II. Ferdinánd magyar király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
II. Ferdinánd
Joseph Heintz d. Ä. 003.jpg
Német-római császár és német király, magyar és cseh király

Magyar király
II. Ferdinánd
Uralkodási ideje
1619. március 20.. – 1637. február 15.
Koronázása Pozsony
1618. május 18.
Elődje II. Mátyás
Utódja III. Ferdinánd
Német római császár, német király
Ferdinand II.
Uralkodási ideje
1619. augusztus 28. – 1637. február 15.
Koronázása Frankfurt am Main
1619. szeptember 9.
Elődje II. Mátyás
Utódja III. Ferdinánd
Cseh király
Ferdinand II.
Uralkodási ideje
1617. június 5. – 1637. február 15.
Koronázása Prága
1617. június 29.
Elődje II. Mátyás
Utódja III. Ferdinánd
Életrajzi adatok
Uralkodóház Habsburg-ház
Teljes neve Habsburg Ferdinánd
Született
1578. július 9.
Graz
Elhunyt
1637. február 15. (58 évesen)
Bécs
Házastársa Mária Anna bajor hercegnő
Gonzaga Eleonóra
Gyermekei Krisztina főhercegnő
Károly főherceg
János Károly főherceg
Ferdinánd főherceg
Mária Anna főhercegnő
Cecília Renáta főhercegnő
Lipót Vilmos főherceg
Édesapja II. Károly osztrák főherceg
Édesanyja Mária Anna bajor hercegnő
II. Ferdinánd egy udvari törpével

II. Ferdinánd (Graz, 1578. július 9.Bécs, 1637. február 15.) német-római császár, magyar és cseh király, osztrák főherceg; az ellenreformáció és az abszolutizmus képviselője. Trónra lépése vezetett a harmincéves háború kirobbanásához.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gyermekévei, ifjúsága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

II. Károly osztrák főherceg (1540–1590) és a Wittelsbach-házból való Mária Anna bajor hercegnő (1551–1608) legidősebb életben maradt fiaként Grazban született 1578. július 9-én. Apai nagyapja I. Ferdinánd magyar király és német-római császár volt. Tizenöten voltak testvérek, közülük Mária Krisztierna nevű nővére Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem felesége lett.

Ferdinánd neveltetését nagyban meghatározta a katolikus hagyományok átvétele és a szigorú udvari protokoll kellő elsajátítása. Tanulmányait nyolcéves korában kezdte a grazi jezsuitáknál, majd 1590-től az ingolstadti jezsuita egyetem hallgatójaként tanult. Ez idő alatt formálódott ki személyisége, melyre értelemszerűen a jezsuita szellem éreztette leginkább a hatását, ami a vallástudomány mellett a kormányzati elvekre is kiterjedt. Így nem meglepő, hogy később, a harmincéves háború idején, egykori diáktársával, I. Miksa bajor herceggel együtt Ferdinánd is az ellenreformáció és az abszolutizmus képviselője lett. A jezsuitáknak a császár feletti túlzott befolyását még a gyakorlatiasabb szellemű rokonok is nehezményezték. Ferdinánd enyhén púpos volt, s egész életében erős hátfájások kínozták, amit a kutatók a rokonházasságokra – azaz a sérült génállományra – vezetnek vissza. Azt, hogy enyhe testi hibája mennyire befolyásolta politikai filozófiáját, nem tudhatjuk. Igaz azonban, hogy II. Ferdinánd kemény uralkodó hírében állott, ugyanakkor tudott nyájas, sőt bőkezű is lenni, s ellenfelei közül azoknak, akik meghódoltak előtte, megbocsátott. Kedvelt időtöltése a vallásos tevékenységeken kívül a zenehallgatás (1622-ben tartották Sopronban az egyik legkorábbi opera-előadást) és a vadászat volt.

Útja a koronáig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ferdinánd csak tizenkét éves volt, amikor apja, Károly főherceg 1590-ben meghalt. Gyermekként is ő örökölte Belső-Ausztriát, de a tényleges kormányzást apja végrendelete értelmében csak tanulmányai befejeztével, tizennyolc éves korában kezdhette meg. Gyámjául unokatestvérét, Ernő főherceget jelölték ki. 1596-ban vette át tartományainak (Stájerország, Karintia, Krajna) irányítását, és nagy lendülettel látott neki az addig tanultak gyakorlati bevezetéséhez. A tartományokban azonnali és erőszakos ellenreformációt hirdetett. Ennek a rendeletnek sokan estek áldozatul, míg e tartományok tehetős protestáns polgárai elhagyták Ferdinánd birtokait. A protestáló rendekkel nem törődve, végül sikerült visszaállítania területein a katolikus többséget.

