XII. Károly svéd király

XII. Károly svéd király

XII. Károly emléktáblája,
Budapest, V. kerület,
Váci utca 43.

XII. Károly (Stockholm, 1682. június 17. – Fredrikshald, ma: Halden, Norvégia, 1718. november 30.), a Wittelsbach-ház Pfalz–Zweibrücken ágából származó herceg, 1697–1718 között Svédország királya, Bréma és Verden hercege. Az utolsó svéd abszolút uralkodó.

Élete

Származása, ifjúkora

1682 június 17-én született. Édesapja a Wittelsbach-ház Pfalz–Zweibrücken ágából származó XI. Károly svéd király (1655–1697) volt, X. Károly Gusztáv király (1622–1660) fia. Édesanyja Ulrika Eleonóra dán királyi hercegnő (1656–1693) volt, III. Frigyes dán és norvég király (1609–1670) leánya.

Miután 1697 december 14-én nagykorúsították, 15 évesen trónra került. Először csak iszákosságáról volt híres, folyton erős italokat ivott és azzal szórakozott, hogy birkákat fejezett le a palotában addig, amíg teljesen el nem öntötte a vér a termeket. Ám kedvenc medvéjét úgy leitatta, hogy az kiesett az ablakon és elpusztult. Emiatt gyötrő lelkiismeret furdalás vett rajta erőt és ettől kezdve nem ivott többet, ehelyett komolyan foglalkozni kezdett az ország ügyeivel. Uralkodása alatt nem hagyatkozott a tisztviselői karra, helyettük ő maga egyszemélyben kormányzott. Belpolitikáját is ez a hozzáállás jellemezte, a nemességet háttérbe szorította, és nagy mennyiségű „redukciót” (azaz birtokelkobzásokat) hajtott végre. Politikai stílusa tükrözte egyéniségét: parancsoló, ellentmondást nem tűrő személyiség volt, ezért hívják egyesek „koronás hadvezérnek”. Már fiatal korában elsajátította a kor uralkodóitól elvárható műveltséget, több idegen nyelven beszélt.

A katonakirály

Nagy birodalmat örökölt, melyet harcias természetének megfelelően csatákban, háborúkban állandóan növelni igyekezett. Bár a háborút épp ellenségei kezdték, amelyhez némi bátorítást adott Károly szertelen életmódja. A nagy északi háborúban (1700–1721) Dánia, Lengyelország, Oroszország katonai koalíciójával találta magát szemben. 1700-ban angol és holland flotta támogatásával megverte a dánokat, majd Narvánál I. Péter orosz cár ötször (más források szerint tízszer) nagyobb létszámú seregét verte meg. Ezután II. (Erős) Ágost lengyel király (és szász választófejedelem) ellen vonult, akit ismételten megvert, majd 1706-ban a megalázó altranstädti békére kényszerítette.

1707-ben ismét betört Oroszországba, de rögtön szembetalálta magát a teljesen újjászervezett orosz hadakkal, amelyek korszerű fegyverzettel, képzett katonákkal és tisztekkel rendelkeztek és jó stratégiát követtek. A cár hagyta, hogy a svéd csapatok minél mélyebben hatoljanak be országába. Károlynak igen hamar utánpótlási gondjai támadtak, táborában éhezés tört ki. Felmérve az orosz terep rossz adottságait és saját megfogyatkozott tartalékait, Károly úgy döntött, hogy délre, Ukrajnába vonul, hogy a termékeny területekről szerezzen utánpótlást, és rávegye az orosz elnyomás ellen lázadó kozákokat és ukránokat, hogy csatlakozzanak hozzá, valamint megpróbálja a tatár és török hatalmakat bevonni a háborúba, hogy együtt vonuljanak Moszkva elfoglalására. A svéd sereg Fehéroroszországon át bevonult Ukrajnába, de az ukránok nem támogatták, sőt inkább harcoltak a svédek ellen, mert az éhező svéd katonák élelmiszert raboltak az ukrán és fehérorosz parasztoktól. A kozákok közül is mindössze a zaporozsjei kerület csatlakozott, mivel Károly csak Ivan Mazepa (Mazeppa) kozák hetmant tudta szövetségesként megnyerni. Károly hivatalosan Ukrajna felszabadítójaként hirdette magát, de az ukrán lakosság nagyobb része megszállóként tekintett a svédekre, és állandó harcot vívott ellenük.

Mintegy 1000 km-nyi menetelés után Károly elrendelte Poltava ostromát, amit sokkal több orosz katona védett, mint amennyi svéd támadó állt velük szemben. Mazeppa serege még mindig messze volt. 1709-ben a poltavai csatában Károly vereséget szenvedett a cár csapataitól, majd csapatai maradékával dél felé, az Oszmán Birodalom területére vonult vissza. Moldvában összecsapott az ottani török csapatokkal, de elfogták, és 5 évet töltött a törököknél, félig vendégként, félig fogolyként, amíg remélhette azok fellépését az oroszok ellen.

A török szultán „vendégszeretetének” árát Károlynak saját hadipénztárából kellett finanszíroznia. A Károly hadseregéből megmaradt svéd katonák a Moldvában zsoldosokat toborzó II. Rákóczi Ferenc szolgálatába álltak, és Magyarországra mentek, hogy Ausztria ellen harcoljanak, de a romhányi csatában vereséget szenvedtek.

1710–11-es pruti hadjárat során Károly megpróbálta katonai tudásával segíteni a török csapatokat, akiknek sikerült bekeríteniük a cár vezette orosz sereget. Károly úgy vélte, ha a szultán teljesen megsemmisíti az orosz cárt, az az ő győzelme is lesz, de reményei meghiúsultak, mert a cár óriási váltságdíjjal vásárolta meg az őt szorongató (de megvesztegethető) nagyvezírt, így a cári sereg ki tudott menekülni Moldvából. A gyors békekötéssel véget ért a 1711-es orosz–török háború, amelyben már nem jutott szerep Károlynak.

Ezt követően Károly nem látott más lehetőséget, hogy személyesen beavatkozzék a nagy északi háború további menetébe. 1714-ben legendássá vált hosszú lovaglással – Erdélyen és Magyarországon keresztül – tért vissza birodalmába. A svéd kézen lévő Stralsund várába érve az őt üldöző orosz hadak ostrom alá vették, ezért csak 1716-ban érhetett haza.

Halála

Az elveszett keleti területeket Károly király Norvégiában próbálta pótolni, de Fredrikshald (ma: Halden) erődjének ostrománál halálos fejlövés érte. Ma sem tudni pontosan, miként halt meg. Bár sokan egyszerű orvlövészt, vagy egy eltévedt golyót látnak halála okozójaként, de számos adat van arra bizonyítékul, hogy hatalomra vágyó rokonai gyilkoltatták meg. A svéd királyi trónon húga, Ulrika Eleonóra svéd királynő (1688–1741) követte.

Háborúinak sorozatával XII. Károly kimerítette Svédországot, amely ezzel elveszítette a XVII. században elnyert nagyhatalmi státuszát.

Előző uralkodó: XI. Károly

Svédország uralkodója 1697–1718 Wittelsbach

Következő uralkodó: Ulrika Eleonóra

Külső hivatkozások

• XII. Károly legendás hazaútja Poltava után