Benda Kálmán

Benda Kálmán (Nagyvárad, 1913. november 27. – Budapest, 1994. március 13.) Széchenyi-díjas magyar történész, levéltáros, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.

Életpályája

Az 1930-as években iratkozott be a Pázmány Péter Tudományegyetem (PPTE) történelem–földrajz szakára, ahol 1937-ben szerzett tanári és bölcsészdoktori oklevelet. Egyetemi tanulmányai alatt az Eötvös Kollégium tagja volt. 1937–1938-ban Bécsben, Berlinban és Párizsban tanult ösztöndíjasként.

1936 és 1938 között a PPTE Magyar Történeti Intézete, illetve Újkori Egyetemes Történetei Intézete munkatársa volt kutatási ösztöndíjasként. 1938-ban a Tatai Népfőiskola igazgatójává nevezték ki, ahol négy évet töltött. Eközben a budapesti Református Gimnázium óraadó tanára, illetve a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium segédfogalmazója volt. 1942 és 1945 között a Teleki Pál Tudományos Intézetnél dolgozott tudományos munkatársként. A második világháború után a Történettudományi Intézetté átnevezett kutatóhely igazgatóhelyettese volt 1947-ig. Eközben 1945 és 1949 között a PPTE-n a török kori magyar történelmet oktatott. 1947 és 1949 között a Kelet-európai Tudományos Intézet helyettes igazgatója volt, amikor állásából politikai okokból elbocsátották.

Ezután alkalmi munkákból élt, majd 1950-től a Dunamelléki Református Egyházkerület levéltárosaként dolgozott. 1957 után rövid ideig az MTA Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettese, majd 1958 és 1983 között munkatársa, majd főmunkatársa volt. 1983-ban osztályvezetővé nevezték ki, 1985 és 1987 között tudományos tanácsadói megbízást kapott, majd nyugállományba vonult, de tanácsadóként továbbra is részt vett az intézet munkájában.

1961-ben védte meg a történettudományok kandidátusi, 1979-ben akadémiai doktori értekezését. Az MTA Történettudományi Bizottságának lett tagja. 1990-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1991-ben pedig rendes tagjává. 1980-tól a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteményét vezette. Részt vett a História című tudományos szakfolyóirat szerkesztőbizottságának munkájában. 1975 és 1977 között a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola tanára volt. 1984-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemre címzetes egyetemi tanári címet kapott.

Fő kutatási területe az újkori magyar művelődés- és politikatörténet volt, valamint sokat foglalkozott az Erdélyi Fejedelemség történetével is.

Díjai, elismerései

• a budapesti Református Teológiai Főiskola díszdoktora (1988)
• Széchenyi-díj (1992) – A történettudomány kiemelkedő műveléséért és népszerűsítéséért.
• Szent-Györgyi Albert-díj (1992)

Benda Kálmán és Benda Gyula sírja a Farkasréti temetőben

Főbb művei

• A magyar nemzeti hivatástudat története a XV–XVII. században (1937)
• Bocskai István (1942)
• A török kor német újságirodalma (1942)
• Bocskai István függetlenségi harca (1952)
• A magyar jakobinusok iratai I–III. (1952–1957)
• A Bocskai-szabadságharc (1955)
• Ráday Pál iratai I–II. (társszerző, 1955–1961)
• A magyar jakobinus mozgalom története (1957)
• A négyszáz éves debreceni nyomda (Irinyi Károllyal, 1961)
• Emberbarát vagy hazafi? Tanulmányok a felvilágosodás korának magyar történetéből (1978)
• A magyar korona regénye (Fügedi Erikkel, 1979)
• Magyarország története 1790–1848 I–II. (társszerző, 1980)
• Magyarország történeti kronológiája I–IV. (szerkesztő, társszerző, 1981–1982)
• Habsburg abszolutizmus és magyar rendi ellenállás a XVI–XVII. században (1984)
• Moldvai csángó-magyar okmánytár I–II. (1989)
• Bocskai István levelei (1992)

Források

• A Wikimédia Commons tartalmaz Benda Kálmán témájú médiaállományokat.
• A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 I. (A–H). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 125. o.
• 1994 Levéltári Közlemények 65/1-2, 258-260.
• Csetri Elek nekrológja az Erdélyi Múzeum 1994. évi 3–4. füzetében
• Glatz Ferenc interjúja a Históriában