Az ifjú főherceg feleségválasztása is hűen tükrözte korlátolt szellemiségét: 1600-ban saját unokatestvérét, a szintén buzgó katolikus Mária Anna bajor hercegnőt vette feleségül, akitől hét gyermeke született, köztük a trónörökös, a későbbi III. Ferdinánd. Anna halála után, 1622-ben másodszor is megnősült. A fiatal, de mélyen vallásos (természetesen katolikus) Eleonóra Gonzaga mantovai hercegnőt vette feleségül, házasságuk gyermektelen maradt. A kortársak szerint Ferdinánd mindkét házasságában példaszerű családi életet élt.

Ferdinánd több rokonához – például a későbbi II. Mátyáshoz – hasonlóan részt vett a török Magyarországról való kiűzetését célzó tizenöt éves háborúban, de a hadvezetéshez nem értvén, nem tudott semmi maradandót tenni, 1601-ben eredménytelenül ostromolta a kanizsai várat. Nagybátyja, Rudolf császár kivételével a Habsburg-ház minden tagja, így ő is megkönnyebbülten vette tudomásul a Mátyás által 1606-ban tető alá hozott zsitvatoroki békét, mely mind Erdéllyel, mind a törökkel rendezte a viszonyt. Ferdinánd a testvérek viszályában közvetíteni igyekezett, ugyanakkor a valóságtól elrugaszkodott Rudolf lemondatása ellen nem tett semmit, bár gyanakvással figyelte a protestánsokkal általában a kiegyezés politikáját előnyben részesítő Mátyás tevékenységét.

Trónra lépése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mivel mind Rudolf, mind Mátyás gyermektelen maradt, Ferdinánd lett az osztrák Habsburgok birodalmának kijelölt örököse. Mátyás kénytelen-kelletlen engedett a pápának, a katolikus államoknak és a hatalomvágyó rokonoknak, s hozzájárult, hogy Ferdinándot még az ő életében cseh (1617), majd magyar királlyá koronázzák (1618. május 18.). Ezzel Mátyás a birodalom vallási megosztását adó konfliktusok elsimítását célzó politikáját tette tönkre, hiszen Ferdinánd uralmától a protestáns felekezetek nem sok jót várhattak. Nagybátyja halála után, 1619-ben a frankfurti birodalmi gyűlésen, ellenjelölt hiányában őt tették meg német-római császárnak. A lehetséges vetélytárs III. Fülöp spanyol királyt egy titkos szerződéssel lemondatta trónigényéről, melyben átengedte neki Elzászt és néhány kisebb helytartóságot, valamint garantálta a spanyol ág férfi leszármazottainak elsőbbségét az osztrák női ággal szemben.

A harmincéves háború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A császárkoronázás idején, 1619 szeptemberében már javában folyt a harmincéves háború első, cseh–pfalzi szakasza. A háború kirobbanásának közvetlen oka a cseh rendek Thurn gróf vezetésével történt lázadása volt II. Ferdinánd erőszakos ellenreformációs politikája ellen. A felkelők a császári kormányzót kihajították a prágai vár ablakán (defenesztráció), és meghívták a cseh trónra a Protestáns Unió egyik tagját, V. Frigyes pfalzi választófejedelmet. Ferdinánd erre szövetségre lépett egykori diáktársával és rokonával (lévén Ferdinánd anyja Wittelsbach hercegnő), Wittelsbach I. Miksa bajor herceggel és más rokonaival, a spanyol Habsburgokkal. 1620 novemberében a cseh, morva és sziléziai rendek erőit a Tilly gróf vezette császári sereg a fehérhegyi csatában szétverte, s Ferdinánd Habsburg örökös tartománnyá nyilvánította az önállóságától megfosztott Csehországot. Prágában eleinte minden korlát nélkül garázdálkodott a győztes katonaság. Zsákmánynak nézte a várost s az országot, nem volt ki féket vessen dühének s kincsszomjának. A Rudolf által Csehországnak adott felséglevelet Ferdinánd saját kezűleg tépte szét. [1] A háború ennek ellenére nem ért véget, mert különböző érdekből a dánok, a hollandok, a svédek és a franciák is bekapcsolódtak az európai háborúba. A hadi cselekmények egészen 1648-ig tartottak. Maga II. Ferdinánd még a küzdelem során, 1637-ben Bécsben meghalt.

Magyar belpolitikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

II. Ferdinánd Magyarországon is kísérletet tett az ellenreformáció erőszakos bevezetésére, s ez ellen a rendek egy ideig hiába tiltakoztak. A harmincéves háború kirobbanásával már könnyebb alkupozícióba kerültek a mind magyarországi, mind az erdélyi rendek. Bethlen Gábor, kihasználva Ferdinánd seregeinek lekötöttségét, több hadjáratot vezetett a királyi Magyarország ellen. Ferdinánd kénytelen volt engedni mind az erdélyi fejedelemnek, mind a korábban kezében tartott magyar rendeknek, kiknek követeléseit Bethlen is támogatta, s 1621-ben a nikolsburgi békében lemondott az időközben választott királyi címéről, s visszaadta Ferdinándnak az addig elfoglalt területeket. Cserébe Erdélyhez csatoltak hét magyarországi vármegyét, és Bethlen örökös birodalmi hercegi címet kapott, valamint Ferdinánd megerősítette az 1606-os bécsi békét. A magyarországi rendek visszakapták jogaikat, s a vallásszabadságot, és elérték a Magyar Tanács hatáskörének növelését is. Bethlen Gábor kiváló (realista) politikus révén felismerte a lehetőséget, és követte elődje, Bocskay fejedelem útmutatását, mely szerint, Erdély katonai erejét a magyarországi rendek védelmében is fel kell használni, s így garantálni a magyar rendi jogok védelmét az abszolutizmusra törő Habsburgokkal szemben.

