilehelte lelkét"[10]. Egyedül tehát ő kerülhetett megszentelt földbe, amit csodának értelmeztek, s ezért "az egyszerű emberek szentnek tartották őt"[10].

Gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A király 1335-ben[11] házasodott össze Namuri Blankával[11] (13201363. nyara), aki négy gyermeket szült neki:

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d Vilhelm Moberg: Népem története – Svédország a középkorban (Min svenska historia berättad för folket, Stockholm, 1972, 1973); Magyar kiadás: Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1984, fordította Miszoglád Gábor, 118. oldal
  2. ^ a b c d e f g h Magyar Nagylexikon, főszerkesztő: Élesztős László, Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 2001, ISBN 963-9257-00-1, 12. kötet, 395. oldal
  3. ^ a b c d e f g h i j k l m n Uralkodók és dinasztiák (kivonat az Encyclopædia Britannicából), Magyar Világ Kiadó, 2001, szerkesztette: A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs Erzsébet – Széky János, ISBN 963-9075-12-4, 440. oldal
  4. ^ a b c d e Petr Čornej – Ivana Čornejová – Pavel Hrochová – Jan P. Kučera – Jan Kumpera – Vratislav Vaníček – Vít Vlnas: Európa uralkodói (Evropa králů a císarů. Významní panovnící a vládnoucí dynastie od 5. století do současnosti, Prága, 1997); Magyar kiadás: MÆCENAS Könyvkiadó, 1997, fordította Tamáska Péter, ISBN 963-645-053-6, ill. ISBN 963-203-017-6, 169. oldal
  5. ^ a b c d Világtörténelmi Enciklopédia II. (Kleine Enzyklopädie – Weltgeschichte, Leipzig, 1979); Magyar kiadás: Kossuth Könyvkiadó, 1982, ISBN 963-09-1831-5, fordítták: Dalos György, Hollós Alfréd, Réthelyi Károlyné, Sarlós Mariann, Szalontai Sándorné, Széll Jenőné és Tandori Dezső Világtörténelmi Kisenciklopédia-beli (1972) fordításainak felhasználásával Máthéné Glavina Zsuzsa, Héjja Zsuzsa, Hollós Alfréd, Ólmosi Zoltán, Pártos Gyula, Szalontia Sándorné és Taraba János, 917. oldal
  6. ^ a b c d e f g N.t., 119. oldal
  7. ^ a b N.t., 121. oldal
  8. ^ a b c N.t., 122. oldal
  9. Csató Tamás − Gunst Péter − Márkus László: Egyetemes történelmi kronológia I-II., Tankönyvkiadó, Budapest, 1984. júliusa, ISBN 963-17-7223-3, 170. oldal
  10. ^ a b c d e f g N.t., 124. oldal
  11. ^ a b c d e f Folkunga family (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
V. Haakon
Norvégia uralkodója
13191355
A Norvég Királyság címere
Következő uralkodó:
VI. Haakon
Előző uralkodó:
Birger
Svédország uralkodója
13191363
részben XII. Erikkel közösen
A Svéd Királyság címere
Következő uralkodó:
Albert