Az ellenreformáció ennek ellenére Magyarországon is működött, csupán nem olyan erőszakos eszközökkel, mint az örökös tartományokban. A rekatolizációs törekvések legnagyobb magyarországi alakja Pázmány Péter esztergomi érsek volt, aki 1623-ban Bécsben a róla elnevezett teológiai főiskolát, a Pazmaneumot, majd 1635-ben a nagyszombati egyetemet alapította. Tevékenysége folytán számos, korábban protestáns hitre áttért főurat sikerült a katolicizmusnak megnyerni.

Török kérdés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Török Portával II. Ferdinánd is igyekezett fenntartani az 1606-os zsitvatoroki béke pontjait. Ez a békeszerződés pedig az egymást sűrűn váltó szultánok számára sem volt kedvezőtlen, hiszen a Nagy Abbász sah vezette perzsák IV. Murád szultán kiskorúságát kihasználva elragadták tőlük Mezopotámiát, és több vereséget mértek az ellenük támadó törökökre, akik csak a 1635 után voltak képesek visszavágni.

Utolsó évei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ferdinánd 1629-ben érte el sikerei tetőpontját, amikor szövetséges csapatai Wallenstein gróf vezetésével meghátrálásra kényszerítették a hollandok és a britek által is támogatott IV. Keresztély dán királyt. A háború ezzel véget ért volna, ha a császár nem adta volna ki az 1555-ös augsburgi vallásbéke után a katolikusoktól elvett birtokok visszavételéről szóló törvényt. Ezzel magára haragította a protestáns szövetséges fejedelmeket, akik védelmében Gusztáv Adolf svéd király jelent meg a hadszíntéren. A svédeket 1632-ben a lützeni csatában nagy nehézségek árán sikerült megállítani, azonban a birodalom belső békéjét a rendelet részleges visszavonásával sem sikerült megteremteni, mivel 1635-ben az eddig csak a háttérben álló franciák indítottak háborút.

II. Ferdinánd 1636-ban fiát, a későbbi III. Ferdinándot német-római királlyá választatta, de a háború befejezését már nem érte meg. 1637. február 15-én halt meg Bécsben. Síremléke a Habsburgok grazi mauzóleumában található.

Házasságai, gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1600-ban vette feleségül Mária Anna bajor hercegnőt (1574–1616), V. Vilmos bajor herceg leányát. Gyermekeik:

Második felesége Gonzaga Eleonóra mantovai hercegnő (1598–1655) volt, I. Vince mantovai herceg és Medici Eleonóra leánya, akitől nem született gyermeke.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz II. Ferdinánd magyar király témájú médiaállományokat.
  • Johann Franzl: Ferdinand II. Kaiser im Zwiespalt der Zeit, Graz, 1978.
  • Khevenhüller: Annalen Ferdinands II., 1716.
  • Hurter: Geschichte Ferdinands II., Schaffhausen, 1850-64.
  • Jörg-Peter Findeisen: Der Dreißigjährige Krieg. Eine Epoche in Lebensbildern, Graz, 1998.
  • Golo Mann: Wallenstein. Frankfurt am Main, 1971.
  • Richard Reifenscheid: Die Habsburger in Lebensbildern, Piper Verlag 2007, ISBN 978-3-492-24753-5
  • Štěpán Vácha: Der Herrscher auf dem Sakralbild zur Zeit der Gegenreformation und des Barock. Eine ikonologische Untersuchung zur herrscherlichen Repräsentation Kaiser Ferdinands II. in Böhmen, Prag 2009. ISBN 978-80-86890-23-4

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Marczali Henrik Nagy Képes világtörténet


Előző uralkodó:
II. Mátyás
Magyarország uralkodója
1618-1637
A Szent Korona
Következő uralkodó:
III. Ferdinánd
Előző uralkodó:
Mátyás
Német király
1619 – 1637
Német-római császár
1619 – 1637
A német-római császári korona
Következő uralkodó:
III. Ferdinánd
Előző uralkodó:
Mátyás
Csehország uralkodója
1617–1619
A cseh címer
Következő uralkodó:
Pfalzi Frigyes
Előző uralkodó:
Pfalzi Frigyes
Csehország uralkodója
1620–1627
A cseh címer
Következő uralkodó:
III. Ferdinánd